2016. november 30., szerda

John Cure – A fekete esernyős férfi könyvbemutató

Három hete szombaton, volt szerencsém eljutni John Cure legújabb könyvének, A fekete esernyős férfinek a bemutatójára. Ami magában is egy fantasztikus élmény volt, de az időjárás rájátszott John kezére. Hogy miért? Hogy őt idézzem: „Az esős idő a mai napra sokakat fekete esernyős férfivá változtatott, még engem is, de csak mára.”

Tehát az alaphangulat adott volt, és a kijelentés révén az első kérdés is, miszerint vajon ő-e az a bizonyos fekete esernyős? 
Mint kiderült, van némi igazság a feltételezésben, hisz a borítón és egy belső képen is maga az író látható. De ennél többet is elárult magáról John, miszerint minden szereplőben benne lakozik. Ugyan csak egy kis szelete, de önmaga beleírása kihagyhatatlan egy történetből. Véleménye szerint ettől válik egy könyv igazán jóvá.

Ám akkor térjünk is rá a könyvre, vagyis ezután a történetre vonatkozóan záporoztak a kérdések. A válaszokból megtudtuk, hogy John ezt a könyvet kifejezetten egy önálló regénynek szánta, és elképzelni sem tudná magát olyan íróként, aki hosszú regényciklusokban gondolkodik. Bár a Hontalan lelkek egy trilógia, a szíve inkább az egy részes könyvekhez vonzza, ahogy annak tanúi is lehettünk A fekete esernyős férfi esetében.

Mivel és hogyan is kezdődött ez a történet? Mi hajtotta?
Mint kiderült, John már nagyon régóta vágyott egy ilyen történetre, ahol a barátságból szerelem szövődik, és nem a „szerelem első pillantásra” esetébe csöppen az olvasó. Ahol bepillantást nyerhetünk a titkos szervezetek működésébe, és nem csak elsuhan mellettünk a létezésük ténye. Ahol még millió esemény történik, de nem lenne etikus felsorolni, hisz akkor már nem lenne oly’ élvezetes az olvasás. Szóval ez az a könyv, amiben minden régóta dédelgetett ötlete, vágya összpontosul. Mindezek kifejezéséhez a történet több szálon fut, és már ő magának is kisebb feladatott okozott a valóság és fikció keskeny határának meghatározása. Gondolhatunk itt Simon történetére, ami elindította, vagy azokra a bizonyos különös hangokra, amik nagyjából 2 éve világszerte felütik a fejüket… Ám szerencsénkre minden felmerülő kérdésünkre választ ad a regény, minden szál lezáródik, és John a legjobb tudása szerint, a legelfogadottabb magyarázatokkal szolgál számunkra.

De vajon, hogy lesz az apró történet-töredékekből egy egész?
Meglepő módon, John képek alapján szövi történetei szálait. Hogy ez mit is jelent? Rettentően jó szemléltetést kaphattunk a kedves Gerald példáján (a Hontalan lelkek karaktere). Hadd idézzem: „Megjelenik előttem kaszával, körülötte lebegő gyerekek, és csak kérdezgetem, hogy mi a következő lépése, és így kialakul a történet. Ilyen romantikus gondolatok szállnak meg néha.”

És honnan származnak a történetek? Miféle kutatómunkát kell ehhez egyáltalán elvégezni?
Ennek a kérdésnek a nyomán jó pár érdekesség derült ki Johnról. Kezdve azzal, hogy az érdeklődése igencsak széles skálán mozog, a rap/hip-hop együttesben való szerepléstől a paranormális nyomozócsoportig. Miként egy ilyen csoport tagja volt, kevesebb kérdésnek kellett utánajárnia, mint például a nevelőotthon feljegyzései, a bioenergetika és felhasználása, a katonai dokumentumok, amikhez engedélyezett a hozzáférés, vagy az államtitoknak nyilvánított történetek. Emellett tudomására jutott néhány haláleset is, amik igencsak különös körülmények között történtek. Mivel élni akarása mélyen gyökeredzik, John úgy döntött, hogy néhány részletet inkább kihagy. De ez a döntése sem akadályozta munkáját, mert imád belemászni a paranormális dolgokba, és továbbszőni azokat, hisz önhittség lenne azt állítani, hogy egyedül vagyunk az univerzumban…

