2017. október 19., csütörtök

Sarah Dessen – Altatódal


Egy történet, melyben nem minden úgy alakul, ahogy azt elsőre gondolnánk...

"A szakítás tudománya… Remy mindig tudja, mikor kell megtartania A Beszéd-et egy srácnak – rögtön azután, hogy az első romantikus roham lecseng, de még mielőtt a dolgok túl komolyra fordulnának. Számtalan fiúval járt már, és rengeteget tanult az anyjától is, aki éppen az ötödik férjét fogyasztja. De akkor miért van az, hogy valahogy sehogy sem akarja ejteni Dextert? Pedig a srác olyan esetlen. És rendetlen. És szétszórt. Ráadásul zenész – épp úgy, mint Remy apja, akit a lány sohasem ismert, mert a férfi lelépett, még mielőtt ő megszületett volna. Lehetséges volna, hogy Remy kapcsolatokra vonatkozó szabályai egyszerre érvényüket vesztik? A regény az elismert szerző, Sarah Dessen magával ragadó története egy kőkemény fiatal lányról és egy fiúról, aki arra hivatott, hogy megpuhítsa."

Meglehetősen kettős érzelmeim vannak, ezzel a könyvel kapcsolatban. Még régen, egyszer, valamikor nagyon megfogott a borítója, és a fülszövege is, és most, hogy ajándékba megkaptam, arra ösztönzött, olvassam el, ne halogassam tovább. Talán az évek múltának tudható be, hogy már nem kötötte le annyira a figyelmemet ez a történet, mint azt korábban gondoltam.

Mégis nagyon megfogott a könyv sokrétű üzenet, hogy merjünk kockázatot vállalni, hogy ne féljünk a változástól, ugorjunk fejest, vagy különben az életünk csak önmaga homályos lenyomatává lesz, és később megbánást szül majd az elvesztegetett lehetőség. Valahol az altatódalban is felfedezhető mindez, ami mint egy fájdalmas, ám gyönyörű motívum vonul végig a történeten. Ez a dal kulcsfontosságú, mert amellett, hogy végigkíséri Remy életét, Dexter révén teljesen átlényegül az üzenete, így végül nem szomorúságot és megbánást hordoz magában, hanem egy új korszak kezdetének összes lehetőségét, reményét, és ismeretlen buktatóit. Az elhagyatottságot érzése átfordul kötödéssé.

Mindezt, az szép üzenetet és ennek beteljesülését, megnehezítette Remy oly sokszor felbukkanó szkepticizmusa, túlelemző és agyon bonyolító hajlamai. Ugyan ezek sokszor humorossá és könnyeddé varázsolták a cselekményt, de ugyanannyiszor, ha nem többször nehezítették el és lassították le a történések folyamát. Ezek miatt nem is tudtam vele azonosulni, sőt sokszor éreztem terhesnek a személyét, egyszerűen kiábrándítóan viselkedett. Természetesen megértem, hogy csak ezt a nehézségekkel teli utat bejárva tudta megismerni önmagát, és felismerni, mi számít értéknek, ám eközben szinten mindenkit kizárt és félredobott, nem vett figyelembe mást, csakis önmagát. Miközben ott van neki a sokoldalú, leleményes, megértő és rettentően kitartó Dexter, aki nem akar mást csak szeretetet, törődést adni, és viszont kapni.
Mindezt figyelembe véve egy rettentő jó alapokon nyugvó történetet kaptam, de a kidolgozása, a karakterek személyisége, cselekedetei, és az egész könyvet belengő hangulat, az üzenetet leszámítva, nem lesz maradandó emlék.

≈Sajnálom, mert nagy lelkesedéssel, és nem kis reménnyel fordultam a könyv felé, de nem tudta mindazt beváltani, amit elvártam tőle.
10/6


2017. október 13., péntek

Book A Sloth Unboxing, avagy a mintadoboz mustra

Úgy sejtem, könyves körökben már mindenkihez eljutott a hír, hogy hazánkban is meghonosításra kerül a Subscription Box híres intézménye. Az ötlet, hogy nekünk is legyen egy ilyen dobozkánk, a Book a Sloth Club fejéből pattant ki. 
Hogy mégis, hogyan jutottak idáig? Miért most? Kik ők? Az a Kildara által készített interjúból nagyon világosan látszik.
De térjünk is a lényegre, azaz magára a dobozra, amit a legkritikusabb énem vizsgáztatott.

Az első benyomásaim, mondhatni vegyesek voltak. Mindez annak köszönhető, hogy előszőr is iszonyat boldog voltam, hogy időben ideért a doboz, minden csúszás nélkül, de azután egy cseppet lankadt a lelkesedésem. Ugyanis megláttam a dobozt, ami koránt sem rendelkezett olyan méretekkel, mint azt én elképzeltem. Megjegyezném, ez némi gondolkodás után már nem aggasztott annyira, hisz rájöttem, nem kellhet nagyobb doboz egy könyvnek, meg néhány apró tárgynak. Mégis, minden logikus gondolat ellenére, tovább élt bennem a lelki szemeim előtt látott, nagyméretű doboz, telis-tele minden ínyencséggel, amit csak egy könyvmániás el tud képzelni. Így lehet az, hogy kisebb lendülettel fogtam neki a felbontásnak.
Még mielőtt kinyitottam volna a dobozt, alapos vizsgálatba kezdtem, aminek az lett a vége, hogy minél tovább néztem a doboz külsejét, annál inkább elfogott az a gondolat, hogy van még mit finomítani a grafikán, hogy igazán pozitív, kellemes első benyomást keltsen.
Innen tovább haladva, szertartás szerűen felnyitottam a dobozt... És megláttam a narancssárga csomagoló papírt. Jót mosolyogtam magamon, hogy azt gondoltam, rögtön le is lepleződik minden, de nem így lett, ezért nekiálltam csörögni, zörögni a papírral. Nem is kell mondanom az lett a vége, hogy így csak másodikként fedezhettem fel a doboz tartalmát..

De, amint megpillantottam a papír alatt rejtőző tárgyakat, újra elfogott a lelkesedés hulláma, és meg sem álltam addig, míg mindent ki nem rámoltam a dobozból.
Akkor a tartalmáról:
  • a könyv: Lauren Fern Watt - Egy kutya bakancslistája
  • a könyvjelző: iszonyat cuki kutya lábnyomos, mágneses könyvjelző az I-Clipstől
  • személyes üzenet: Laurentől egy kézzel írt apróság
  • a feldobódásért felelős: Lushtól egy Cheer Up Buttercup fürdőbomba
  • a kedvencem: egy csomag Hazai Piac gyümölcstea
  • kiegészítésnek: pár szem teasütemény a Tortaművek készítésében
  • végezetül képeslapok: Roald Dahl emléke előtt tisztelegve, és az elmaradhatatlan állatkölykös képeslap

Meg kell, mondjam, nagyon jó témát sikerült kiválasztani, az állatos vonal mindig is sikeres lesz, soha nem fog kimenni a divatból. Emellett örültem neki, mert közel áll hozzám. Hasonlóan boldogított a tea és a hozzátartozó sütemény, melyek elengedhetetlen tartozékai egy megnyugtató olvasásának. Ha már megnyugtató, akkor egy illatos, forró fürdönél nincs is jobb, így a fürdőbomba sem rossz választás. Ami pedig a képeslapokat illeti, külön öröm, mert imádok képeslapokat írni a családnak, még akkor is, ha csak egy városnyira laknak. Tehát összességében nem volt gondom a doboz tartalmával, mégis kicsit átgondolatlannak éreztem.

Tényleg szem előtt tartva azt, hogy ez egy mintadoboz, nem igazán kívánom a tárgyakat kritizálni, mindössze annyiban, hogy jobban, szorosabban kapcsolódhatnának az adott témához. Természetesen nincs azzal gond, hogy magához a könyv olvasásának folyamatához is vannak kapcsolódások, mint a tea, de egy tematikus doboztól kötöttebb, jobban összehangolt tárgypalettát várnék.

