Katja Millay - The Sea of Tranguility

Végre itt a Nyugalom tengere
Sokat húztam, de úgy érzem itt az ideje írni róla, még akkor is, ha nem igazán tudtam összeszedi a kavargó gondolataimat.
A könyv hátulján:

A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.

Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.

Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt. Pontosan!
Sehogy sem tudom elmondani, leírni, hogy mit is érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban, de egy biztos, gazdagabb lettem tőle!
Azért vettem a kezembe, mert már sok értékelést olvastam róla és még több idézetet belőle, és egyszerűen megfogott. Tetszett az a pár sort, ami néha szembejött velem. Nem gondolkodtam utána sokat, és hát, meg is vettem! És milyen jól tettem...
Ez a könyv mindent kihoz az emberből. Először kíváncsi voltam, aztán még kíváncsibb, majd dühös (pedig az nem szoktam lenni), megkönnyebbült, izgulós, boldog, kétségbeesett, szomorú, reményvesztett, mérges és a végén felszabadult, meghatódott és hálás. Hogy mire fel ez a sok érzelem? Nem is a története a megkapó, sőt az őrjítően lassan halad, de nem bántam, mert minden soráért megérte lerágni a körmeimet. A gondolatok, az érzések, amik a szereplőkben vannak és később megformálódnak, ezek azok, amiért bejártam az érzelmi skálát oda s vissza. Teljes mértékben emberiek a szereplők, nem hétköznapiak ugyan, de nem hibátlanok, sőt tiszta hülyék olykor, mégis minden tettük ellenére a szívébe zárja őket az ember, és nem akarja elengedni. De a legeslegmeghatóbb rész az utolsó szó, a hozzáfűzött gondolatmenet miatt. Nem tudtam mi a Nyugalom tengere, nem is hiszem, hogy látni fogom valaha (persze amilyen béna vagyok még akár lehet, hogy elcsapnak....de vissza a komolysághoz), de megfoghatatlanul csodálatos egy jelenség. 
Tökéletes!
≈ Felejthetetlen egy élmény, rég éreztem át így egy könyvet. Le a kalappal az írónő előtt, amiért képes volt ezt létrehozni és eljuttatni hozzám! (meg a nagymamámhoz, akinek a szívét melengette)
10/10*