2017. július 31., hétfő

Chuck Wendig – Halálmadarak

"Pörgös, vad, vág, mint a pillangókés, és kib@$%ott zseniális." - Lauren Beukes
"Miriam Black tudja, hogyan fognak meghalni. 
Csak azt nem tudja, ki öli meg őket.
Egyszerűen nem mennek jól a dolgok: Miriam és Louis kapcsolata ugyanúgy ki van téve a nő hangulatváltozásainak, mint minden más az életében. Miriam igyekszik. Tényleg. De ez az egész „letelepedés-dolog” egyszerűen nem neki való.

Próbálja kordában tartani médiumi képességét – azt, hogy egy puszta érintéstől is látja, mikor és hogyan fog valaki meghalni – de még ez is rossz érzéssel tölti el. Mintha egy tornádót akarna bezárni egy apró palackba. Csak idő kérdése, mikor fog kitörni a mindent elsöprő vihar. 
Amikor egy ártatlan megbízás egy lányiskolába szólítja, véletlenül egy kegyetlen, jövőbeli sorozatgyilkos nyomára bukkan. Már nem csak rengeteg lány élete múlik rajta: a vadászból is hamar préda lesz."

Az első rész végén érzett remény és megkönnyebbülés hajtott, hogy minél hamarabb megszerezzem és folytathassam ott, ahol abbahagytam. Ott, azon a ponton, ahol már nem is érdekelt milyen életunt, elkeseredett az egész könyv hangulata Miriam világszemlélete miatt. Ott, ahol minden felfelé ívelt, és tényleg a megfelelő mederbe sodródott. De csalódnom kellett…

Mindez a varázs elveszett, ezek az értékek, amikért csaknem megkedveltem a könyvet, egyszerűen nem voltak ennek a résznek az elején. Helyettük visszatért a nyers, szókimondó és durva stílus, ami a részletgazdag leírásokkal karöltve félelmetes és taszító hangulatot teremtett. Aggódtam, hogy talán az az egy kiesett év, mely a két könyv között eltelt, az lehetett az, amit annyira vártam… Úgy éreztem túl nagy elvárásokat támasztottam a kötet és Miriam felé.

Ám éppen akkor, mikor már feladtam volna minden reményt, jött az áttörés. Már-már visszakaptam azt a Miriamet, akit az első könyv túl hirtelen ragadott el. Azt a Miriamet, aki ugyan kissé sem tökéletes, de elindult a változás útján, hogy sokkalta emberibb, és érzőbb lélek legyen. Ennek köszönhetően a cselekmény is gyorsabb tempóra váltott, amit az egyes részek közti versek, és a fejezet címek sokatmondósága tört meg itt-ott. Ez a töredezettség, avagy tagolás igencsak fel tudott bosszantani. Félreértés ne essék, ezek a bosszantó megszakítások abba a kategóriába estek, ahol a várakoztatás felcsigáz, ahol nem létezik az, hogy ‘Csak még egy fejezet’, mert tovább kell haladni.

Ebben a haladós olvasásban vált Miriam személye egyre inkább ambivalensé, megragadva egy szinten, ahol még nem tudja elengedni régi önmagát, de azt sem tudja feldolgozni, hogy tényleg vannak érzései, amik mellett nem sétálhat el. Csakúgy, mint a bekövetkezni látszó történések mellett sem. Mert már nem az az ember, aki nem törődik a veszteségekkel, aki mások halálából él. Már nem bírja érzelmek nélkül elfordítani a fejét, és ami ennél is megdöbbentőbb változás, hogy nem is akarja. Nem akar elmenekülni,  még a saját épségét, sőt az életét sem féltve veti bele magát a nyomozásba, ahol mintha minden, és mindenki csak keresztbe kívánna tenni neki…

A hátráltató tényezők ellenére a könyv felétől nincs megállás, egyszerűen nem lehetett megálljt parancsolni a cselekménynek, egyszerűen csak magával ragadott.