Ezen felül a doboz külső és belső megjelenésével sem vagyok teljesmértékben elégedett. A külsőnél fentebb említettem már a kidolgozottabb grafikát, ezt ezzel le is zárnám. 
Ám a belsőt illetően, úgy érzem, sokkal kényesebb vagyok az átlagnál. Hogy ez mit is takar? Magát a szín és textúra párosítást, amit jobban át kellene gondolni. Könnyen lehet, hogy csak az én agyrémem, de nekem igenis számít, hogy az egymás mellett elhelyezkedő tárgyak színben kiegészítsék egymást, harmonizáljanak egymással. Miért? Mert jóleső, kellemesebb érzést nyújt a szememnek, mikor ránézek. Hasonló gondolatok rohantak meg a textúrával kapcsolatban, ha finom, könnyedebb, pasztellesebb színű a kitöltő anyag, akkor az alatta megbújó dolgoktól is hasonló benyomást várok. Ilyesképp, ha durvább tapintású az anyag, vagy vadítóan rikító a szín, akkor texturáltabb, érdesebb kinézetű, hangulatú tárgyakat várok kibontáskor. De hangsúlyozom, előfordulhat, hogy erre csak nekem vannak igényeim vagy, hogy ezt csak én tartom olyan számottevőnek.

Amit még lényegesnek tartok megemlíteni, az a doboz ára. Tudom elég kényes és érzékeny téma a pénz, éppen ezért érzem olyan fontosnak, hogy erre kitérjek. Szeretném előre leszögezni, hogy senkit nem akarok a doboz/dobozok vásárlásától eltántorítani. Mindenkinek szíve joga, mire költi el a saját pénzét. Csak annyit kívánnék elmondani, hogy milyen negatív meglátásaim vannak a doboz árakkal szemben.
  • 1 doboz : 6.990
  • 3 doboz: 19.990
  • 6 doboz: 39.990
  • 12 doboz: 76.990
Ugyebár ezek az árak, amikkel nem is lenne akkora nagy probléma, ha manapság a könyvvásárlás hazánkban nem menne luxusszámba. Gondolok itt igazolásként, arra a néhány hete nagy port kavaró esemény láncolatra, mikor egyesek olyan érvekkel álltak ki az illegális könyvletöltés mellett, minthogy a) nincs rá pénzem, ezért csak így jutok hozzá, b) sok a postaköltség, c)miért fizetnék ennyit érte, ha ingyen is megkapom stb., azokkal szemben, akik próbálták megértetni, hány ponton sértenek jogot, és miért kell bezárni az ilyesfajta csoportokat.

A lényeg a lényegben, hogy sokaknak nem telik ennyi a szenvedélyükre, a hobbijukra. Vagy pedig ha telik is, akkor nem feltétlenül egy "zsákba macskára" fogják költeni, hanem vesznek belőle két konkrét kötetet, annak ellenére is, hogy egyedi tárgyakkal bővülhetne a gyűjteményük. Ez pedig ott problémás, hogy az a hiány, vagy vágy, amit ez a doboz betölteni kívánna, egy bizonyos fizetni képes réteg "kiváltságává" fog válni. De lehet, hogy csak én gondolkodom így...

Mindenesetre a Book a Sloth csapata folyamatosan dolgozott az ár lefaragásán, sőt kedvezményes kódokat is közzé tettek, amit a feliratkozók e-mailben meg is kaptak.
Ezenfelül kiosztottak nekünk, bloggereknek is kódokat, annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen az árakat.
Tehát ezzel a kóddal: SUYRTC6RVN1Z egy vásárlásnál, egy alkalommal kaphattok 10% kedvezményt.

Hogy mi sarkallhat még az első doboz megvásárlására a kedvezményeken és a limitált 100 darabon túl, az az, hogy az első 150 vásárló között 1 db londoni hétvégét is kisorsolnak. (A csomag tartalmaz két repülőjegyet oda-vissza (Ryanair) és 1 éjszaka szállást a Paddington közeli Abbey Court Hotelben reggelivel)

Remélem, meglátjátok ennek a doboznak a jó, s egyben megfontolandó oldalát is, mert a vásárlók, a könyvszeretők azok, akik formálni tudják mindezt.

Köszönöm a Book a Sloth Club csapatának, hogy érdemesnek tartottak a dobozuk mustrálására. Sok sikert nektek!
Puszi, KockaCica

2017. október 11., szerda

Szerdai kihívás, azaz Hogyan választom a könyveimet Book Tag

Mindenekelőtt, köszönöm a kihívást Attila Sawnak! :) 
Tehát 8 kérdésre kell válaszolni, amiknél párhoz szükségeltetik a saját könyvespolc jelenléte is. Akkor kezdjünk is neki;)


1. Találj egy könyvet kék borítóval a könyvespolcodon. Mi késztetett arra, hogy ezt a könyvet válaszd?

Hát, ez nem egy egyszerű mutatvány, miután a kék a kedvenc színem, és a borítókat is imádom ebben a színben látni.. Az Időutazó feleségétől kezdve, a Maddox fivéreken át, egészen A bosszúszomjas doktorig van minden. 
Mégis, a felsorolásból kimaradt Vesalius titkát választom!
Hogy miért? 
Mert mindenkinek, aki szereti a titkokat, a fordulatokat, a borzongást, vagy belelátna 1888 Barcelonájába, esetleg incselkedne a romantikával, vagy érdekli, hogy mi lehet az egzakt tudományokon túl, annak el kellene olvasnia ezt a könyvet.

2. Gondolj egy könyvre, amiről nem hitted volna, hogy tetszeni fog, mégis tetszett. Miért olvastad el?
Hogy minél frissebbet hozzak, A kárhozottra esett a választásom.
Az első pár oldal, fejezet, nagyon elvette a kedvem az egész könyvtől. Olyannyira ellenszenves témát tudott felhozni az írónő, hogy tényleg majdnem leraktam. Csak hát, bíztam benne, hogy ez csak a bevezető rész, ami alapján nem ítélhetem meg a könyv további cselekményét. Így is lett, folytattam. Idén talán az egyik legjobb könyv, ami a kezemben volt!

3. Állj a könyvespolcod elé csukott szemmel, válassz egy könyvet. Honnan hallottál erről a könyvről?
Úgy érzem ez a Book Tag szórakozik velem.. Tudniillik a szobám különböző szabad falfelületein találhatóak szétszórva a könyvespolcaim (üdv egy tetőtérben;)), így már az is nagy kihívás, melyik elé álljak?!
Csukott szemes pörgős-forgás, majd könyvek fölötti kézhúzgálás után, a szerencsés kiválasztott, a Halálmadarak. Nem nehéz kitalálni, hogy az első rész miatt fogtam a kezembe. Szóval inkább azt mondanám el, hogyan találkoztam magával a sorozattal. A sztori rém egyszerű, a Fumaxal való együtműködés révén bármilyen könyvet kérhettem, így Az Égett-hegyi könyvtár sikere után, gondoltam nem fog ártani, ha a Fumax thriller válogatásából szemezgetek. És hát nincs mit magyarázkodni, megfogott a borítója.

4. Válassz egy könyvet, amit valaki ajánlott neked. Mit gondoltál róla?
Szerencsére olyan baráti és családi környezet vesz körbe, hogy az nem fordulhat elő, valaki ne ajánljon legalább egy kötetet, a suliról már nem is beszélek.. Az a sok ajánlott irodalom... Így lehet az, hogy a polcomon lévő könyvek negyedét valakik ajánlották. 
Mégis, ami előszőr beugrott, az a Hopeless sorozat. Csak pozitív gondolataim voltak róla, pláne, hogy kis millió idézet jött velem szembe, addigra, mire kézbe vettem.

5. Válassz egy könyvet, amit booktube/bookstagram/könyves blogokon keresztül ismertél meg. Elérte az elvárásodat?
Mélyre ástam az agyamban, és eszembe jutott, hogy a Flat-Out Love egyik kritikáját olvasva döntöttem el, hogy ezt én is olvasni akarom. És igen, teljes mértékben megfelelt minden elvárásomnak. Imádom az egész könyvsorozatot!

