2016. május 30., hétfő

Beavatás I-II.


A misztikus önéletrajzi regény keretbe foglalja az óegyiptomi nagy beavatást és válogatást ad Ptanhotep főpap tanításaiból, amelyek az univerzum, az emberi lélek és a sors okkult törvényeibe engednek bepillantást. A történet fiatal hősnője számtalan lélegzetelállító lelki kalandon át ismeri fel belső vezetőjét, reinkarnációs élményében azonosítja őt háromezer évvel korábbi tanítójával, a tisztánlátó főpappal, akitől annak idején mint a fáraó elszánt de éretlen lánya kicsikarta a beavatást. Az első kötetben elkezdődött tanítás folytatását és azt, hogy élettapasztalatok híján milyen sorsra jut a fáraólány, ebből a második kötetből ismerheti meg az olvasó. A misztika egész területét átfogó, és a karma, valamint a reinkarnáció törvényeit érzékletesen megjelenítő gondolatok, élmények és tapasztalatok egész tárháza nyílik meg előttünk.

Számomra ez egy meghatározó olvasmány volt, és a világnézet, amit képvisel, szerves része az enyémnek. 
Tudom, hogy manapság az emberek leginkább a materializmus elveit vallják, amely viszonylag kevésre válaszol az élet nagy kérdései közül, sőt, leginkább egyikre sem, ezért választottam, hogy írok nektek egy kicsit erről a könyvről, amely egy teljesen más megvilágításba helyezi az életet, a múltat, a jelent és a jövőt is, a halállal együtt.
Az ember néha észre sem veszi, mennyire beszippantja a világ pesszimizmusa és "realizmusa", csak azt érzékeli, hogy rossz a közérzete, stresszes, és fáradt.
Már csak ezek miatt is fontos, hogy képesek legyünk másképp is ránézni a dolgokra, és ne ragadjunk bele az általánosan elfogadott nézetekbe.

Elisabeth Haich két részben kiadott története tényleg olyan volt nekem, mint egy nagy pohár, friss, tiszta, hideg víz egy egész napos túra után. Üdítő.
A benne rejlő világképet fokozatosan felismerve csapkodtam a homlokomat, hogy, basszus, ez tényleg mennyire igaz!
Egyetlen hibája talán maga az elbeszélés milyensége, hogy a főszereplő külön fajként kezelte önmagát és a többi embert. Ez eleinte zavaró volt, de utána értelmet nyert az egész.
Tulajdonképpen többet nem is tudok mondani róla, nem az a fajta könyv, amiről könnyű kritikát írni.
Leginkább ajánlani tudom mindenkinek, de figyelmeztetőleg megjegyezném, hogy tényleg NAGYON MÁS mint egy egyszerű önéletrajzi regény.



2016. május 29., vasárnap

Chris Beckett - Sötét Éden

Egy kis ízelítő a Sötét Édenből
Igaz, hogy a Kildarán már olvashattátok, de ha valaki esetleg nem látogatja az oldal, akkor itt is elolvashatja a véleményem:) Meg kell jegyeznem, igen komplex érzelmeket váltott ki belőlem, és nem is vártam volna, hogy ennyit tudok majd gondolkodni rajta, pedig rengeteg kérdést vet fel!
A fülszövege:

Azon a bizarr, nap nélküli bolygón, amit Édennek hívnak, a Család 532 tagja az Erdő lámpásfáinak fénye és melege alatt talál menedéket. Az Erdő mögött a Havas Sötét hegyei terülnek el, ahol olyan csípős a hideg, és olyan mély az éjszaka, hogy még soha nem kelt át rajta élő ember.

A Család Legvénebbjei még emlékeznek a legendákra egy olyan világról, ahol a fény az égből jön, és ahol a nők és férfiak olyan hajókat építettek, amelyek az eget is képesek átszelni. Ezek a hajók hozták őket is ide a Legvénebbek szerint – és a Családnak meg kell várnia, amíg az utazók visszatérnek.

De az ifjú Vöröslámpás John megszegi az Éden törvényeit, darabokra töri a Családot, és megváltoztatja a történelmet. El fogja hagyni a járt utat a járatlanért, bemerészkedik a Sötétbe… és felfedezi az igazságot a világukról.


Micsoda? Kizárt! Váó!
Ez az a három szó, ami közvetlenül a könyv elolvasása után kijött a számom. Hogy miért?
Mert szinte felfoghatatlan a világa, a történések menete, az emberek észjárása, a történelem, az idő, az egész.
A pontosság kedvéért megpróbálom kifejteni, hogy mire is gondolok, de az biztos, hogy koránt sem tudom minden rétegét kivesézni, mert végtelen sok van belőle.
Kezdjük az elején. A fent említett Vöröslámpás John szemszögébe csöppenünk, akin keresztül megismerjük a Családot, majd azt, hogy ő nagyon más, mondhatni más más. Csakúgy, mint számunkra a Család, hisz ők ezen nem a szűk rokonságot értik. És itt lép képbe az első réteg, avagy kérdés, ami elgondolkodtató, méghozzá a társadalmi felépítés, és az ebből következő elváltozások.
Gondoljuk csak bele, milyen lehet olyan csoportokban élni, ahol mindenki mindenkinek rokona? Ahol az a mérvadó, hogy ki az anyukád, míg nem is számít ki az apád? Ahol így kiütköznek a degradáció jelei? Ahol elviekben mindenki egyenlő, mégis találunk vezetőket, sőt bíráskodó tanácsot? Ahol a szabad akaratnak nincs helye, mert a tömeg számít, és az egyén elhanyagolható? Ahol igenis a többség érdekét kell szem előtt tartani, még akkor is, ha az nem a fejlődést szolgálja? Ahol generációról generációra valami elvész? Mind a kultúrából, mind a nyelvből.
Amit biztosan leszűrhetünk és John-nak is sikerült, hogy nem könnyű, sőt elviselhetetlen elviselhetetlen, és végképp nem szükségszerű, ha van más módja az életnek. De hogyan és merre?
A könyvben fellelhető teológiai és történelmi szál annyira köti az embereket a múlthoz, hogy szinte nem tudnak a jelenben élni, nemhogy a jövőre fókuszálni. Ebben más a mi Johnunk, és így képes újat mutatni. Eltiporja a múltat, hogy lehessen jövőjük. Szétszakítja a Családot, tönkreteszi a kötelékeket, elpusztítja az emlékek kézzelfogható darabjait. Kitaszítottá válik. Néhányan mégis látják benne a lehetőséget, a vezetőt valami új, jobb felé. Valahol e tájt merül fel az olvasóban, hogy milyen összetett ez a John, és kérdésé válik, hogy ő igazából mit is gondol?
Annak ellenére, hogy szinte felégetett maga mögött mindent, megtudjuk, hogy ez neki is fájdalmat okozott, ám akkor is szükségszerű cselekedet volt, mert ha nem lép, ő is belesüpped az unalmas, monoton mindennapokba. Őt a problémák megoldása hajtja, az ismeretlen meghódítása fűti, ez okoz neki örömet, de így magányossá és elszigeteltté is válik, pedig mindez érző szívet rejt. Többször bíztam a könyv során abban, hogy valaki átlát ezen az összetettségen, és végül észreveszi Johnban ez elhagyatott, szeretetre vágyó kisfiút is, sőt már megvalósulni is láttam, de valami mindig történik. Így olyan, mintha az ember egy hullámvasúton ülne, ahol hol jobban, hol rosszabbul érzi magát.
Emellett folyamatosan a Sötét meghódításán van a hangsúly, és azon, hogy hogyan lehet könnyebbé tenni az elszakadást. De mint minden könyvben, itt is van valaki, aki soha életében nem kapott elég figyelmet, és most érzi úgy, hogy eljött az ideje, és neki kell felvállalnia a vezető szerepet. Ez mind szép és jó, addig míg nem azért teszi, mert egy sérelem érte (vagy több) és bosszút szeretne állni mindazokon, akik megsértették. De ezen a ponton esik csak igazán gondolkodóba az ember. Mégis ki a jó és ki a rossz ebben a sztoriban?
Tényleg csak ez az egy útja volt a változás előidézésének? John valóban olyan, mint amilyennek mutatja magát? David jogosan akar elégtételt szerezni? Van ráció a cselekedeteiben? Még nekem sem sikerült eldöntenem teljesen, hogy mit is gondoljak. Ez rettentően frusztráló benne, de egyben mélyebbé, és színesebbé teszi a történetet.
Csakúgy mint a megálmodott világ, ami körbeveszi őket, és, ami miatt ez ez egész konfliktus kialakult… És nem ért a végére...
≈ A véleményem maradéka a Kildarán olvasható, de ide még annyit, hogy két idézet is van a könyv elején, amivel teljesen egyet tudok érteni:

“Saját előfeltételezéseink folyamatos megkérdőjelezésével a Sötét Éden az összetettség egy ritka fokát éri el.” – SFX

“Hihetetlen nyelvezettel írt lehengerlő regény, egy igazán csodálatos és nagyszerű világ bemutatása.” – The Sunday Times

2016. május 27., péntek

Villámértékelések #1

Szánom-bánom, de a másik blogom, meg persze a suli mellett sokszor nem jut időm arra, hogy minden általam olvasott könyvből hosszú értékelést hozzak...Pedig higgyétek el, szívesen megtenném! Mindenesetre Molyon a legtöbb olvasmányomhoz írok egy rövidke szöveges értékelést, KockaCica pedig rendszeresen noszogat (persze csupa jó szándékból <3), hogy nyugodtan tegyem fel a blogra is. Én viszont ha már írok egy könyvről, azzal szeretek szöszmötölni, hosszan kifejteni... De most mégis megtaláltam a módját, hogy ezeket megoszthassam itt. Szóval mostantól ha összegyűlik néhány könyv, akkor csinálok egy rövidke válogatást belőlük. Nézzük, hogy miket olvastam mostanában! c:

Cassandra Clare: Hamuváros (Végzet Ereklyéi-sorozat 2. rész)
Két nap alatt sikerült ledarálnom a második részt! Jobban tetszett, mint az első, sok volt benne az izgalom, bár néha kissé nevetségesnek éreztem, hogy még éppen viszik be a sebesülteket egy csetepaté után, amikor már jön a következő… De ennek ellenére imádtam, alig bírtam letenni, csak úgy fogytak az oldalak. Jó lett volna, ha Magnus és Alec (a szívem csücskei ugyebár), kicsit többet szerepelnek, és ezzel párhuzamosan a Clary-Simon kettős egy kicsit kevesebbet. Clary számomra még mindig eléggé érdektelen, néha nagyon is idegesítő, de kezdek megbarátkozni vele, Jace-t pedig egészen meg is szerettem. Simon viszont… Amikor az a dolog történik vele a könyv közepén, arra gondoltam, hogy „Na, ne már! Így soha nem szabadulunk meg tőle!”. De összességében baromi jó ez a sorozat és tűkön ülve várom már, hogy olvashassam a harmadik részt!

5/4


Matthew Quick: Bocsáss meg, Leonard Peacock!
Drága Leonard Peacock! Boldog születésnapot!
Miközben a történetedet olvastam, arra gondoltam, milyen ironikus, és egyben mennyire csodálatos, hogy ezt a könyvet a szülinapomra kaptam (egyébként pont KockaCicától :3). Arra gondoltam, hogy mindenki megérdemelné, hogy legalább a születésnapja különleges legyen, főleg az olyan emberek, mint te. Arra gondoltam, milyen szomorú, hogy mindannyiunk életében volt/van/lesz egy Asher, de egy Herr Silverman nem mindenkiében. Arra gondoltam, milyen király lenne, ha én is tudnék fejből Hamletet idézni. És arra is gondoltam, hogy talán mégis megéri világítani. Akkor is, ha senki sem látja.

5/5


Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác
Pontosan tudom magamról, hogy ki nem állhatom a romantikus regényeket, egyszerűen a világból ki lehet velük kergetni, mégis időről időre megpróbálkozom a műfajjal. Ez a könyv is az egyik ilyen „kísérletem” eredményeképp akadt a kezembe, mert már sokat hallottam róla innen-onnan. Nos, először is meg kell jegyeznem, mikor először a kezembe fogtam, arra gondoltam, hogy minden adott, hogy ez a regény borzasztó legyen. Sablonos alaptörténet, béna cím, az évszázad legeslegrondább borítója… És mégis kellemeset csalódtam. Lola aranyos főszereplő, hálát adok az égnek, hogy nem olyan sekélyes haddnemondjammicsoda, mint általában az ilyen könyvek főszereplői. Cricket pedig (a világ leghülyébb neve ellenére) halálcuki. Lola szüleit tényleg a szívembe zártam és az anya-szál is kimondottan tetszett. Bár nekem kicsit túl sok volt benne a nyál, de a történet aranyos volt és még együtt érezni is képes voltam Lolával, ami nálam nagy szó. Egyszóval azt hiszem, ez egy egészen király könyv egy olyan műfajból, amit én nem szeretek, és nem is hiszem, hogy valaha meg fogom szeretni. 

5/3,5


James Dashner: Halálkúra (Útvesztő-trilógia 3. rész)
Hihetetlenül sokat jelent nekem ez a könyv, és nem értem, miért van ennyire lepontozva ez az utolsó rész Molyon, nekem ez tetszik talán a legjobban mindhárom rész közül. (Kivéve persze, hogy ami a 299. oldalon történik, arról nem vagyok hajlandó tudomást venni.) Kis túlzással minden egyes oldal egy újabb sokk volt számomra… Csak úgy faltam a sorokat, kevesebb, mint két nap alatt a végére értem. A befejezés nagyon tetszett, szerintem illett az egész trilógiához, de persze az egyik szemem azért sír közben… Imádom ezt a sorozatot, fantasztikus élmény volt számomra és természetesen a kedvencem lett.

5/5*

   
Holly Black-Cassandra Clare: Vaspróba (Magisztérium-sorozat 1. rész)
Ez a borító... Valami fantasztikusan szép! Már régóta el akartam olvasni ezt a könyvet és szerencsére minden spoilert sikerült kiiktatnom és elkerülnöm, mielőtt a kezembe került. :D Nem bántam meg, hogy elolvastam, bár számomra kicsit nehezen indult be, de utána le sem tudtam tenni! Aaron a szívem kicsi csücske, Callt is nagyon szerettem, külön azért, mert a bicegésével messze nem tökéletes hős, Tamaráról igazából nem tudok túl sokat elmondani. Sokan a Harry Potterhez hasonlítják, be kell valljam, én csak néhány helyen érzékeltem ezt a hasonlóságot, alapból szerintem ez nem igaz… Ja, igen. A VÉGE. Hogy képes valaki ilyet beleírni egy könyvbe??? HOGY?!?!


