John Cure – A fekete esernyős férfi könyvbemutató

Három hete szombaton, volt szerencsém eljutni John Cure legújabb könyvének, A fekete esernyős férfinek a bemutatójára. Ami magában is egy fantasztikus élmény volt, de az időjárás rájátszott John kezére. Hogy miért? Hogy őt idézzem: „Az esős idő a mai napra sokakat fekete esernyős férfivá változtatott, még engem is, de csak mára.”

Tehát az alaphangulat adott volt, és a kijelentés révén az első kérdés is, miszerint vajon ő-e az a bizonyos fekete esernyős?
Mint kiderült, van némi igazság a feltételezésben, hisz a borítón és egy belső képen is maga az író látható. De ennél többet is elárult magáról John, miszerint minden szereplőben benne lakozik. Ugyan csak egy kis szelete, de önmaga beleírása kihagyhatatlan egy történetből. Véleménye szerint ettől válik egy könyv igazán jóvá.

Ám akkor térjünk is rá a könyvre, vagyis ezután a történetre vonatkozóan záporoztak a kérdések. A válaszokból megtudtuk, hogy John ezt a könyvet kifejezetten egy önálló regénynek szánta, és elképzelni sem tudná magát olyan íróként, aki hosszú regényciklusokban gondolkodik. Bár a Hontalan lelkek egy trilógia, a szíve inkább az egy részes könyvekhez vonzza, ahogy annak tanúi is lehettünk A fekete esernyős férfi esetében.
Mivel és hogyan is kezdődött ez a történet? Mi hajtotta?

Mint kiderült, John már nagyon régóta vágyott egy ilyen történetre, ahol a barátságból szerelem szövődik, és nem a „szerelem első pillantásra” esetébe csöppen az olvasó. Ahol bepillantást nyerhetünk a titkos szervezetek működésébe, és nem csak elsuhan mellettünk a létezésük ténye. Ahol még millió esemény történik, de nem lenne etikus felsorolni, hisz akkor már nem lenne oly’ élvezetes az olvasás. Szóval ez az a könyv, amiben minden régóta dédelgetett ötlete, vágya összpontosul. Mindezek kifejezéséhez a történet több szálon fut, és már ő magának is kisebb feladatott okozott a valóság és fikció keskeny határának meghatározása. Gondolhatunk itt Simon történetére, ami elindította, vagy azokra a bizonyos különös hangokra, amik nagyjából 2 éve világszerte felütik a fejüket… Ám szerencsénkre minden felmerülő kérdésünkre választ ad a regény, minden szál lezáródik, és John a legjobb tudása szerint, a legelfogadottabb magyarázatokkal szolgál számunkra.

De vajon, hogy lesz az apró történet-töredékekből egy egész?
Meglepő módon, John képek alapján szövi történetei szálait. Hogy ez mit is jelent? Rettentően jó szemléltetést kaphattunk a kedves Gerald példáján (a Hontalan lelkek karaktere). Hadd idézzem: „Megjelenik előttem kaszával, körülötte lebegő gyerekek, és csak kérdezgetem, hogy mi a következő lépése, és így kialakul a történet. Ilyen romantikus gondolatok szállnak meg néha.”

És honnan származnak a történetek? Miféle kutatómunkát kell ehhez egyáltalán elvégezni?
Ennek a kérdésnek a nyomán jó pár érdekesség derült ki Johnról. Kezdve azzal, hogy az érdeklődése igencsak széles skálán mozog, a rap/hip-hop együttesben való szerepléstől a paranormális nyomozócsoportig. Miként egy ilyen csoport tagja volt, kevesebb kérdésnek kellett utánajárnia, mint például a nevelőotthon feljegyzései, a bioenergetika és felhasználása, a katonai dokumentumok, amikhez engedélyezett a hozzáférés, vagy az államtitoknak nyilvánított történetek. Emellett tudomására jutott néhány haláleset is, amik igencsak különös körülmények között történtek. Mivel élni akarása mélyen gyökeredzik, John úgy döntött, hogy néhány részletet inkább kihagy. De ez a döntése sem akadályozta munkáját, mert imád belemászni a paranormális dolgokba, és továbbszőni azokat, hisz önhittség lenne azt állítani, hogy egyedül vagyunk az univerzumban…