6. Találj egy könyvet a könyvespolcodon, aminek egy szavas címe van. Mi vonzott ehhez a könyvhöz?
Hát ez megint nem lesz olyan egyszerű... Végül is a Cleadurra esett a választás, mert épp ezt olvasom/olvasnám:)

7. Milyen könyvet fedeztél fel filmen/sorozaton keresztül?
Szörnyű vagy sem, de hamarabb láttam a Harry Potter filmsorozatot, minthogy elolvastam volna a könyvet. De meg kell, mondjam, így sokakkal ellentétben legalább nem csalódtam a filmben.

8. Gondolj az egyik örökös kedvenc könyvedre (könyveidre). Mikor olvastad és miért választottad?
Jaj, de nem szeretem a "kedvences' kérdéseket. Egyszerűen, ha kedvenc könyvekről van szó, valamiért döntésképtelenné válok. Sok kedvencem van. Folyamatosan újakat avatok. Nincs egy séma, az egyediségük fog meg. Nem úgy veszem a kezembe, hogy ez most kedvenc lesz, hanem valahol az olvasás kellős közepén, vagy a végén, esetleg napokkal később talál meg az érzés, hogy ez most több volt, többet adott nekem, mint gondoltam volna. Így lesz kedvenc.

Na, ez lett volna a kihívás teljesítése;) 
Én nem hívnék ki senkit, aki akarja, úgyis kitölti;)
Puszi, KockaCica

2017. szeptember 28., csütörtök

Soman Chainani – Jótett helyébe

A mese határán, s még azon is túl..
„Sophie és Agatha a múlttal és a jelennel egyszerre csatázik azért, hogy történetüknek tökéletes vége lehessen. 
Az egykori legjobb barátnők – most ellenségek – azt hitték, történetük véget ért, amikor útjaik szétváltak. Agatha visszakerült Gavaldon városába Tedrosszal, míg Sophie az iskolában maradt a szép fiatalemberrel, aki egykor az Iskolamester volt. 
Ám ahogy berendezkednek új életükben, történetük elkezdi újraírni magát… és nem csak az ő történetük. A két lány távol van egymástól, közben a Gonosz átvette az uralmat, és a múlt galádjai erős bosszúvággyal élednek fel. Nemcsak második esélyt akarnak meséiknek, hanem át akarják formálni a Jó és Rossz régi világát egy olyan új uralommá, amelynek királynője Sophie. A Gonosz halálos hatalomátvételének útjában csak Agatha és Tedros áll, akik azt akarják, hogy végre tényleg boldogan éljenek, míg meg nem halnak. 
Soman Chainani regénye fordulatos, kalandos, nevettető, romantikus történet, rengeteg meglepő mesei fordulattal és bonyodalommal. A Jók és Rosszak Iskolája-sorozat remek befejező kötete.”

Az előző résznél azt állítottam, hogy az író felülemelkedett a mese keretein, ez alkalommal viszont át is lépte azokat. A kitalált világ és a mesebeli királyságok közti vékony vonal a szemünk láttára semmisült meg…

Ismerős érzések kerítettek hatalmukba, amint a kezembe fogtam a könyvet, hisz megint csak egy igazán pimasz véggel lettünk magunkra hagyva. Így csupán egy kérdés foglalkoztatott, mégis mi történt?

Már a kezdő vers megadja az alap, kissé borongós és kétségbeejtő hangulatot, ám mégsem ott folytatódnak az események, ahol abbamaradtak. Csak fokozatosan térünk vissza a befejezési ponthoz, majd részletekében tárul elénk az azóta eltelt idő. Ez a fordítottság idegtépővé teszi a várakozást, mígnem összeáll a kép. Vagy legalábbis úgy tűnik…

Lassan, de biztosan felsejlik a sorozat átgondolt felépítése, feltűnnek az addig érthetetlen jelek, megmutatkoznak az eltitkolt események és felbukkan a rég elfeledett múlt. A csavaros és meghökkentő történések dacára, mégis vontatott a történet, csak lassan kap szárnyra. Folyton újabb és újabb titok lát napvilágot, de egyik sem mond annyit, hogy teljes legyen a kép, sőt, csak még több kérdést eredményeznek. Emiatt visz előre az a meggyőződés, hogy az oldalak fogytával végre a három kötet alatt felgyülemlett millió kérdésre választ kap az olvasó. De ki gondolta volna, hogy ilyen hosszú, csavaros, küzdelmes és nehéz út vezet, ahhoz a bizonyos Vége szóhoz?

Már nem is emlékszem azokra az időkre, mikor csak túl akartam élni Agathával a szépítkezés és az etikett órákat, vagy mikor Sophie divat bemutatót tartott nap, mint nap. Mellesleg ők már nem azok a lányok, akik értetlenkedve álltak az iskola kapujában…

Sophie oly könnyen manipulálhatóvá vált, mint amilyen könnyen ő irányította a körülötte lévőket. És idegesítőbb, mint valaha, mindeddig bíztam és hittem benne, mert az első kötet szörnyen hiú és önző teremtése, a másodikban mintha szívet és érzelmeket kapott volna, de most teljesen elment az esze. Mindenki lelkébe beletipor és önös érdekektől vezérelve szétzúzza mások boldogságát, leginkább azét, akit a legjobb barátjának nevez. A szememben nincs mentség arra, amiként cselekedett. Az ő szájából hazugsággá vált a szeretlek szó. Mindezek ellenére Agatha és Tedros jóságát mutatja az, hogy a barátjuk megmentésére indulnak, akit nem is kellett volna megmenteni, mert maga választotta sorsát…

Vele szemben Agatha igazán felnő és túlszárnyalja önmagát. Meghozza élete legnehezebb döntését, melyben a saját boldogsága elé helyezi mindenki másét. Lemond a boldogan élnek míg meg nem halnakról, feladja szíve vágyát  legjobb barátjáért. Ám áldozatkészsége nem volt hiába..

Kettejük között áll Tedros, aki néha kiállhatatlan, de néhány megnyilvánulása felidézi bennem, miért is kedveltem meg korábban annyira. Mert igen is több rejlik benne, ő több egy csinos arcnál, humoros, esetlen és csupa szív. Na, meg minden más, amit kihagytam. ;)

Ami a Gazgatót illeti, ebben a részben bebizonyítja, hogy aligha létezik nála aljasabb teremtés. Míg Hester, Anadil és Pötty hármasa frenetikus, nagyon a szívemhez nőttek, már az előző részekben is egyre jobban kinyíltak, de most látszott csak az igaz valójuk. Hort pedig igazi kulcsfigurává válik, aki a háttér homályából lép elő, de még így is annyi feladata maradt.. Igazán belemerülnék a történetébe.

Amíg egyre több és több karakter ismerünk meg, addig a történet szárnyra kap és az ember csak pislog döbbenetében. Mert hihetetlen, hogy egyetlen gonosz lélek önző kívánságából mi születhet.. Emellett rendkívül elgondolkodtató, hogy min mennek át mindannyian együtt, hogy milyen érzelmeket élnek meg együtt, hogy hogyan közelítenek, majd távolodnak egymástól, mégis mindig megtalálják a közös jelent és jövőt, ami nem kevés gonddal, de annál több boldogsággal kecsegtet.

Ám a döbbenet csak nő az utolsó pár oldallal, ami  maga a megkövült feszültség. Frusztráló percek ezek. Pusztán a remény ad némi megnyugvást, hogy ez most igazán a legboldogabb vég lesz.. De vajon ez tényleg a VÉGE?