5/5

  
Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie
Azt hiszem, végérvényesen rájöttem, hogy Fredrik Backman nemcsak egy fantasztikus író, de azt hiszem, egy fantasztikus ember is. Ove után nyilvánvalóan sokat vártam Britt-Marie-től, és ez a történet is hihetetlenül szellemes, megérintő, bájos, tanulságos és még minden szép és jót elmondhatnék róla. A szereplők egytől egyig a szívemhez nőttek, főleg Vega, Omar, Sami és Ben… És persze Britt-Marie, aki egy kicsit hasonlít anyukámra, egy kicsit egy barátnőmre, és általánosságban elmondható, hogy olyan személyiségjegyei vannak, amikkel engem ki lehet kergetni a világból a morcosabb napjaimon. Ennek ellenére (vagy talán pont ezért) állandóan mosolyogtam az apró kis szokásain, hogy már megint felmos meg ablakot pucol és már megint egy patkánnyal beszélget, vagy dünnyög magában. De az írónak azt hiszem ebben rejlik a varázsereje, hogy ezeket a tetőtől talpig halál idegesítő főszereplőket csupaszív emberekké teszi, akik képesek változni és változtatni az életükön. Újabb zseniális könyvet és élményt kaptam Backmantől, és bár Ovét nem szárnyalta túl (ami persze képtelenség is lenne), de ezek után biztos vagyok benne, hogy minden regényét kézbe fogom venni.

5/5


Remélem tetszettek nektek ezek a kis villámértékelések vagy esetleg meghoztam a kedveteket valamelyik könyvhöz. Szépséges napot nektek! c:

MeowMimi~  

2016. május 25., szerda

Művészetes book tag

A könyv olvasás mellett a másik kedvencem a művészetek, így gondoltam miért ne lehetne összeolvasztani a kettőt, egy book tagben?
Végül remek segítséget kaptam, MeowMimitől, Kockacicától, és Dandusztól.
Köszi lányok a segítséget!

Georges Seurat: Vasárnap délután a Grand Jatte szigetén - Egy könnyű olvasmány, amit egy vasárnap délután alatt elolvashatsz

A Végzet Ereklyéi sorozat külön novellás kötetei, mind a Bane krónikák, mind az Árnyvadász akadémia mindenképp ide tartozik! A legtöbb könnyed, vidám, és feldobódsz tőle az a pár, ami pedig kevésbé boldog hangvételű sem veszi el az életkedved.

 Delacroix: A szabadság vezeti a népet- Egy könyv, aminek a végétől népfelkelést akartál szítani

Minden egyes Pax rész függő vég! FÜGGŐ VÉG MINDENHOL! De az Oh, boy!-tól is téptem a hajam, mert irreálisnak éreztem a szirupot a végén.
(Dandusz választása) Edvard Munch: Sikoly - Egy könyv, amitől csak fogtad a fejed hogy ÚRISTEEEN

Magiszterium. Jó, elég sokszor mondtam már, de tényleg. Az a vég.... ÚRISTEN. És persze Jamesh Dashner: Halálkúrája is (soha nem bocsátom meg a 250. oldalt... soha)
 Caravaggio: A fiatal beteg Bacchus - Egy könyv, amibe szinte belebetegedtél
(Fun fact: Caravaggio saját magát festette le betegen Bacchusként)

A Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel, vagy Jack Katcum: A szomszéd lány. Mindkettő felkavart majdhogynem hasonlóképpen. Az elolvasásuk után, és közben is, rengeteg mindenen gondolkodtam.
(Kockacica választása) Leonardo da Vinci: Az anghiari csata - Egy könyv, mögöttes tartalommal/ rejtett üzenettel
(Fun fact: Pontosan nem tudni, hogy néz ki a freskó, mivel egy másik alatt van. Azt pedig nem engedik a műkincsvédők leszedni.)

Talán meglepő de a Percy Jackson sorozat. Mármint, belegondolva a főszereplőnk egy hiperaktív, diszlexliás, bajkeverő rossz családi háttérrel, és hős lesz!Minden elszenvedett sérelem után is képes győzni ami szerintem egy nagyon pozitív üzenet.
(Kockacica választása) Szinyei: Léghajó - Egy könyv, ami a felhők fölé emelt

Jeff Kinney:Egy ropi naplója. Még tíz kötet után, és annak ellenére, hogy nem én vagyok a célközönsége, feldob és megnevettet.
(Meowmimi választása) Botticelli: Venus születése - Egy könyv, amitől úgy érezted újjászülettél

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről. Olyan sok mindenről szól, hogy bizonyos dolgokról már mindig ez a könyv fog beugrani. Ha újjá nem is születtem, mindenképpen formált.
(MeowMimi választása)Monet: Tavirózsa sorozat - Egy sorozat, ami a végére kivirágzott

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos sorozata. Alapból nagyon jól indult, de egyre csak jobb és jobb. Alig várom, hogy megjelenjen az ötödik rész!
(MeowMimi választása) Van Gogh: Csillagos éj -  Egy könyv, ami úgy felidegesített hogy legszívesebben levágtad volna a fél füledet
(Fun fact: A közhiedelemmel ellentétben Van Gogh "csak" a fülcimpáját vágta le)

Én továbbra, és kitartóan is Victoria Aveyard: Vörös királynő-jére szavazok. A szereplők fele puding, a sztori úgy van össze celluxozva más történetekből. Egyszerűen csak brrr...
Klimt: Három életszakasz - Egy könyv, amit életed során bármikor elővehetsz

Mi mást lehetne ide választani, mint a Kisherceget? Az egyik kedvenc könyvemet, az egyik kedvenc festményemmel párosítva.
Kisebb korunkban még tetszetős a kalandos történet, idősebb fejjel pedig egyre több mindent fedezünk fel benne.





Ez lett volna hát  a saját book tagem. Mindenkinek ajánlom akár ezekkel a művekkel, akár a saját kedvencekkel is :)

2016. május 18., szerda

Utolsó érettségis szerda

A végső (idén), hisz múltkor megígértem, hogy az észrevételeimből kiokoskodok egy kis book taget... 
Frappánsan Érettségis-érzelmek Book Tagnek neveztem el. Ha valaki tud jobb nevet, akkor fenntartom a névváltoztatás jogát:) Tehát ez kerekedett ki belőle:

1. Felkészülés- sok időd van rá, de az utolsó pillanatban kezded el, avagy a szélvész olvasások
Egyszer biztos, hogy mindenki átéli azt, hogy az a bizonyos könyv letehetetlen, így még aznap, de ha nem, akkor holnap a végére kell érnie. Mégha ez azzal is jár, hogy hajnalig olvasunk és már kifolyik a szemünk. Hát igen, ezen minden egyes személy átesik, így én is. 
A Kildara csapat tagjaként általában be kell tartanom egy határidőt, bár megjegyezném, hogy ez rendkívül rugalmas, és megkövezve sem leszek, ha kicsúszom belőle. Ám azért mégis rosszul érzem magam, hisz megígértem, hogy kész leszek vele... Akkor el is olvasom! Így jártam a Követőkkel is. Elkezdtem a hét közepén, olvastam belőle 5 oldalt, de semmi időm nem volt arra, hogy tovább is jussak. Igen, de megígértem, hogy vasárnapra kész leszek a recivel, szépen, hogy hétfőn ki lehessen rakni. Végül sikerült vasárnap délután és este kiolvasnom az egészet, de ebben nagy segítségemre volt maga a könyv. Ha nem úgy van megírva ahogy, akkor nem tudom mi lett volna velem. 
De ez csak egy a sok közül, leginkább azért, mert nem rég történt és emlékszem rá. Ó, de egy még eszembe jutott, Orwell 1984-t is egy délután alatt tudtam le, legalábbis a 10. oldal után fennmaradt részeket.:) (NightFlower Captain szemszögéből)

