Nicholas Sparks - Az utolsó dal

Eredeti cím: The Last Song
Kiadó: General Press Könyvkiadó
Oldalszám: 448
Kiadás éve: 2016
Műfaj: romantikus
Fordító: Szabó Magda
Az utolsó találkozás...
Vannak olyan könyvek, amik akarva, akaratlanul, de felszínre hozzák eltemetett érzéseinket. Épp ez történt velem, és ezzel a könyvvel is.
A fülszövege:

Történet a családról, az első szerelemről, a második esélyről, a hazavezető út nehézségeiről.

Az elvált Steve a nyári szünidőt gyermekeivel tölti tengerparti házában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba az apjával, megbántva és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás miatt. Azonban az apja embersége, a kettejüket összekötő zenei tehetség, egy dal és egy titok segíti őket abban, hogy újra egymásra találhassanak, és egy jóképű srác is feltűnik a színen… A megrázó, mégis csodaszép történetet baljós sejtelmek, boldog és kétségekkel teli pillanatok és közössé váló álmok alakítják.

Nicholas Sparks Az utolsó dalban két ember történetét meséli el, és szívhez szólóan ír a kamaszkor megannyi nyűgéről, a barátságról, az első szerelem öröméről és fájdalmáról, az egymás iránt érzett feltétlen szeretetről. (General Press Kiadó, 2016)

Személyes vonatkozás miatt könnyen megértettem Ronnie cselekedeteit a szülők elválásával kapcsolatban, annak ellenére, hogy jómagam nem így dolgoztam fel mindezt. Bár nyilvánvaló, hogy ez egyénenként, családonként változik, sőt összehasonlíthatatlan. Mégis rendkívül közel éreztem magamhoz a történetét.

A Könyvfesztiválon volt szerencsém egy beszélgetésben részt venni, ahol a General Press Sparks könyveiről volt szó, méghozzá a női szereplők mivoltáról. Ott egyöntetűen arra jutottunk, hogy Sparks nagyon erős, határozott és egyedi karaktereket tud alkotni, akik egyszerre több szerepben is helytállnak.

Hogy ez miért olyan fontos?

Mert Ronnie számomra pont ilyen női karakter volt. Ugyan kezdetben nem tudtam teljes képet alkotni az apjával való kapcsolatáról, így nem is értettem, miért olyan kegyetlen vele, ám nem sokkal később, minden világossá vált. Majd az újabb szereplők belépésével kiteljesedett a kép, és volt szerencsém felfedezni az igazi énjét. Pontosabban nem egyet, rengeteget. A történet előrehaladtával megismerhetjük, az engem nem érthet senki, mert kamasz vagyok; a mindenáron elkerülöm az apámmal való időtöltést; az egyedül is képes vagyok megoldani a problémáimat; a rádöbbentem, hogy szerelmes vagyok; a van egy testvérem, akit szeretek; az erős vagyok és kitartok a szeretteim mellett oldalait, és végül a sokat tapasztalt, már éretté vált fiatalt. A magyartanárom azt mondaná, hogy igen nagy jellemfejlődésen ment keresztül. És félig igaza is lenne, mert ugyan ezek az oldalai később tűntek fel, de meglátásom szerint, már a legelején benne rejtőztek.

Ám Ronnie mellett ugyanolyan fontos szereplőnek tartom az édesapját. Azt a férfit, akit mi is csak későn, a regény végén ismerünk meg igazán, azt a férfit, aki példaképpé vált, azt a férfit, aki mindenre elszánt volt a gyerekeiért, a szerető apát. Az ő karaktere is a szívemhez nőtt, és emlékeket ébresztett bennem, pont emiatt nagyon lassan tudtam csak haladni az utolsó száz oldallal. Folyamatosan a sírás kerülgetett, pedig a könyv előre sejteti ezt a szomorú esetet. Természetesen ez egyáltalán nem negatívum, hanem azt mutatja meg, hogy mennyire is nekünk, a szívünkhöz szóló, és életszagú ez a történet.

De Sparks megkönyörült rajtunk, és nem drámát írt, mikor Will és Marcus figuráját is lapra vetette.

Will, ha nem is tökéletes, nagyon közel jár hozzá. Ezért nem is vagyok benne biztos, hogy ilyen fiúk sétálnak fel s alá a tengerparton, de ez igazán részletkérdés. Szóval Willt nagyjából annyira meg tudjuk mi magunk, olvasók kedvelni, mint ahogy Ronnie szerette. De mielőtt azt hinnénk, hogy olyan felhőtlen élete van, mint ami kívülről látszik, megismerjük súlyos titkát. Csak egy pillanatra próbáltam meg magamat Will helyébe képzelni, de képtelen voltam elfogadni, hogy egyáltalán ilyen helyzetbe lehet kerülni. Főleg, hogy ez a kis titok sakkban tartja, befolyásolja az életét, mind Ronnie, mind Marcus irányába, és csak problémákat szül.

Problémákat, leginkább Marcus képében. Fel nem foghatom, hogy a környezetében élők, a barátai hogy nem vették észre, micsoda szörnyeteg?! Nagyjából az Elfojtott sikoly szociopata szereplőjére emlékeztetett, tehát el tudjátok képzelni, milyen is lehet a karaktere.

Mindezen szereplők, történések, titkok, összefonódásából jött létre ez a könyv. Ez a könyv, ami egy hétköznapi életet jelenít meg, nem mindennapi módon.

≈A végére csak annyit, hogy nem feltétlenül minden a teknősökkel kezdődött.

Borító: 
Gyönyörű, és mikor a címmel együtt értelmet nyert a számomra, teljesen meghatott. 5 pont 

Történet: 
Mint említettem, személyes vonatkozás miatt a szívemhez szólt. Mikor letettem, egyszerre voltam szomorú, elkeseredett, boldog és felszabadult. Rendkívül találó történet, egy annál még jobb tálalásban. Köszönöm General Press, hogy szemtanúja lehettem ennek a történetnek! 5 pont 

Karakterek: 
A fő szál karakterei szinte egytől, egyig a kedvenceimmé váltak, de ugyanannyi figyelemre érdemesek a mellékszereplők is. Mind-mind teljes mértékben emberi, és egyedi. 5 pont

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök 1.)

Kresley Cole - Az álmok sötét harcosa

Megint esik, szerda

A. O. Esther interjú – avagy bepillantás az Eszter életébe, érzéseibe és álmaiba