≈Köszönöm a Twister Médiának és a Kildarának, hogy végre valahára fény derült minden titokra és, hogy egy olyan lezárást kaptam, ami még rengeteg mindent tartogat a jövőre nézve.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. szeptember 22., péntek

S. J. Kincaid – A kárhozott

Egy nagyon más világban..
“A ​kárhozott könyörtelen. A kárhozott legyőzhetetlen. A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták.
Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges.
Amikor az őrült császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a Galaktikus Udvarba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik.
Nemezis, a gyilkológép magát Sidoniának álcázva elutazik a császári udvarba, ahol korrupt politikusok és kétszínű szenátorok gyermekeinek körében kell eljátszania a szerepét. A viperafészek minden zuga újabb veszélyt rejt, de Nemezis nem vetheti be ellenük valódi képességeit: mindent kockára tenne azzal, ha leleplezné a titkát.
Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat.“

A kezdés… hát az a maga nyerseségével és brutalitásával kellően megbotránkoztató, szinte elvette minden kedvem a folytatástól. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy kiboruljak-e azon, hogy az ember mennyire le tud alacsonyodni, szinte állatiasan viselkedni, és mással is állatként bánni, vagy a könyv világában mindez elfogadott, és teljesen magától értetődő. Végül úgy döntöttem, nem ítélem el az egész történetet egy-egy kezdeti momentum miatt, amit még nem is érthetek igazán. És nagyon jól tettem, hogy folytattam, mert ez a könyv egyike lett az idei legjobb könyveknek, amik megfordultak a kezemben.
Mégis, hogyan lehet ez?

Úgy, hogy Nemezis belopta magát a szívembe. Kezdetben Nemezis a tökéletes kárhozott mintapéldánya, a génmanipuláció netovábbja. Pusztít, gyilkol, bármit megtesz, hogy a szívének kedves személyt megvédje, azaz Sidoniát. Nem is létezik számára más a világon, mígnem a látszólagos béke ideje a végéhez nem ér.

Mikor a könyv egyedi és merőben érdekes világnézete, felépítése fokozatosan világossá válik, egyre érthetőbb, miért is nem maradhat minden a régi kerékvágásban. Hisz kegyetlen és visszataszító egy világ ez, ahol számos emberszámba nem vett egyén ki van szolgáltatva a hatalmasoknak. A beléjük programozott engedelmesség, vagy feltétlen kötődés megfosztja őket a szabad akaratuktól, az érzéseik szabadon engedésétől. Milyen élet ez?

„Ráébredtem, mennyire védtelen is az a lény, akit megfosztanak a szabad akaratától. Hiszen még a saját védelmében sem képes döntéseket hozni. A legutolsó csúszómászó is képes erre, ő viszont nem volt az.”

Mindemellett az elénk tárt környezet elképesztő és összetett, ami a leírásoknak köszönthetően a szemünk előtt elevenedik meg. Amilyen gyönyörű világűr veszi őket körbe, olyan szörnyű az elvakult hit, a maradiság és a változás minden szikrájának kioltására tett kísérletek sokasága. De túl régóta áll fenn ez a világrend, melyben a hatalmasok kiélvezik a régi technikai újítások minden előnyét, míg mások lassan az enyészeté lesznek. Az ellentét túl kiélezetté vált.

Ebbe a változás közeli pillanatba érkezik Nemezis, aki kénytelen megtapasztalni azt, hogy az alkalmazkodás, a rejtőzködés belső változással jár. Mikor megérti, mit is jelent Crysanthenumban az engedelmesség, a szabad akarat, a szeretet vagy az önfeláldozás, az addig tudatosan elnyomott érzelmei a felszínre jutnak. Nemezis a szemünk láttára válik emberibbé, mint bárki, aki magát embernek tartja. Mégis kezdetben saját maga áll az átváltozása útjába, mert magának sem meri bevallani, hogy egy olyan lénynek, mint ő, lehetnek érzései, hogy cselekedhet a szíve szava szerint, nem pedig úgy, ahogy a beleprogramozott ösztön diktál. Képtelen elengedni mindazt az előítéletet és elvárást, amivel élete során találkozott. Pedig ő már nem az a Nemezis, akit szemfényvesztésnek küldtek a császár udvarába… Mert az, hogy az ember megálljt parancsol az érzéseinek, nem egyenértékű azzal, hogy nincsenek érzései.

„Az a kárhozott leszek, aki megteremti az új jövőt.”
„Innentől én választok magamnak. És én neki akartam segíteni… Ez volt a létem új értelme, az új célom, és ettől újra érdemes volt élnem.”

A történet folyásában hamar ráébred az ember, hogy ebben a könyvben senki sem az, akinek látszik, itt mindenkiben több rejlik, mint azt a felszín mutatja. Sokan mesterfokon végzik a megtévesztés művészetét. Erre a legjobb példa Tyrus Domitrian, az őrült örökös, aki évek óta csiszolgatja lépéseit, melyek kiszámíthatatlanok a körülötte élők számára. Ám éppen emiatt zseniális, tökéletesen kidolgozott szereplő, akiben érezzük, hogy még nagyon sok minden rejtőzik, csakúgy, mint Nemezisben.

Így mikor már valóban azt hinnénk, ettől bonyolultabb és szövevényesebb már nem is lehetne a cselekmény, az írónő csavar egyet a történeten, és fokozza a helyzetet. Millió titok, cselszövés és félrevezetések sora szövi át a mindennapokat Crysanthenumban, ami azzal fenyeget, hogy minden törekvés, ami előrébb vinné a jó ügyét, elhamvad.

Ritkán, de azért a megkönnyebbülés hulláma eléri az olvasót is, mikor a kimondatlan szavak formát öltenek, és a feszültség elszáll, ezekben a pillanatokban lehet csak levegőhöz jutni. Ám nem tart sokáig ez az áldott állapot. Ugyanis az egész könyv egy érzelmi hullámvasút, ahol van hogy sírnánk, nevetnénk, van hogy kinyílik a szívünk, olykor pedig összetörik, miként a berögzült cselekvésformák visszatérnek, és elvágják a boldogság felé vezető utat.

Az egyetlen gyenge elem a könyvben a végén található megtévesztés, melyből érződik, hogy egy szó sem igaz belőle. Ettől függetlenül hatalmas zárás, ami megköveteli a folytatást, amely nem lesz egyszerű, sem zökkenőmentes.


Köszönöm a Twister Mediának és a Kildarának is ezt a hihetetlenül izgalmas és ütös történetet. Csak annyit, hogy tűkön ülök a folytatásért. ;)
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. szeptember 20., szerda

Szerdai programajánló


Egy újabb, szórakoztatónak ígérkező találkozó a Kildara szervezésében! Már csak 3 nap!

Ugyan velem most nem fogtok a tombola stand mögött találkozni, de azért mindenképp látogassátok meg a rendezvényt!
A sok meghívott vendég mellett, a beszélgetésben fontos, a könyvek világával kapcsolatos témákat feszegetnek majd a kiadók vezetői. Emellett nyeremények és a már említett tombola várja a könyvek szerelmeseit;)

A Lélekemelő találkozóról bővebben itt olvashatsz.
Kedvcsinálónak pedig, itt egy-két beszámoló az előző talikról;)
Szeretettel várnak mindenkit, szóval írd be a naptáradba, hogy a szombatod foglalt;)

Puszi, KockaCica

2017. szeptember 4., hétfő

A. O. Esther interjú – avagy lássunk a sorok mögé

Ugyan nem rég készítettem Eszterrel az első interjúmat, azonnal megkerestem, hogy egy másodikat is szeretnék. Ám arra nem számítottam, hogy ennyi érzelmet, őszinteséget, és kedvességet olvashatok a válaszaiban. Ezért nagyon hálás vagyok, és akkor lássuk is, mire s mit felelt Eszter.

Megint csak nagy köszönet azért, hogy időt szánsz a kérdéseimre! Most, hogy már egy kicsit jobban megismertünk Téged, lássuk az írásaidat, azon belül is a Frigg Rokkája sorozatodat. Miként kelhet életre egy ilyen brutális és véres világ, amely mindemellett harmonikus és szeretettel teli? 
A középkor valószínűleg annál is sötétebb és véresebb volt, mint amilyennek én látom, de közben hinni szeretném, hogy a legszebb emberi érzések, mint a szerelem, a tisztesség, a becsület, a gyöngédség, a bátorság, az önzetlenség akkor is jelen voltak. Imádom a vikingeket, a skandináv népek bölcsességét és kultúráját, mindig is lenyűgözött a hitviláguk. Ebből az elegyből álmodtam meg egy mesebeli világot, amiben a reményeim szerint a kedves olvasóim jó érzéssel időznek majd el, és képzeletben szívesen bújnak majd egy-egy szereplőm bőrébe, hogy velük együtt éljék át a rájuk váró megannyi véres, könnyes, vicces vagy épp szívfájdító kalandot.