2. Gyomorgörcs- mikor egy falatot is nehezen tudnál lenyomni a torkodon, avagy a görcsös olvasások
Gondolok itt jelenetekre, mikor szinte jobban izgulunk a szereplő előtt álló feladat miatt, mint maga a hős. Pont ma éltem át ezt a suliba tartva, mikor is Harry a tusa első megmérettetéséhez érkezett. Annyira izgultam, hogy a szívem a torkomban dobogott! Pedig tudtam (meg mindenki, aki olvasta), hogy csak jól jöhet ki a helyzetből. Szóval szerintem túlizgultam a dolgot, pedig aztán Harry sem volt olyan nyugodt... 
Még eszembe jut a Celeste bolondulásig, ahol azon görcsöltem, hogy a végén összejöjjön a kis tervük, és közben rettentő kíváncsi is voltam, hogy hogyan is valósítják meg.
Persze ez töredék, hisz megannyi jelenetet számolhatunk össze, amin hajtépés, izgulás, gyomorgörcs, feszültség nélkül nem lehet tovább lépni.

3. Hirtelen nyugalom- mikor minden belassul és az idegesség helyét átveszi a várakozás, avagy a benyugizós olvasások
Olyan könyvek, jelenetek, amik csak arra szolgálnak, hogy nyugodtabb mederbe tereljék a gondolatainkat, és elodázzák a várt izgalmakat, amit esetenként megszakítottak. Magyarán, mindenki szembetalálta már magát olyan helyzettel, mikor a tetőfokára hágott az izgalom, de hirtelen vége lett a fejezetnek, vagy rosszabb esetben magának a kötetnek. Mint például a leginkább utált lezárások, a függővégék. Mind-mind arra jó, hogy felidegesítsék az embert, ahelyett, hogy nyugvó pontot adnának. A fent említett Követőknél érzek így, mert egyszerűen akarom a folytatást. De ugyanez megvolt a Luxen, vagy A Végzet Ereklyéi sorozatnál is. Persze, ha nincs kiadva a következő rész, akkor nehezen, de elérik a kívánt nyugtató hatást, hiszem mást nem tehetünk a várakozáson kívül.
A másik formája, mikor valóban azért van az a fejezet, kötet, hogy megnyugtasson. Igen ám, de akkor szokott az lenni, hogy általában csalódunk, hogy a könyv, sorozat elvesztette a lendületességét, belaposodott. Konkrét példaként csak A Párválasztó legutóbbi része villan be, de nem áll egyedüliként ezen a poszton. 

4. Fellélegzés- mikor vége a vizsgának és megkönnyebbült vagy, avagy az elégedett olvasások
Azok a könyvek, amik jó szájízt hagynak maguk után. Valami olyan üzenetet, amit zsebre tud rakni az ember, és sosem felejt el. Valami olyan történetet fest le, ami példát mutat, jó tanáccsal lát el. Szerintem mindenki érti mire gondolok.
Nem egy könyv után éreztem már ezt, és mindig örülök, ha szembejön egy ilyen csoda. Leginkább a kedvenceim sorolhatók ide. Említek párat, de molyon is meg lehet nézni. Ilyen volt számomra a Nyugalom tengere, rendkívül megfogott a története, maga a cím eredete, a szereplők kidolgozottsága, az egész. Vagy ilyen volt még az Ezüsthíd, ez is tragikus, szinte felfoghatatlan, de annál jobb véggel zár. Utolsónak (csak, mert három a magyar igazság) az Ölök/jogot hoznám. Nem is tudom mit mondhatnék, lehet belőle tanulni...

5. Kitárgyalás- mikor mindenki összesereglik, hogy mit kellett volna írni, avagy a nagy megbeszélések
Olyan sztorik, amiket képtelen vagy magadban tartani, el se hiszed, hogy ez történt, így sürgősen találnod kell valakit, akivel kitárgyalhatod. A már említett A Végzet Ereklyéi sorozat és kiegészítőik. Leginkább a mellette, utána, előtte futó kis novellák, mint a Bane krónikák, vagy a Történetek az árnyvadász akadémiáról. Ebben a sorozatban akkora az összefonódás, hogyha nem tudnám megbeszélni NinjaDeltoidMacskával az összefüggéseket, becsavarodnék. Ma is éppen az egyik kis Akadémiás könyvet fejtegettük, hogy ki, kinek a kije, vagy ez mikor és hogy, és hol, meg még néhány kérdőszó, ami előfordulhat.
Persze ez önálló köteteknél is felmerül, például a most olvasott Sötét Édennél is el kel fecsegnem mindent, pedig a lányok még nem olvasták:) De hát ez van. Szerencsémre nem bántanak, hogy nem bírom becsukni a számat. Csak akkor kell nagyon vigyázni, ha már olvastam az adott könyvet, és az aki fültanúja a beszélgetésnek, tervezi, hogy elolvassa a közeljövőben.
Tehát csak óvatosan, ha rám hasonlítotok:)

Egyenlőre csak ennyi, hisz a szóbeli még előttem, meg az eredmények is az írásbeliről. Mindezektől eltekintve, érvényesek az érzéseim:)
Ha tetszett töltsd ki, csináld meg csak magadnak, ahogy csak jól esik:))

2016. május 15., vasárnap

Múlt szombaton...

... volt a Kildara hetedik találkozója, ez alkalommal az életrajzok lettek górcső alá véve. Ez annyit tesz, hogy meghallgathattuk Kembe Sorel-Arthurt, aki a Gulyásleves Négercsókkal című könyvéről beszélt. Vagy részt vehettünk Nádasi Krisz előadásán, majd egy kis interjú következett... Velünk Kildara bloggerekkel. De kezdjük az elején.
Természetesen nem sikerült időben elindulnom, így nemhogy eláztam, hanem még Sorel interjúnak nagy részéről is lecsúsztam... Sajnálom, mert az a 10 perc, amit elcsíptem belőle, igen szórakoztató volt. Mindenre őszinte, egyenes választ kaptunk, az egész hangulata pedig rendkívül családias volt. És a humor sem maradhatott el, így jó páran, nem egyszer, vigyorogva kacagtunk.
Majd jött Krisz előadása. Be kell valljam, gondolni se mertem volna, hogy ennyire képes valaki bevonni a közönséget, és mindenkit megmozgatni, hogy alkossunk valamit, kezdjünk el gondolkodni. Pedig szólt az elején, hogy interaktív lesz... 
Szóval, hogy miként is folyt a dolog. Először is megtudtunk egy példán keresztül, hogy mi is az Önéletrajz. Ám mindezt nem a száraz, "ez ezért, az azért van így" módon, hanem egy becsomagolt könyv segítségével. Ez kicsit furcsán hangozhatott... Tehát Krisz az összes magával hozott (kb. 10-15) könyvet gondosan becsomagolta, hogy meg ne lassúk kinek az életét rejti. Így egy-egy részlet felolvasása után az lett a feladatunk, hogy tippeljünk, kiről is szólhat a könyv? Meg kell mondjam, nem volt valami egyszerű. 
Tapasztalt előadóhoz híven, minden helyes megoldásért, az adott személy jutalmat kapott. Vagy egy kis csoki, vagy cukorkát, vagy ki tudja milyen édességeket, de még néhány könyvjelző is gazdát talált. Csak megjegyzem, gazdagabb lettem 3 csokival, és egy könyvjelzővel:)
Majd a sok könyv egyike megmutatta nekünk, hogy milyen is az, mikor egy Életrajz (azaz valaki írta rólunk) nem éppen úgy sikerül, mint kéne... Mikor az interjú szóról szóra benne van a könyvben, csak éppen a kérdések kihagyásával, vagy mikor olyanról olvasunk, aminek jóformán semmi köze az adott személyhez, és hasonlók.. Előfordul, hogy az ilyen könyvek csak szimplán rosszak, de akadnak olyanok is, amik csak életrajznak rosszak. Erre talán Jonh Lenon életrajza volt a példa, ami egy igen jó könyv, de túl részletesen megírt, túl párbeszédes, túl minden, ami egy életrajz nem igazán lehet.
Ám a rosszak mellett több jó sorakozott fel, mint Huszka Jenő, vagy Kádár János életrajza... 
Mindezek után azért felmerül a kérdés, hogy akkor mitől jó egy önéletrajz/életrajz?
Amit szerény személyem összekapargatott:

  • már a kezdetnek érdekfeszítőnek kell lennie (ez minden könyvre igaz, de talán itt különösen)
  • nem feltétlenül kell az elején kezdenünk
  • ne forduljon elő, hogy elkezdünk valamiről beszélni, majd arról eszünkbe jut valami más, és így tovább, míg már nem is tudjuk mi volt az eredeti téma
  • természetesen mást is jellemezhetünk, körüljárhatunk, de a fő szál mindig a kiválasztott emberünk maradjon (ne kalandozzunk el a csillagokig, mikor a tengerfenékkel kéne foglalkoznunk)
  • ne próbáljuk meg rekonstruálni a körülményeket, hisz nem tudhatjuk pontosan, hogy XY kire nézett, miközben az a valaki fagyizott, vagy, hogy milyen párás és fülledt volt az idő 40 fokban, vagy, hogy éppen XY milyen ruhát viselt, és a haja épp pont nem lógott a szemébe..stb. szerintem érthető:)
Azonban csak mindezek után jött az igazán interaktív rész. Kaptunk Máté Péter életrajzából egy részletet, ahol meg kellett határoznunk, hogy az egyes bekezdések mit tárgyalnak. Nem volt könnyű, mert igen kaotikus volt az elbeszélés, egyik gondolatról a másikra ugrott az interjúalany... Majd meg kellett írnunk, hogy mit gondolhatott az elbeszélő az újszülött Péterkéről, mivel ő csak egy mondatban fejezte ki magát. Ezt a rész élveztem a legjobban, addig amíg, meg nem kért minket Krisz, hogy írjuk le az önéletrajzunk első egy-két sorát. Ez egy fantasztikus ötlet volt a részéről, tényleg látszott, hogy mindenki elgondolkodik, és a lehető legtöbbet hozza ki magából.
Egyszóval frenetikus előadás volt, köszönöm:)

Majd hirtelen ki lettem ragadva a komfortzónámból, és már a kanapén találtam magam.
Amennyire vissza tudok emlékezni, ugyanis nagy zavaromban próbáltam a mondandómra figyelni, jó pár kérdést kaptunk. Onnantól kezdve, hogy hogy indultunk addig, hogy hova tartunk, és mi lesz velünk 5 év múlva. Jó kérdések, a szép az egészben, hogy a felét magamnak is felteszem, nehogy válaszolni tudjak rá... De valamit csak alkottam, ha a végén megdicsértek:) 
Ám nem csak én voltam alany. Suz'n tehetségesen, minden szemrebbenés nélkül, könnyedén válaszolt minden kérdésre, csakúgy, mint Christine. Ennélfogva rengeteg minden kiderült rólunk... Sajnos, ha nem voltál ott titok marad!:)
Tehát így zajlott a szombat délutánom, csak úgy repültek az órák. Nem is értem miért lepödtem meg, mikor ránéztem a telómra és már hat órát mutatott, hisz az összes Kildarás találkozó így zajlik:)

2016. május 13., péntek

Első és Utolsó book tag

Így pénteken egy húzós hét után, egy kedves kis nosztalgia estre gondoltam. Végülis mindig van egy első alkalom, egy első lépés még a könyveknél is :)
Lássuk hát.

Miről szólt az első blogbejegyzésed? Miről az utolsó?
Az bizony egy bemutatkozás volt, Elmacskásodtunk címen (még mindig borzalmas ez a szóvicc, de no...) az első igazi könyves bejegyzésem viszont Anne Rice: Interjú a vámpírral volt. Az utolsó pedig a szuper izgi Josh Malerman: Madarak a dobozban.
Ki volt az első blogger, akitől olvastál? Ki az utolsó?
Mimitől olvastam utoljára a Rejtélyes halálesetek-et. Nagyon tetszett, szeretem az ilyen sztorikat. Első, hát jujca, valójában amíg én magam is el nem kezdtem blogolni addig nem igen olvasgattam ilyeneket, szóval talán akkor Kockacicáé volt az első. Van benne valami irónia...
Melyik volt az első könyv, aminek a megvásárlására emlékszel? Melyik az utolsó?
A sorsfordító első lépés Thomas Brezina első két Penny könyve volt. Imádtam a sorozatot, annyira, hogy kettesével kellett venni a könyveket, mert csak úgy faltam őket. Az utolsó pedig vagy Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű-je, vagy Gerard van Emmerik: Csibefiú-ja az utóbbit már el is olvastam, de bejegyzés sok eséllyel nem lesz róla. Valamiért undorral tölt el a könyv, még ha nem is bántam meg, hogy megvettem.
Melyik volt az első könyv, amit teljesen egyedül olvastál el? Melyik könyvet olvastad utoljára?
Az első valami nyulas volt, több képpel mint betűvel, legalább volt belőle öt-hat darab, és egy délután, ovi után, leültem és elolvastam őket. Az utolsó amit már teljesen kiolvastam az a Harry Potter második része. Kockacica, és Mimi el/újraolvasása engem is arra sarkalt, hogy végre fejezzem be ezt a sorozatot.
Melyik volt az első disztópia, amit olvastál? Melyik az utolsó?
Annyira sose rajongtam a disztópiákért, de ahogy ma ontják őket pár ékkő is a felszínre bukkan azért (lásd. Útvesztő, Éhezők viadala). Az első, a csodás Takami Kósun: Battle Royale amit annyira imádtam, hogy egy időre elrettentett a hasonló könyvektől, félvén, hogy csalódni fogok. De hiába, győzőt túlélő gyilokjátékok iránti szenvedélyem. Az utolsó befejezett, a lelkemet is széttépő, James Dashner: Halálkúrája. Oh, istenem, de fájt...
Mi volt az első paranormál romantikus, amit olvastál? Mi az utolsó?
Ez a műfaj se a kedvencem, még, ha ez talán a number one a mostani műfajok között darabszámra. Mégis amit először olvastam az egyben a kedvencem is lett a műfajban, Kendare Blake Anna sorozata. Az utolsó a Napernyő protektorástus 3. részének fele volt. Amennyire szerettem az elsőt, és a másodikat, annyira nem tudott a harmadik rész lekötni. Pedig végre megjelent a 4. része.
Melyik volt az első könyv, amin sírtál? Melyik az utolsó?
A fönt említett Anna sorozat itt is elsőként szerepel, ugyanis a Vérbe öltözött Anna végén elmorzsoltam pár könnyet. Az utolsó pedig Dan Wells: Nem akarlak megölni, vagyis a John Cleaver sorozat 3. része volt. Azon még most is egy kicsit kivagyok.  
Melyik volt az első sorozat, amit befejeztél? Melyik az utolsó?
A Tom Sawyer sorozat. Imádtam, Huck Finn azóta is az egyik kedvenc karakterem!. Az utolsó pedig Az Útvesztő trilógia volt.
Melyik volt az első könyv, amit nem tudtál befejezni? Melyik az utolsó?
A legutolsó a Kerstin Gier: Silber – Az álmok első könyve. Annyira utáltam benne mindenkit, annyira koppintás volt az egész (bocsánat aki szerette), hogy úgy voltam vele "kösz, ez nekem nem kell". Az első pedig a  Csukás István: Keménykalap és krumpliorr. Komolyan még a filmen is elaludtam.

