2016. június 29., szerda

Summer Book Tag

Mostanság ez a book tag nemhogy napi szinten, de nagyjából óránként a szemem elé kerül molyon. Ezért, úgy éreztem, hogy most már, nekem is muszáj kitöltenem! Így tessék-lássék itt is van:)

1. Mutass egy nyárias borítójú könyvet!
Hát... Már az elsővel meggyűlik a bajom. Valahogy egyik eddig olvasott könyvemre sem tudnám ráhúzni azt, hogy tipikus nyári borítóval rendelkezik. Csak olyan könyvek villannak be, amik ugyan nyáron játszódnak, de a borítójuk nem feltétlenül ezt tükrözi. De azért megerőltetem magam. Végül a Flat Out Celeste-t mondanám Jessica Parktól, leginkább a lány ruhája miatt, amiről csak egy meleg nyári nap tud az eszembe jutni.

2. Válassz egy kitalált helyet, ami tökéletes célállomása lenne a nyári vakációdnak!
Hűha, van egy pár.:) Mondjuk elsőnek A soha határába csöppennék, bele az utazás közepébe. Nem lenne rossz bejárni Amerikát.. Vagy beugranék Steve nyaralójába, megcsodálni a teknősök kikelését Ronnie-val. De, ha a fantázia világokról van szó, akkor szívesen csatlakoznék Meira csapatához, hogy felfedezzük Primoria eldugott szegleteit. Talán még azt sem bánnám, ha Télországban kötnék ki, egy kis hűsölés nem árthat:)

3. Éppen nyaralni mész, és a repülőn ülsz. Egy olyan regényt akarsz olvasni, ami egész úton kitart. Melyik regényt vinnéd magaddal?
Szerintem ez attól függ milyen hosszú is az a repülő út.. De egy biztos, valami újat, ami eddig még nem volt a kezeim között. Így leginkább az valószínű, hogy nem egy, hanem több a Kildara által kapott könyvekkel utaznék. Na, meg olyanokkal, amik a polcomon csücsülnek, de még nem volt időm elolvasni őket. Szóval egy párral :D



4. Nyári szomorúság gyötör. Melyik vidám könyvvel csalnák mosolyt az arcodra?
Megint csak egy fogós kérdés, mert szeretem a humort,és sok könyvben lakozik vidámság. Nem is mindig olyan könyvekben leli meg az ember a viccet, mint ahogy gondolná... Például a most olvasott Hontalan lelkeken is nem egyszer nevettem fel a jó poénok miatt, pedig nagyon is rémisztő egy könyv. De, hogy a kérdésre válaszoljak, több könyvet is előszednék. Így elsőre a ma befejezett Jók és Rosszak Iskolája ugrott be, de nem ő az egyetlen. Elővenném a sorozatokat is, a Bane krónikákat, vagy az Árnyvadász akadémiát, de a Luxent is kézbe venném, vagy A végzet ereklyéit, vagy A Párválasztót, vagy, vagy szinte bármelyik könyvet, amit eddig olvastam. De, fontos a szinte szó, mert azért egy ijesztő thrillerrel, vagy egy véres horrorral, vagy egy brutális krimivel, nem épp a kívánt hatást érném el...

5. Éppen a tengerparton ülsz. Melyik kitalált karakter lenne a társad?
Na, ez egyszerűen már megválaszolhatatlan! Részemről bárki jöhet, csak egy kritérium van. Ne ő legyen a történetben a gonosz, a rossz, az undorító, a mindenkit megölő, a hátbaszúrós, az idegesítő, a mindent tönkretevő, a negatív szereplő;)

6. Egy fagyizás mellé kell egy fagyos, menő haver is. Melyik kitalált karakter lenne az ideális jelölt?
Ha már fagyosnak kell lennie, legyen vérbeli, tehát Meirát választanám, de nem halnék bele, ha Mather is odalátogatna;) Velük tuti nem lenne fagyos a hangulat.

7. Oszd meg a nyári őrületet, és jelölj meg pár embert! 
Sokan az eszembe jutottak, de nem köteleznék rá senkit, az töltse ki, akinek van hozzá kedve! Hajrá csajok, és John!;) De természetesen bárki kitöltheti, aki csak akarja:)
Mimi
Christine
Cetti
Merielle
Annie
Adri
John

Ennyi lett volna mára:) Jó pihenést mindenkinek!

2016. június 28., kedd

John Cure - Hontalan lelkek

Egy újabb borzongós történet Johntól...
Ha figyelemmel kísértétek a Facebookon a John Cure-os hetet, vagy esetleg olvassátok az Omega híreket, akkor már találkozhattatok az írásommal. Most viszont ide is kikerül egy rövidebb verzió, amit teljes egészében a Kildara oldalán olvashattok.:)
A hátborzongató fülszövege:

Egy regény, amiben minden lehetséges. Egy amerikai kisváros, ahol szörnyű gyilkosságok történnek. Egy Átjáró, ami a szellemvilágot összeköti az élővel. Egy Dögkút, amiről legendák keringenek.
Clive Wallace kiegyensúlyozott, idilli kapcsolatban él feleségével, Susannával, és két kisfiával, Timmel és Robinnal. Megszokott életük azonban váratlan fordulatot vesz, amikor a kisvárosban gyerekek tűnnek el nyomtalanul, miközben a szüleiket könyörtelenül lemészárolják.
Egy borús délutánon Tim és két barátja sárkányt eregetni indulnak a közeli tisztásra, nem is sejtve, hogy halálos veszély leselkedik rájuk.
Jack Homa, a város öregedő seriffje, próbál a rejtély megoldására bukkanni, azonban egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy a kisváros lakói sötét titkot őriznek a múltból. 
Mindeközben Clive-nak szembe kell néznie szörnyű rémálmaival, és eltitkolt múltjával, hogy a családját megmenthesse a borzalmaktól.
De kicsoda Gerald, aki kezében egy véres csákánnyal bújik meg a sötét árnyékban? És mit akarnak Robintól a halott gyerekek szellemei?
A Hontalan lelkek egy olyan hátborzongató misztikus thriller, ami a 80-as és 90-es évek nagysikerű horrorfilmjeinek a Rémálom az Elm utcában, a Péntek 13, és a Kampókéz , hagyományait viszi tovább, és ötvözi napjaink kísértethistóriáival. John Cure legutóbbi regénye: A gonosz új arca, hetekig vezette a Bookline Horror&Thriller kategóriájának sikerlistáját.
És felcsendül egy mondóka: 

“gyerekek lelke, sötét az este 
este, este, a gyereket leste 
leszállt az éj, minden sötét 
Gerald eljön a gyerekekért”

Meg sem tudtam szólalni a letétele után. Egyszerűen lehengerlő, azt se tudom, hol kezdjem. De abban biztos vagyok, hogyha átfogó képet szeretnétek kapni róla, vagy csak megérteni, hogy miért írok róla nehezen, akkor a kezetekbe kell vennetek, és el kell olvasnotok! Csak néhány fontos információt tartsatok észben, csak pár jó tanácsot, hogyha nem szeretnétek rosszat álmodni.

  • Semmiképp se olvassátok sötétben!
  • Ha mégis arra kényszerültök, javaslom a lámpa használatát, fittyet hányva a villanyszámlára!
  • Ne nézegessétek sokáig a borítón lévő arcokat, mert túlságosan is hiteles alapot tud szolgáltatni a fantáziátoknak!
  • Ha lehet, ne tartózkodjatok egyedül a helyiségben olvasás közben, a társaság némiképp nyugtató hatással lehet az idegrendszeretekre! (de csak, ha megbízhatóak a személyek)
  • Ne hagyjátok, hogy bárki is rátok ijesszen olvasás közben, tehát célszerű szólni a közelben lévőknek, hogyha mégis megteszik, a testi-lelki épségetekkel játszadoznak!
Nagyjából ezek betartásával megúszható a szívroham, de még így is kellően rémisztő, félelmetes, és nyomasztó légkört teremt a történet.

Már az első fejezetben, a prológusban kapunk egy kis ízelítőt a brutális gyilkosságok menetéből, vagyis inkább csak elképzelhetjük, mert a mesélés stílusának és a szerkesztésnek köszönhetően, a fantáziánkra bízza az író ezt a részt… Bár nem sokáig tartogatja magában.
Tehát a fejezetek, és a bennük rejlő kis történet-részek elrendezése, megszakítása, felcsigázzák az embert, és az utolsó vészjósló mondatok a kétségbeesés szélére sodornak. Mindez nem elég, még a félelem apró magjait is elvetik, amiknek pont van ideje gyökeret verni, míg újra felvesszük annak a szálnak a folytatását. Mert rengeteg szálra bomlik, amik szépen lassan fonódnak össze egyé. Ez a szövésmód, a több szál futtatása egymás mellett, csak még inkább feszültté teszi a helyzetet, és megjósolhatatlanná az elkövetkezendőket. Az olvasó minden megszakítás után, már csak valami szörnyűséget képes elképzelni, és a hétköznapi dolgok, összefüggések már értelmetlennek látszanak. Ám, ha mégis valami teljesen hétköznapi történik, már azt is hihetetlennek bélyegzi az ember, és rögtön keresi benne a csavart, ezáltal már mi magunk is generáljuk a félelmünket. Így minket, olvasókat is belevon a végeláthatatlan szörnyűségek hálójába, és mérhetetlen sok kérdést enged felszínre törni.
Mi révén nevezhetünk egy gyilkosságot, az igazságszolgáltatás eszközének? Hol a határ az önkényeskedés, és a jogos ítélethozás között? A bosszú útja vezethet a lelki megnyugváshoz? Hogyan torkollhat egy gyermekcsíny szörnyű balesetbe? Megéri hazudni, és mást veszélybe sodorni, ha azzal a saját bőrünket mentjük? A múltnak tényleg ekkora hatást kell gyakorolnia a jelenünkre és a jövőnkre? Apáink bűne vajon a miénk is? Hova kerülünk a halál után?
És akkor még sok szó sem esett a szereplők misztikus, titokba burkolódzó múltjáról, amit szintén körbeleng a félelem szaga. Vagy a város szörnyű múltjáról, amit mindenki mélyen magába temetett…
Ám ha elmesélném, mi értelme lenne a könyvnek? Csak még annyit, hogy a szálak összefutásakor, a megoldáskor lassan a szomorúság fátylán át a tudatomba villant, hogy mintha valamit elfelejtettek volna egy bizonyos Átjáróval kapcsolatban… Talán a következő részben fény derül erre is.

Nagyon köszönöm ezt a felejthetetlen történetet a Mogul Kiadónak, természetesen Johnnak még inkább, és a dedikálást is!
10/10

2016. június 17., péntek

E. Lockhart - A hazudósok

Mind tudjuk, hogy vannak emberek, akik titkokat őriznek. Akik mosolyogva integetnek az ablakból, arcukon elegáns kirakatmosollyal, miközben az életükre rányomja a bélyegét valami szörnyűségesen sötét titok. Néha egész családok élnek a ragyogó látszat burkába zárva és álcázzák közösen a valóságot. De mindig eljön az a pont, amikor már nem lehet tovább hazudni. 

Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.

A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!

Már nagyjából fél éve ott csücsül ez a könyv a polcomon, de valahogy sosem éreztem akkora nagy késztetést, hogy elolvassam. Igazából egyszer belekezdtem, de nagyjából a 10. oldal után félreraktam, mondván, hogy ez is valami klisés szerelmi sztori lesz a gazdag lány meg a szegény srác szörnyen megható egymásra találásáról.... Nos, ennél nem is tévedhettem volna nagyobbat. 

Mivel a fülszövegből kevés dolog derül ki, szerintem kezdjük rögtön egy rövid sztori-összefoglalóval (igyekszem spoiler-mentes lenni): A csodálatosan gazdag és tökéletes Sinclair-család minden nyáron a családi magánszigeten nyaral. Az unokatestvérek közül hárman és egy nem rokon fiú egy különleges baráti társaságot alkotnak: ők a Hazudósok. Azonban egy nyáron az egyikük, Cadence, úszás közben súlyos balesetet szenved. Két évvel később tér csak vissza a szigetre, ahol a család többi tagja és a Hazudósok várják, akikkel a baleset óta nem találkozott. Az üde nyár és a családi idill azonban már közel sem tökéletes. Cadyt a maradandó traumás agysérülése miatt állandó rosszullétek és fejfájás gyötri és hiába tűnik minden ragyogónak, a lányt nem hagyja nyugodni az az érzés, hogy valamit eltitkolnak előle. 

Bár a másik két hazudóst is kedveltem, a karakterek közül Gatet tudnám a legjobban kiemelni. Annyi szépség és fájdalom van ebben a fiúban, hogy elég lenne öt másik embernek is... Érdekes, hogy ő az egyetlen, aki nem tartozik ebbe a képmutató családba. A Sinclair-ek között csak a gyerekek voltak normálisak, a felnőttek mind gátlástalanul marakodtak az örökségen és a képmutató maszk már annyira az arcukra fagyott, hogy esélye sincs az olvasónak megkedvelni őket. Cadyvel nehezen tudtam azonosulni, de végtelenül sajnáltam őt.

Borzasztóan nehéz összeszedni a gondolataimat erről a könyvről. Talán azzal kéne kezdenem, hogy itt tényleg kivétel nélkül mindenki annyira, de annyira hazug. Olvasás közben legszívesebben a földhöz csapkodtam volna a könyvet az összes szereplőjével együtt. Nem értettem és most sem tudom megérteni, hogy hogy lehet egy egész család ilyen zárkózott, hogy törődhet mindenki csak és kizárólag a látszattal. Hiába volt itt mindenki gyönyörű és gazdag és tökéletes, nem tudtam hinni nekik. Mindenki titkolózik és leplez és áskálódik, és ez az egész annyira nyomasztó légkört teremt, hogy nehéz elsiklani felette és megtalálni a valódi érzéseket. Az ember csak olvas és olvas, és végig érzi, hogy ott lebeg a feje fölött valami megfoghatatlan és sötét. Senki nem mondja ki, még csak meg sem említi, de lehet érezni, hogy itt valami szörnyűség történt és nem az a kérdés, hogy ki fog-e derülni, hanem az, hogy mikor. 

És amikor kiderül... Az valami borzalom. Szinte a földhöz vágja az embert a lezárás. Még úgy is, hogy én már nagyjából a könyv közepétől kezdve sejtettem. De arra gondoltam, hogy nem, ez valami borzasztó, ez biztosan nem fog megtörténni. És de, igazam lett, megtörtént. Ha tervezitek, hogy elolvassátok a könyvet, azt tanácsolom, hogy ne keressetek utána, ne olvassatok róla semmit, mert a lényeg tényleg a lezárás és nagyon sokat el tud venni, ha ezt előre tudjuk.

Vannak könyvek, amiknek az a feladatuk, hogy fájjanak. Hogy lerombolják az embert, hogy ne tudjunk csak úgy túllépni rajtuk. A hazudósok pontosan ilyen könyv.

Kedvenc szereplő: Gat

Kedvenc idézet: – Megfoghatom a kezedet? – kérdezte. A tenyerébe csúsztattam a kezem.
– Rettentő nagynak tűnik most az univerzum – magyarázta –, szükségem van valamire,
amibe megkapaszkodhatok. 