Néhányan rokonságot találnak az Outlander című regény egy-egy pontjával. Van bármi összefüggés a könyvek között, esetleg olvastad, vagy csupán a véletlen műve a hasonlóság?
2014-ben írtam a Frigg rokkája 1. részét, ami 2015-ben jelent meg. Az Outlanderre akkoriban bukkantam rá, teljesen véletlenül, és első látásra szerelem volt. Csak később tudtam meg, a második évad után, hogy könyvben is létezik – restellem, de sosem olvastam el, a sorozatot viszont végignéztem. Imádtam minden momentumát, a betétdalát, a szereplőket, a történetet, de az én történetem merőben más irányba kanyarodott a karmikus szálak, a rockzenészeknek és a fantasy vonalnak köszönhetően. 
Minden időutazós regény kulcskérdése, hogy miként viselkedne a ma embere a múltban – ezt nem lehet kikerülni, ugyanakkor épp ettől olyan izgalmas ez a téma (és ettől vannak egyező pontok minden ilyen történetben). 🙂
Engem Thea Beckman: Keresztes hadjárat farmerben című regénye inspirált, amit még gyermekkoromban olvastam. Ez egy tini fiúról, Dolfról szól, aki az apja tudományos masinájának köszönhetően a középkorban reked. 1986-ban jelent meg, kisiskolás voltam, amikor megkaptam, és hamar az egyik legkedvesebb történetemmé vált. Évek óta terveztem, hogy írok valami hasonlót, de olyan szereplőkkel, annyi vérrel és szerelemmel és olyan tájakon, ami az én szívemnek ennél is kedvesebb – ők pedig a vikingek. 🙂

A könyvről bővebben: itt

Mennyi kutató munkát igényel egy ilyen távoli idő megformálása? Vagy a tények helyett inkább a fantáziádra hagyatkozol?
Rengeteg munkába telik, ha a fantasy szálon túl mitológiát, vallást és történelmet is belefonunk a cselekménybe, de számomra a skandináv kultúra régi szerelem. Már gimis koromban is áhítattal csüngtem minden ilyen jellegű előadáson, a könyvespolcomon külön gyűjteményem van ilyen jellegű kötetekből. Engem elvarázsol ez a téma, imádom az ilyen filmeket (Travis Fimmellel a HBO-n vetített Vikings a legleglegkedvesebb sorozatom a Spartacus mellett), de ha messzebbre szeretnénk nyúlni, akkor mesélek valamit… 
Amikor pici voltam, anyukám egy keleti mesekönyvet olvasott minden este: Táró kalandjai, ez volt a címe. Egy kisfiúról szólt, aki az átokkal sújtott édesanyja felkutatására indul, hogy megmentse őt a gonosztól. Később a Finnugor és szamojéd mesék és mondák című gyűjteményből olvasott, amiből nem tudtam eleget hallgatni, annyira szerettem ezeket a kalandokat. Szóval, kis túlzással, az anyatejjel együtt szívtam magamba a különféle népek kultúrájáról szóló legendákat, és a mai napig gyűjtöm az ilyen jellegű könyveket. A Frigg rokkája című regényem megírása előtt és közben is rengeteget olvastam a vikingekről, mivel fontosnak tartottam, hogy a viking házak, ruhák, sütőedények, fegyverek, városok, hajók, szertartások és csaták amennyire lehet, korhűek legyenek.

Rengeteg képet mentesz Pinteresten, ez abból fakad, hogy vizuális típus vagy? Megihletnek, segítenek a képek?
Nagyon vizuális vagyok, így például, amikor írok, mindig kész film pörög a fejemben. A pinterestet imádom, rengeteg inspirációt merítek belőle, és rém boldog vagyok, amikor olyan helyszíneket és karaktereket találok, akik tökéletesen illenek a regényeimbe. Mindemellett jó érzéssel tölt el minden, ami szép és különleges, a pinterest pedig egy ilyen képgyűjtemény.

Mi adta a löketet, hogy két év után újra kézbe vedd a történetet és folytasd ott, ahol abbahagytad?
Valójában egy pillanatra sem akartam abbahagyni az írást, de komoly magánéleti válságba kerültem. 12 év után tönkrement a házasságom, én pedig padlóra kerültem. Összeomlott körülöttem a világ, amiben korábban éltem, és a romok fölött ücsörögve nem volt mibe kapaszkodnom. Akkoriban halt meg anyukám is, ami soha nem gyógyuló sebet ejtett a szívemen. Nekem ő volt a legjobb barátom, a példaképem, a fény, ami beragyogta az életemet. Nem volt kivel beszélnem, nem volt senki, aki megértette volna, mennyi fájdalom kavarog bennem. Képtelen voltam írni. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, talán soha többé nem kéne már tollat ragadnom. 
Zsoltival új periódus nyílt az életemben. Talán soha senkivel nem beszélgettem még annyit, mint vele. Meghallgatott, megértett, megnyugtatott, és napról napra, szép lassan összerakott.  Nem ismerte a könyveimet, én pedig sosem erőltettem rá egyiket sem, mondván, ezek amolyan csajos regények. Egy nap a kezébe vette a Frigg rokkáját, hogy elolvassa. Két nap múlva túl volt rajta… 🙂 Azt mondta, nem hagyja, hogy elengedjem az írást, mert nekem írnom kell. Azt mondta, addig dolgozunk majd ezen, amíg talpra állok és én is belátom ezt, mert az embereknek szükségük van arra az erőre, arra a szeretet-energiára és tisztaságra, amit a történeteim adnak. A gyerekeknek és neki köszönhetően ma már jól vagyok, és bízom benne, hogy még nagyon sok regényt írhatok.

Ez előző interjúban olvashattuk, hogy szívesen élnél Einarrék világában. Mégis mi lenne az, ami a legjobban hiányozna az itteni életedből?
A kis autóm, Bubu, a gyógyszerek a hipochondriámra, egy csomó női dolog (amit nem sorolnék fel), a közvilágítás, a zéró kóla, a rádiócsatornák és a túró rudi :))))

A kötetekben megjelenik a kelta hitvilág, a mágia és a spiritualitás is. Van ennek valamilyen különleges oka?
Pici korom óta hiszek a spiritualitásban. Angyalok, szellemlények, varázslat, misztikum… ezek nélkül nehezen tudok regényt írni… 🙂 Imádom a reinkarnációs elméleteket, az álmokat, a legendákat, rejtélyeket. Valahogy nekem ezek adják meg egy amúgy akció- és erotikától dús történet sava-borsát.

Eddig van olyan jeleneted, ami abszolút kedvenc?
Nagyon szeretem Sonja és Einarr megismerkedését. Szerelmes típus vagyok. Én megéltem azt az érzést, amikor valakivel reggelig beszélgetsz, és utána nem tudsz másra gondolni, csak rá úgy, hogy voltaképp semmi sem történt. 🙂  

Esetleg olyan, amin sokat rágódtál, nehezen jött össze, vagy át kellett írni?
Sosem írok át semmit, nem szoktam rágódni. A Frigg rokkájának első fejezetét azért írtam meg nehezen, mert az valójában nem Sonja nagymamájáról szól, hanem az én anyukámról… ömlöttek a könnyeim, miközben írtam, és a végére úgy kikészültem, hogy kimentem a szakadó esőbe és ordítva bőgtem.

Elég sok mindent elárultál már a karaktereidről, de azt még nem, hogy miért élteted a negatív szereplőidet. Talán te is úgy ragaszkodsz hozzájuk, mint az olvasóid?
Naiv ember vagyok, aki mindenkiről jót feltételez. Sokszor csalódtam már emiatt, mert kiderült, akiket tiszta lelkű embernek hittem, gonoszak, de megesett, hogy aki elsőre valamiért antipatikusnak tűnt, örökre a szívembe lopta magát. A negatív hőseimnek súlyos múltjuk van, amit, ha velük együtt megélünk, már más színben látjuk a motivációjukat és a tetteiket. Morális kérdéseket feszegetünk ebben a történetben, hiszen bár a gyilkosság egyetemesen elítélendő cselekedet, az események sodrásában valakinek elnézzük ezt, míg másokat meggyűlölünk emiatt. De vajon hol van az igazság?