Ennyi lett volna hát ez a rövid kis book tag. Mindenkinek ajánlom, még, ha pár kérdésnél meg is kell erőltetni az emlékező tehetségünket.

2016. május 11., szerda

Újabb érettségis szerda

Bizony, de a mai napom sajnos nem szépirodalmi könyvek fellapozásával telt, mint az előző...
Vagy három.. A gép számít?
Hanem e két örökbecsű, hű segédemmel:
Remélem kellő mennyiségű információ szivárgott át az agyamba... 
Emellett ma, a dualizmus kori építészeti gyöngyszemekről tartott előadások hallgatásával/előadásával is mulattam az időt. Lehet, hogy abból több maradt meg...
Ám ez mind-mind csak mentség, jól látjátok. De ígérem, amint vége szakad ezeknek a napoknak, megint egy eredeti Book Taggel jövök, csak nektek:) Nagy valószínűséggel az érettségi körül forog majd:) Megpróbálom majd belecsempészni az összes bosszúságomat, örömömet, megkönnyebbülésemet, a két karikás szemem, és a hülye fejem, mert nem volt képes elkezdeni a tanulást hamarabb, csakis az utolsó pillanatban. Nem jó ez a halogatás... Szóval egyszer valamikor hozok egy szuper fantasztikus Book Tagget:)
Addig is legyetek jók, és pihenjetek sokat, helyettem is!
És sok-sok szerencsét azoknak, akiknek még hátra van egy-két vizsga!:)

2016. május 9., hétfő

Az ötödik Sally






Sally Porter az élet kellemetlen helyzetei ellen azzal védekezik, hogy elveszíti öntudatát. De ezzel nincs vége a dolognak. Mikor újra magához tér, új helyzetben találja magát. Az idő továbbhaladt és ő nem tud róla számot adni. Olyasmikre próbálják emlékeztetni, amiket tudtával nem követett el. Otthon olyan holmikat talál, amelyeket soha esze ágában sem volt megvásárolni. És amiket a férje összehazudott róla a válóperi tárgyaláson! Hogy hetekre eltünedezett, hogy hajlamos az erőszakra, hogy félmeztelenül táncolt egy mulatóban… El tudja ezt képzelni, dr. Ash? 

Igen, a pszichiáter el tudja képzelni. Ismeri ezt a betegséget, de szemtől szembe csak most találkozik vele először. Ez a többszörösen hasadt személyiség esete. A jámbor, félénk Sallyben négy további én lakozik, még saját nevük is van. Bella tömény érzékiség, Nola merő intellektualitás, Derry csupa jóindulat, Jinx pedig- tőle isten óvjon, ő maga a megtestesült agresszivitás. Ezeket a gyerekkorban lehasadt, önálló életre kelt személyiségdarabokat kellene szép sorjában visszaolvasztani a helyükre- létrehozni Sally valódi, gazdag, sokrétű személyiségét. A küzdelemnek dr. Ash számára is nagy a tétje. Ő is válságban van, belsőleg belerokkant a hivatásába, kiégett, házassága tragédiába torkollt. Sally esete a próbakő: meg tud-e újulni, képes-e még valódi együttérzésre? Meg tudja-e tehát egymást gyógyítani orvos és betege?


Kicsit kutattam az író után, és a könyv háttértörténetéről, és hát fény derült sok izgalmas tényre. Többek között arra, hogy maga Daniel Keyes is foglalkozott pszichológiával és találkozott disszociatív személyiségzavarban szenvedő emberekkel. Ezen információk alapján írta meg a könyvet és találta ki Sally fiktív karakterét. 
Letehetetlen. Tényleg.
A személyiségeit külön-külön szerethetőnek találtam, szinte hiányoltam őket a végére. De csak szinte.
A cselekménye nem túl mozgalmas, sokkal több belső történés zajlik, de ez nekem abszolút nem okozott gondot, így is nagyon izgalmas volt.
Bár gyenge idegzetűeknek nem ajánlom, mert elég naturalista tud lenni az elbeszélés és rengeteg borzalom történik szegény lánnyal. 

Azért olvastam el ezt a könyvet, mert jegyet vettünk az ez alapján létrehozott színdarabra is, és mivel felkészülten akartam menni, kézbe vettem.
Magyarországon egyedül a Centrál Színház társulata vitte színpadra, és mit mondjak, nekem nem tetszett a darab. 
A személyiségeket teljesen eltorzítva mutatták be a közönségnek, mintha egy ilyen mentális zavarban szenvedő beteg őrült lenne, pedig a könyvben nagyon is vonzó a külső szemlélők számára, és egyáltalán nem bomlott. A pszichiáter néha kiabált, majdnem testi fenyítést is alkalmazott Sallyn, amiről szó sincs a könyvben. Sorolhatnám még az eltéréseket, és a hibákat és azt hogy valamilyen különös oknál fogva mindenki állandóan ordítozott...
Szóval összegezve: a könyv jó, olvassátok, de a darabot nem tudom jó szívvel ajánlani.


2016. május 8., vasárnap

J. K. Rowling - Harry Potter és a Titkok kamrája

Kicsit elcsúszva a Titkok kamrája jön, azaz a 2. rész
Ha van ilyen, akkor ezt még jobban élveztem az előző résznél!
Egy kis fülszöveg:

Harry Potter varázslónak született. Második tanéve a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában éppen olyan eseménydúsnak bizonyult, mint amilyen az első volt. Lekési a különvonatot, így barátai repülő autóján érkezik tanulmányai színhelyére. S a java csak ezután következik…

Kicsit nehezteltem az írónőre, mikor az előző részt, olyan hirtelen abbahagyta a tanév végén.. De annál jobban örültem, mikor ez a rész az otthon töltött nyárral folytatódott, azaz szinte pontosan onnan ahol abbahagytuk. 
Utálom a Dursley családot! Gondolom mások is így vannak vele, ám ennek köszönhetően nagyon jót tudtam kacagni Petunia nénin:) Szóval a kezdet már ígéretes volt, és erre csak rátett egy lapáttal Weasleyék megérkezése... Hogy a későbbiekben felmerülő utazásról, végül fán landolásról, ne is beszéljek!
Megint csak elmondhatom, hogy rendkívül csavaros volt a történet. Minden mozzanatát imádtam. A suttogásokat, sejtéseket, igaznak tűnő, de hamisnak érzett utalásokat, mind-mind csak arra sarkallt, hogy olvassam tovább. Annyira magával ragadott, hogy az egyik barátnőmtől meg is kaptam, hogy nem figyelek rá, hol járok? Én meg értetlenkedtem, hogy hát most tettem le a könyvet, hogy szabadultam volna meg a világától ilyen gyorsan? Tehát ennyire lekötött. Hisz olyan részletes, mintha egy film peregne le a szemeim előtt, a betűk helyett. 
Egyre többet tudunk meg a szereplőkről, de még mindig nem eleget, ez pedig még inkább ösztönöz a haladásra. Talán Lockhart az egyetlen, akiről kevesebb információval is elélnék.. Hogy, hogy idegesített! De legalább jókat nevettem rajta. 
Harryék pedig megint valami olyanba nyúltak bele, amibe nem kellett volna, de önmagukhoz hűen, megoldották a problémát. Bár Dobby nem sokat lendített ezeken a dolgokon, jó volt megismerni, és csak remélem, hogy ha még felbukkan, akkor kicsit segítőkészebb lesz...
≈Tetszett, mert humoros, csavaros, pörgős, ezerszínű, imádni való. Egyszerűen, jól ki van ez találva!
10/10

