2016. március 22., kedd

Nem vagyok sorozatgyilkos a FILM!

Bizony, egyszer régen, nagyon régen, itt írtam már, hogy elkezdték a forgatást.
Írország már volt olyan szerencsés, hogy lássa, nekünk még sajnos várnunk kell egy kicsit.

Addig is itt egy kis ízelítő a filmből (én nem értek belőle mindent, hogy ezt a bácsi nyammogó beszédének, vagy az én szegényes angoltudásomnak tudható be, hát...) ahol John, és Mr. Crowley a tűz természetéről beszélnek. 
Egy két percnél is rövidebb kisfilmből még nem merek következtetéseket levonni, de a színészek szerintem jól fogják hozni a szerepüket. Kíváncsi vagyok például a szörnyeteget, hogy fogják megoldani tekintve, hogy a költségvetése a filmnek nem túl magas.
Emellett itt a film plakátja ami szerintem nagyon hangulatosra sikerült.

Ti mennyire várjátok már a filmet?
Én nagyon! Addig is lehet újra elolvasom a könyvet!


2016. március 19., szombat

Reread, rewrite, burn (Könyves kihívás)

Mostanában rengeteg könyves kihívásos videót néztem és közülük nem is egy annyira megtetszett, hogy nekem is muszáj néhányat megcsinálnom! c:

Úgyhogy vágjunk is bele a maiba, ami a Reread, rewrite, burn névre hallgat, és az a lényege, hogy felírunk egy csomó könyvet kis cetlikre, majd körönként hármat kihúzunk. Ebből a háromból pedig el kell döntetnünk, hogy melyiket olvasnánk újra, melyiket írattatnánk újra az írójával és melyiket égetnénk el. Választani muszáj! ;)

Nem is húzom tovább a szót, nézzük a könyveket! Azt megemlítem előre, hogy én CSAK a kedvenceimet írtam fel. (Miért gondoltam, hogy ez egy jó ötlet?!) 

1. kör
  • Champion (Legenda trilógia 3. rész) 
  • Beszélnünk kell Kevinről 
  • Az útvesztő (Útvesztő trilógia 1. rész) 
Jajj... Jajj, ne. Miért hittem, hogy ez a játék jó buli lesz? Az holtbiztos, hogy a Kevint fogom újraolvasni, mert... Mert hát a Kevin az Kevin és pont. Az útvesztőt íratnám újra, és a Championt égetném el, de csak azért, mert nem ez a kedvenc kötetem a trilógiából, hanem a második. 

2. kör
  • Csontváros (Végzet ereklyéi-sorozat 1. rész)
  • Az ember, akit Ovénak hívnak
  • Kardok vihara (Tűz és jég dala-sorozat 3. rész)
Oké, ez azért már egy kicsit jobb, de azért még mindig kínzás. Szerintem újraíratom a Kardok viharát, hogy még több vért, még több ágyjelenetet és még több Jaime Lannistert írassak bele. Az Ovét biztosan nem fogom elégetni, szóval... Bocsi, Csontváros!

3. kör
  • Az emlékek őre
  • 1984
  • A nagy Gatsby
Ez egy könnyebb kör szerencsére. Hmm... Mindegyikből van film, és mindegyik király, de Az emlékek őre a legjobb. Szóval újraolvasom Az emlékek őrét, újraíratom az 1984-et (bár nem tudom, mit lehetne még tökéletesíteni rajta) és elégetem A nagy Gatsbyt, amit ugyan imádok, de a film szerintem jobb, mint a könyv. 

4. kör
  • Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
  • A kis herceg
  • A ragyogás
Sírjunk együtt.... Ez a döntés egy kínzás. Muszáj elégetnem A ragyogást... Pedig King egy zseni. De a legnagyobb kedvenceimet nem tudom beáldozni. Mondjuk, hogy újraolvasnám a Dantét és újraíratnám A kis herceget, talán a végét megváltoztathatnák olyanra, mint a filmben. 

