2017. augusztus 17., csütörtök

Szülinapi játék


Megint csak elérkezett ez a nap.. Egy újabb év a blog háta mögött. 
Egy év, amely talán a legnehezebb volt. 
Egy év, amely rengeteg időmet vette el az olvasástól, a blogolástól, és tőletek, kedves olvasóim. 
Egy év boldogsággal, sikerekkel, ám néhol szomorúsággal és nehézségekkel tarkítva. 
Egy év telis-tele változásokkal.
Egy év, amit nem felejtek el soha.
Egy év, amit reményeim szerint még sok másik követ;)

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, bátorít és támogat! Veletek és értetek érdemes ezt folytatni!

Hogy mindezt megünnepeljük, egy kis játékkal kedveskednék nektek:) A játék központjában a hármas számmal, a trilógiákra terelődik a hangsúly. Hogy ez mit is jelent?
Azt, hogy a kedves kisorsoltak könyvespolca bővülhet akár  A beavatot, vagy a Firelight -Tűzláng című könyvekkel.
Mi a teendőd, ha részt szeretnél venni a sorsolásban? Látogass el a blog Facebookos oldalára ma este nyolc órakor, ahol minden további információt megtalálsz;)
Játékra fel!


/A játék aug. 17-től egészen szept. 1-ig tart, sorsolás szept. 2-án/

2017. július 31., hétfő

Chuck Wendig – Halálmadarak

"Pörgös, vad, vág, mint a pillangókés, és kib@$%ott zseniális." - Lauren Beukes
"Miriam Black tudja, hogyan fognak meghalni. 
Csak azt nem tudja, ki öli meg őket.
Egyszerűen nem mennek jól a dolgok: Miriam és Louis kapcsolata ugyanúgy ki van téve a nő hangulatváltozásainak, mint minden más az életében. Miriam igyekszik. Tényleg. De ez az egész „letelepedés-dolog” egyszerűen nem neki való.

Próbálja kordában tartani médiumi képességét – azt, hogy egy puszta érintéstől is látja, mikor és hogyan fog valaki meghalni – de még ez is rossz érzéssel tölti el. Mintha egy tornádót akarna bezárni egy apró palackba. Csak idő kérdése, mikor fog kitörni a mindent elsöprő vihar. 
Amikor egy ártatlan megbízás egy lányiskolába szólítja, véletlenül egy kegyetlen, jövőbeli sorozatgyilkos nyomára bukkan. Már nem csak rengeteg lány élete múlik rajta: a vadászból is hamar préda lesz."

Az első rész végén érzett remény és megkönnyebbülés hajtott, hogy minél hamarabb megszerezzem és folytathassam ott, ahol abbahagytam. Ott, azon a ponton, ahol már nem is érdekelt milyen életunt, elkeseredett az egész könyv hangulata Miriam világszemlélete miatt. Ott, ahol minden felfelé ívelt, és tényleg a megfelelő mederbe sodródott. De csalódnom kellett…

Mindez a varázs elveszett, ezek az értékek, amikért csaknem megkedveltem a könyvet, egyszerűen nem voltak ennek a résznek az elején. Helyettük visszatért a nyers, szókimondó és durva stílus, ami a részletgazdag leírásokkal karöltve félelmetes és taszító hangulatot teremtett. Aggódtam, hogy talán az az egy kiesett év, mely a két könyv között eltelt, az lehetett az, amit annyira vártam… Úgy éreztem túl nagy elvárásokat támasztottam a kötet és Miriam felé.

Ám éppen akkor, mikor már feladtam volna minden reményt, jött az áttörés. Már-már visszakaptam azt a Miriamet, akit az első könyv túl hirtelen ragadott el. Azt a Miriamet, aki ugyan kissé sem tökéletes, de elindult a változás útján, hogy sokkalta emberibb, és érzőbb lélek legyen. Ennek köszönhetően a cselekmény is gyorsabb tempóra váltott, amit az egyes részek közti versek, és a fejezet címek sokatmondósága tört meg itt-ott. Ez a töredezettség, avagy tagolás igencsak fel tudott bosszantani. Félreértés ne essék, ezek a bosszantó megszakítások abba a kategóriába estek, ahol a várakoztatás felcsigáz, ahol nem létezik az, hogy ‘Csak még egy fejezet’, mert tovább kell haladni.

Ebben a haladós olvasásban vált Miriam személye egyre inkább ambivalensé, megragadva egy szinten, ahol még nem tudja elengedni régi önmagát, de azt sem tudja feldolgozni, hogy tényleg vannak érzései, amik mellett nem sétálhat el. Csakúgy, mint a bekövetkezni látszó történések mellett sem. Mert már nem az az ember, aki nem törődik a veszteségekkel, aki mások halálából él. Már nem bírja érzelmek nélkül elfordítani a fejét, és ami ennél is megdöbbentőbb változás, hogy nem is akarja. Nem akar elmenekülni,  még a saját épségét, sőt az életét sem féltve veti bele magát a nyomozásba, ahol mintha minden, és mindenki csak keresztbe kívánna tenni neki…

A hátráltató tényezők ellenére a könyv felétől nincs megállás, egyszerűen nem lehetett megálljt parancsolni a cselekménynek, egyszerűen csak magával ragadott.

Teljesen beszippantott az olykor csípős és megbotránkoztató humor, a valóság és a látomások összemosódása révén létrejött kissé nyomasztó és furcsa légkör, továbbá az egyedi, de nagyon is ijesztő képtársításokkal tűzdelt szöveg. Mégis egy-két helyen még mindig nagyon undorító… Hogy csak egy példát mondjak miért, majdnem volt annyi vérontás, mint egy Tarantino filmben. Ami nem feltétlenül rossz, – vagy magam sem tudom – mert így ért egy kisebb-nagyobb kétségbeesés. Ugyan megkönnyebbüléssel zárt, nagyon is érezhető volt, hogy az események láncolata túl szép és egyszerű ahhoz, hogy igaz legyen…

Ez be is igazolódott, mert 100 oldallal a vége előtt szélsebesen elkezdett minden összefüggésre fény derülni, de az csak még jobban felforgatott mindent. Az összekuszáltságon túl, közeledve a véghez, olyannyira izgalmassá és feszülté vált a légkör, hogy nem elfelejtettem levegőt venni, hanem a történések súlya egyszerűen kipréselte belőlem az utolsó csepp levegőt is. Mert, ami történt, azt nem lehetett előre megjósolni…

Végezetül, a nagy feszültségek közepette Miriam alakja teljes változáson esett át. Kezdetben lentebbről indult, mint hittem, de túlszárnyalta az elvárásaimat. Ugyan egy-két részletet nagyon sajnálok, de már ez is sokkal pozitívabb befejezés, mint amit kívánhattam volna tőle. De mindenképp jó érzéssel tettem le a könyvet, így kellett történnie, hisz elindult afféle, hogy elfogadja az új énjét.
Remélem hallok még felőle!

Köszönöm a Fumax kiadónak, hogy újra megismerhettem ezt a nem mindennapi nőszemélyt, akinek lassan sikerül kiharcolni egy darabot a szeretetemből.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. július 15., szombat

Családiasan könyves szombat

Egy igencsak nagy kihagyás után - amire leginkább a tanulmányaim adtak okot-, most egy igazán családias könyves találkozó beszámolójával készültem nektek.

A mostani lehűlés egy héttel korábban sehol sem volt, így a nagy forróságban, rettentően izgulva érkeztem meg a Müszibe. Ugyan a zárós határidő miatt, nem épp a legjobb helyszínt sikerült megkaparintani, de a hőség ellen védelmet nyújtott, és a kerekasztal beszélgetésnek is megadta az alaphangulatát.
Na, de kikkel is folyt a csevely? Velük mind:

Gabriella Eld Író - fantasy, emberi sorsok
Takács László / L. J. Wesley - Író - sci-fi
Tomcsik Nóra - Író - történelmi kalandregény
Ta-mia Sansa - Író - társadalmi sci-fi 
Solymár András - Író, pszichológus - történelmi fantasy
Vajda Emese / V. E. Gabriel - Író - fantasy
 és a később érkező Cselenyák Imre - zenész, író, költő

Gyors bemutatkozás után, melyből kiderült ki milyen műfajban tevékenykedik, rá is tértünk a kérdésekre, melyek kezdetben az olvasás fontosságáról, miértjéről, céljairól szóltak.
Szinte mindenki egyetértett abban, hogy az olvasás segít elkerülni a fásultságot, hogy egyfajta kiutat biztosít a valóságból, új karaktereket, egy egészen új világot ismerhet meg az ember. Emellett aktív cselekvés révén, segít az iskolai tanulmányokban, növeli a szókincset és segíti a gördülékeny gondolkodást, akár még a probléma megoldást is. Viszont Solymár András képében megjelent az érem másik oldala. Szerinte az olvasni tudás, az - hogy valaki szeret olvasni -, egy kiváltság, és ennek így is kell maradnia. Hisz a könyvek nem költséghatékonyak, se nem eléggé időt állók ahhoz, hogy az tömegekhez eljusson.