Kicsit visszakanyarodva a Földre, és Magyarországra, felmerült az a kérdés, hogy miért pont Nyíregyháza?
A lehető legegyszerűbb választ kaptuk: a szívéhez nőtt, hisz a közelében született és ma is ott él. Ráadásul ismeri a kultúrkörnyezetet, ebből könnyen adódik, hogy más is, így közelebb hozza az olvasóhoz a történetet. Talán még egyes jelenetek helyszínei emlékeket is képesek ébreszteni az olvasókban, vagy oda tudják magukat képzelni, és képesek vele azonosulni. Mindemellett a külföldiek számára érdekes lehet ez a számukra ismeretlen környezet, mivel nemsokára várható az angol megjelenés.

Ha már a megjelenésnél járunk, felvetődött, hogy ez a regény nem hasonlít az eddigiekre. Miért?
John őszinte válasza könnyen érthető, nem szeretne belesüppedni egy műfaj világába, ő nem csak horror szerző, több annál. Sőt úgy érzi, a műfaj találja meg őt, ami egyfajta kihívás a számára. Ebben az új környezetben szembe tud nézni a félelmeivel és a vágyaival is, megismeri, és ki is ismeri önmagát. Mindezt fontos megélnie, miközben egyfajta tréninget biztosít a szervezetének. Tehát ez a regénye véleménye szerint thriller, egy kis sci-fivel megfűszerezve, ám fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy nem az ő reszortja kategorizálni a könyveit, megteszi ezt az utókor.

Igen ám, de mit szól majd az utókor a változáshoz?
Nem is kellett sokat várni, hisz már most vannak visszajelzések, és John legnagyobb örömére pozitívak. Ugyan Mason Murray megmondta, hogy egy író 40 éves korától író, vagyis még van ideje, John már most kiforrottnak érzi az írásait, a visszajelzések is erről árulkodnak, mégis fél, hogy képtelen lesz megugrani a mostani szintjét a későbbiekben. De abban biztosak lehetünk, hogy nem hagy fel a hivatásával, mert az írás számára örömforrás.

És vajon ő maga hogy viszonyul a saját regényéhez?
Nem csoda, hogy mire kikerül az olvasók elé a könyv, addigra megcsömörlik tőle, ugyanis addigra kismillió átolvasáson, átíráson, szerkesztésen esik át a regény és vele együtt az író is. Szóval a kiadás után már lényegében a következő könyvére fókuszál, de természetesen még kézen fogja a frissen kikerült történetet is. Ezenfelül néha eszébe jut egy-egy részlet olvasásakor, hogy „Ezt én írtam? Komolyan?”, mintha tudatmódosult állapotban írna. De szerencsére az nem merül homályba, hogy ez valóban a saját regénye.

Végezetül egy kis igazság Johntól:

„Író olvasó nélkül nem létezik. Kell, hogy az emberek szeressék, és tovább adják a könyvet.”
Azért még hozzátenném, hogy ehhez egy jó könyvre is szükség van.

Ezzel a nagy beszélgetés a végére is érkezett, hogy aztán egy kis felolvasás, majd a dedikálás kövesse, ahol mindenkinek volt lehetősége pár szót váltani  Johnnal.

Nagyon remélem, hogy ezzel a kis töredékkel sikerült valamennyit átadnom az ott létrejövő hangulatból, és hogy e néhány kérdés segítségével most már egy kicsit jobban megismertétek John Curet.
Talán a következő bemutatón találkozunk!