10/8

MeowMimi~ 

2016. június 14., kedd

M. C. Beaton: Agatha Raisin és az elkóborolt túrázó (Agatha Raisin 4.)

Rövid távollét után Agatha Raisin visszatér Carselyba, hőn szeretett cotswoldi falvába, és persze jóképű szomszédjához, James Lacey-hez. Igaz, James nem repes az örömtől, hogy viszontláthatja, de Agatha figyelmét hamarosan leköti egy szenzációs gyilkosság. Az áldozat, akire egy mezőn találnak rá, egy Jessica Tartinck nevű fiatal túrázó, aki azzal tört borsot a helyi földbirtokosok orra alá, hogy ragaszkodott a rég feledésbe merült szolgalmi utak használati jogához.
Agatha lelkében ismét feltámad a szerelem lehetőségébe vetett remény, amikor bevonja a nyomozásba a vonakodó Jamest. Bőven akad követnivaló szál, mivel a földbirtokosokon kívül Jessica túrázó társai is mind elkövethették a gyilkosságot.
~ Még mindig meg vagyok lepődve, hogy ezek a könyvek idősebbek, mint én. Komolyan akár tegnap is kiadhatták volna egyszerűen nem érződik rajtuk a kor!
Na, Agatha Raisin ismét épp csak beteszi a lábát a faluba, hopp egy gyilkosság! Nem is vesztegeti az idejét fogja Lacey-t, és házaspárnak kiadva magukat beállnak a halott nő túrázó csapatába.
 Kissé meghökkentem, hogy a túrázó csoportban kb. mindenki meleg és/vagy legalább volt viszonya a másikkal. Vajon tényleg elmentek valaha rendesen túrázni? Egyébként jó karakterek voltak, mindenkinek volt oka meggyilkolni az áldozatot talán kivéve a pletykafészek pincér pár.
A sztori továbbra is a maga nyugodt stílusában folyik, a nyomozás mellékvágányon csordogál, de végre a szerelmi szál is felpörög, sőt kapunk egy másikat is két gyanúsított között (bár... na nem spoilerezek).
Nagyon örültem, hogy Agatha és Lacey kapcsolata fejlődött. De még hogy!
A végén pedig felnevettem. Bevallom nem számítottam rá.
Ez a sorozat még mindig nagyon vicces, még ha a krimi műfajban nem is erős, most, hogy itt a nyár tökéletes strandos/utazós/limonádés könyv!
Kedvenc karakterek: Agatha Raisin, James Lacey, a két pincér
Amit szerettem: borító, a végén a fordulat, a túrázók mocskos titkai
Amit nem szerettem: -
Kedvenc idézet:"– Nincs saját véleménye, Miss Queen?
                           – Nem is tudom."

10/10

2016. június 13., hétfő

Kristina Ohlsson - Mostohák

Megrögzött horrorrajongóként nem is értem, miért nem merültem el eddig jobban a különféle krimik és egyéb hátborzongató könyvek világában. Viszont nemrég voltam könyvtárban és egy egész kis kupacot hoztam haza különféle csemegékből. Az első áldozatom a skandináv krimi műfajából a Mostohák című alkotás egy népszerű svéd írónőtől, Kristina Ohlssontól. Nézzük meg, hogy felülmúlta-e a várakozásaimat! De előbb egy kis fülszöveg, hogy mindenki képben legyen: 

Istenkirályság ez a borító, nem?
Százak láthatták volna, mégsem tűnik fel senkinek, amikor egy zsúfolt svédországi vonatról elrabolnak egy kislányt. Az anyja nem volt mellette, mert az egyik állomáson véletlenül lemaradt. A vonat személyzetét természetesen riasztották, hogy vigyázzanak az alvó gyerekre, ám mire a szerelvény befut a stockholmi főpályaudvarra, a kicsinek nyoma vész. Alex Recht felügyelő és Fredrika Bergman bűnügyi elemző kezdetben klasszikus gyerekrablásra gondol, ám a nyomozás rémálomba illő fordulatot vesz, amikor az ország egy távoli szegletében megtalálják a kislány holttestét homlokán a felirattal: Nem kell! A gyilkos kíméletlen, s mint kiderül, rendkívüli képességű…

Oké, ez után a kijelentés után nem tudom, mennyire fogtok beteg lelkűnek tartani, de engem nagyon érdekelnek a különféle gyilkosok, a személyiségük, gondolkodásuk, hogy hogyan váltak olyanná, amilyenek. Szeretném legalább megérteni, hogy mi visz rá valakit arra, hogy ilyet tegyen. Elismerem, nem éppen kellemetes emberek, de a személyiségük tagadhatatlanul izgalmas. 

Így van ez a regényben szereplő gyilkossal is, akit csak A Férfi-ként emlegetnek, és akinek egyetlen célja van: kegyetlenül megbüntetni azokat az anyákat, akik szerinte nem szeretik eléggé a gyermeküket. A történet szépen bontakozik ki, ahogy haladunk előre és újabb nyomok kerülnek elő, a rendőröknek is egyre szerteágazóbb bűnténnyel kell megbirkózniuk. Az írónő jól mozgatja a szálakat, bár nekem már a felétől kezdve volt egy tippem a gyilkos személyére és az indítékára is, ebből az egyik be is igazolódott! Bár a végkifejlet nekem túl gyorsra sikeredett, nagyon elkapkodottnak éreztem. 

A regény a három nyomozó szemszögéből íródott, de nagyon tetszett, hogy egy-egy fejezet erejéig beleláthatunk a gyilkos segítőjének fejébe, sőt, egyszer még A Férfiébe is. Persze csak néhány apróság derül ki ilyenkor, ellenben olyan kuszák és baljóslatúak ezek a részek, hogy az ember azt kívánja, bár térnénk vissza minél hamarabb a nyomozók nézőpontjába. 

Ők egyébként mindhárman profi, szimpatikus szereplők, és ami szerintem még fontosabb, nagyon is emberiek. Külön tetszett, hogy nem csak a nyomozáson és a munkájukon keresztül ismerhetjük meg őket, hanem időről időre kapunk egy jó adag magánéleti kitekintőt is. Megtudhatjuk, hogy egyiküknek házassági gondjai vannak, a másikuk hűtlen, és így tovább. Először kimondottan ellenszenvesnek találtam őket emiatt, de utána szép lassan megbarátkoztam vele. Jó, hogy az írónő figyel rá, hogy a hús-vér valójukat is megmutassa, hogy igenis vannak hibáik és nem tökéletesek, annak ellenére, hogy a munkájukban mindannyian profik és tévedhetetlenek. (Bár engem az azért kimondottan zavart, hogy ebben a könyvben szinte mindenki szeretőt tart...)