Teljesen beszippantott az olykor csípős és megbotránkoztató humor, a valóság és a látomások összemosódása révén létrejött kissé nyomasztó és furcsa légkör, továbbá az egyedi, de nagyon is ijesztő képtársításokkal tűzdelt szöveg. Mégis egy-két helyen még mindig nagyon undorító… Hogy csak egy példát mondjak miért, majdnem volt annyi vérontás, mint egy Tarantino filmben. Ami nem feltétlenül rossz, – vagy magam sem tudom – mert így ért egy kisebb-nagyobb kétségbeesés. Ugyan megkönnyebbüléssel zárt, nagyon is érezhető volt, hogy az események láncolata túl szép és egyszerű ahhoz, hogy igaz legyen…

Ez be is igazolódott, mert 100 oldallal a vége előtt szélsebesen elkezdett minden összefüggésre fény derülni, de az csak még jobban felforgatott mindent. Az összekuszáltságon túl, közeledve a véghez, olyannyira izgalmassá és feszülté vált a légkör, hogy nem elfelejtettem levegőt venni, hanem a történések súlya egyszerűen kipréselte belőlem az utolsó csepp levegőt is. Mert, ami történt, azt nem lehetett előre megjósolni…

Végezetül, a nagy feszültségek közepette Miriam alakja teljes változáson esett át. Kezdetben lentebbről indult, mint hittem, de túlszárnyalta az elvárásaimat. Ugyan egy-két részletet nagyon sajnálok, de már ez is sokkal pozitívabb befejezés, mint amit kívánhattam volna tőle. De mindenképp jó érzéssel tettem le a könyvet, így kellett történnie, hisz elindult afféle, hogy elfogadja az új énjét.
Remélem hallok még felőle!

Köszönöm a Fumax kiadónak, hogy újra megismerhettem ezt a nem mindennapi nőszemélyt, akinek lassan sikerül kiharcolni egy darabot a szeretetemből.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. július 15., szombat

Családiasan könyves szombat

Egy igencsak nagy kihagyás után - amire leginkább a tanulmányaim adtak okot-, most egy igazán családias könyves találkozó beszámolójával készültem nektek.

A mostani lehűlés egy héttel korábban sehol sem volt, így a nagy forróságban, rettentően izgulva érkeztem meg a Müszibe. Ugyan a zárós határidő miatt, nem épp a legjobb helyszínt sikerült megkaparintani, de a hőség ellen védelmet nyújtott, és a kerekasztal beszélgetésnek is megadta az alaphangulatát.
Na, de kikkel is folyt a csevely? Velük mind:

Gabriella Eld Író - fantasy, emberi sorsok
Takács László / L. J. Wesley - Író - sci-fi
Tomcsik Nóra - Író - történelmi kalandregény
Ta-mia Sansa - Író - társadalmi sci-fi 
Solymár András - Író, pszichológus - történelmi fantasy
Vajda Emese / V. E. Gabriel - Író - fantasy
 és a később érkező Cselenyák Imre - zenész, író, költő

Gyors bemutatkozás után, melyből kiderült ki milyen műfajban tevékenykedik, rá is tértünk a kérdésekre, melyek kezdetben az olvasás fontosságáról, miértjéről, céljairól szóltak.
Szinte mindenki egyetértett abban, hogy az olvasás segít elkerülni a fásultságot, hogy egyfajta kiutat biztosít a valóságból, új karaktereket, egy egészen új világot ismerhet meg az ember. Emellett aktív cselekvés révén, segít az iskolai tanulmányokban, növeli a szókincset és segíti a gördülékeny gondolkodást, akár még a probléma megoldást is. Viszont Solymár András képében megjelent az érem másik oldala. Szerinte az olvasni tudás, az - hogy valaki szeret olvasni -, egy kiváltság, és ennek így is kell maradnia. Hisz a könyvek nem költséghatékonyak, se nem eléggé időt állók ahhoz, hogy az tömegekhez eljusson.

Ennek nyomán felmerült az a kérdés, hogy akkor, mint írók, mit adnak az olvasóiknak?
Magától értetődő módon, mindenki az éppen nála lévő könyvéről beszélt. Így lehet az, hogy aki Vajda Emese, Lélekbéklyó könyvét veszi a kezébe, az különlegesen érezheti magát a megteremtett világban. Aki pedig Ta-mia Sansa Gender-krónikák sorozatával találkozik, az egy önálló női karakterrel fogja magát szembetalálni, aki nem egy patriarchális rendszerben él. Hasonlóan a karakterekre helyezi a hangsúlyt Tomcsik Nóra, A változások kora könyve, ahol emberi karaktereken keresztül élhetjük át a felölelt történelmi korokat. Szintén a szereplők változatosságának fontosságára helyezi a hangsúlyt Eld Gabi, Emlékek Jordan számára könyve. Míg L. J. Wesleynek, az Egy űrállomás-takarító naplójával nincs különösebb célja, mégis amit csinál, működni látszik.
Nyilván sokkalta több rejtőzik az egyes írók könyveiben, sorozataiban, de senki nem venné meg a könyveiket, ha mindent elárultak volna... Vagy, ha én árulnék el mindent;)