2016. november 27., vasárnap

Soman Chainani - Itt nincsenek hercegek

A mese folytatódik...
Ha tetszett az első rész, ez még jobban fog!
A fülszöveg:

Soman Chainani első regénye, a New York Times bestseller Jók és Rosszak Iskolája folytatásában Sophie és Agatha visszatér Gavaldonba, és boldogan élnek saját világukban, ám az élet nem olyan tündérmese, amilyennek képzelték…
Agatha már úgy érzi, bárcsak más boldog befejezést kívánt volna a mesének, ám ekkor véletlenül megtalálja és kinyitja a Jók és Rosszak Iskolájának kapuját. A lányok azzal szembesülnek, hogy az a világ, amit az első tanévben tapasztaltak, megváltozott.
A boszorkányok és a hercegnők a Lányok Iskolájában laknak. Elhatározták, hogy kirekesztik életükből a hercegeket. Tedros és a fiúk a Rossz Iskolája régi tornyainak lakói lettek. A két iskola között háború van kitörőben. Vajon Agatha és Sophie helyre tudják állítani a békét? Vajon Sophie jó tud maradni úgy, hogy Tedros állandóan üldözi? És kihez húz Agatha szíve? A barátnőjéhez vagy a hercegéhez?

A mese keretein felülemelkedve az író jóval többet mutatott, mint az első részben. Elhagyta apró hibáit, kiszámíthatatlanná, pörgőssé, és rendkívül élvezhetővé varázsolta a történet folytatását. Mindezt sok kétellyel és titokkal megtűzdelve.
Vajon mi történt?
Ez a kérdés foglalkoztatott az első rész szemtelen vége után, és most végre megtudtam, mit okoz az, ha a barátnőnket választjuk, átírjuk a sorsunkat, és hoppon hagyjuk a hercegünket. Csak annyit, hogy jó nagy kavarodást, mondhatni gordiuszi csomót, amit egykönnyen nem lehet kibogozni.
Egy elsuttogott kívánság és már vissza is csöppenünk a Jók és Rosszak iskolájába, ám valami nem stimmel… Valami megváltozott, ráadásul gyökeresen. Már nincs a jónak és rossznak iskolája, a mesevilág alapjai eltöröltettek. Mindez két jóbarát miatt. De mi mindent bír ki egy barátság? Mi történik, ha a szívünk már mást óhajt? Miért nem lehet a mesében egyszerre boldog a herceg és a boszorkány is? Sophie vajon tényleg velejéig romlott, vagy valóban megváltozott?
Titkok, megtévesztések, és még ezeknél is több értetlenkedés. Régi barátok, akik megváltoztak. Új szereplők, akikben nem bízhatunk. Mégis mi történt az egyszerű szabályokkal? Hova tűnt a valódi történelem? És mi történt a múltban, ami Agatha-ék jelenét befolyásolja, és jövőjét veszélyezteti?
Megannyi kérdés, ‘minek felére kapunk csupán választ, így teljes képet nehezen tudunk alkotni. Főleg miután visszatér a gonoszság, és magával hozza az elárultság, a magány, és az elhagyatottság érzését.
Hogy mi lesz ezután? Elképzelni sem tudom, de már alig várom, hogy miként írnak történelmet a lányok, és hogy milyen történések után kerül leírásra a Vége szó.
(bővebben a Kildara oldalán)

2016. november 24., csütörtök

Könyvek sokkoló befejezéssel

A helyzet az, hogy ma már tényleg szerettem volna egy rendes könyvkritikás bejegyzést hozni, de rá kellett döbbennem, hogy semmi olyat nem olvastam az utóbbi egy-két hétben, amiről szeretnék vagy tudnék egyáltalán valamit összehozni. Szóval ma ismét egy kis szösszenettel érkeztem, és remélem, jövő héten már egy könyves kibeszélőt tudok hozni!
A lényeg viszont, hogy ma mutatok nektek öt olyan könyvet, amiknek a befejezése valamilyen szempontból sokkolónak mondható, legalábbis számomra mindenképp az volt. Úgyhogy nézzük is a könyveket! (A sorrend nem számít!) 