Bár az alaptörténet és a gyilkosságok nyilvánvalóan brutálisak, itt sokkal inkább a nyomozás menetére, a miértekre, a kirakós összeillesztésére helyezik a hangsúlyt, nem pedig arra, hogy minél részletesebben és véresebben írják le a bűntényeket. Persze azért itt is találkozunk a skandinávokra nagyon jellemző, már perverznek mondható durvaságokkal... Viszont ennek ellenére én úgy érzem, hogy a regény kimondottan a női olvasókat célozza meg, hiszen egy gyerek elvesztése, valamint az anyák bűnei állnak végig a középpontban. 

Ugyan voltak benne apróbb hibák, de ennek ellenére én tudom ajánlani a Mostohákat, mind a skandináv krimik kedvelőinek, mind azoknak, akik még csak ismerkednek a műfajjal, mint én. Összességében engem meggyőzött a könyv, már várom, hogy a kezembe vehessem a következő részt!

Kedvenc szereplő: Alex 

Kedvenc idézet: Vannak képek, amelyek többet mondanak ezer szónál. És vannak olyanok, amelyeket az ember nem akar látni, mert nem kíváncsi a szavakra, amelyek eszébe jutnak róla. 

10/8

MeowMimi~

2016. június 9., csütörtök

Cassandra Clare - Holly Black: A rézkesztyű (Magisztérium 2.)

A bejegyzés semmilyen spoilert nem tartalmaz sem az első, sem a második könyvről! c:

Ennek a fantasztikus sorozatnak az első részéről már olvashattatok NinjaDeltoidMacska jóvoltából (aki esetleg lemaradt róla, itt meglesheti), és most terítékre is kerül a második rész, ezúttal tőlem. Nézzünk gyorsan egy fülszöveget:

Callum Hunt nyári szünete nem olyan, mint a többi gyereké. Egyetlen pajtása egy káoszsújtott farkas, Harceb. Az édesapja azt gyanítja róla, hogy a gonosz rejtőzik benne. És persze a legtöbb gyerek ősszel nem a Magisztérium varázslatos világába tér vissza.
Call élete nem könnyű… És még nehezebbé válik, miután körülnéz a pincében, és felfedezi, hogy az apja talán végezni akar vele meg Harcebbel.
Call elszökik a Magisztériumba – ott azonban még feszültebb a helyzet. Valaki ellopta az Alkahestet, egy rézkesztyűt, ami képes megfosztani bizonyos mágusokat a mágiájuktól. Ráadásul miközben Call és barátai, Aaron meg Tamara a tettes után kutatnak, nagyon veszélyes ellenfelek figyelmét hívják fel magukra… és még annál is veszélyesebb igazságot tárnak föl.
Miközben a Magisztérium rejtélyei egyre csak szaporodnak és mélyülnek, az óriási sikerű szerzőpáros, Holly Black és Cassandra Clare fantasztikus utazásra invitálják az olvasókat, ahol a tét nemcsak egy fiú sorsa… hanem az egész világé.

Az első rész AGYREPESZTŐ vége után el sem tudtam képzelni, hogy fog folytatódni a sztori! Csak nagyon drukkoltam, hogy ne vegyenek rossz irányt a dolgok... 

A történet (a Harry Potter-könyvekhez hasonlóan) az első iskolaév utáni nyáron veszi fel a fonalat, és a főszereplőnkkel együtt mi is azonnal belecsöppenünk a hol megdöbbentő, hol szokatlan, máskor szívderítő események forgatagába. Azt mondjuk furcsálltam, hogy a könyvnek nagyjából csak a fele, vagy inkább csak a negyede játszódik konkrétan a Magisztériumban. Ami persze nem feltétlenül baj, volt így is bőven izgalom, de azért örültem volna több iskolás fejezetnek. Például azért is, mert a regény cselekményének jó részét kiadó, iskolán kívüli kalandon a főszereplő trión kívül Jasper is részt vesz, akit nem igazán kedvelek és nem sajnáltam volna, ha kicsit kevesebbet szerepel... 

Ha már a karaktereknél tartunk, muszáj megemlítenem, hogy mennyire a szívemhez nőtt Callum és Aaron kettőse, nagyon tetszik a köztük lévő kapocs, ami egyben áldás és átok, taszítás és vonzás... Fantasztikus, és persze különleges, nagyon várom, hogy a két író hölgyemény mit fog még kihozni ebből! A harmadik főszereplőnk, Tamara még mindig súlytalan számomra, talán azért, mert a személyisége még kidolgozatlan és nincs is túlságosan előtérbe helyezve. Bár ebben a részben megismerkedünk közelebbről a szüleivel, akik egyébként nem túl szimpatikus egyének... Csupán két karakter van, akiket nem szerettem, az egyik ugye Jasper, a másik pedig Celia. Róla is alig tudunk valamit, csak néha feltűnik, indokolatlan dolgokat csinál és idióta módon legyeskedik Call körül... Még muszáj megjegyeznem, hogy Call a sántasága és az ebből adódó nehézségei miatt iszonyatosan emberi és szerethető hős, nagyon örülök, hogy az írók voltak elég bátrak ahhoz, hogy egy tökéletlen főszereplőt írjanak bele a könyvbe.

A borító másodszor is szépségesre sikerült, bár nálam nem múlja felül az első részét... Az egész könyv pörgős, izgalmas, szinte letehetetlen - legalábbis nekem nem nagyon sikerült. Ebben is volt néhány durva vagy éppen meglepő fordulat, és a vége is természetesen lezáratlan, bár nem annyira függővég, mint az elsőé. Néhány rejtélyre fény derül, örültem például, hogy a különféle elemekről, vagy magáról az iskoláról többet megtudtunk, megismerkedtünk többfajta elementállal, stb... De ezzel párhuzamosan egyre csak bonyolódnak a szálak és az embernek az egész könyv alatt olyan érzése van, hogy már senkiben sem lehet megbízni. (És milyen igaz...!)