Ennek nyomán felmerült az a kérdés, hogy akkor, mint írók, mit adnak az olvasóiknak?
Magától értetődő módon, mindenki az éppen nála lévő könyvéről beszélt. Így lehet az, hogy aki Vajda Emese, Lélekbéklyó könyvét veszi a kezébe, az különlegesen érezheti magát a megteremtett világban. Aki pedig Ta-mia Sansa Gender-krónikák sorozatával találkozik, az egy önálló női karakterrel fogja magát szembetalálni, aki nem egy patriarchális rendszerben él. Hasonlóan a karakterekre helyezi a hangsúlyt Tomcsik Nóra, A változások kora könyve, ahol emberi karaktereken keresztül élhetjük át a felölelt történelmi korokat. Szintén a szereplők változatosságának fontosságára helyezi a hangsúlyt Eld Gabi, Emlékek Jordan számára könyve. Míg L. J. Wesleynek, az Egy űrállomás-takarító naplójával nincs különösebb célja, mégis amit csinál, működni látszik.
Nyilván sokkalta több rejtőzik az egyes írók könyveiben, sorozataiban, de senki nem venné meg a könyveiket, ha mindent elárultak volna... Vagy, ha én árulnék el mindent;)

Ha már olyan sokan a karaktereiket emelték ki, meg lettek kérve, hogy csak egyetlen egyet mutassanak be, hogy megismerhessük egy kicsit jobban is.
Vajda Emese a főszereplőjét választotta, akinek létrejövetele Harry Potterhez köthető. Röviden, Emese sokszor érezte azt, hogy Harry nem tesz eleget ahhoz, hogy megérdemelje mindazt a figyelmet, amihez hozzájutott. (Mint elfogult rajongó kedvem lett volna veszekedni, de nem tettem.) Ezzel szemben az ő főszereplője nagyon is törekvő, akiben csak úgy bugyog a tűz, az erő, s a küzdeni akarás. Ta-mia Sansa női főszereplőjéről pedig kiderült, hogy egy diktátor, akit nem is volt olyan könnyű megformázni. Hisz a mi történelmünkben csak férfi diktátorok ütötték fel eddig a fejük, míg az általa alkotott világban, ahol nincsenek meg a társadalmi szerepek, egy nő emelkedett fel. Egy nő, aki ugyan rengeteg erkölcsi szabályt lép át, de belül kételkedő, és nem biztos a hitében. Solymár Andrásnak eddig még nem jelent meg regénye, de már él egy karakteres főszereplő a fantáziájában, aki egy visszahúzódó, frusztrált ember különleges képességekkel felruházva. Világában megtehet bármit, anélkül, hogy az bármilyen felelősséget róna rá. Bármit.. Wesley is a főszereplőjét választotta, aki - elmondása szerint -, a világ legátlagosabb embere, de a körülmények hatására hőssé válik. Gabi is a főszereplőjét választotta, aki mondhatni egy antifőhős, mert nem kíván a középpontban lenni, nem akar semmit az élettől, mégis külső hatás révén, hirtelen fel kell nőnie, és felelősséget kell vállalnia. Nem bújhat el.. Szintén a körülmények hatására válik hőssé Nóra főszereplője, egy paraszt fiú, aki célként tűzte ki, hogy megszerzi a gróf lányát.
Őszintén, ahogy a saját karaktereikről beszéltek... Nagyon furcsa élmény volt, de jó értelemben, egy kicsit libabőrös lettem:)

Még mindig az előző kérdésből adódóan merült fel, hogy nekik mit ad egy könyv, pontosabban milyen volt az első könyves élményük?
Emesét 11 éves kora körül kötötte le igazán egy könyv, aminek a címét sajnos nem említette, de mély nyomot hagyott benne. Úgy történt, hogy a szüleivel elmentek egy könyvesboltba, de ő nem kívánt távozni, mert rögtön bele is kezdett A könyv olvasásába. Végül a szülei otthagyták, hagy olvasson, és később visszamentek érte. Attól kezdve, folyamatosan olvas valamit. Csakúgy, mint Nóra, akinek az első meghatározó könyves élményét A kisherceg elolvasása okozta. Ta-mia Sansa 7-8 évesen látott meg egy borítót, ami nem hagyta nyugodni, és addig könyörgött, míg az övé lehetett. Történetesen a borító egy ifjúsági sci-fihez tartozott. Andrásnem tudta megmondani mikor, csak azt, hogy hamarabb írta le a saját történeteit, mint olvasott, de az áttörést Rejtő hozta meg a számára. Gabi sem emlékezett az időre, sem arra, hogy vajon első könyv-e, de az első 'olvasnom kell élményét' a Parfüm és a Gépnarancs elolvasásához köti. Végül kiderült, hogy Wesley első élményei a gyerekkönyvekhez köthetőek, mint a Gőgös Gunár, a Pom Pom, vagy az Öreg néne őzikéje. Azóta is mindent elolvas, csak a kötelezőket nem. Ezt valahol értem;)

Végül már alig maradt időnk, úgy belelendült mindenki a beszélgetésbe, de arra azért még válaszolniuk kellett, hogy ki a célközönségük, és milyen visszajelzéseket kapnak tőlük?
Elég hamar kiderült, hogy nem egy írónak szült kellemetlen perceket, hogy esetleg más korcsoportba, vagy más műfajba illesztették be a könyvüket. Emese például ifjúsági regénynek szánta a könyvét, számszerűsítve 13-23, de a felnőtt kategóriába rakták. Ebből kifolyólag nem is aratott akkora sikert, hisz egy kicsit mást várnak a felnőttek.. (Erre a végén tértek rá, és majd én is.) A visszajelzéseknek örül, és elfogadja őket, de jobban örült volna, ha még a kiadás előtt tudja mindazt, ami csak utána derült ki. Ta-mianál a műfaj kavarodott el, hisz ő maga sci-finek szánta, de valahogy a fantasyhoz került... Wesleynek nem akadtak ilyen gondjai, ő mindenkihez el kíván jutni. Ezt fokozta Nóra, aki mindenkihez is el kíván jutni, de az aktív célközönsége nagyjából 16-30 közé esik. Számára a visszajelzésekből derült ki, hogy a fülszöveg kicsit félrevezető, mert ugyan pozitívan reagáltak az emberek, mégis hiányolták a romantikát. Nagyjából ez történt Gabinál is - aki 13-75 között bárkinek ajánlja könyvét -, ahol szintén a romantikát hiányolták, bár a fülszöveg erre nem enged következtetni. Így lehet az, hogy van, aki a borítóból vonja le a következtetéseit... András az egyetlen, akinek nincs célcsoportja, mert nem ismeri mások olvasási szokásait, ám ennek ellenére - szó szerint idézve -, az a legsokkolóbb, hogy vannak olvasói, az unikornisok mellett, de vannak.
Visszatérve arra, hogy mit várnak az olvasók, ha egy kis romantikát harangoznak be, az a meglátás született, hogy az emberek sokkal több romantikára, erotikára vágynak. Ezt a kiadók is tudják, így nem egyszer előfordult már, hogy megkérdezték tőlük, hogy itt-ott nem írnák-e egy kicsit át. Nem tették, így kevésbé fogynak az ő könyveik... 
Végezetül felmerült a kérdés, amire senki nem tudott választ adni, ha most a BDSM megy, akkor mi jön ezután?
Szerinted mi lesz a következő őrület?
Én, ha tudnám, megírnám;)

De folytassuk, ezután érkezett Cselenyák Imre, aki az idén debütált Áldott az a bölcső című könyvével készült. Ő teljes mértékben kitette magát a közönség szeszélyes kérdéseinek, melyekből nagyon is sok minden kiderült. Csak, hogy néhányat érintsek, megtudtuk, hogy már évtizedek óta tervezgette a könyv megírását. Hogy halomban állnak otthonában a jegyzetek, a dokumentumok, a források. Hogy Arany nyelvezetét hallgatva nőtt fel, és kötelességének érzi megőrizni azt. Hogy egy női magazin, és egy epeseb vette végül rá a könyv megírására. Hogy az embert kívánja megmutatni, nem a költőt. Hogy az első kötetben szereplő minden egyes helyszínt bejárta, de még sok van hátra. Hogy a könyv felét ki sem adták. Hogy lesz ennek még folytatása...
Mindezt megkoronázva, zenélt és énekelt. Meghitt hangulatot teremtett.
Ezzel és dedikálással zárult a találkozó, ami nem vonzott ezreket, de így mindenki a szerves részének érezhette magát. Tehát el kellett hagyni a hűvös épületet, és hazacipelni a sok-sok tombolára, és játékra felajánlott könyvet, könyvjelzőt.
Szóval kísérd figyelemmel a Kildara facebook oldalát, le ne maradj valamiről!
Apropó, ha esetleg figyelemmel követed a blog facebook oldalát, esetleg a Kildara facebook oldalát, akkor már értesülhettél a felmérésünkről, ami egészen októberig tart! Ne felejtsd el kitölteni!
Zárásként, ha szívesen részt vennél egy hasonló találkozón, ne habozz és gyere el a következőre!;)

Szép napot neked!

2017. április 30., vasárnap

Pierdomenico Baccalario - Le royaume de la glace

Une petite évaluation
Après beaucoup de temps j’ai encore pris en mains la serie d’Ulysses Moore. Donc, voici une rapid évaluation du volume 11.
Bien qu’il ait passé quelque années, après quand j’ai terminé la deuxième page du livre, mes souvenirs sont revenus. Tous. Beaucoup de voyages, d’adventures, de mystère et de danger.
Le livre résume trop de évenement dans une journée. Juste un jour ! Mais il pourrait être jusqu’à deux semaines aussi. Surtout, quand je pense à beaucoup d’excitution.
Bref j’ai lu les pages plus vite que le vent parce que j’ai désiré mettre un jour les secrets pour me récomposer l’image désordonné qui s’est fermée grâce au volume précédent.
Ce qui ne veut pas dire qu’il n’y a aucone raison de se plaindre.
En raison des développements je suis juste étonnée et j’ai essayé de stocker toutes les informations. Et quand je pensais que c’est la fin, une fin heureuse, de petits nouveaux détails ont emergé. 
≈Ainsi un voyage encore plus grand et plus dangeroux a commencé...

2017. április 23., vasárnap

Neil Gaiman & Michael Reaves - Köztesvilág

Valami új és ismeretlen

“Joey Harker egy átlagos kamasz: próbálja átvészelni az iskola megpróbáltatásait, viszonzatlanul szerelmes, és nincs benne semmi különleges. Azon kívül, hogy képes bárhol eltévedni. Egy nap aztán felfedezi, hogy az ő Földje csak egy a trillió alternatív Föld között, melyek egy részén a mágia az úr, más részén a tudomány, s ezek ádáz háborúban állnak egymással. 

Joeyt a békítő erő, a Köztesvilág szemelte ki magának, mivel született Világjáró, és így segítheti az egyensúly fenntartását, méghozzá más Földekről származó, saját alternatív énjeivel együtt. Kiképzést kap, hogy felvehesse a harcot a mágikus és a tudományos ellenségekkel, hogy ő, aki még a saját kis városkájában is eltéved, világok között járhasson világmegváltó küldetésben. 

Neil Gaiman és Michael Reaves regénye vad kalandozás világokon belül és világok között, jól megrajzolt helyszínekkel és élénk karakterekkel, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal.”