A szuper férfiakról már nem is teszek említést… Azt akartad, hogy bomoljanak utánuk a nők?
Sajnos kevés nő mondhatja el magáról, hogy remek kapcsolatban, nagyszerű házasságban él. A mai nők túlhajszoltak, elhanyagolják őket, sokan társas magányban élnek. Nem figyelnek rájuk, nem néznek rájuk olyan szemmel, mint amit megérdemelnének, és amire vágynának. Szerintem jó érzés olyan férfiakról olvasni, akikbe mi is szerelmesek lennénk. Akikkel mi is elmennénk a világ végére. Akikhez szívesen odabújnánk, akik figyelnek ránk, a tenyerükön hordoznak és vigyáznak ránk. Vannak ilyen férfiak… hát miért ne írjak róluk? 🙂  

Hány részesre tervezed a sorozatot? Ugyanis a rajongók tűkön ülnek a folytatásért!
Hat-hét kötetesre. 🙂

Ha már folytatás, akkor megkérhetnélek, hogy csepegtess egy kis információt a következő részről? 🙂
A Frigg rokkája 3. sötétebb és véresebb lett, mint az első két rész. Mindenkit bántottam, mindent összeziláltam, és a happy end is elmarad a végén. Lehet, haragudni fogtok majd rám, de nem én alakítottam így az eseményeket, magától kanyarodott erre a történet… A 4. rész picit enyhít majd ezen, de addig sok zsepire lesz szükség.

És végezetül, mikor számíthatunk a várva várt folytatásra?
A Frigg rokkája 3. valamikor ősszel jön majd ki a reményeink szerint…

Köszönöm szépen az értékes időd, és a válaszaid!
Én köszönöm a lehetőséget és a kedvességed. 🙂

Remélem számodra is épp olyan meghitt, szívhez szóló, elgondolkodtató és izgalmas válaszok születtek, mint számomra.
Puszi, KockaCica

2017. szeptember 3., vasárnap

A. O. Esther – Frigg rokkája II.


Fájdalmas igazságok..

“Azt ​mondják, a szerelem az égben köttetik… De mi van azokkal, akik nem a dönthetnek a sorsukról? Vajon képes az ember ép lélekkel megúszni egy ráerőltetett házasságot?

Az idegenek érkezésével Syn lakóinak élete felbolydul, de csak Einarr családjának egy része tudja vendégeik kilétéről a teljes igazságot. Sonja szervezetét rejtélyes betegség támadja meg, ami – tekintve, hogy a többiekkel ellentétben ő még nem halhatatlan –, a középkorban számára akár végzetes is lehet.

Einarr arra gyanakszik, ugyanaz akar ártani Sonjának, aki előző életében megölte a lányt, ezért fáradhatatlanul kutat az egykori gyilkos kiléte után. Egy öreg látó segítségét kéri, hogy mágikus varázslatával felszínre hozza Sonja emlékeiből a legsötétebb titkok titkát, ám nem számít arra, hogy végül legközelebbi rokonai egyikével találja magát szemben, akit – hogy teljesítse vérbosszúját, meg kell ölnie.

Mindeközben a Sigurdsson család két esküvőt is meg akar ülni a nyári hónapi hónapok folyamán: Einarr mellett ugyanis húga, Asa is házasodni készül. Választottja a király legjobb harcosa, Ralf Knutsen, aki bár a helybéliek szerint igencsak vonzó férfi, könyörtelen, vérszomjas, szadista ember hírében áll.

A vendégségbe hívott násznép elárasztja a várost, ám nem mindenkinek tetszik Sonja és Einarr boldogsága. A férfi egykori szeretője, a király rokonságába tartozó Corina személyes sértésnek érzi Sonja puszta létezését, és úgy dönt, egyszer s mindenkorra elsöpri a zenészlányt az útjából…

Alex, James és Leif merőben új környezetben találják magukat, ahol, bár zenészként sikerül beilleszkedniük és megtalálják az elveszettnek hitt Sonját, szembe kell nézniük a viking kor minden nehézségével, és azzal, hogy az öröklét ára bizony nagy áldozatot követel mindannyiuktól.

Frigg rokkája tovább ragyog, s mágiájának erejével örök életet ad a Brennához hűséges alattvalóknak. Az életért azonban tetszik vagy sem, életekkel kell fizetni… De vajon meg lehet-e bocsátani a gyilkosságot? Feledni lehet-e az éveken át tartó hazugságot? Túlélhetik-e a szerelmesek, ha mással kell összekötni az életüket, miközben a szívük az igaziért dobog?“

Az előző kötet kegyetlenül hagyott magára, azt követelve, hogy egy percet se vesztegessek a második rész elkezdésével. Bevallom megtörtem a nyomás alatt, és amint kinyitottam a kötetet erőt vett rajtam az a jól eső érzés, hogy valóban nem maradtam le semmiről, mert egy perc nem kevés, de annyi sem telt el, minden ott folytatódott, ahol kellett.

A szálak művészi összegubancolása ebből a kötetből sem hiányzott, ám annál inkább megkönnyebbülésként ér, mikor egy-egy ilyen titkokkal, és izgalmakkal tarkított szál találkozik a párjával. Ugyanis az írónő olyan feszültséget képes generálni a szálak egybefutása előtt, hogy szinte megüt a guta. Így valóban nem csoda, hogy szinte megváltásként ér, ha választ kapunk megannyi kérdésünk egyikére. De a történet szövés nem áll meg itt, újabb és újabb fordulatok követik egymást, melyek apránként őrlik fel az olvasó nyugalmát, és facsarják össze a szívét.

Hasonló hatást képes kiváltani egy-egy az írónő által írt vers is, amik többletjelentésükkel szorongatják az ember szívét. Gyönyörűek, mégis fájdalmasak.

Ami a szereplőket illeti, tulajdonságaik, vonásaik  fokozatosan vállnak egyre tisztábbá. Egyre többet látunk az életükből, az évődéseikből, a megpróbáltatásaikból, a boldogságukból, az életük minden napjából. Nekik köszönhetően válik a történet letehetetlenné, humorossá, szórakoztatóvá, izgalmassá, szenvedélyessé, megbotránkoztatóvá és olykor félelmetessé.

Már az előző kötetben éreztem Einarr és Sonja nem mindennapi kapcsolatát, ám most a második rész, csak még jobban megerősített. Látva, hogy Einarr túlnő az erős, férfias, szerelmes és szenvedélyes férfi szerepén, hogy szeretetteljes, gondoskodó, aggódó, harcias és csak még szerelmesebb férfivá váljon, nem maradt több kétségem afelől, hogy semmi sem választhatja szét őket. Se ármány, se varázslat, se cselszövés, de talán még a halál sem. Ezt csak méginkább megkoronázza Sonja fejlődése, aki ugyan kimutatja a foga fehérjét, nehogy valaki el akarja happolni szerelmét, de ez csak azt bizonyítja, hogy jobban megerősödött, bátrabb és magabiztosabb lett. Bár, ha a háziállatok felszolgálásáról van szó, akkor előbújik finom lelke, és inkább nevet ad nekik, minthogy a vendégek hasát tömje tele.

Legnagyobb meglepetésre, nem ő az egyetlen, akinek előtűnik tiszta énje. Bár képtelenség Brennáról elhinni, mégis azon fáradozik, hogy megváltozzon. De valahol, mélyen belül, minden próbálkozása ellenére, érződik, hogy ő túl “jó” a gonosz szerepében, ahhoz, hogy megváltozzon.