Ugye erről a könyvecskéről már írtam korábban és nagyon tetszett, viszont ha jól emlékszem, ki is emeltem, mennyire a földhöz vágja az embert a lezárás, amikor végre kiderül a nagy titok. Nagyon keserédes a befejezése, de pont ezért zseniális, és ha egy szomorkásabb csattanóra vágytok, mindenképp tegyetek vele egy próbát! 

2. Holly Black-Cassandra Clare: A vaspróba
Szerintem már sokat beszéltem arról, hogy mennyire odáig vagyok ezért a könyvért, illetve a sorozatért, és ehhez az első kötet felfoghatatlanul agyrepesztő csattanója is nagyban hozzájárult. Komolyan, az ember olvassa a könyvet, aztán az utolsó 10 oldalon kiderül az az ultrameglepő dolog, és utána minden, amit addig olvasott, teljesen átértékelődik! El sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett azoknak, akik akkor olvasták el a könyvet, amikor még nem jött ki a második része és hosszú hónapokat kellett várniuk, hogy megtudják, hogy mégis mi lesz ezután?!


3. Janne Teller: Semmi
Ennek a könyvnek a befejezése a szó legszorosabb értelmében nevezhető megrázónak, sőt, tulajdonképpen az egész könyv egy nagy sokkolás... Csak halmozódnak egymásra a szörnyűségek, a lezárás pedig cseppet sem nevezhető megnyugtatónak, egy apró szikrányi boldogságot sem kapunk, amit nagyon nehéz elviselni. Mindezek ellenére szerintem megéri egyszer elolvasni, nagyon sokan vannak, akikre a sokkoláson túl is nagy hatással tud lenni. 

4. Marie Lu: Prodigy - Született tehetség
Ez ugye a Legenda-trilógiának a második része, ami egyébként még mindig az egyik kedvenc sorozatom és éppen most olvasom újra, úgyhogy reményeim szerint számíthattok belőle valami kis szösszenetre... De a lényeg, hogy ez ugyebár egy katonai disztópia, tehát alapból sem szűkölködik a durva dolgokban, viszont a második könyv valami olyan szörnyű dolog kiderülésével fejeződik be, hogy az ember csak ül a könyvvel a kezében, mered maga elé, és nem tudja felfogni, hogy mi történt!


Rendben, azt mondtam, hogy nincs sorrend, de igazából hazudtam, mert számomra ez A Legsokkolóbb Könyv, amit valaha is olvastam. Egyszerűen valami olyan durva dolog van a legvégén, hogy még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez tényleg megtörtént, pedig már jó két hónap eltelt azóta, mióta olvastam. Ötletem sincs, hogy mi lesz a következő részben, vagy egyáltalán hogy fogom én kibírni addig... 

Ezek lettek volna a legsokkolóbb olvasmányaim, legalábbis eddig. Van olyan a listán, amitől nektek is leesett az állatok? Vagy van olyan könyv, ami szerintetek ide illik még? 

MeowMimi~

2016. november 17., csütörtök

💫 Lana Del Rey Book Tag 💫

(Láttátok, hogy már a bloggerben is vannak emojik? Micsoda királyság már!)