A fülszöveg minden egyes szavával egyet tudok érteni. Izgalmas, vicces, kalandos, és elgondolkodtató. Jó kis ifjúsági regény, de mindenbizonnyal az idősebb korosztályoknak is elnyerné a tetszését.

A bevezetés igen humoros és megmosolyogtató, a főszereplő pedig azonnal szimpatikus jelenséggé válik. Kellőképp esetlen, de mégis bátor és kedves. Maga a történet rendkívül pörög, nagyjából 3 másodpercnyi időt hagy a szerzőpáros, hogy adaptálódjunk az újdonságokhoz, és felfogjuk, mi is történik itt. A fantasztikus leíró részeknek köszönhetően pedig minden képként jelenik meg előttünk, villódzva, a szivárvány összes színét megjelenítve. Ráadásul olyan hihetetlen jól festik le a világokat, hogy az embernek eszébe ötlik, hogy akár mi magunk és élhetnénk egy ilyen másik világban. Olyanban ahol a mágia, vagy a tudományok uralkodnak, ott ahol csak robotok, vagy állatszerű emberek élnek, vagy akár egy olyan helyen is, ahol az ember angyalszárnyakat növeszt, esetleg tojást rak.

Ebből is látszik, hogy ugyan a fülszöveg egyes helyeken sokat elárul, másutt viszont nem, így mégis tartogat jó néhány meglepetést ez a rövidke kötet. Főleg, ha a groteszk szörnyfejekre gondol az ember… Vagy az érzelmes megnyilvánulásokra, esetleg a gyomorgörcsös izgulásra.

Az biztos, hogy ehhez nem kis adag fantáziára volt szükség, mintha az írók túl kívánták volna szárnyalni egymás eszementebbnél eszementebb ötleteit, hogy a végeredmény egy egyszerre könnyed történetű, de képtelen és rettentően bonyolult nyelvezetű könyv legyen.

Így mivel nem nagyon értek a multidimenziókban való utazáshoz, és nem hordok a zsebemben egy kvantumfizikai kisokost, pár matemetikai képlettel és magyarázattal megspékelve, kezdetben lesokkolt a látszólag érthetetlen információk tömkelege. De amennyire kiakasztóak a furcsa kifejezések, annyira szórakoztatóak, és egy idő után teljesen természetesek. Mint például:

“Fejtsd ki a Hetedik rendi qlippotikus lényékből nyerhetó gnózist.”

Ha vágysz arra, hogy megértsd ezt, vagy azt, hogy mi a Köztesvilág, az Átmenet, hogy mi a mudléf, akkor muszáj kézbe venni és elolvasni ezt a könyvet, ami hihetetlen sok újdonságot, és képtelen furcsaságokat tartogat, amik miatt le a kalappal az írók előtt, és nem utolsó sorban a fordító előtt is. Hisz még olvasni is elég magas volt!

Mégis nagyon sajnálom, hogy ilyen rövidke ez a rész. Nekem nem volt elég, többet akarok tudni, mert amikre fény derült, azok csak apró információk, részletmentes ismeretek. Kivéve persze az Átmenetet, ami talán a legelképzelhetetlenebb helyszín. Szóval remélem, hogy a következő részben kicsit több szó esik majd a Binárisokról, a Sztatikáról, és a Hexről is, annak ellenére, hogy ebben a kötetben velük utazhattunk, és harcolhattunk a Seholsemben vitorlázó hajóikon.

Köszönöm az Agavénak, és a Kildarának is, hogy lehetőségem nyílt elolvasni ezt a képtelenül szürreális kötetet. Várom a folytatást!
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. április 16., vasárnap

Jordi Llobregat - Vesalius titka


Egy gyilkos nyomában...
Már maga a fülszöveg arra késztetett, hogy le se tegyem a könyvet. Az első pár oldal után pedig világossá vált, hogy egy percig sem fogok unatkozni, és nem is tettem. Titkokban és csavarokban gazdag, borzongós, ijesztő, tudományos, kor- és helyrajzilag megkapó, kis romantikával fűszerezett történet, melyben a gyilkos személyének felkutatásán kívül akad idő a szereplőket is kiismerni. Kell ennél több?
A fülszövege:

Barcelona, ​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 

A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását.

A rejtélyekben és izgalmakban gazdag utazásunk egy rendkívül titokzatos, és egy “cseppet” vészjósló kezdettel indul. Ám még időt sem kapunk felfogni a történeteket, máris egy másik szálon találjuk magunkat, ami így mozgalmassá, és nem kis mértékben érdekessé teszi a történetszövést. A több szálon való futtatásnak köszönhetően pedig van, hogy néhány szál összeér, majd újabbak kapcsolódnak be, s azok is találkoznak míg végül egy nagy, kerek, egész képet alkot mind. Ámbár csakis a legvégén… Addig pedig kénytelenek vagyunk őrlődni a szálak félbevágása, a kihagyások, vagy az időhúzás miatt, amik olyan mértékig tesztelik az olvasó tűrőképességét, és keltik fel a kíváncsiságát, hogy tövig rágja a körmét, mire újra bekapcsolódhat a főszál folytatásába. Holott minden egyes momentum fontos, és szerves része a kirakósnak.

Csakúgy, mint a  főszereplő múltja, ami kezdetben homályba vész segítői számára, és számunkra is. Ennek a titoknak hála, sokszor az új információk felbukkanásakor ahelyett, hogy tovább fűznék a szálakat, és a rejtélyek nyomába erednének, Daniel gátat szab a cselekménynek, és hárítani próbál. De szerencsénkre mindig van egy undorító és visszataszító illetékes, aki rádöbbenti az embert, saját magának kell cselekednie az előrelépéshez. Így a pillanatnyi kudarcok megerősödésre és még nagyobb eltökéltségre adnak okot a csapat számára. Ennélfogva Daniel egyre szimpatikusabbá válik a határozottságával, és a cselekvőképességével, ráadásul még a lelkesedése is ragályos. Pedig volt néhány pont, ahol feladhatta volna, de nem tette…

Mind előrébb haladva, bizarrabbá és egyre titokzatosabbá válik a történet, mígnem egy-két szál összefűződik, ekképp néhány rejtély világossá válik, és értelmet nyernek az apró részletek. Felsejlik a múlt és a jelenbeli történések közti összefüggés, megmutatkozik Barcelona sötét oldala, megismerjük a korrupt és kapzsi szereplőinket is, melynek hála az olvasó alaphangon két emberre gyanakszik, de szép fokozatosan, a végén kell rádöbbennünk, hogy még véletlenül sem a megfelelő emberre gyanakodtunk.. Ebben a porhintésben kiváló az író, ugyanis néhány momentum, a tipikus, avagy klasszikus krimis elemek könnyen kiszámíthatóak, hogy az ember elbízza magát, spekuláljon, majd még nagyobb legyen a meglepetés (a pofára esés) a végén. Ezt mutatja az is, hogy rettentő jól variál a szálakkal, ha az egyik belassul, és bizonyosságot nyerünk az igazunkban, akkor a másik szálon valami óriási újdonság kerül elő, ami hihetetlennek tetszik, és amitől minden megbolondul, bonyolódik.

A könyv negyedénél a cím jelentése is végre nyilvánvalóvá válik, ami ugyanakkor még nem sokat segít a nyomozásban, de később… Később a szánk tátva marad a gyilkosságok mögött meghúzódó indíték, és a cím összefüggései révén. Ugyanis Vesalius ismeretes a modern anatómia megteremtőjeként, de azt soha nem gondolná senki, mit is fedezett fel az emberi test felépítése, működése, és a benne lakozó lélek kapcsolatáról.

Eközben egyre több árny fedi fel magát a múltból, és így válik Daniel személye a szívünknek kedvessé. Csakúgy, mint Fleixa, aki sokszor az olvasó kérdéseit fogalmazza meg, vagy Pau, aki rettentő nagy szív birtokosa, és hihetetlenül nagy tudású, ráadásul ehhez határtalan bátorság párosult. Ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában egyre előrébb jutnak, annak ellenére, hogy mindenki más minél távolabb tudná őket a gyilkosságoktól. De ők kitartanak, és ily módon a nyomozás előrehaladtával sűrűsödnek az akciódús jelenetek, amiktől még a gyomrom is görcsben állt. Majd miután azt hinnénk, vége az izgalmaknak, megpihenhetünk egy kicsit, meghökkentő titkokra derül fény, amik sok mindenre magyarázatot tudnak adni, de mégsem visznek előrébb. Így viszont sűrűsödnek azok az esetek is, mikor fellélegezhetnénk, mégis valami aggasztó történik, és eluralkodik rajtunk a kétségbeesés érzése. Máskor történik tényleges előrehaladás, de mindezt belengi valami vészjósló légkör, és egy jó nagy adag balsejtelem…

Az utolsó 40 oldal már annyira feszült, hogy hihetetlen, ami ott történik, csak egy rossz álomnak tetszik. Óriási és gyönyörű csavar van benne, aminek köszönhetően az ember percekig kapargatná az állát a padlóról, ha nem uralkodna el rajta a gyűlölet az elkövető iránt. Aki viszont utolsó tettével rettentő ambivalens személyé válik, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy is viszonyuljak hozzá… Mindenesetre elképesztő események szemtanúi lehetünk, jó néhány oldalon keresztül, ahol a valóság határait feszegeti a történet. Hihetetlen… Ám a legeslegvége minden megrázkódtatás és csavar ellenére, a lehető legjobb zárás!
Nagyon köszönöm az Ageve Kiadónak és a Kildarának is, hogy elolvashattam ezt a kívül-belül csodás könyvet.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. április 9., vasárnap

A kiadók világa – KockaCicás kiadásban

Bizonyára hallottál már arról, hogy március 18-án, szombaton megrendezésre került az idei első Kildara Találkozó, ami nem másban, mint a kiadók világának jegyében telt. És abban is biztos vagyok, hogy találkoztál már ezzel a beszámolóval. Ám ez itt most egy kicsit más... Természetesen a teljes beszámolót elérhető a Kildara oldalán.

A kiadók világa pontosan mit is takar?

