Majd újra lesz szerda

Elnézést, hogy rettentően lusta vagyok, ezért a mai szerdán egy véleményt hozok nektek.

A Majd újra lesz nyár című könyvről
Be kell valljam, elsősorban azért olvastam, mert nagyjából fél éve láttam a belőle készült filmet. De ezen a ponton le is szögezném, hogy rettentően más, ám ettől függetlenül mindkét alkotás velőtrázóan megható, mégis egyszerű.
A könyv hátulján:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”

„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”

„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”

Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…
Még a mai napig kiráz tőle a hideg. Mikor Daisy elkezd mesélni, senki nem gondolná milyen mélységekbe vezet. Attól tartottam, hogy kiszámítható lesz, hisz mint említettem, már láttam a filmet, de az eltéréseknek köszönhetően csak egy halvány körvonal, egy kis vezetőszál maradt meg, s így minden első benyomásként jött. 
Ez egy rettentően egyszerű történet, szinte minden csavar nélkül. Egy lány mesél, aki megtört, cinikus, teljesen közömbös az egész világ iránt, így mi olvasók is, de Edmond és persze a háború változást hoz. Személy szerint nem tudtam azonosulni a főszereplővel, de mégis végig érte és vele izgultam, és ez kulcsfontosságú eleme a könyvnek, nem akarja, hogy sajnáld, hogy átérezd a történtek súlyát, csak közli a tényeket. Így az egész elbeszélése ártatlan és könnyednek hat, de vérfagyasztóan komoly. És ez rettentően kiborító és rémisztő is egyben. Az agyam képtelen volt feldolgozni a szörnyűségeket, csak átsiklottam felettük, mert Daisyben sem csúcsosodtak ki, még ha nyomot azért hagytak is... Csak a végén döbbentem rá mi mindenről szólt is, csak akkor mikor Daisy abbahagyta a meséjét. A háborúról nem tudunk meg sokat, hisz senki se tud semmit, rengeteg kérdésre nem kapunk választ, de annál fontosabb az, amit a család átél, a szabadság, a szeretet, a szerelem, az összetartozás érzése, a veszteség, az elhagyatottság, a félelem, az undor, az éhezés, a kényelem elvesztése, a megmenekülés mámora, az egyesülés kesernyés íze és a jelen boldogsága... Ezek teszik egésszé ezt a borzasztóan szívbemarkoló, és nyers történetet egy ismeretlen háborúban való életről.
≈Nem tökéletes, nem mézesmázos, nem rólunk szól, de mégis nekünk. Elgondolkodtató, és könnyen szerethető könyvecske ez.
10/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Kresley Cole - Az álmok sötét harcosa

Diana Wynne Jones: Az égi palota (Palota 2.)

Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök 1.)

Kresley Cole - A tél halálos csókja