Ha már olyan sokan a karaktereiket emelték ki, meg lettek kérve, hogy csak egyetlen egyet mutassanak be, hogy megismerhessük egy kicsit jobban is.
Vajda Emese a főszereplőjét választotta, akinek létrejövetele Harry Potterhez köthető. Röviden, Emese sokszor érezte azt, hogy Harry nem tesz eleget ahhoz, hogy megérdemelje mindazt a figyelmet, amihez hozzájutott. (Mint elfogult rajongó kedvem lett volna veszekedni, de nem tettem.) Ezzel szemben az ő főszereplője nagyon is törekvő, akiben csak úgy bugyog a tűz, az erő, s a küzdeni akarás. Ta-mia Sansa női főszereplőjéről pedig kiderült, hogy egy diktátor, akit nem is volt olyan könnyű megformázni. Hisz a mi történelmünkben csak férfi diktátorok ütötték fel eddig a fejük, míg az általa alkotott világban, ahol nincsenek meg a társadalmi szerepek, egy nő emelkedett fel. Egy nő, aki ugyan rengeteg erkölcsi szabályt lép át, de belül kételkedő, és nem biztos a hitében. Solymár Andrásnak eddig még nem jelent meg regénye, de már él egy karakteres főszereplő a fantáziájában, aki egy visszahúzódó, frusztrált ember különleges képességekkel felruházva. Világában megtehet bármit, anélkül, hogy az bármilyen felelősséget róna rá. Bármit.. Wesley is a főszereplőjét választotta, aki - elmondása szerint -, a világ legátlagosabb embere, de a körülmények hatására hőssé válik. Gabi is a főszereplőjét választotta, aki mondhatni egy antifőhős, mert nem kíván a középpontban lenni, nem akar semmit az élettől, mégis külső hatás révén, hirtelen fel kell nőnie, és felelősséget kell vállalnia. Nem bújhat el.. Szintén a körülmények hatására válik hőssé Nóra főszereplője, egy paraszt fiú, aki célként tűzte ki, hogy megszerzi a gróf lányát.
Őszintén, ahogy a saját karaktereikről beszéltek... Nagyon furcsa élmény volt, de jó értelemben, egy kicsit libabőrös lettem:)

Még mindig az előző kérdésből adódóan merült fel, hogy nekik mit ad egy könyv, pontosabban milyen volt az első könyves élményük?
Emesét 11 éves kora körül kötötte le igazán egy könyv, aminek a címét sajnos nem említette, de mély nyomot hagyott benne. Úgy történt, hogy a szüleivel elmentek egy könyvesboltba, de ő nem kívánt távozni, mert rögtön bele is kezdett A könyv olvasásába. Végül a szülei otthagyták, hagy olvasson, és később visszamentek érte. Attól kezdve, folyamatosan olvas valamit. Csakúgy, mint Nóra, akinek az első meghatározó könyves élményét A kisherceg elolvasása okozta. Ta-mia Sansa 7-8 évesen látott meg egy borítót, ami nem hagyta nyugodni, és addig könyörgött, míg az övé lehetett. Történetesen a borító egy ifjúsági sci-fihez tartozott. Andrásnem tudta megmondani mikor, csak azt, hogy hamarabb írta le a saját történeteit, mint olvasott, de az áttörést Rejtő hozta meg a számára. Gabi sem emlékezett az időre, sem arra, hogy vajon első könyv-e, de az első 'olvasnom kell élményét' a Parfüm és a Gépnarancs elolvasásához köti. Végül kiderült, hogy Wesley első élményei a gyerekkönyvekhez köthetőek, mint a Gőgös Gunár, a Pom Pom, vagy az Öreg néne őzikéje. Azóta is mindent elolvas, csak a kötelezőket nem. Ezt valahol értem;)