Jó néhány fantasztikus írót, aki a kedvünkért rengeteg hasznos információval szolgált a könyvkiadás különféle módjairól, a magánkiadástól, a kisebb kiadókon át a nagyokig. Így azt kell mondjam, nagyon sajnálhatják mindazok, akik nem jelentek meg, és könyvkiadás előtt állnak, vagy éppen könyvet írnak, esetleg tervezik, vagy a külföldi könyvkiadás eshetőségei vonzzák őket. Ugyanis mindezekről szó esett, méghozzá elég mélyrehatóan, olykor rettentő vicces sztorikon keresztül, ám voltak pillanatok, mikor nem kíméltek minket az írók, és felfedték a könyvkiadás folyamatának árnyoldalait is.

Na, de kik is voltak a mi embereink?

Gabriella Eld, A. M. Aranth, Gregus Gábor, A. O. Esther, és Cetti alkotta a társalgók csoportját. Ha esetleg nem ismernéd őket, akkor annyit mindenképp érdemes róluk tudni, hogy melyik kiadónál helyezkedtek el, már csak azért is, hogy a későbbiekben érthetők legyenek a válaszaik. Így hát, Eld Gabi könyvei a Colorcom Medianál, Peti könyvei a Főnix Könyvműhelynél jelennek meg, emellett egyébként a Fumax kiadó munkatársa. Gregus Gábor könyvei az Underground kiadónál látnak napvilágot, míg Esther a családi, azaz magánkiadás mellett döntött. Már ebből is látszik, hogy az igen más szellemiségű kiadók révén több vélemény, meglátás került terítékre. Mindeközben Cetti, mint kiadványszerkesztő és nyomdai munkatárs, a gyakorlati folyamatokba engedett belátást. Ennyit így elöljáróban, jöjjön egy része az izgalmas kérdéseknek, és a kapott feleleteknek.

Kezdetnek arra a kérdésre kellett felelniük a fent megnevezetteknek, hogy mégis hogyan vélekednek a kiadókról?

Ennek a kérdésnek köszönhetően, azonnal tapasztalhattuk a vélemények ütközését. Ugyanis Esther a kiadók által megszabott feltételeket és az azokért biztosított segítséget biztonságosnak, ám lassúnak és helyenként hamisnak találta. Míg a magánkiadást gyorsabb, de rögösebb útnak tarja, ahol a legfontosabb, hogy az ember higgyen magában, és képes legyen a megfelelő embereket maga mellé gyűjteni. Talán Peti értett vele leginkább egyet, aki elismerte, hogy sok kiadó szerkesztője lépten-nyomon beleszól a könyv cselekményébe, hogy jobban eladható legyen, és így egy idő után elvész az egyéniség. Mégis a kiadó kritikus szemmel való nézelődése ad egy alapot, mert maga a kiadó már képvisel egy irányelvet, egy brandet, egy sajátos profilt, amivel elnyerték az emberek bizalmát, és ők le merik emelni az új, ismeretlen könyvet a polcról, mert tudják nagyjából, mire számítsanak. Míg magánkiadásban bármi megjelenhet, és ez az út emellett rengeteg időt és pénzt emészt fel, ami ugyan ki tud fizetődni, de rettentő nagy odaadást és kontrollt igényel. Gábor is ezt vallotta, hisz magánkiadás útján saját magadat kell felküzdeni arra a szintre, amit esetenként egy kiadó megalapoz. Mindemellett elmondta, hogy ő olyan író, aki csak írni kívánt, és ehhez a legmegfelelőbb kiadót találta, ahol nagy a szabadság, és azok a szolgáltatások, melyek valahol általánosak, azt náluk ajánlják, és kérni lehet, nincs kötelező jellege a dolognak. Utána Gabi is azon a véleményen volt, hogy ugyan egy kiadó az íróiból él, és van, hogy sokat követel, de hírnevet, és tábort szereznek az ifjú íróknak, ami nagy segítség az elinduláshoz. Mindehhez Cetti annyit fűzött külső szemlélőként, hogy sok kiadó hibája, hogy a saját képét, egy sablont keresnek, ami olykor azt eredményezi, hogy az igazán tehetségesek nem jutnak közönséghez. Ám szerencsére léteznek más szellemiségű, elvű kiadók is, akik nem akarják a saját képükre formálni íróikat.

Hát, még véletlenül sem kaptunk egy végleges, jó kis receptet, hogy mi felé érdemes nyitni, de személy szerint nem is bántam, mert így világossá vált, hogy minden út, ami csak felmerült, annyi előnnyel bírt, ahány hátránnyal. Ennélfogva érthető, hogy kompromisszum kötésre hajlamosnak kell lenni, emellett pedig mindenkinek a számára alkalmasabb verziót kell választania.

Ezután következett a nagy kérdés, hogy vajon megérte a választásuk?

Mivel Esther egymaga képviselte a magánkiadást, nem kevesebbet vártam tőle, mint jó kis sztorikat a bukkanókról, és az örömökről. És cseppet sem csalódtam, Esther hihetetlen energiájával, és stílusával megragadta a figyelmem, és rettentő jól szórakoztam. Maga a sztori két ’tanulópénzes’ esetről szólt, az első a szerkesztést érintette. Szóval egy barátnője nézte át a könyvét, relatíve nagy összegért, majd mikor már sokan támadták, keresett egy jobb szerkesztőt, és kiderült, hogy több, mint 2000 hiba marad az írásban, az írásban, amit elvileg pénzért, már valaki más átnézett… Így érthető, hogy a barátnős szerkesztést leváltotta egy másik. A második történet a könyve borítóit érintette, hisz nem lehet egy számunkra tetsző képet csak úgy letölteni a Googleről, hogy az majd jó lesz, sajnos. Tehát maradt egy ügynökségtől vásárolt kép, aminek amúgy Esther rettentően örült, még úgy is, hogy egy havi fizetését költötte rá. Csak akkor kezdett kétségbeesni, mikor elkezdték szidni a borítót.. Sajnos csak ezután tett szert arra a tudásra, hogy amerikai cégtől is rendelhet képet, ami nagyjából 200 forintot jelent, és hihetetlenül magas példányszám eladás után kellene csak ráfizetni. Ha belegondolunk ez bármelyik magánkiadásra vállalkozó íróval megtörténhet, de szerencsénkre Esthernek köszönhetően, már a tudás birtokában vagyunk, és remélhetőleg, senki nem fut bele hasonló helyzetbe ezek után. Szóval, ha a magánkiadás vonz, erre mindenképp figyelj oda! Megelőzésképp pedig keress támogatókat!;)

A borítókra átterelődve adódott is a következő kérdés, milyen érzés volt a kezükben fogni a könyvük?

Mint kiderült, Peti álomként élte meg, és el sem hitte csakúgy, mint Gabi, aki akkor érezte, hogy valóságos lett, és rögtön készítettek egy pár fotót az új családtaggal. Szegény Gábornak pedig háromszor kellett visszaküldenie, mire tökéletes lett. De a végleges verzió megkaparintása után, már csak azt a régi álmát kell beteljesítenie, hogy színsorrendben ott sorakozzanak a polcán. Talán Esther várta a legstresszesebben a könyvét. Konkrétan hajnalok hajnaláig várakozott az autóra, melyben ott lapultak a kincsei, és végül az utcasarkon ácsingózva, teljes gyomorgörccsel, ami egy első randinál is rosszabb, végül megölelgethette a könyveit. Szó szerint az mondta, olyan volt, mint egy szülés, és az sem érdekelte, ha egyet sem ad el, mert mind az övéi voltak.:)

Mivel egy könyv a nyomtatással válik kézzelfoghatóvá, Cetti tudott a segítségünkre sietni, hogy miért van az, hogy valakinek vissza kell küldeni, vagy nem egyezik a szín, és hasonlók. Mint kiderült, nem mindegy milyen a nyomtató, és milyen a megjelenített kép színkódolása. Amennyire magától értetődő, annyira könnyű figyelmen kívül hagyni. Ez, s az a tény, hogy sokszor nem figyelnek az oldaltörésekre, margókra, a pdf, és a word dokumentum közti konvertálási bakikra, eredményezi azt, hogy rengeteg könyv megy a selejtbe. De mégis, hogy várhatnánk el a nyomtató mellett álló embertől, hogy tömegtermelés mellett orvosolja a problémát, mikor csak a megrendelést követi? Bár megszólal bennem a fákat óvó hang… Mindenesetre nagy lépés az, mikor a könyv tényleg valós, kézzelfogható formában eljut annak írójához. Az elmondások szerint, fantasztikus érzés, persze akkor a legjobb, ha semmi probléma nem lép fel.

Még alig voltunk túl néhány kérdésen, de már ekkor úgy éreztem, órákig tudnám hallgatni bármelyiküket, hisz mennyi fontos részletre, apróságra derült fény, melyre ők hosszú hónapok, akár évek során tettek szert. És ezek nem utolsó tapasztalatok ám, hanem szerves részei egy könyv kiadásának. Ezért mondom megint csak azt, hogy sajnálhatják, akik ezt nem élőben látták, tapasztalták, mert félig sem tudom visszaadni az ottani hangulatot. Az apró civakodásokat, ellentmondásokat, a kínos, ám mára már vicces sztorikat, magát a beszédstílusukat, azt a légkört, amit megteremtettek, és azokat az ötleteket, kezdeményezéseket, amik csak pillanatokra merültek fel, de nagyban tudnák befolyásolni kicsiny országunk könyves világát...

Mégis hogyan jut el az emberekhez a könyv? Hogy lehet eladni?