Kicsit visszakanyarodva a Földre, és Magyarországra, felmerült az a kérdés, hogy miért pont Nyíregyháza?
A lehető legegyszerűbb választ kaptuk: a szívéhez nőtt, hisz a közelében született és ma is ott él. Ráadásul ismeri a kultúrkörnyezetet, ebből könnyen adódik, hogy más is, így közelebb hozza az olvasóhoz a történetet. Talán még egyes jelenetek helyszínei emlékeket is képesek ébreszteni az olvasókban, vagy oda tudják magukat képzelni, és képesek vele azonosulni. Mindemellett a külföldiek számára érdekes lehet ez a számukra ismeretlen környezet, mivel nemsokára várható az angol megjelenés.

Ha már a megjelenésnél járunk, felvetődött, hogy ez a regény nem hasonlít az eddigiekre. Miért?
John őszinte válasza könnyen érthető, nem szeretne belesüppedni egy műfaj világába, ő nem csak horror szerző, több annál. Sőt úgy érzi, a műfaj találja meg őt, ami egyfajta kihívás a számára. Ebben az új környezetben szembe tud nézni a félelmeivel és a vágyaival is, megismeri, és ki is ismeri önmagát. Mindezt fontos megélnie, miközben egyfajta tréninget biztosít a szervezetének. Tehát ez a regénye véleménye szerint thriller, egy kis sci-fivel megfűszerezve, ám fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy nem az ő reszortja kategorizálni a könyveit, megteszi ezt az utókor.

Igen ám, de mit szól majd az utókor a változáshoz?
Nem is kellett sokat várni, hisz már most vannak visszajelzések, és John legnagyobb örömére pozitívak. Ugyan Mason Murray megmondta, hogy egy író 40 éves korától író, vagyis még van ideje, John már most kiforrottnak érzi az írásait, a visszajelzések is erről árulkodnak, mégis fél, hogy képtelen lesz megugrani a mostani szintjét a későbbiekben. De abban biztosak lehetünk, hogy nem hagy fel a hivatásával, mert az írás számára örömforrás.

És vajon ő maga hogy viszonyul a saját regényéhez?
Nem csoda, hogy mire kikerül az olvasók elé a könyv, addigra megcsömörlik tőle, ugyanis addigra kismillió átolvasáson, átíráson, szerkesztésen esik át a regény és vele együtt az író is. Szóval a kiadás után már lényegében a következő könyvére fókuszál, de természetesen még kézen fogja a frissen kikerült történetet is. Ezenfelül néha eszébe jut egy-egy részlet olvasásakor, hogy „Ezt én írtam? Komolyan?”, mintha tudatmódosult állapotban írna. De szerencsére az nem merül homályba, hogy ez valóban a saját regénye.

Végezetül egy kis igazság Johntól:

„Író olvasó nélkül nem létezik. Kell, hogy az emberek szeressék, és tovább adják a könyvet.”
Azért még hozzátenném, hogy ehhez egy jó könyvre is szükség van.


Ezzel a nagy beszélgetés a végére is érkezett, hogy aztán egy kis felolvasás, majd a dedikálás kövesse, ahol mindenkinek volt lehetősége pár szót váltani Johnnal.

Nagyon remélem, hogy ezzel a kis töredékkel sikerült valamennyit átadnom az ott létrejövő hangulatból, és hogy e néhány kérdés segítségével most már egy kicsit jobban megismertétek John Curet.

Talán a következő bemutatón találkozunk!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jamie McGuire - Gyönyörű megváltás

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Jeff Kinney: Egy ropi naplója

A. O. Esther interjú – avagy bepillantás az Eszter életébe, érzéseibe és álmaiba

Jamie McGuire - Gyönyörű esküvő