Egyszóval méltó folytatást kapott a Vaspróba, kíváncsian várom, hogy mit kapunk még a két zseniális írónőtől!

Kedvenc szereplő: Aaron, Call
Kedvenc idézet: hamarosan

10/10

MeowMimii~

2016. június 8., szerda

Borítok: az eredeti jobb

A minap felmerült bennem, hogy vajon hány olyan könyvet olvastam eddig, aminek az eredeti, vagy esetleg a cserélt borítója tettszett jobban? Természetesen azonnal a banda elé terjesztettem a kérdést, majd jól megrágtam magamban mindent. Végül arra jutottam, hogy először az eredeti borítókkal kezdek, tehát olyan könyvekkel, amiknek jobban kedveltem volna, ha nem cserélik le a külsejét. 


1. Bane krónikák
A mai napig képtelen vagyok kiheverni ezt a szörnyűséget! Bocsánat, ez egy kicsit túlzás. Szóval nagyon sajnálom, hogy itthon ennek a sorozatnak a kötetei nem a külföldi borítót viselik. Igaz, a magyar kiadásban is van egy-két szebb, sőt szinte már szép borító (csak, mert a kedvenc színemben pompázik), de lássuk be, hogy nem igazán übereli az eredetit. Természetesen ez mit sem vesz el a kötetetek iránt való kötődésemből, mert szinte mindet imádom! Magnus megunhatatlan!:)


 Szerencsére vagy sem, de nem mi vagyunk az egyetlenek, akik dobták az eredeti ötletet.. Viszont a németeknek bejött, így náluk is az eredetivel lehet találkozni... De míg ennél a sorozatnál maradtak az eredetinél, addig nagyjából az összes többi Cassandra Clare könyvnek más külsőt adtak. Ki érti őket?

2. Sötét Éden
Ez a nem rég olvasott könyv igen különleges, és ehhez mérten nem átlagos borítót érdemel. Nem mintha bármi bajom lenne a magyar borítóval, sőt úgy gondolom megfelelő alapot nyújt az ottani világ elképzeléséhez, de mindenképp muszáj leszögeznem, hogy az eredeti még annál is jobb! Mi több szerintem a tervezők sem tudtak dönteni, mert 3 borító is készült! Mondjuk nekem is nehezemre esne választani..
De ha nagyon muszáj lenne, akkor a középsőt választanám, mert mind látványban, mind pedig a világuk jellemzésében teljes képet ad. Tehát tökéletes lenne minden szempontból:)


3. Ököl/Jog
A következő kiszemeltem.. Amennyire imádom ezt a történetet, annyira nem tudom értelmezni az új borítóját. A címet nem is nézve.. Természetesen az feltűnt, hogy maga a kulcs visszaköszön a mi borítónkon is, na, de kérem szépen, mégsem ugyanaz. Megintcsak azzal az érvel tudok előhozakodni, hogy az eredeti borító sokkal jobban jellemzi a történetet. Mind a színével, mind pedig a kulcs képével, és ha még egy kicsit vájkálódom talán a fordított helyzetükbe is bele tudnék illeszteni valami apróságot. Amúgy a magyar borítón egy kicsit javít az, hogy dombornyomott. Imádom a tapintását. Szerintem NinjaDeltoidMacska sokat tudna mesélni arról, hogy már hány könyvet nyomtam a kezébe, hogy simogassa meg...:D



4. Forgotten
Egy újabb magyar borító, amit nem feltétlenül tudtam azonosítani a könyvvel. Nem is értem, miért pont erre esett a választás mikor vagy 5 féle terv készült rá kint. Mégis nekünk muszáj volt megváltoztatni. Egyébiránt nincs sok bajom a borítóval, csak nem illik hozzá annyira. Ezért a kinti tervekből kettőt is kiválasztottam, amelyek inkább visszaadják a történet hangulatát, legalábbis szerintem mindenképp. 



5. Beszélnünk kell Kevinről
Egy kis kivétel a végére. Ugyanis ennél a könyvnél az a helyzet, hogy az új magyar kiadása jobban néz ki, mint az első, de az eredeti pedig jobban nézett ki, mint az első kiadás. Szóval lényegében az eredeti jobb volt, de a második kiadás felülmúlta még azt is. A lányok szerint egyszerűen siralmas az első, mintha valaki szerelmes levelet írt volna, azaz nagyjából egy rossz romantikus regény borítójára hajaz. Ám az új kiadású mindenkit lenyűgözött, sőt így végre egységesek Shriver könyvei. De én az eredetit sem ásnám el (aminek, amúgy több változata is készült azóta..):)



2016. június 7., kedd

Åsa Larsson – Ingela Korsell: Pax (3.-4. rész)