Gabi szerintem sokak érzését fogalmazta meg, mikor azt mondta, hogy eladni sokkalta nehezebb, mint eljutni idáig. Természetesen vannak kiadók, aki vállalják az eladás feladatát is, de példának okáért, az övé nem ilyen. Sőt a médiában való jelenlétet is magának kell fenntartania, mert szinte ez az egyik legfontosabb momentum, ott lenni a közösségi médiában. De lássuk be, ez nem egyszerű, főleg nem egyedül. Peti is elég találóan fejezte ki magát, mikor megemlítette, hogy ha valaki nincs fent a Facebookon, akkor annak megkérdőjelezzük a létezését. Igenis jelen kell lenni. Most már nem olyan, mint régen, hogy ha valaki fel akarta venni a kapcsolatot egy íróval, akkor az a kiadónak küldött egy levelet, nem, most már az emberek közvetlen, gyorsabb kapcsolatra vágynak. Ugyan Gábor mindezt elismerte, de ezzel át is adta a terepet másoknak, mert ő nem szeret szerepelni, inkább foglalkozzon vele más. Esther pedig az arany középutat választotta, jelen van, de csak mértékkel. És itt behozta a bloggerek szerteágazó csoportját, mert meggyőződése, hogy a bloggerek írásai nagyban segíthetnek, reklámot nyújthatnak. Nem számít, hogy negatív az a kritika, vagy ha kevesen olvassák az adott bloggert, mert akarva-akaratlanul is egy láncreakciót indítanak be, így generálva még több olvasást. Cetti teljes mértékben egyetértett ezzel, és el is mondta nekünk, hogy ő minden kínálkozó alkalmat megragad, és mindig csak a saját véleményét írja le, nem befolyásolhatják. És jól is teszi, hogy minden alkalmat megragad, mert vannak olyan kiadók, aki csak pár recenziós példányt adnak ki, ám ezzel ellentétben vannak olyanok, akik akár 50-100 példányt is szívesen elosztanak recenziósnak. Ezt is kiadója válogatja.

És, ha már a kritikáknál tartottunk, a következő kérdés a tűrőképességükre apellált. Vagyis, hogy bírják a kritikát?

Gabi elmesélte, hogy kapott egy levelet egy régi, mára már idős tanárától, és nagyon megijedt, hogy vajon mit írt, mert az illető rendkívül konzervatív és vallásos. De legnagyobb meglepetésére pozitív kritikát kapott, csakis a korrektúrát érték támadások. Ezután is hasonló, leginkább építő jellegű kritikákat kapott, egy kivételével. Majd kiderült, hogy az az egy negatív egy félreértés szüleménye, így nem is érintette különösebben. Az még fontosnak tartotta kiemelni, hogy csak az adjon recenziós példányokat, aki bírja a kritikát. Milyen igaza van! Peti sorsa nem alakult ilyen fényesen, ugyanis kezdetben rettentő rossz kritikákat, értékeléseket kapott, és egyszerűen nem értette, hogy miért érdemeli mindezt. Majd nem sokkal később kiderült, hogy azért húzták úgy le a könyvét, mert nem sokkal előtte negatív vélemény írt a lehúzósok által favorizált könyvről. Mindez egy kicsit megrengeti az írók hitét a bloggerekben, de szerencsére nem vagyunk mind ilyenek, és akik mégis, láthatóan kiderül róluk. Mégis benne marad a szálka az emberben, így Peti is azt tanácsolta, hogy nem a blogger közösségnek kellene a szakmai körnek lenni, hanem sokban segítené a fejlődést, ha szerzők, szerzők véleményét hallhatnák, olvashatnák, ami lássuk be, rettentő jó ötlet, de nehezen megvalósítható nálunk, ahol versengés folyik. Egyébként sokat tanult az esetből, és azóta megacélosodott, és sokkalta racionálisabban látja a kritikákat, és már nem is befolyásolják annyira a munkájában. Nagyjából hasonlóan járt Esther is, aki utálta az első kritikákat, amelyek sokszor a lelkébe tapostak, a kifejezésmódjukkal, és azzal, hogy látta, nem értik, mi is a könyv üzenete. Még az sem tudta vigasztalni, hogy egy rossz mellé ötven pozitív párosult. Így azóta is mindig megnézi, ki az, aki nem éppen etikus stílusban ócsárolja, de sokszor fut bele olyanba, hogy nem vállalják hozzá az arcukat a véleménynyilvánítok. Őket figyelembe sem veszi, sőt miattuk már el tudja fogadni a negatív kritikákat is. De valljuk be, nem mindegy, hogyan van megírva az a kritika, mert igenis lehet építő jellegű, ami formálja és fejleszti az adott írót. Esther szerint az az író, akit nem érintenek rosszul a negatív kritikák, azok mind hazudnak, hisz nincs olyan, hogy egy kicsit sem esik rosszul az embernek, ha a munkájába, s így akár a lelkébe tipornak.

Blogger nézőpontból pedig Cetti mesélt egy hihetetlen sztorit. Volt, hogy megkérték írjon kritikát egy könyvről, amit meg is tett, de az illető nem találta elég hízelgőnek, ezért megkérte, írja át! Számomra hihetetlen, hogy valakinek megfordul a fejében, hogy a számba adhat olyan mondatokat, amitől jobb színben tűnik fel, hisz az nem az én véleményem. A legmeghökkentőbb az egészben, hogy Cettinél nem ez volt az egyetlen alkalom mikor, a kritikájára kritikát kapott…

A következő kérdés az álneveket érintette, aminek köszönhetően a külföldi kiadás menetébe is beleláthattunk egy kicsit.

Az tény és való, hogy sokkal jobban fizet, emellett Esther bevallotta nekünk, hogy Rowling szeretne lenni, de ha azt nem éri el megelégedik Amanda Hockinggal is. Na, de a kiadás menetéről, kint nem kiadókhoz rohangál az ember, hanem ügynökséghez kell menni, és ők intézik a könyv további sorsát. Nagyjából 4 szerkesztő töviről-hegyire kivesézi, majd továbbítják a mamut kiadóknak, akiknek több országgal is vannak szerződéseik, és így szépen szétszóródik mindenfelé. Természetesen fontos az, hogy nem magyarul kell a könyv, új borítót kap, és nagyjából minden újra kezdődik. Mivel a műfordító rettentő drága, Esther volt olyan aranyos, és felhívta mindenki figyelmét arra, hogy elég az angol fordítás. És azt is elárulta, hogy ami eddig befolyt számára, azt vissza is forgatta az ügynökségbe. Végül mindenki egyöntetűen megállapította, hogy a könyvkiadáshoz 90% kitartás, és 10% tehetségre van szükség.

Ezután a kimerítő, ám annál informatívabb beszélgetés után következett a tombola kisorsolása, és az egyedi könyvjelzők/matricák osztogatása, amiben nagy szerepem volt.:) Majd a kötetlen beszélgetés, aminek három összetolt asztal körül kerítettünk helyet, így családiassá téve azt. Ám sajnos annak is véget kellett érnie, de a lehető legtovább húztam az időt, így végül hétig csevegtünk.

Nagyon remélem, hogy a következő találkozó is hasonló hangulatban telik majd, és azt is, hogy a beszámolóm révén meghoztam a kedved, és esetleg Te is ellátogatsz hozzánk, hogy megtapasztald, az írók is csak emberek, akikkel bármiről el lehet csevegni.

2017. április 5., szerda

Leda D'Rasi - Utolsó kívánság

"Mit a halál szétszakított, a sors összeköti újra"
Mielőtt a kezembe került volna a köny, már sokat halottam róla. Kitől? Magától az írótól, és a szerkesztőtől is! Így nagyon izgatottam vágtam bele az olvasásba. A fülszövege:

„Perzselően forró mese…”
…felnőtteknek, modern formában. Ha megkérnének rá, hogy a lehető legtömörebben foglaljam össze a Boszorkánydinasztia sorozat lényegét, ezzel az egy mondattal tenném meg. Mert ebben minden benne van. Olyan olvasóknak ajánlom, akik szeretik a többféle műfaj keveredését, és izgalmasnak találják, ha megannyi hatás éri őket olvasás közben. Akik vágyják a romantikát, akarják a kalandot, és hajlanak a lehetetlen felé is. Akik nem sütik le a szemüket, ha borzongató szex fűti át a lapokat. Mélyen tudják (és akarják is) gyűlölni a történet gonoszát, teljes szívükkel átérzik a szereplők érzéseit, bírják a bicskanyitogató szóhasználatot, és értékelik a csípős humort. Igen, a Boszorkánydinasztia története valóban egy mese. De aki Andersen, vagy a Grimm testvérek féle történetre számít, azt komoly meglepetések fogják érni. A Dinasztia a mesék új generációját képviseli.

Rendkívül hatásos előszóval indít, ami előre vetíti a fájdalmas folytatást is. Egy apró kis múltbéli betekintés az, ami miatt az ember szíve megszakad. Mindig is utáltam, ha valakire rá akarták kényszeríteni azt, ami nem is ő, pláne ha mindez emberi elvakultságból ered, ami ostobaságot és értelmetlen pusztítást szül. Mint most is... Ugyan Lilian rendkívül bátor és vakmerő, de ez nem homályosítja el a megesett szörnyűséget, a tehetetlenség súlyát, de mégsem aggódtam, hisz a sors nem ily' kegyetlen, mint már sejthettük.
És ekkor csöppenünk Angel világába, ahol ő megbélyegzettként és kiközösítve él, pedig csak egy kicsit más, mint az átlag. Más, mert szégyenszemre még nem férjes asszony, és mert nem a körülötte élők normái szerint cselekszik. Holott semmi kivetni való nincs benne. Ám szerencsére, egyszer mindenki megtalálja a maga helyét csakúgy, mint Angel is, aki a fura, bohókás, kicsit agresszív, de csupa szív boszorkányok között találja hirtelenjében magát. És, ha nem lenne elég az, hogy az ember élete fenekestül felfordul, akkor jön valami felsőbb erő, és úgy dönt, feléleszti a múlt egy szeletét. Így kezdetét is veszi a bonyodalom…
Szóval nincs időnk megtapasztalni, hogyan tanul Angel, vagy hogyan illeszkedik be, mert máris sürgető közelségbe kerül egy fontos találkozó... Itt kezdenek felpörögni az események, itt ismerkedhetünk meg egy másik világ lakóival, akik nagyon hasonlatosak a számomra oly’ kedves Halhatatlanok alkonyat után sorozat világában élőkhöz, mégis mások, és egyediek. Ezenfelül  itt derül fény a boszorkányok erejére, legfőképp Angelére, aki meg kell, mondjam, nem semmi! Így felmerül a kérdés, mi minden lakozhat benne? Ám mire választ keresnénk, elvonja a figyelmünket Lazarus megjelenése és minden, ami ezzel jár...
Roppant módon humoros, és megmosolyogtató szituációk tömkelege következik, ahol kétségek közt őrlődünk, hogy hogyan is fog működni ez az előre elrendelt kapcsolat, de már az első másodperctől látszik a könnyed csipkelődésből, hogy borítékolható kettejük közös élete. De mennyi mindent élnek meg addig, és mi mennyi mindent élünk át velük. Mindenesetre szórakoztató, idegtépő, szívmelengető, kiakasztó, és boldogsággal eltöltő események sorozatába csöppenünk. De mélyen ott lappang, hogy mikor esik szét minden, mert igenis gyarló emberként az látszik, hogy túl szép ez így, hogy igaz legyen. Mert nincs olyan, hogy “örökké együtt”.
Mindezt oly' könnyű elképzelni, mert a megfogalmazás módja nagyon is olvasmányossá, míg a leírásmódja filmszerűvé varázsolja a történetet. Ezt még inkább elősegíti, és mozgalmasabbá teszi a több szálon való futtatás. Mikor is elérkezik az önámítás mintaképe, az Úr hívő szolgája. Ekkor már szorul a hurok, egy félreértés pedig tönkretesz mindent, és beigazolódni látszik a sejtés, hogy “ez túl szép, hogy igaz legyen”. Ráadásul a mindenre rátelepedő szótlanság és mozdulatlanság bosszantóan kétségbeejtő.
Végül, mindennek dacára bebizonyosodik, hogy a halhatatlanoknál az örökkévalóságban igenis létezik tökéletesség, főleg ha egymásnak teremttettek. És mégis ki ne lenne boldog a tökéletes pasi mintaképével, aki kívül-belül egy álom?! De Angel híres a makacsságáról, és mielőtt még felhőtlenül boldoggá válhatnánk a tökéletesnél is tökéletesebb befejezés reményében, jön egy érzelmi válság. Ám egy okos, és annál odaadóbb anya gondolatai helyre rázzák az embert, mert egy anyánál mindig megértésre, és tanácsokra lelhetünk. Amik végül eljuttatnak a boldog véghez.