Igen, igen, élek még, nem haláloztam el... Csak el vagyok havazva egy rakásnyi tennivalóval és azt kívánom, bár 48 órából állna egy nap! De ez sajnos nem lehetséges, úgyhogy muszáj nekem a kezembe vennem a dolgokat és visszaállni a rendes blogolásra. Jelenleg otthon küszködünk, én és láz, szóval akad időm hozni nektek egy jó kis book taget, ezúttal az egyik kedvenc énekesnőmmel a főszerepben. A kérdéseknek kb. a fele saját alkotás, vinni nagyon is szabad, de egy megjelölésnek örülök! ^-^


1. National Anthem - Egy klasszikus, ami közel áll a szívedhez
A viszonyom a klasszikus művekkel enyhén szólva is ambivalens, de azért akadnak köztük kedvencek is, például F. Scott Fitzgerald-tól A nagy Gatsby, amit egyébként a film miatt olvastam el és egyáltalán nem bántam meg, annyira tetszett, hogy többször is olvastam már. De egyébként Shakespeare-rel és Oscar Wilde-dal is jóban vagyunk, akitől egyébként most nagyon szeretném elolvasni a Dorian Gray arcképét, ami eddig valahogy kimaradt az életemből.

2. Summertime Sadness - Egy nyáron játszódó, vagy nyári érzetű könyv
Például az egyik örök kedvencem, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában ilyen, mert ugyan nem teljesen nyáron játszódik, de számomra mindig lesz benne egy pici kis nyárias hangulat. Egyszerűen odavagyok ezért a könyvért, már nagyon várom a folytatást!


3. Born to Die - A karakter, akinek a halála a legjobban fájt 
SPOILERES!
Szóval. A bronzkulcs értékelésében szándékosan nem tértem ki a spoileres részletekre, de szerintem azért lehetett érezni, mennyire le voltam taglózva (megjegyzem, még most is le vagyok). Ugyanis a könyv végén meghal Aaron, az én egyetlen kis cukor virágszálam, és ezen a tényen egyszerűen képtelen voltam/vagyok túllépni, és szinte biztos vagyok benne, hogy az maradék két rész valamelyikében vissza fogják hozni. (Mert ha nem, akkor itt vér fog folyni!)

4. Ride - Egy könyv, amit utazásra vinnél magaddal
Az attól függ, milyen utazásról van szó. Ha azt szeretném, hogy kitartson az út végig, akkor valószínűleg Trónok harcát vinnék, vagy Harry Pottert. Ha viszont távol lennék a családomtól vagy a barátaimtól és lelki támaszra lenne szükségem egy könyv által, akkor A kis hercegen kívül más szóba sem jöhet. 

5. Young and Beautiful - A kedvenc fiatalságról szóló könyved
Természetesen megint hozhatnám példának az Ari és Dantét, mert erről (is) szól, de egy másik nagy kedvencem az Egy különc srác feljegyzései is tökéletesen illik ide. Apropó, meg is kéne már néznem a filmváltozatát...


6. Dark Paradise - Egy könyv, ami szomorúvá tesz, mégis imádod
Hát... Soroljam? Az egész Éhezők viadala, a Papírsárkányok, a Csillagainkban a hiba, az 1984 vagy például A hazudósok... de nagyon sok van még! Sajnos vagy nem sajnos, valahogy van tehetségem bevonzani a depresszív könyveket, pedig esküszöm, nem szándékos, én abszolút boldogságpárti vagyok! 

7. You Can Be The Boss - Egy egészségtelen könyves kapcsolat
Ott van például a rögtön a Trónok harcából Jaime és Cersei, de tulajdonképpen ebből a sorozatból kevés normális és harmonikus kapcsolatot lehetne megnevezni úgy általában.

8. Gods and Monsters - A kedvenc nem ember könyvkaraktered
A róka A kis hercegből. Komolyan, őt valószínűleg nem múlja felül semmi, legalábbis számomra. 



9. Serial Killer - Egy gonosz karakter, akiért mégis sokan odavannak (köztük te is)
Öhm... Draco Malfoy? Vagy még néhányan a Harry Potterből? Esetleg a Véreb a Trónok Harcából, akit én személy szerint nem imádok, de nincs vele bajom, és meglepődtem rajta, hogy pont belőle lett ekkora közönségkedvenc. 