Lánya, Asa különleges és törékeny, mert egész életében óvták minden durvaságtól. Ami lássuk be, a kegyetlen viking világban mindennapos… Így nem készülhetett, és nem is készült fel arra, ami rá várt.  A sorsát sajnos szülei választották, nem ő. Mégis, hogyan helyezkedjen bele egy olyan életbe, amit nem kíván, miközben olyan szerelemért sóvárog, mely testvére és Sonja közt van? Főleg, hogy e szerelem szele meglegyinti minden alkalommal, mikor Alex a közelében van. Alex közelében, aki nem önmaga, aki nem játszhatja a barátot, ha annál sokkal több akar lenni, aki meggondolatlanná válik, ezzel veszélybe sodorva szeretteit.. Ám egyikük sem ostoba. Asa hamar elfogadja, és megpróbálja szeretni azt, amit Ralf adhat neki. De a durvaságtól, és erőszaktól elzárt lelke már nem sokáig marad tudatlan ezen a téren.

Számomra hihetetlen, hogy egy férfinak, egy férjnek mekkora hatalma van felesége felett.. Nehezen, de el tudom fogadni, hisz a korból adódik, viszont azt már nem, hogy ezzel a hatalommal vissza is él egy férj. Ebből kifolyólag, Ralf ambivalens számomra. Egyszerre gyűlölöm azért, amit tett, közben pedig kedvelem a nyitott személyisége, és a gyengédsége miatt…

Így lehet az, hogy ebben a kötetben a romantika mellett mindinkább teret nyer a gonoszság, az ármány, és minden, ami véres. Amennyire újszerűnek, és elnézőnek éreztem az első részt, annyira cáfolt rá ez a kötet. Az itt megjelenített gyilkosságok, kínzások, a bánásmód, mind-mind középkorinak hat. Kegyetlen, taszító, megbotránkoztató és sötét, pont így képzelem el ezt a kort… Ily módon lehet az, hogy  az egyre inkább teret nyerő sötétség hozzátesz az élményhez, fokozza azt, még akkor is, ha néha nagyon fájdalmas tud lenni.


Ezért, csak egyetlen hibája van, az pedig az utolsó négy betű, mely az előtte lévő pár mondattal együtt, felér egy arculcsapással. Nagyon fájdalmas vég ez, amely nem sok boldogságot ígér a jövőben, azon túl, hogy számtalan megválaszolatlan kérdést hagy a levegőben.


Köszönöm  A. O. Esthernek és a Kildarának ezt a kötetet, ami a kíméletlen kegyetlenségek, és igazságtalanságok ellenére sem engedett el, csak méginkább magához láncolt.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. szeptember 2., szombat

Egy igazán csajos könyves találkozó

Múlt hét szombaton volt esedékes a Kildara/Publio - Szövetségben találkozó, aminek a Centrál Kávéház szolgált otthonául. Mit nem mondjak, a metróból feljöve azonnal kiszúrtam az impozáns épületet, és a gyönyörű külső mellé, annál is szebb belső társult.

Az érkezéskor Nashi fogadott, nagy mosollyal az arcán. Miután kedvesen felkísért az emeletre, helyet foglaltam, és máris otthon éreztem magam. Pár perc alatt a tombola nyereményeket, a szelvényeket, és minden mást is elrendeztem Cetti segítségével, így már csak a könyvkedvelők érkezésére vártunk. 
Számomra igen meglepő módon, már a kezdés előtt fél órával elkezdtek gyülekezni a vendégek. Az így kialakult derűs légkör, pedig megalapozta az egész esemény hangulatát.

A találkozó nem mással, mint egy kis árulkodással kezdődött, avagy Ada megosztotta a jelenlévőkkel a felmérés részadatait.
Emellett beszélt pár szót a következő találkozóról, amire mindenkit nagy szeretettel várunk;) 


Mindezek után kezdődhetett a beszélgetés A. O. Estherrel és Vivien Holloway-el. Komolyan, szerintem ennyit még életemben nem röhögtem könyves találkozón, az írónők igazán humoros, szórakoztató, de informatív beszélgetést hoztak össze.

Nem meglepő módon bemutatkozással kezdtek a lányok.
Wee meg is említette, hogy iskola padban érzi magát a formális bemutatkozás miatt, de ezen hamar túllépve a neveikre terelődött a szó. Hisz mindkét írónő álnevet használ. Weeről kiderült, hogy az ihlet sorozat nézés közben érte, míg Eszter hamar felvilágosította a közönséget, hogy szerinte emészthetetlen a saját neve, így muszáj volt megváltoztatnia. Ezenkívül, pedig figyelembe vette a külföldi kiadás lehetőségeit a nevével párosítva, plusz a névváltoztatással férfinak is gondolhatják. Ez miért jó? Mert adatok igazolják, hogy a férfi írók könyvei jobban fogynak.. Hihetetlen.
A bemutatkozáshoz hozzá tartozik az is, hogy elmondják milyen stílusban alkotnak.
Mint kiderült Wee ráguglizott a stílusokra, mert elég sokan belekötnek, abba, hogy ha az író nem hű az általa választott műfajhoz. Így lehet az, hogy ő a steampunk, a fantasy és a krimi műfajában is alkot. De úgy érzi, hogy mostanra már kialakult a saját stílusa, ami kiérződik a szavaiból, a mondataiból, és a történeteiből. 
Eszter vele ellentétben tudta, hogy a fantasy világában tudja teljesen kiélni magát. Hamar kiderült, hogy a két hölgy nagyon is egyetért abban, hogy a fantasy olyan szabadságot ad, hogy "bármi lehet benne, nem keresnek rá, hogy nem olyan színű az a híd, hogy ott nem él olyan medve..". Egyszerűen a képzeletükre van bízva, és még belekötni sem lehet.

Ezután jött a kérdés, hogy mikor tudatosult, hogy íróvá lettek?
Wee a Moira megjelenésekor érezte azt, hogy most már méltó az író megnevezére. Ugyanis úgy gondolja, hogy az ember akkor nevezheti magát írónak, ha le is tesz valamit az asztalra. Éppen ezért tudja néhány kamasz irritálni, mikor a egy-egy blogos írás után írónőnek titulálják magukat. Ezzel valahol egyet tudok érteni..;)
Eszter pedig  elárulta, hogy nem úgy kelt fel egyik nap, hogy ő mostantól író, dehogy, hanem kereste az útját, ami végül rátalált. Egyébként rákérdezett, és a nagy kiadók szerint, az író, aki több mint 1000 példányt adott már el. Csak viszonyítási alapként, Wee utána járt, és az USA-ban 5000 példányszám alatt az ember még csak kezdőnek számít... Azért van egy kis szakadék.

Ha már a példányoknál jártunk, felmerült a kérdés, milyen is volt az a bizonyos első könyves érzés?
Talán még senkit sem hajtott annyira a kíváncsiság, és az eltökéltség mint Weet, aki szakadó esőben, latyakban vágott át az egész városon 5 példányért, amit végül húsz rétegbe csomagolt be, nehogy baja essen. Hát mi ez, ha nem feltétlen odaadás?

Eszter minden pillanatos várakozásáról már olvashattatok nálam korábban, de eddig még nem árulta el, hogy kikerekedett a szeme, mikor meglátta mit is jelent egy raklapnyi könyv. Hát, egy raklapnyi könyvet..:D Ezután első útja a szüleihez vezetett, ahol apukája nem kímélte: "Miután meglátta rögtön megjegyezte, hogy miért olyan fehér a borítón lévő nő. Majd elolvasta a fülszöveget és kijelentette, hogy értelmezhetetlen, látta ezt, szerkesztő?! Szerencsére anyukámnak tetszett."


Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan, min, és mikor írnak?
Weenek szinte teljesen mindegy, nincs számára egy bevált hely. Telefon jegyzetbe, menet közben, vagy csak simán leül otthon a kanapéra és az ölébe veszi a laptopot.
Eszter hasonlóan a kanapét és a laptopot részesíti előnyben. Kiderült róla, hogy igazi laptop gyilkos, mert idővel kikopnak, majd kiesnek a betűk a gépéből. De állítja, hogy "nem én teszem tönkre, a gépek szarok." Egyébként nem jegyzetel, mert ő maga sem tudná elolvasni, mit írt fel. De ettől függetlenül fejben folyamatosan alkot, akár a boltban sorban állva, akár mosogatás, vagy porszívózás közben.