Mégsem ér velük véget ennek a világnak a felfedezése, sőt kismillió titok felfedése, egymásnak teremtett párok megtalálása, és izgalmas fordulatok várnak még ránk, olvasókra. És csak remélni merem, hogy visszaköszönnek a most megismert szereplők, mert rettentően megszerettem jó néhányukat.

Nagyon köszönöm Leda ezt a csodás könyvet, ami jó néhány izgalmas másodpercet csempészett az életembe!


2017. március 20., hétfő

Pierdomenico Baccalario - Ulysess Moore sorozat

Sok-sok idő elteltével újra a kezembe vettem a sorozat kötetteit. 
Hogy miért most? Mert eddig bírtam tűrtőztetni magam és várni a magyar fordításokra:) Szóval vártam egy jó pár évet, és nagyjából egy hétig lubickolhattam Kilmore Cove világában. Megérte! 
És íme, egy gyors, mondhatni villámértékelés a 3 kötetről:

10. rész - A jég birodalma
A fülszövege:

Kilmore Cove-ba visszatérve Jasont, Anitát és Ricket nyugtalanító hírek várják: a falucska lakói között áruló rejtőzik. Valaki, aki titokban sötét terveket sző, és a Gyújtogatók segítségével bosszúra készül. A nyomok olyan helyre vezetik a négy jó barátot, ahol végre minden kérdésre választ kaphatnak. A hely neve: Agarthi. Ezt a jég birodalmában rejtőző legendás, elveszett várost még Ulysses Moore-nak sem sikerült megtalálnia…

Noha eltelt egy pár év, amint a második oldal végére értem, visszatértek az emlékeim. Minden. A sok utazás, kaland, titok, és veszedelem. 
Maga a könyv nagyjából egy nap eseményeit foglalja össze, mégis annyi minden rejlik benne, hogy akár két hétnek is beillene. Pláne, ha az izgalmagra gondolok! Szóval szélsebesen faltam a lapokat, arra vágyva, hogy minél több titokra derüljön fény, hogy végre összeálljon az a kusza kép, ami az előző kötetnek köszönhetően létrejött. Mit ne mondjak, nincs panaszra okom. Ugyanis a több szálon való futatás eredményeként, csak kapkodtam a fejem, és próbáltam minden információt elraktározni. És mikor már azt hittem itt a vége, egy boldog befejezés, újabb részletek bukkantak fel. Így vette kezdetét, egy még nagyobb, és sokkalta veszélyesebb utazás.

11. rész - A hamvak kertje
A fülszöveg:

Az Idő óceánján létezik egy elveszett sziget. Vad és barátságtalan hely, ahonnan lehetetlen elmenekülni. Egy hely, ahová Ulysses Moore sohase akarta betenni a lábát: ám ezúttal mégsincs más választása, mert ott rejtőzik a kulcs, amelynek segítségével megtalálhatja Penelopét. Akkor még nem sejti, hogy az események láncolata beindult, és legfélelmetesebb ellensége visszatér a múltból, hogy bosszút álljon. Elérkezett a pillanat, hogy a Képzeletbeli Utazók is megvívják a döntő ütközetet… 

Le sem tettem az előző kötetet, és máris a kezemben fogtam ezt a részt. Hisz rendkívül baljóslatúan zárt. Itt is csekély az az idő, ami eltelik, és ami napoknak érződik, a sok kaland, és a felmerülő rejtelmek révén. 
Ha valaha bárki azt gondolta, könnyű egy vérbeli utazót követni a sok-sok képzeletbeli helyek egyikén, kitudja milyekén, az irtó nagyott tévedett. Ebből kifolyólag van egy kis dolga Jasonnek és a többieknek. De az még rosszabb, hogy mikor már azt hinné az ember, érti a dolgokat, akkor jön valami új információ, fordulat, szereplő, és az értetlenség. Mindenesetre, ebben a kötetben még nem oly' valós, és kézzelfogható a veszély, mint a következőben.

12. rész - A Képzeletbeli Utazók Klubja, avagy ostrom alatt..
És még egy:

Hajnalodik és kezdetét veszi Kilmore Cove történetének leghosszabb napja. 
Miközben az eső mindent szürke fátyolba burkol, az öböl nyugalmát robbanások zaja, fel-felvillanó fények és csattanások törik meg. Korántsem arról van szó, hogy vihar tombol Kilmore Cove felett! Spencer kapitány legendás hajójának, a Mary Greynek nyolc ágyúja lövi a falut. 

Ebben a kétségbeejtő helyzetben a Covenant ikreknek egyedül kell szembeszállniuk minden ellenségek legfélelmetesebbikével. Még Ulysses Moore sincs a közelben, pedig ő az egyetlen, aki képes lenne legyőzni Spencert…

Hát igen.. Itt aztán volt mitől félni! Vagy legalábbis úgy gondolom, nem a legmegnyugtatóbb érzés, ha ágyúzzák a házad, és majmok támadnak rád... Mégis, minden pánik, vélt veszteség, megpróbáltatás ellenére, egy kis segítséggel elérhető a boldog vég. Egy boldog vég, ami nem feltétlenül az egész sorozat végét jelenti. Nem, nem. Korántsem jött el a történetük vége. Annak ellenére sem, hogy akár lehetne itt a lezárás, mert szinte alig vet fel néhány kérdést.. Bár elég bosszantó kis kérdések azok, amik benne maradnának az olvasóban, de kerek lenne... Viszont így, hogy tudok a folytatásról, megint várhatok éveket, hogy egy hét örömöm legyen;)

Tudom, tudom, nem a korosztályomnak címzett sorozat, de mindig a szívem csücske lesz, mert megszerettette velem az olvasást, és mert egy jó, élvezhető, csavaros, és mozgalmas sorozat.
Máris alig várom a folytatást!

2017. március 5., vasárnap

Könyvbemutató - Hit és gyógyulás

A tegnap délelőttöm nem mással, mint egy érdekes, nem mindennapi, és igen megosztó könyv debütálásával indult. Ám mielőtt belekezdenék a kerekasztalbeszélgetés menetének, érdekességeinek, fordulatainak boncolgatásába, egy kis ízelítő a könyvből, hogy megértsd, miért is oly' nehéz ebben a témában felszólalni.
Tehát a fülszöveg:

"Testünk-lelkünk egészsége és a betegségek mindannyiunk számára fontos témát képeznek, hasonlóképpen a világról alkotott elképzelésünk, a hitvallásunk és identitásunk.
De vajon hogyan függnek össze az - első látásra - eltérőnek tűnő fogalmak?
Mi a szerepe a hitnek a gyógyulásban?
Mi a kapcsolat a vallás és az orvoslás között? 
Mit jelent a betegség, mit jelentett régen? 
Mi az orvoslás és mi a gyógyítás?
Mi az, ami különbség és azonosság e két szó jelentése között, a ma és a múlt tekintetében?
Legfőképpen pedig: mi dolga ezzel a jelen emberének?
A könyv a történelem folyamán alakuló kultúrák és szellemi áramlatok vizsgálatával veti górcső alá az orvostudomány és a hit kettéválását, évezredeken átívelő alakulását.
Ennek ismerete, értése választ adhat a fenti kérdésekre.
Elindíthatja az embert egy olyan úton, mely a világot egy új perspektívában tárja a kereső elé."

Könnyen észrevehető, hogy fontos, ám annál nehezebb témákba ás mélyen a könyv, ennek fényében a beszélgetés is sokrétűre, és rendkívül elgondolkodtatóra sikeredett. A beszélgetés résztvevői pedig nem mások voltak, mint:
Csörgő Zoltán: tanár, író szimbólumkutató, és egyben a moderátor is,
Dr. Indries Krisztián: klinika szak pszichológus, egyetemi adjunktus (ELTE), kiképző szomato-pszichoterapeuta,
Dr. Szőke Henrik: antropozófus orvos,
Monostori Vologya: belsőépítész, jógaoktató, alternatív gyógyító.
A résztvevők tudásához sajnos fel nem érhetek, így előre is elnézést kérnék minden szakértőtől, ugyanis, mint laikus szemlélő, kicsit nagy falat megérteni az általuk, és a könyv által érintett témákat. De azért megteszek egy próbát, sőt mi több, neked is megpróbálom átadni a beszélgetés emelkedett hangulatát. 