2016. május 7., szombat

Szuperhősös book tag

Semmi szükség rá, hogy bizonygassam, hogy a szuperhősök mennyire fantasztikusak! Akár filmről, képregényről, vagy bármi másról van szó, mi a lányokkal természetesen oda meg vissza vagyunk értük. Szerintem ez bőven elég ok arra, hogy foglalkozzunk velük és találtam is egy szuper kis book taget angolul, amit lefordítgattam (ha már ma volt az a fránya angol érettségi) és hozzáírtam még néhány kérdést a saját ötleteimmel. Ezt osztom most meg veletek, akinek megjött hozzá a kedve, töltse ki bátran. (Egy megjelölésnek örülünk! c:) 

THOR - Egy könyv, ami szerinted nem kap elég figyelmet, pedig nagyon is méltó lenne rá
Ide sajnos sok-sok jelöltem is akad... Számomra érthetetlen, hogy néha miért hypolnak halálra enyhén szólva is rossz könyveket és vele párhuzamosan miért nem figyelnek egy csomó jó regényre. Az egyik ilyen például a Legenda-trilógia, ami egy harcos disztópia, és szerintem egy fantasztikus könyvsorozat, (annyira, hogy számomra vetekszik Az éhezők viadalával vagy akár Az útvesztővel, pedig mindkettőt imádom), mégsem érzem, hogy annyira szeretnék, mint amennyire megérdemelné. Pedig tényleg nagyon jó, pörgős, izgalmas, nagyon fordulatos és a főszereplő párosa haláli. Szóval ha még nem olvastad, kezdd el még ma! :3


AMERIKA KAPITÁNY - A kedvenc történelmi regényed
Kevés történelmi regényt olvasok... Akarom mondani, NEM OLVASOK történelmi regényeket, de azért csak eszembe jutott egy ehhez a kérdéshez, ami nem más, mint a Nincs mit irigyelnünk a világtól, Barbara Demicktől. Nemrég akadt a kezembe ez a különleges könyv számtalan megkapó emberi sorsról az észak-koreai diktatúrában, és mi tagadás, mély nyomot hagyott bennem. De akár írhattam volna az Árnyalatnyi remény-t, ami egy fiatal litván lány deportálásának története a második világháborúban, és amit kivétel nélkül mindenki dicsér. Korábban én is olvastam és nekem is nagyon tetszett.


HULK - Egy könyv, ami nagyon feldühített
Na, ide aztán bőven tudok írni... Kezdjük rögtön az egyik friss és ropogós kötelező olvasmányommal, az Anyeginnel. A könyv írásmódja még tényleg élvezhető is, de a főszereplőnek egyszerűen annyira visszataszító, undorító személyisége van, hogy olvasás közben legszívesebben odavágtam volna a könyvet. Vagy ott van a Heti csaj, Monica Murphy kisasszonytól, ami még az általam eddig olvasott csekély számú romantikus regény közül is messze a legborzasztóbb volt...


VASEMBER - A kedvenc regényed, ami a jövőben játszódik
Egyértelműen az Útvesztő-trilógia! Nemrég fejeztük be az utolsó részét NinjaDeltoidMacskával, és valami olyan fantasztikusan csodálatos ez a sorozat hogy arra nincsenek szavak! Az utolsó részt nagyjából másfél nap alatt daráltam le, utána pedig napokig nem voltam képes túllépni a történteken, és hosszasan szenvedtem attól a jelenségtől, amit nemes egyszerűséggel csak "útvesztő utáni depresszió"-nak kereszteltem.


LOKI - Egy könyv, amit sokan nem szeretnek, de te nagyon szereted
Gondolkodnom kellett egy kicsit, hogy vajon mit írjak ide, de végül csak beugrott egy könyv, ami nem más, mint Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk. Nos. Amint bizonyára kivehettétek az eddigi irományaimból, rengeteg kötelező olvasmányt utáltam bőszen életem során, azonban valami okból kifolyólag néhányhoz viszont megmagyarázhatatlan rajongás fűz. Az egyik ilyen például a fent említett könyvecske, amit rengetegen unnak, de én igazából teljesen odavagyok érte, és azt hiszem kijelenthetem, hogy NinjaDeltoidMacska is - egyéb okokból. Pont most tervezem egyébként újraolvasni. c:


BATMAN - Egy könyv, ahol a főszereplőnek mindkét szülője életben van (Enyhe iróniát érzek... Szegény Batman. :D)
Azt gondoltam, hogy ez a kérdés baromi egyszerű lesz, erre már vagy öt perce üldögélek itt és nem jut eszembe semmi. QwQ Ühm... Ha alapkövetelmény, hogy nem csak a könyv elején, de a könyv VÉGÉN is életben legyenek a szülők, akkor jó lehet például az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában hosszú című szépséges regény, vagy az Egy ropi naplója sorozat, ahol, gyerekregényről lévén szó, elég morbid lenne, ha hirtelen valamelyik szülő meghalna.


FANTASZTIKUS NÉGYES - Az egyik kedvenc sorozatod, aminek legalább négy része van 
Twilight
.
.
.
Oké, nem. Nem. Csak vicc volt. Azért elhalálozni nem szeretnék. A választottam a Harry Potter-sorozat, ami nem is négy, hanem hét királyságos részből áll és ha még nem olvastad, szégyelld bele magad a földbe jó mélyen!


PÓKEMBER - Egy könyv, amiben különleges állatok szerepelnek
Orwelltől az Állatfarm. Elég kézenfekvő válasz, hiszen lényegében CSAK állatok szerepelnek benne. Mondjuk nem éppen tündibündi mindegyik, de hát ez ugyebár nem volt kikötés.


SUPERMAN - Az első regény, amit olvastál
Szerintem senki sem tudja megmondani, hogy melyik volt a legelső igazi könyv, amit olvasott, mindenesetre a Vuk minden kétséget kizárólag az első könyves élményeim között volt. Még a nagyimnál találtam meg egy nagyon régi, puhafedeles kiadásban.


WONDERWOMAN - Egy könyv, amiben nagyon erős női karakterek szerepelnek
Annak ellenére, hogy nem vallom magam feministának, jó látni, hogy a modern regényekben már nem csak a férfiak után síró szerencsétlenségkupacokként tudják ábrázolni a nőket, és egyre születnek az olyan könyvek, aminek a főszereplői mindenre elszánt harcos amazonok. Ilyen például az egyik kedvencem is, Az éhezők viadala-trilógia, aminek a főszereplője pontosan az előbb leírt típusba tartozik.


FLASH - Egy könyv, aminek emberfeletti gyorsasággal a végére értél 
Alapból is elég gyorsan olvasok, de vannak könyvek, amik egyszerűen annyira fantasztikusak, hogy képtelen vagyok őket letenni. Például az előbb említettem a Halálkúrát, aminek nagyjából a 2/3-át az iskolában, órákon olvastam el, mert egész egyszerűen nem bírtam letenni. De ilyen volt a Csontvárosnak az általam olvasott eddigi két része vagy egy újabb kötelező olvasmányos klasszikus, a Legyek ura, amit most olvastam életemben először.