                                                   AMIKOR SÖTÉTSÉG KÖLTÖZIK AZ EMBEREK SZÍVÉBE…


Itt a halloween. A mariefredi iskola csakúgy hemzseg a zombiktól meg mindenféle szörnyektől. Este buli lesz a menzán – és persze az elmaradhatatlan szellemidézés. Csakhogy a sok álszellem között feltűnik egy igazi szellemgyerek is, bosszút liheg, és áldozatokra les. Vajon Alrik és Viggo meg tudják állítani? Mialatt a fiúk vadul kutatják az igazságot, borzalmas titok kerül napvilágra. Közben egy furcsa kislány is feltűnik a városban. A neve Iris. És valami nagyon nincs vele rendben…                                   ~Hűha, ebbe a részbe belekerült minden, ami csak kellet. Titkok, életveszély, gyilkos kislányok, és így tovább, minden ami csak kellhet egy gyerekbarát történethez. De most komolyan mi ez a +10 korhatár?!   Mindegy. A sztori még mindig nagyon jó, talán eddig ez volt a legfélelmetesebb része a sorozatnak. A gyilok gyerek néha már-már borzongást váltott ki belőlem.  A mögötte lévő háttérsztori meg valami fantasztikus.
A rajzok is visszaadják a halloween-i borzongós hangulatot. A karakterek is szerethetőek. Estrid nagyon kemény vénasszony létére, Viggo és Alrik testvérkapcsolata pedig csodálatosan van felépítve. Az új karaktert Irist nem szerettem meg. Gyanús lány...
Végezetül továbbra is csak azt mondhatom, hogy ez egy remek sorozat ami megérdemelne egy kis plusz rivaldafényt.

10/10
Étvágya kielégíthetetlen.
Pénz, különféle tárgyak és házi kedvencek tünedeznek el Mariefredben, és a főgyanúsított, persze, Alrik. Hiszen a nevelőszülőkre szoruló, apátlan-anyátlan fiú amúgy is nagy bajkeverő – ebben a városka lakossága egyetért. Azt azonban nem tudják a mariefrediek, hogy a lopások mögött varázslat áll. Valaki alkotott egy átoknyulat! És a fekete boszorkány tervei kezdenek beérni.

~ A sztori kezd bonyolódni. Ahogy haladunk előre a történetben egyre több a megoldatlan rejtély. Az előző részi ételmérgezés, Iris, vagy az iskolanővér,mind-mind valami titkot őriz. De még a technika tanár is gyanús gyűlölettel viseltetik a testvérek iránt. Ebben a részben kevesebb a "mágia" inkább a fiúk életéről van szó, a nevelő szüleikkel való kapcsolatról például. De még az édesanyjukról is megtudunk pár nem túl vidám dolgot. Illetve maga a főszereplő párosunk is mutat pár furcsa jelet. Alrik álmai, Viggo enyves keze...
Egyenlőre még semmit se tudunk mindezekről. De a vége az valami szívmelengetően édesre sikeredett, aminek nagyon örültem.
Belegondolva, ez volt az első könyv, aminek már a megjelenése napján ott voltam a könyvesboltban, hogy megvegyem (MeowMimii asszisztálásával természetesen). Persze nem jelent meg, csak egy héttel később kaparinthattam meg. De megérte mindenképp!


10/10

2016. június 5., vasárnap

Sombre Eden

Mostanában nincs sok időm, így már egy megírt bejegyzést hoznék, csak kicsit másképp. A mássága a nyelvezetében leledzik, és csak remélem, hogy a franciákhoz is eljut ez a könyv, vagy legalábbis hamarosan lefordítják;) 

Szóval a Sötét Éden újból
Je voudrais parler du nouveau roman, que je viens de terminer. Il s’agit de Sombre Eden (Dark Eden) de Chrish Beckett. Cet homme est un nouvel auteur, donc ce roman est son premier livre.
Quand j’ai terminé, j’ai pensé tout suit à trois mots: Quoi ? Ce n’est pas possible ! Wow !
Pourquoi ?
Parce que le monde, le cours des événements, la mentalité des gens, l'histoire et le temps sont  incompréhensibles. 
Pour plus de précision, je tente d'expliquer ce que je pense à ce sujet, mais il est sûr que je ne peux pas toucher toutes les parties du livre.
Commençons par le début. Nous rencontrons la Lanterne rouge John, puis nous rencontrons la famille et donc que John est très très different des autre. Tout comme la famille est different pour nous, parce qu’il y a pas un relation étroite entre eux. Et ici, la premier question entre dans l’image que vous fait réflechir sur la structure sociale et les lésions résultant.
Pensez-y donc, comment peut on vivre en groupe où tout le monde est le parent de tout le monde ? Où ce qui est importent c’est de savoir qui est ta mère, mais où cela ne compte pas qui est ton père ? Alors, où les signes de dégradation apparaissent-ils? Où tous sont égaux en principe, mais il y a des chefs, et des conseiller qui jugent ? Où il n'y a pas de place au libre arbitre, parce que cela majorité qui est compte et que l'individu est négligeable? Où quelque chose s’est perdue de génération en génération ? Comme la culture, aussi bien comme la langue. 
On peux comprendre, aussi bien comme John que la vie n’est pas facile, voire même intolérable, insupportable, et certainement ce ne pas une nécessité s'il y a une autre façon de vivre.
Mais c'est juste un petit fragment du livre. Il y a des millions de petites questions dont on parle. Par exemple, vous apprenez à connaître John et ses ennemis. Il y a un monde merveilleux qui les entoure, mais ils ne l'ont pas encore découvert...

Et la meilleur de chose est que l’histoire ne se termine pas là, elle suit dans le prochain livre.