Kezdésnek felmerült az a kérdés, hogy milyen korban is élünk? Hova halad az a kor, vagy éppen pont sehova? Azt sikerült leszögezni, hogy szinte elsuhan mellettünk az idő, és csak néha létezünk egy emelkedett időben, ahol az élmények, a beszélgetés képes úgy lekötni, hogy egy-két órának tűnik a nyolc. Emellett felmerült a belső és külső idő kettőssége, és ennek rossz megoszlása. 
Majd ezek révén, szép lassan eljutottunk odáig, hogy a transzcendens világ elszakad a miénktől, többek között azért, mert mindenki az anyaghoz, a tér-idő dualításához ragaszkodik. Bár egy jó hasonlatot hallva, - miszerint a hal sem tudja milyen a víz, hisz benne élt egész életében, így nem tudja milyen a vízen túl szemlélni a vizet, így mi sem tudhatjuk pontosan milyen a testünkön kívül, - elgondolkodik az ember, hogy mit is tehet. Hogy az élet vagy-vagyokból áll, az és-ések helyett. Hogy miért szakadunk el a spirituális világtól? Hogy miért oly' fontos az anyag, és miért törpül el mellette a lélek?
Mindez a sok kérdés, amiknek a válaszaiban nem lehetünk százszázalékosan biztosak, korszakokon keresztül vonul végig a könyvben, miközben a spirituális és a medicin világ kapcsolatáról spekulál az író. Az író, aki az elbeszélők szerint egy konzervatív, de egyben egy lázadóan újító álláspontot foglalt. És rettentő tudás rejtett el ebben a műben, ahol olyan nehéz definiálni bármit is.

Az esetleges csapongások oka abban rejlik, hogy egy szó, feltevés azonnal másik húszat szül, és nagyon nehéz egy kérdés megvitatásánál maradni. Mégis fontos leszögeznem, hogy ebben a szerteágazó témában a moderátor rendkívül jól helyt állt, és kellő erősséggel irányította a beszélgetés menetét, nem úgy, mint én ebben a beszámolóban;)
Mégis, ha megfogott a könyv, adnék még egy kis ízelítőt:

"Korunk emberiségének egyre inkább központi problémájává válik az egészségi állapota. Ma, 2017-ben a világ országainak éves költségvetésében mind nagyobb hányadot emészt fel az egészségügyi kiadásokra fordított rész. Egyre korszerűbb kórházak, egyre drágább gyógyszerek, komputeres gépcsodák és létszámában, képzettségében is egyre növekvő egészségügyi apparátus várja a gyógyulást keresőket. Az emberiség mindenkori javaiból arányaiban még megközelítőleg sem fordított soha annyit a betegségekkel való küzdelemre, mint napjainkban. Mindezek és az átlagéletkor növekedése ellenére a fejlett ipari országok és a világ egészségügyi állapota meglehetősen lesújtó képet mutat.
Hogyan lehetséges ez?
Hiszen a mai ember mindent megpróbál, hogy elkerülje a betegségeket. De vajon helyes úton jár-e, amikor a gyógyulását egyre inkább pusztán fizikai, kémiai változásokat előidéző beavatkozásokra, gyógyszerekre alapozza? Gyógyulhatunk-e anélkül, hogy megvizsgálnánk a kérdést - mi a betegség egyáltalán? És mit is jelent - egészségesnek lenni?
Léphetünk-e bármerre anélkül, hogy elgondolkozzunk e kérdéseken?"

Ráadásként, mindehhez az élménycsomaghoz csapódott a hely hangulata. A Nyitott műhely rendkívül jó választásnak bizonyult, ugyanis megadta az alaphangulatot a beszélgetéshez. Otthonos, családias érzést keltett. Már a belépéskor érzett könyvillat pedig, tökéletes helyjé teszi egy könyvmoly számára. Ezenfelül a teleírt falak vonzzák az embert, és követelik, hogy valamiféle lenyomatott hagyjon az utókor számára. Megjegyezném, hogy én is otthagytam a kézlenyomatom;)

Tehát ez volt a szombati programom légköre, amit remélem sikerült a lehető legjobban átadnom. Ha megtetszett a könyv, felkeltette az érdeklődésedet, akkor itt megtalálod a száraz, ám fontos információkat a megszerzéséhez.

Szép napot!

2017. február 26., vasárnap

Jamie McGuire - Gyönyörű lángolás

Egy szebb jövőért tenni kell!
Végül csak elérkezett az utolsó testvér kötet is, azaz Tyler nem mindennapi története...
A fülszöveg:

Ellison ​Edson látszólag teljesen gondtalanul él. Frissen diplomázott, hatalmas bulikat szervez, és nincs más dolga, mint vásárolgatni és a barátaival lógni. De valami mégsincs rendben, és az érzés egyre gyötrőbben nyomasztja a lányt. Elli kétségbeesve próbálja magára vonni családja figyelmét, és közben teljesen padlóra kerül. Szülei úgy gondolják, azzal segíthetnek leginkább gyerekükön, ha szigorúbbak vele, ezért megvonják tőle a korlátlan anyagi támogatást. A lány így arra kényszerül, hogy munkát vállaljon. Ezzel egy csapásra feje tetejére áll a világ Ellie körül. A helyzetet csak nehezíti, hogy egy bulin megismerkedik Tyler Maddoxszal. A fiú is, mint ikertestvére, Taylor az alpesi tűzoltók tagja, aki erdőtüzek ellen harcol. Tyler kissé arrogáns, de végtelenül elbűvölő is, így a bulin Ellie-vel hamar egymásba gabalyodnak. A lány ugyan nem akar folytatást, de úgy tűnik, a srác nem éri be egyetlen estével. Ellie nem sokáig tud ellenállni Tylernek, ám elkövet egy olyan hibát, amit nem lehet jóvátenni. 

Tyler érzései egyre inkább elmélyülnek, a lány szélsőséges személyisége és határozottsága lenyűgözi, de ahogy kezdi jobban megismerni, rájön, hogy Ellie belső démonai a Maddoxok legnagyobb ellensége lehet.

Az első pár oldal után nagyon szkeptikusan álltam a kötethez, mert ennek volt az eddig legdurvább nyelvezete, de ez még semmi! Elli olyan életet élt, úgy bulizott, és olyanokat művelt, hogy megkérdeztem magamtól 'Hova csöppentem?!', mert az teljesen biztos, hogy egy más világba... De szerencsére gyorsan megszakadt ezeknek a történéseknek a fonala, és a munkaszerzéssel minden a feje tetejére állt.
A cselekmények végre pozitív fordulatot veszttek, és izgalmassá, egyben gyötrővé varázsolták a kettőjük közt lévő kapcsolatot. Természetesen a történesek egy része, az előző kötetetkből összeollózható, de jócskán tartogatott így is meglepetéseket! Nyilván az "ikrek vagyunk, eljátszuk egymást" momentum nem maradhatott ki ebből a részből sem. Viszont az, hogy milyen kemény és embertpróbáló meló az ővék, az nem került részletezésre Taylor kötetében.
Komolyan ennek a könyvnek a tűzoltós események adják a lelkét. Hihetetlen munkát végeznek a Tylerékhez hasonló emberek! Szinte felfoghatatlan, mit meg nem próbálnak, és hogy ezért mit kapnak.. Rendkívül jó érzés volt a megmozdulásaikról, az akcióikról olvasni, olyan volt, mintha én is ott lettem volna velük, és testközelből éreztem volna a lángok melegét. Nagyon élveztem ezeket a fejezeteket!
Nem úgy, mint azokat, amik mindezt követték. Olyan volt, mintha Ellivel vissza kellett volna csöppennem a való világba, és realizálnom kellett volna, hogy van élet a táboron és a tűzoltáson túl. Ezek azok a fejezetek, amik újra a padlóra löktek a rejtett gondjaikkal, a sok-sok halogatással, és az elhallgatással. Pedig a könyv szívét Tyler és Elli kapcsolata adja...
Ám mielőtt feladtam volna minden reményemet, eljött az utolsó pár fejezet. A megmentő fejezetek, amik újra felfelé íveltek, és melengséggel árasztották el a szívemet. Mindezért megérte átvészelni a nehezebb időszakokat!
≈Tehát az egész könyvet hullámvölgyek tarkítják, ráadásul elég mélyről kezd, mégis megnyugtatóan, és örömtelien zár. Mégis úgy tettem le, hogy még nem elég, még nem búcsúznék tőlük, mert érdekel a rendes, normális (már amennyire lehet;)) életük...Csak az nyugatat, hogy tudom, lesz folytatás, ámbár nem ilyen formában, mint eddig..
10/7


2017. február 12., vasárnap

Peter Clines - 14

Erre nem lehetett számítani..
Ezt a könyvet nem szabad alábecsülni, mert annál nagyobbat koppan az ember..
A fülszövege:

Lelakatolt ​ajtók, szokatlan fények, mutáns csótányok.
Nate lakásával valami nincs rendben. De a gondolatait most más köti le. Utálja a munkáját, a bankszámlája lassan kimerül, és még barátnője sincs. Elképzelni sem tudja, mit vár az életétől. Új lakása nem éppen ideális, de legalább élhető, és megengedheti magának. A bérleti díj egészen alacsony, a házkezelő cég ügynöke szuperbarátságos, és a rendellenességek inkább csak idegesítőek, mint nyugtalanítóak.
Egészen addig, amíg a férfi nem találkozik Mandyvel, a szomszédjával, és fel nem fedezi a lány lakásának furcsaságait. És a másik szomszédjáét, Xeláét. És Tim és Veek lakásáét is.
Merthogy a régi, Los Angeles-i téglaépület minden egyes bérlakása szolgál némi rejtéllyel. Olyan rejtélyekkel, amelyeknek a története több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza. Némelyik furcsaság szembeötlő, míg másokat zárt ajtók rejtenek el a kíváncsi tekintetek elől. Viszont ha e különös rejtélyek összeadódnak, az akár a véget is jelentheti Nate és barátai számára.
Vagy az egész világ számára…

A fülszövegnek köszönhetően kicsit rettegve és félszegen, ám annál inkább kíváncsian vágtam bele ebbe a vaskos kötetbe. Szerencsémre egy cseppet sem csalódtam, mert elkápráztatott, megdöbbentett, és rendkívül jól elszórakoztatott.