DEADPOOL - Egy könyv, amin képtelen voltál abbahagyni a nevetést
Bár szeretem a vicces könyveket, valamiért nagyon kevésszer sikerül tényleg hangosan nevetnem egy könyvön. Ez alól kivétel volt például a Harry Potter-sorozat, aminek többek közt a humora is fantasztikus, vagy Az ember, akit Ovénak hívnak, aminek szinte minden oldalán nevetgéltem, mint egy idióta.


MeowMimi~

2016. május 4., szerda

Érettségis szerda

Ezen a héten ugyebár több százan, ezren vizsgáztak és vizsgáznak, csak úgy, mint az elkövetkező hetekben. Ez évben én is részese vagyok ennek, ugyan csak két tantárgyban, de ez is elég nekem:) Holnap lesz ez egyik, nevén nevezve az angol, így ma arra készültem, tudjátok az utolsó utáni pillanatot is kihasználva... Remélem segített. Na, de a lényeg, hogy ezért ma megacéloztam magam és csakis angolul olvastam! Ne gondoljatok itt egy Trónok harcára vagy egy Harry Potterre, csak egy-két kis kötetre az Oxford Bookworms jóvoltából.
Elsőként a Draculára esett a választásom.
Örültem, hogy mindent sikerült megértenem, és még csak egy szót sem kellett kikeresnem. Ez a történet amúgy rendkívül ismert, de mégis valahogy szükségét éreztem az elolvasásának. És nem csalódtam, pláne (pedig ilyet nem szoktam mondani) öröm volt nézni a rajzolt illusztrációkat. Szóval egy jó kis ücsörgés lett belőle lent a padon, míg az időjárás nem döntött úgy, hogy egyik pillanatról a másikra elkezd esni.. Szerencsére megmentettem!
Majd egy kis pihi után úgy döntöttem emelem a tétet és nekifogtam a A Dubious Legacy-nak.
Meglepetésemre, nemcsak nyelvezetében nehezedett, hanem a történet szövésben is. Bár nem bocsátkoznék még találgatásokba, mert nem értem a végére, de felettébb gyanús, ami a háttérben folyik! Főleg miután az ember elolvassa az első oldalt!

Szóval ezzel is telt a mai napon, és csak ajánlani tudom ezeket a kis könyvecskéket, amik mondhatni angol nyelvű összefoglalói nagyobb regényeknek, és így nem csak megismertetik azokat, hanem a nyelvtudásunkat is fejlesztik! Csak remélni merem, hogy annyira felfejlesztettek, hogy a holnapi érettségit könnyen veszem majd...
Sok sikert sorstársaimnak!:))

2016. május 2., hétfő

Majdnem vasárnap

Kicsit elfoglaltak vagyunk mostanság a csajokkal, hisz nyomja a vállunkat az előrehozott érettségi jól megírásának súlya. Ezért egy kicsit lazább lesz ez a hét legalábbis, ami a bloggeres életünket illeti. Ám ma hozok egy újabb krimit, ha már tegnap anyák napjáztam.


Egy isteni krimi Angela Marsonstól
A General Presstől kaptam ezt a csodát, amit csak ajánlani tudok! Köszönöm a könyvet:) És a teljes körű írásomat a Kildara oldalán találjátok. 
Tudjátok a metróban sok plakát van kiragasztva, és nekem megakadt a szemem egyen, melyen ez állt : "Váltsa valóra egy nehéz sorsú gyermek álmát!"... Épp ezt a könyvet olvastam, és eszembe jutott, hogy ebben a történetben mindent elkövettek, hogy ez ne valósulhasson meg...
A fülszöveg:

„Öt alak áll körbe egy sekély sírhantot. Mindannyian kivették a részüket az ásásból. És egy életre némaságot fogadtak… Csakhogy a végzet és Kim Stone felügyelőnő elől nem lehet elbújni. 

Egy letehetetlenül izgalmas krimi, sokrétű figurákkal.”

Izgalmas, összetett, fordulatos, elgondolkodtató, felkavaró, kegyetlenül szókimondó és letehetetlen, egyszerűen imádtam!
Mitől ilyen fantasztikus?
Hogy erre érdemleges választ kaphassunk, el kell olvasni, de megpróbálom egy szeletét elétek tárni.
A fülszöveg és a prológus egyaránt vészjóslóra és hideglelősre sikeredett. Az ember agya egy tizedmásodpercre ki is kapcsol, míg felfogja, hogy mi történt, azután jön egy csipetnyi undor és döbbenet, hogy milyen közönnyel viseli az öt alak a tettét.
Az első fejezetben pedig egy nő éjszakájába csöppenünk, ami rendkívül homályos és titokzatos. Tudjuk, hogy látott a híradóban valamit, ami felkavarta, és ennek tudtában bele is törődik a sorsába, miszerint ez lesz élete utolsó estéje. Természetesen a megjósolt jövő bekövetkezik, és a nyomozás kezdetét veszi.
Kim Stone felügyelőnő kevéssel ugyan, de elorozza a nyomozás vezetésének jogát, így csapatával rögtön munkába is állnak. Ez a nő egyszerre nyers és érdes, míg érzelmes és sérült, nagyon komplex személyiség. És pont ez a belső ellentét viszi előre és hajtja a megoldás felé. Az ügy előrehaladtával egyre jobban megismerjük őt, egy-egy elejtett gondolatból, cselekedetből, megszólalásból végül teljes képet kapunk róla és megértjük őt, számomra csak a megdöbbenés és iránta való csodálat maradt.
Amíg ezeket a felfedezéseket megtesszük, az ügy tovább folyik és bonyolódik. Egyre csak kuszább lesz, még több a halott, de mi a közös? Amint fény derül az összefüggésre, még nem gyanakszunk, de miután megvan az első kézzelfogható bizonyíték, egyszerűen a hányinger kerülget. Képtelen voltam felfogni, hogy még, hacsak könyvben is, megtörténhet ilyen szintű brutalitás, kinek van ehhez lelki ereje, vagy inkább kinek nincsenek egyáltalán érzései, kiből hiányzik még az empátia halvány szikrája is?
Már ekkor gyanakodtam, hogy csak egy pszichopatától telik ki ilyesmi… De vajon ki az? Ugyanaz, mint aki most gyilkol?
A kérdések kupaca egyre csak nő, míg már ellep. És ekkor kapunk még egy szálat a történetbe, hogy a már így is szerteágazó nyomozást bonyolítsuk.
Egy testvérpár életébe nyerünk betekintést, akik nem igazán vannak meg egymás mellett, de nincs senkijük a világon, így szükségük van egymásra. Ikrek mégis szöges ellentétei egymásnak. Később kiderül, hogy nekik is közük van a gyilkosságokhoz, így Kim meg is keresi őket. Míg egyikük szívesen segít, a másik feltűnően hátráltatja a rendőrség munkáját. Ez is gyanakvásra ad okot…
Végül az összes sejtés, gyanú összetalálkozik és lesújt a megoldás képében, legalábbis ezt hisszük. Ekkor egy nagy csavar szépen hasba rúg, úgy hogy még pislogni is elfelejt az ember. Kim olyan láthatatlan összefüggéseket fedez fel, amit elképzelni se mertünk volna…
Még több ilyen csavaros történetet akarok, egy nyomozó csapattal, aki fényt tár a legapróbb részletekre is.
10/10