10. Brooklyn Baby - A legújabb kedvenc könyved
Én nagyon kevés könyvet mondok úgy igazából a kedvencemnek, talán 5-6-ot összesen, ezért nem most volt, hogy utoljára annak jelöltem valamit. Viszont ami nagyon-nagyon tetszett a nemrég olvasottak közül, az a Papírsárkányok volt, és természetesen az új Harry Potter, ami hát mégis csak Harry Potter, tehát csak csodálatos lehet.


Ennyi lett volna ez a kis book tag, ha megtetszett, töltsétek ki ti is bátran! c: 

MeowMimi~

2016. november 16., szerda

Spirit Bliss - A múlt árnyai

jövő, már a múltban elrendeltetett...
Másodjára is épp olyan szórakoztató, és megdöbbentő volt, mint ahogy emlékeztem.
A fülszövege:
A ​​Nap fénye elhalványult,
a Földre örök sötétség borult,
a korábban mítosznak hitt démonok pedig előbújtak rejtekhelyeikről.


Minden vámpírok atyja, Véreskezű Casimir irányításával a vérszívók átvették az uralmat a világunk felett. Az emberek többségére azonnali halál várt, akik életben maradtak, azok vagy a vámpírokat szolgálják, vagy űzött vadként élnek a csatornákban.
Az emberi lázadók vezetője őrült tervet eszelt ki. Hogy megmentse a világot, hosszú évek munkája során feltalált egy időgépet. A küldetés célja: visszautazni a középkorba, felkutatni Véreskezű Casimirt, mielőtt vámpírrá változott volna, és még emberként végezni vele.
A végzetnek köszönhetően Katherine Glanville lesz a szerencsétlen kiválasztott. Visszaküldik őt a múltba, ahol férfiruhája és furcsa viselkedése miatt azonnal el is könyvelik boszorkánynak. 
A feladat végrehajtásacsak látszólag egyszerű: kettesben kell maradnia a férfival, hogy egy óvatlan pillanatban megölhesse. De mi van, ha az emberi Casimir kedves, önfeláldozó és jó lélek? Ha a valódi gonosz egy, az egyházon belül működő szekta, a Vérző Rózsa Rend? Vagy ez csak a látszat? Katherine-nek rá kell jönnie, hogy egy ember életét elvenni még a jövő ismeretében sem olyan egyszerű, mint azt gondolta...

Valóban nem kis feladat mindezt véghezvinni, de kezdetben nem is tűnik olyan bonyolultnak, hisz a gonoszok leggonoszabbikát kell megöli, egy sokkal fontosabb ügy érdekében, a jövőért. Hisz bármilyen apró változtatás a múltban, óriási hatással lesz a jövőre, nem?
Igen ám, de azzal senki sem számolt, hogy az olyannyira gyűlölt Casimir, ekkor még csak ember, és nem is akármilyen... És itt kezd bonyolódni minden.
Miért gondoljuk, hogy az idő megkönnyíti a cselekvés folyamatát, mikor pont az ellenkezőjét segíti elő? Mi történik akkor, ha a legnagyobb félelmeinket keltő ember, nem is olyan elrettentő, sőt egyenesen vonzó? Hol vesztjük el a fonalat a hazugságok hálójában? Mit tegyünk, ha az eddig világképünk nem csekély százaléka megcáfolódni látszik? Kiben lehet bízni? Mit tehetsz, ha az ítélőképességed a darabjaira hullik? Mi a teendő, ha valakinek pontosan azért kell visszamennie az időben, hogy beteljesítse a sorsát? Milyen érzés, ha elszakítanak a legfontosabb embertől az életedben?
Nagyon felkavaró, és fondorlatos, hogy helyenként csak pislog az ember. Közben pedig hihetetlen, hihetetlen, hogy Katienek mekkora mázlija van szinte folyamatosan! Hihetetlen, hogy mennyire meg lehet vezetni egyeseket. Hihetetlen, hogy léteznek Valdemarhoz hasonló kétszínű kígyók, akik egyszerre undorítóak, de mégis lakozik bennük valami fény. Hihetetlen, hogy életünk legnagyobb ellensége, hirtelen a legjobb barátunkká avanzsál, akire bármikor számíthatunk. De, ami a leginkább felfoghatatlan, hogy egyesek céljaihoz mennyi ártatlan életnek kell véget vetni.
Minden apró részlet kiteljesedése, felér egy arculcsapással. Nem is érdekelt, hogy történelmileg mennyire pontos, a cselszövések, maga a cselekmény fonala annyira lefoglalt, hogy időm nem volt ilyen részletekre figyelni. 
Szinte letehetetlen, meghökkentő, és akkora csavarokkal tűzdelt, hogy másodjára is el tudtam képedni. Megunhatatlan történet, ahol a vámpírok inkább csak mellékszereplői a történéseknek, míg az igazi hangsúly a cselekményszövésre helyeződik.
≈ Mindig is nagy kedvenceim voltak az idővel operáló könyvek/filmek, bár sosem volt erősségem a megértésünk. Mármint, hogy akkor ez most egy körforgás, és akkor nem is elsőre történik mindez meg, vagy az első körben vagyunk, de akkor, hogy létezhet már XY, és hasonló variánsok fordulnak meg ilyenkor a fejemben. És ezzel az adalékkal csak még  letehetetlenebbé vált számomra ez a könyv.
10/9