A szédítő mivoltát már a kezdetek kezdetén lehetett érezni. Akkor még csak vészjóslónak tűnt a halálát elkönyvelő személy futása, de az idő múlásával olyan értelmet nyert, hogy csak pislogtam. Merész, és őrületes fogás az írótól, hogy a megoldás egy szeletét rögtön az olvasó arcába nyomja.

Mindez után pedig éles váltásként belecsöppenünk Nate életébe, és költözködésébe. A már megjósolt furcsaságok nem is váratnak sokat magukra, szinte azonnal szembetűnnek. De miért is tulajdonítanánk neki nagy jelentőséget? Hisz minden háznak, lakásnak vannak sajátosságai, amik megadják a hely egyéni jellegét. Igen ám, de ilyenkor általában egy recsegő padlódeszkára, vagy egy egyedi faragványra, oszlopra, ablakra gondol az ember. Nem zöld csótányokra, értelmetlen elrendezésre, és lelakatolt helyiségekre. De ez még semmi, minél több lakót ismerünk meg, annál több szokatlan, oda nem illő dolog bukkan fel. Mégis az okokat homály fedi… Talán ez az a pont, ahol az olvasó a könyv részévé lesz, és elkezd Nate-tel, a lakókkal közösen gondolkodni és nyomozni. Ekkor eredünk végérvényesen a rejtély nyomába, és válunk tagjává a Rejtély Rt-nek.

Kezdetben úgy tűnik, nem sok mindenre fog fény derülni, hisz semminek sincs értelme, semmihez sem nyúlhatnak, mert a gondnok óvó tekintete végigkíséri minden lépésüket. Csakhogy Nate nem áll le. Vakmerő, kitartó, és a munkáját vagy a lakását sem félti, ráadásul könnyűszerrel talál magának cinkosokat, az akár rongálásig is elfajuló kutatásokhoz. Emellett végre rálelt az élete hivatására, és nem engedi, míg minden titokra fény nem derül.

Minden egyes felfedezés hozzáad az izgalomhoz, visz előre, és többet kíván. Egyre izgalmasabb, hihetetlenebb, és félelemre okot adó fejleményekbe botlunk, amiknek látszólag nincs értelme. Mindenki próbálja összeilleszteni a kirakós darabjait, miközben róluk is egyre több réteg válik le, hogy jobban megismerhessük őket. Így egyszerre fedezhetjük fel a házat, és a benne lakókat, akik különbözőbbek nem is lehetnének. Ez a sokrétűség viszont elvezet a megoldásokhoz, amik ugyan csavarosak, de teljesen értelemszerűek, mert az apró részletek összeillenek. Így kezd elhatalmasodni az olvasón az a tipikus érzés, hogy “Ó, hogy ez mennyire nyilvánvaló volt! Miért nem vettem észre?”. De a legmegdöbbentőbb, hogy ezzel egy időben pedig néhány megoldásra, ha akartunk volna, se jöhettünk volna rá, mert annyira abszurd, hogy ilyenre senki sem gondol, az írón kívül. Ebből pedig az adódik, hogy az ember elkezd találgatni, egyre merészebb ötletei támadnak, kombinál, spekulál, hátha hamarabb rájön, hogy mi áll a háttérben, mint Nate-ék. Lehet, hogy az én fantáziám szegényes, de biztosnak gondolom, hogy az apró furcsaságokból kiindulva, senki sem gondol akkora kozmikus eseményre, mint ami szép lassan kinövi itt magát. Sőt, mikor azt hinnénk, hogy mindenről leomlott a lepel, akkor ér a meglepetés, hogy tud még újat, és nagyobb horderejűt mutatni ez a könyv. Pedig a fülszöveg figyelmeztet, hogy ez “akár a véget is jelentheti Nate és barátai számára. Vagy az egész világ számára…”.

Természetesen nem lenne etikus bármi konkrétumot elárulni, mert az elvenné az egész lényegét, és lerombolná azt a világot, ami a szemünk láttára bontakozott ki, de egyet leszögezhetek, hogy erre a globális, hihetetlen, észveszejtő, és félelmetes magyarázatra nem lehetett számítani. Arra pedig végképp nem, hogy hogyan fonódnak össze a szálak, az elejétől kezdve, hogy a végén a olvasó azt érezze, hamarabb is összerakhatta volna a képet. Mégis megkönnyebbülve, és egy kicsit gazdagabban csukjuk be a könyvet.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. február 6., hétfő

Chuck Wendig - Vészmadarak

Elképzelhetetlen mélységekben...
Nagyon mást kaptam, mint reméltem...
A fülszövege:

Miriam ​Black tudja, hogyan fogsz meghalni.
És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor kerül sor az utolsó pillanataidra.
Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

Először a borítója, majd a fülszövege fogott meg nagyon. Rettentően izgalmasnak, és rejtélyesnek ígérkezett. Ez a reményem egészen addig tartott ki, míg ténylegesen bele nem kezdtem a könyvbe… A kezdete egyszerűen szürreális, és elsőre nehezen érthető, hogy mibe is csöppent az olvasó. Majd mikor kezd értelmet nyerni a cselekmény, az meghökkent és letaglóz.

Az első csapást a nyelvezete adja, ami enyhén fogalmazva nagyon nyers, durva és obszcén. Mindez egy kisebb ellenállást váltott ki belőlem, és nehezen élvezhetővé tette az olvasást. Ehhez mérten néhány jelenet kirívóan megbotránkoztató, visszataszítóan őszinte, és néhol undorító. Volt, hogy akkor épp fel sem fogtam a brutalitás mértékét, főleg azért nem, mert rettentő furcsa, oda nem illő képtársításokkal élt az író.

Mivel a főszereplő szemszögéből éljük át a történések nagy részét, így tőle, a személyiségéből is erednek ezek a megdöbbentő, nyomasztó furcsaságok. Mert Miriam egy elkeseredett, megrekedt lélek, akit átjár a kétségbeesett keserűség és a világutálat. Ez annyira érződik, hogy néhol még rám is áttapadt a keserűség, és már olykor kínomban nevettem. Közben egy szinten érthető a viselkedése, hisz szörnyű lehet nyomasztó látomások hálójában élni, kezelni a felgyülemlett indulatokat, érzelmeket. Ugyan ezek a látomások teszik mássá, de ezt nem kell a világra is kivetíteni. Felmerül a kérdés, hogyan lett ilyen?

A feldolgozhatatlan álmok és a kis közjátékok, bevágások adják meg erre a választ, és ezáltal felkeltik a bennünk munkáló kíváncsiságot, miközben fokozzák és viszik előre a történetet. Kezd egyre kerekebb lenni a múlt, már van sejtésünk arról, hogy Miriam miért vesztette el a reményt, és így egy egyre összetettebb személyiség sejlik fel a keserűség alól.

A személyiségének felfedezése közben természetesen folynak a cselekmények, amik kisebb-nagyobb meglepetéseket okoznak, de leginkább elrettentenek. Miért? Mert belátást nyerhetünk egy velejéig gonosz lélek uralkodásába, és szörnyű tetteibe, amit csak az emberei tudnak überelni. Egy szerencsétlen szemfényvesztő félresikerült akciójába, amivel többeket sodor életveszélybe. És Miriam kilátástalan tengődésébe, ami kihat az egyetlen színfoltra a regényben, Louisra. Mindezeket pedig a felbukkanó idegenek halálpillanatai egészítik ki.

Mégis minden negatívum ellenére, mikor már az ember azt hinné, nincs remény, ez a könyv nem lesz jobb, a vége fejbe vág, és megváltoztatja az addig kialakult képet. A vége, ami majdnem képes elfeledtetni az addig átélt szörnyűségeket, és egy csepp reményt ad. Reményt, hogy van kiút ebből az elkeseredett, szomorú, és kiégett világszemléletből, hisz a szemünk előtt indul változásnak Miriam. 

De túl hamar ér véget mindez a jó, és túl sok kérdés marad megválaszolatlanul, ám vigasztal az, hogy lesz ennek még folytatása.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. január 27., péntek

Pénteki polcszemle

Nincs is nagyobb támaszunk a könyvek terén, mint maga a polc, hisz kedvenceink pihenőhelye. Igen ám, de a funkción túl, a küllem is fontos szempont. És ez az a pont, ahol az ember elveszik... Miért?
Mert annyi féle-fajta méretű, színű, anyagú létezik, hogy megszámlálni sem érdemes, választani közülük meg egyenesen kínszenvedés. 
Mindezért most megpróbáltam pár darabot összeszedni, amiből néhányat akár otthon is összedobhat bárki. De ha mégsem, akkor is adhat egy kezdő lökést, hogy milyen stílusban, irányban keresgéljen az ember, ha polcot igyekszik vásárolni.

1. Hagyományos egy kis csavarral
Magyarán egy megszokott, hétköznapi tárgy, ami polcként is funkcionálhat, ötletes, és még jól is néz ki.
Ilyeneket például simán otthon is össze lehet dobni, és a kinézetükkel változatossá tudják tenni a lakás megjelenését.

2. Maximális helykihasználás
Ha már feldobja a lakást, legyen helytakarékos is, hisz könyvből sok van, de tároló helyből annál kevesebb. Itt egy pár (tényleg csak néhány) példa, hogy hogyan lehet az apró zugokat is könyvespolccá varázsolni.

3. Ötletesen formabontó
Természetesen van olyan, akinek inkább a stílusát mintázzák a modernebb, dizájnos vonalú darabok. Erre is van kismillió megoldás a medvétől, a csészén át, a térképig. És megintcsak fontos megemlíteni, hogy bárki alkothat otthon valami egyedit, és formabontót, nem feltétlenül kell rögtön a boltba rohanni;)

Remélem számotokra is olyan ispiráló látni, hogyan valósították meg mások az elképzeléseiket, mint nekem. Tényleg nem telik sokból valami teljesen egyedit és hasznosat alkotni, főleg, ha egy könyvespolcról beszélünk;)
Ha esetleg valakit annyira elragadott a hév, hogy neki is állt a saját polcának, akkor mindenképp szeretnék képet látni róla!:) 
Puszi nektek!