Végül már alig maradt időnk, úgy belelendült mindenki a beszélgetésbe, de arra azért még válaszolniuk kellett, hogy ki a célközönségük, és milyen visszajelzéseket kapnak tőlük?
Elég hamar kiderült, hogy nem egy írónak szült kellemetlen perceket, hogy esetleg más korcsoportba, vagy más műfajba illesztették be a könyvüket. Emese például ifjúsági regénynek szánta a könyvét, számszerűsítve 13-23, de a felnőtt kategóriába rakták. Ebből kifolyólag nem is aratott akkora sikert, hisz egy kicsit mást várnak a felnőttek.. (Erre a végén tértek rá, és majd én is.) A visszajelzéseknek örül, és elfogadja őket, de jobban örült volna, ha még a kiadás előtt tudja mindazt, ami csak utána derült ki. Ta-mianál a műfaj kavarodott el, hisz ő maga sci-finek szánta, de valahogy a fantasyhoz került... Wesleynek nem akadtak ilyen gondjai, ő mindenkihez el kíván jutni. Ezt fokozta Nóra, aki mindenkihez is el kíván jutni, de az aktív célközönsége nagyjából 16-30 közé esik. Számára a visszajelzésekből derült ki, hogy a fülszöveg kicsit félrevezető, mert ugyan pozitívan reagáltak az emberek, mégis hiányolták a romantikát. Nagyjából ez történt Gabinál is - aki 13-75 között bárkinek ajánlja könyvét -, ahol szintén a romantikát hiányolták, bár a fülszöveg erre nem enged következtetni. Így lehet az, hogy van, aki a borítóból vonja le a következtetéseit... András az egyetlen, akinek nincs célcsoportja, mert nem ismeri mások olvasási szokásait, ám ennek ellenére - szó szerint idézve -, az a legsokkolóbb, hogy vannak olvasói, az unikornisok mellett, de vannak.
Visszatérve arra, hogy mit várnak az olvasók, ha egy kis romantikát harangoznak be, az a meglátás született, hogy az emberek sokkal több romantikára, erotikára vágynak. Ezt a kiadók is tudják, így nem egyszer előfordult már, hogy megkérdezték tőlük, hogy itt-ott nem írnák-e egy kicsit át. Nem tették, így kevésbé fogynak az ő könyveik... 
Végezetül felmerült a kérdés, amire senki nem tudott választ adni, ha most a BDSM megy, akkor mi jön ezután?
Szerinted mi lesz a következő őrület?
Én, ha tudnám, megírnám;)

De folytassuk, ezután érkezett Cselenyák Imre, aki az idén debütált Áldott az a bölcső című könyvével készült. Ő teljes mértékben kitette magát a közönség szeszélyes kérdéseinek, melyekből nagyon is sok minden kiderült. Csak, hogy néhányat érintsek, megtudtuk, hogy már évtizedek óta tervezgette a könyv megírását. Hogy halomban állnak otthonában a jegyzetek, a dokumentumok, a források. Hogy Arany nyelvezetét hallgatva nőtt fel, és kötelességének érzi megőrizni azt. Hogy egy női magazin, és egy epeseb vette végül rá a könyv megírására. Hogy az embert kívánja megmutatni, nem a költőt. Hogy az első kötetben szereplő minden egyes helyszínt bejárta, de még sok van hátra. Hogy a könyv felét ki sem adták. Hogy lesz ennek még folytatása...
Mindezt megkoronázva, zenélt és énekelt. Meghitt hangulatot teremtett.
Ezzel és dedikálással zárult a találkozó, ami nem vonzott ezreket, de így mindenki a szerves részének érezhette magát. Tehát el kellett hagyni a hűvös épületet, és hazacipelni a sok-sok tombolára, és játékra felajánlott könyvet, könyvjelzőt.
Szóval kísérd figyelemmel a Kildara facebook oldalát, le ne maradj valamiről!
Apropó, ha esetleg figyelemmel követed a blog facebook oldalát, esetleg a Kildara facebook oldalát, akkor már értesülhettél a felmérésünkről, ami egészen októberig tart! Ne felejtsd el kitölteni!
Zárásként, ha szívesen részt vennél egy hasonló találkozón, ne habozz és gyere el a következőre!;)

Szép napot neked!