2016. november 12., szombat

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok


Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül. 
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.
~ Vitathatatlan a téma fontossága tekintve, hogy igen nagy az érintett emberek száma. Kinek csak ideiglenesen, egy rosszabb szakaszban, kinek örökké az élete része az evészavar.
Ilyen szempontból kiváló a könyv. Valóságosan mutatja be egy anorexia nervosás lány gondolatait. Külön tetszett, hogy hol teljesen összeszedett az írás, hol pedig darabjaira hullik, ahogy maga Lia is.
Cselekményről nem igen lehet beszélni, hisz karakter központú a történet. Én személy szerint az hittem nagyobb szerepet kap Cassie halálának nyomozása, de sajnos, ez eléggé kimaradt.
A két lány közötti kapcsolat a visszaemlékezések által jól lett bemutatva, míg a "szerelmi szál" konkrétan felesleges, ahogy a srác is, aki olyan mellékszereplő volt, hogy még a neve se maradt meg.
A szülőkkel való gond is remekül lett beleszőve, akik valahol segítik a lányukat, de leginkább egymásra mutogatnak.
De nagy hiba, hogy maga a főszereplő szerethetetlen. A történet akkor lenne maga a tökély, ha vágynánk arra, hogy Lia meggyógyuljon. De a vége fele már érdektelenné vált számomra, hogy túléli-e. Ahogy az emberekkel bánik egyszerűen undok, amolyan én jobban tudok mindenkinél mindent, és előbb haraplak meg mint, hogy segíthess nekem.

Összegzésül a történetbeli kidolgozott finomság és a stílus gyönyörű. A téma remekül kidolgozott. De, bár ne Lia szemén keresztül láttuk volna mindezt, hanem valaki olyanén, akit még kedvelni is lehet.
Kedvenc szereplő: -
Amit szerettem: a stílus, a hasonlatok, a téma
Amit nem szerettem: a szerelmi szál fölösleges erőltetését, Liát
Kedvenc idézet:" A holtak hazajárnak és kísértenek, és bebújnak éjszaka az ágyadva. A kísértetek besurrannak a fejedbe, amikor nem figyelsz oda. A csillagok összeállnak, és a tűzhányók üvegdarabokat szülnek, amelyek megjósolják a jövőt. A farkasbogyó erősebbé teszi a lányokat, de néha megöli őket. Ha vonítasz a Holdra, és véresküt teszel, a tied lesz minden, amit kívánsz. Vigyázz mit kívánsz! Mindenben van turpisság!"

10/9