2016. június 1., szerda

Potteres szerda

Harry Potter visszatért az életembe,
Most, Az utolsó dal (jön majd róla a vélemény) és a Sötét Éden után volt szerencsém visszacsöppenni ebbe a varázslatos világba. Ebből kifolyólag ma nem csak egy, hanem rögtön két véleményt is hozok, méghozzá a 3. és a 4. részt!:)

Az azkabani fogoly
Már így a harmadik rész fele, kicsit nehezen különítem el, hogy melyik kötetben mi is történt pontosan, így elnézést kérek előre, ha esetleg átemelnék más részekből.
A figyelemfelhívás:

Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény Roxfortba tart, a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. A varázslónövendék Harry Potter és barátai számára a harmadik tanév sem csak a vizsgák izgalmait tartogatja…

Tény, hogy annál sokkal többet! 
Már mosolyogva vettem a könyvet a kezembe, szóval el tudjátok képzelni, milyen arcot vághattam a Marge nénivel történtekre... Szóval a kezdet jól indult, mind a bagolypostákkal, mind a látogatóval. De csak ezután jött az izgalom, mikor Harry úgy döntött, hogy ő nem kér többet a Dudley családból. Épp múlt héten beszéltük Night Flower Captainnel, hogy milyen jó is lenne, ha Budán is olyan buszok járnának, mint ami felvette Harryt!:) 
A teljességre törekvés egésze nélkül, és anélkül, hogy bármi több történést kifecsegnék, csak az érzelmeimet próbálom most megosztani. 
Még mindig nem szerettem meg Pitont... Sőt a mostani alakítása miatt meg is haragudtam rá! A jóslástan pedig nem vált a kedvencemmé.. Ha a tanár látomásain múlna, már a fél iskola a föld alatt lenne..
Ami pedig a sűrű tanárváltásokat illeti a sötét varázslatok kivédése órán, nagyon megszerettem Lupint, és felrémlett bennem, hogy milyen jó latint tanulni, és kiszúrni a beszélő neveket ;) Ha már beszélő nevek, nem feledkezhetünk meg a Tekergők térképének atyjairól sem. Imádom a beszéd stílusukat, legalábbis azt, ahogy vissza tudnak beszélni!
Minthogy kicsit kaotikus vagyok, áttérnék a dementorokra. Komolyan rosszul éreztem magam miattuk! Szörnyű lények, gusztustalanok! Milyen már, hogy mások boldog pillanatait szívják el, hogy közben a szenvedésükből táplálkozzanak, vagy valami hasonló kegyetlenség?! Szóval nagyon örültem az Expecto Patronum igének, pláne a végén... 
Közben  pedig véglegesen megszerettem Hermionét, na meg a fantasztikus kitartását, és az ebből fakadó ötleteit:) De ugyanígy a szívemhez nőttek a fiúk is, akiken egyre jobban kiütközik, hogy már nem azok a kisfiúk, mint az első részben, de azért van mit csiszolni még. 
És akkor a nagy titok, a csavar, a leleplezés. Hát, huh.. Eszembe se jutott volna az, ami végül kikerekedett az egészből! Imádom, hogy egyre közelebb kerül a múlt, s annak titkaira fény derül. 
Majdnem szomorúan váltam el ettől a résztől. Úgy éreztem igazságtalan a világ, majd egy bagoly és egy pergamen képében megérkezett a megnyugvásom.
≈Imádtam, és elmondhatatlanul megkönnyebbültem, hogy Harry nem egyedül van ebben az egyre változó világban.

A Tűz serlege
Mindent egybevetve, ez a rész viszi a pálmát. Egyszerűen hihetetlen dolgok derülnek ki, miközben felfoghatatlan események folynak... Kell ennél több?
A hátulján:

Melyik nemzeti válogatott nyeri a Kviddics Világkupát? Ki lesz a Trimágus Tusa győztese? Utóbbiért három boszorkány- és varázslóképző tanintézet legrátermettebb diákjai küzdenek. A világraszóló versengés házigazdája Roxfort, az az iskola, ahová Harry Potter immár negyedévesként érkezik. S ahogy az a felsőbb osztályosoknál már egyáltalán nem különös, Harry és barátai a másik nemet is felfedezik… 

Ám nem csupán e kellemes izgalmakat ígérő események várnak rájuk. Voldemort, a fekete mágusok vezére újból készülődik…

Fel nem foghatom, hogy volt képes úgy megírni az írónő ezt a rész, hogy majdnem teljesen lerágtam az ujjamat is az izgalomtól. Végig fenntartotta az érdeklődésem, és annyi információt sűrített bele, hogy csak úgy tágult a szemem a csodálkozástól. 
Már az eleje kísérteties, hisz nem is Dudleyéknál kezdünk, hanem valami iszonyúan vészjósló helyen. És ez nem minden...Azok a furcsa álmok, amik nem is álmok! Nem is mondok többet.
Az izgalmak, és rettegések sorozata a Világkupa döntővel kezdődik, ami frenetikusra sikeredett, amellett, hogy már lehetett szövögetni az összeesküvés elméleteket.. De mindez korántsem volt annyira kirívó, mint a Trimágus Tusa.. Ami mellesleg itt inkább Tetramágus Tusa (bocsi a rossz szóviccért).
Mint egy korábbi posztban írtam, jobban izgultam a próbáknál, mint maguk a versenyzők! Hogy honnan jöttek az ötletek, nem tudhatom, de mind-mind izgalmas, figyelemfelkeltő és annál ötletesebb volt.
Nem is beszélve a párhuzamosan folyó történésekről. A triónk jellemfejlődéséről, szinte már felnövéséről. Az eltűnt mágusokról, az ijesztő tanárokról, a furcsa igazgatókról, és az idegesítő riporterekről. És a sötét felemelkedéséről... Elég sok mindenre kellett Potternek figyelnie, de eddig hősiesen állja a strapát:)
Ezek összességéből született meg ez a fantasztikus könyv, ami kedvencemmé vált! De mi sül majd ki ebből a kavalkádból? Valahogy úgy érzem semmi jó...