Na, de mikortól írnak?
Wee már 12 éves kora óta ír tele kis füzeteket történetekkel, de ez csak addig volt így, míg meg nem tanult gépelni. Azóta ott a laptop;)
Eszter nem igazán tudta meghatározni, hisz a 10 éves újságírói tapasztalata nem kis mértékben segíti az írásban. "Sokat fejlődtem, mikor szerkesztés név alatt fikázták az írásom. Négyszer is visszaküldik átírásra, te pedig nem is látod a különbséget ez első, és a végleges verzió között."

És hogy bírják a kritikát?
Wee a helyén kezeli, de a falnak tudna menni, mikor megmondják neki, hogy csinálja. "Nekem ne mondja meg senki, hogy írjak, mondja meg mi a baja vele, de ne azt írja, hogy én így csináltam volna a helyedben." Pont ezért, ha nem bír szépen reagálni, inkább nem is mond semmit, csak tovább lép. Viszont a pozitív kritikák mindig újabb, és újabb löketet adnak neki az íráshoz.
Eszter kicsit érzékenyebb: "Mintha kiraknád a gyereked fotóját, kapsz hideget meleget, mit lépsz? Mindenkinek legyen az a véleménye, ami. A pozitív vélemények felvillanyoznak, feltöltenek energiával." 
Persze egy kritika attól is függ, hogy kihez jut a könyv. Célközönség kapta, vagy sem? Az biztos, hogy érdekes helyzetek tudnak kerekedni. Esztert például egy 75 éves rajongó látja el mindennap képekkel, gifekkel és jókívánságokkal.

Hogyan fér meg egymás mellett az való élet és az írás?
Wee: "Mire hazaérek, már agyam sincs. Mindig akad valami, ami elveszi az időm. Ezért van csak 2 mondat a Winie 6. részéből."
Eszter is hasonló cipőben jár: "Van összesen egy borítóm, de simán elalszom az esti gyerekmesén."
Szóval arra jutottak, hogy ha főállásban lehetnének írók, akkor menne zökkenőmentesen, és időre. Ebben talán a bloggerek lehetnek segítségükre, mert terjeszkedni kell. Nagyobb ismeretséggel, több vásárlóval már ott mernék hagyni a munkahelyüket. Szóval "kell valami botrány, amit felkapnak a hírek, vagy saját brandet kell kiépíteni!" viccelődtek a lányok már a végén.

Végül megkérdeztük, hogy miképp állnak a letöltésekhez?
Wee már nem teszi magasra a lécet, csak arra figyel, hogy a legújabb könyve legalább egy évig ne legyen fent sehol. 
Eszter sem foglalkozik már annyit vele, de kezdetbe nagyon zavarta. Szólt egy helyen, azonnal két másikra került fel, így ez leginkább szélmalomharc. 

A beszélgetés után került sor a tombola nyeremények kiosztására! Az egyik kedves nyertes meg is jegyezte, hogy legközelebb is én válasszak neki számot, mert megnyerte a főnyereményt. Milyen szerencsés kezem van, nem?
Majd jött a dedikálás, és aki maradt, kötetlenül cseveghetet Eszterrel;)

Nagyjából ezzel telt a szombat délutánom. Melegen ajánlom mindenkinek ezt a kikapcsolódási formát, mert azon túl, hogy írókkal, új emberekkel, élményekkel ismerkedik meg az ember, még jól is szórakozik:)
Remélem a követköző alkalommal veled is találkozom!
Puszi, KockaCica

2017. augusztus 27., vasárnap

A. O. Esther - Frigg Rokkája


Ki tudja mit rejt a Sors?

“Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.


A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…



Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.



A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…



Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…



Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?“



Amint kézhez kaptam a könyvet, rettentő jó első benyomások értek. A borítót díszítő mintázat, a rúnák, majd belül a rajzok, mind-mind szép és kimunkált részlet, ami rögtön megfogott.



Ám a feldobottságom azonnal elhagyott az első fejezet torokszorító, szomorú és elgondolkodtató nyitásával. A megrázó jelent ellenére megmutatkozott pár, a szívemhez szóló részlet. Ilyen Alex és Sonja személyisége, testvéri kapcsolata, melyben Alex mintázza a sztoikus nyugalmat, és okosan kezeli a kialakult helyzetet. Kedves szereplő, akit már ekkor képtelen az ember nem szeretni. Hisz igazi védelmező nagy bátyó, kemény külsővel, de lágy szívvel. Eközben Sonja látszólagos törékenysége és művészlelke olyan bátor személyt takar, akinek elég erős a gerince, hogy kiálljon magáért és a szeretteiért. Kettejük kapcsolata rendkívül szoros, valami a múltból jobban összeköti őket, mint egy átlagos testvérpárt.



Amint pozitívabb hangvételűre vált a cselekmény, Sonja megismerkedik egy titokzatos idegennel, akiről nem is sejti, milyen jól ismeri már… Amikor Einarr és Sonja először találkozott, csak azt éreztem, hogy nagyon kellett már a lelkemnek egy ilyen jelenet, egy ilyen páros, akikből már a kezdetek kezdetén érződik, hogy nem taszítják el egymást a kétségeken őrlődve, hogy őszinték egymáshoz, és képtelenek lennének megtagadni egymást. Megtestesítik a tökéletes párost, akiknek vannak hibáik, nézeteltéréseik, de megoldják azokat, és minden rosszal együtt is egymást választják, dacolva bárkivel és bármivel. Ezek miatt tudtam oly’ könnyen megszeretni őket, a személyiségüket, az egész lényüket.



Csakhogy minden jó mellett van valami rossz. Ugyan a kötet humoros, gördülékeny és könnyen magával ragad, a megteremtett világ, a múlt, a vikingek ideje túl korszerűnek érződik. Fokozatosan tűnik elő, hogy elnézőbbek, mint azt egy kegyetlen vikingtől várná az ember, hogy a higiéniás állapotuk jóval meghaladja a korét, és hogy magasabb színvonalon élnek, mint képzelnénk. Viszont a kérdések feltűnésével egy időben előkerülnek a lehetséges magyarázatok is…



Éppen emiatt olyan fontos az időszerkezet. Mindig is imádtam azzal foglalkozni, hogy vajon miként telik az idő, egyenes lefolyású, vagy sem? Esetleg önmagába torkollik, és ismétel? Ez a kötet teret biztosított, hogy találgathassak, és meg is tettem. Hisz az a sok eltérés az általunk elképzelt viking világról gyökerezhet abban, hogy Einarr világa nem annak a 2024-nek a múltja, melyben Sonja élt, és Sonja világa sem annak a 924-nek a jövője, melybe belecsöppent. Mert a sok változtatás beiktatásával, az a 924 lehet, hogy teremtett egy új jövőt, mely nem is hasonlít Sonjáék világára, hisz már teremtett egy új jelent is. Mindez  érdekessé és élvezetessé varázsolta a történetet.



Míg az időszerkezeten töri az ember a fejét, a cselekmény száguld, és felvett jó néhány kérdést.



Miért hoz Frigg Rokkája 924-be? Mit jelképez a napkereszt? Honnan olyan ismerős Sonja számára a múlt környezete? Mit jelentenek a különös álmai? Mégis mivel magyarázható a feltétlen kötődése? Miért lesz folyton ármánykodások áldozata? Hova vezetnek ez eltemetett emlékek? Mi az igazság, mi lappang a háttérben, ami sűrű, átláthatatlan akadályt képez a boldog élet felé vezető úton? Vajon mi vár még rá, és szerelmére, Einarra?



Mindezekre fokozatosan kapunk választ, ám a válaszok újabb kérdéseket szülnek, így egy végeláthatatlan láncolatot alkotnak, amit körülvesz a művészi kétszínűség és sötét ármánykodások sorozata.



És a végén, mikor már összeérnének a szálak… Nem kapjuk meg azt a kegyelmet, hogy fellélegezhessünk megkönnyebülésünkben, sőt az események még inkább elszorítják az ember torkát. Kegyetlen befejezés, ami azonnali folytatást kíván…



Köszönöm A. O. Esthernek és a Kildarának, hogy elolvashattam ezt a kötetet, amely az utolsó kötet végső szaváig nem hagy majd nyugtot számomra.

(bővebben a Kildara oldalán)