5. kör
  • Egy ropi naplója: Rodrick, a király (Egy ropi naplója-sorozat 2. rész) 
  • Az éhezők viadala (Éhezők viadala-trilógia 1. rész)
  • Harry Potter és a tűz serlege (Harry Potter-sorozat 4. rész) 
Uram segíts... Egy valamiben vagyok biztos, ami pedig az, hogy soha-soha, semmilyen körülmények között nem lennék képes elégetni a Harry Pottert, szóval azt fogom újraolvasni. Újraíratnám az Éhezők viadalát, mert nem ez a kedvenc részem belőle, hanem a második, szóval az elsőn biztos van még mit javítani. És vérző szívvel, de elégetem a kedvenc Ropi-könyvemet. *zokog* 

Ennyi lett volna ez a kis tag, meghoztam minden nehéz döntést és választottam, most rajtatok a sor! ;) 

MeowMimi~

2016. március 16., szerda

Biosz Book Tages szerda

A címből leszűrhető, hogy nem egy szokványos Book Tagről van szó... Ugyanis a holnapi biosz dolgozatom a különböző szervrendszerekről megihletett. De őszintén, már csak kínlódóm a tanulással, ezért is gondoltam, hogy kicsit kiengedem a gőzt ebben a formában, és még a lelkiismeretemnek is beadható, hogy végül is ez tanulás. Szóval lássuk mit kotyvasztottam össze!:)

1. Nyelv- egy könyv, amiben jobbnál jobb élcelődések vannak:
Kismillió könyv, hisz ez alapozza meg leginkább a könnyed, humoros légkört. Tudom, tudom, miért megint, de akkor is a Luxen sorozattal jövök. Tökéletes példa az élcelődő párbeszédek révén, nem mellesleg kedvenc! De a Nyugalom tengere is tartogat néhányat...

2. Tüdő- egy könyvbéli jelenet, ami olyan meghökkentő, hogy szó szerint lélegzetelállító:
Ezzel kicsit megfogtam önmagam.. Nehéz, mert általában rá szoktam jönni a csavarokra, így nem sokszor döbbenek meg, úgy istenigazából. Talán a frissebbek közül a Majd újra lesz nyár és kicsit régebbről az Ezüsthíd vetekszik a címért. Azt, azért nem írnám le milyen pontokban, hisz valószínű, hogy nem mindenki olvasta eddig. De tisztán emlékszem a Gyönyörű tévedés végére is, amit még órákig nem értettem, vagy a Fallen sorozat utolsó részére, ami nagy csavar és nem is sikerült rájönnöm! Ha már sorozat, azokban mindig rengeteg a csavar, a sok ármánykodás, így a döbbenetek száma is nő, mint mondjuk A Végzet Ereklyéi sorozatban. Még biztos találnék jobbnál jobb példákat az elálló lélegzet effektusra, de ez így van jól! Legalábbis szerintem mindenképp, hisz ezek teszik a könyveket izgalmasabbnál izgalmasabbá, főleg ha az ember nem is sejti mit rejtegetnek..

3. Szív- avagy egy könyv, amit örökre a szívedbe zártál:
Rengeteg, rengeteg remekmű! Csak, hogy néhány frisset említsek a Flat-Out Celeste vagy a Nyugalom tengere. Pontosan olyan könyvek, amik gondolkodásra késztetnek, de egyszerűen olyan témákat ragadnak meg, hogy nem is akarod őket taglalni vagy tovább boncolgatni, bőven elég, sőt tökéletesen elég az, ami a könyvben van. És ez annyira elborít, hogy beszélni se tudsz róla, csak annyit lehet kinyögni, hogy "Megérted majd, ha elolvasod, és elfogod, mert kötelező!". Igen nagyjából ilyen kaliberű könyveket pakolnék ide. (azaz az összes kedvencemet)

4. Nyirok csomók- egy könyv, amit mindenképp ki kell irtanod a fejedből:
Tudom, hogy szörnyen hangzik, (és most nem Az apácát hozom) de képtelen voltam elolvasni a Robinson Crusoet, egyszerűen nem nekem való. Ha lehetne az a pár oldalt is töröltetném a fejemből, amit elolvastam. De ettől durvábbnak érzem az Asztal három főre című szerzeményt... Nem is akarok róla beszélni.

5. Nem is tudom, hogyan írjam le ezt a részünket kulturáltan... a fantáziátokra bízom- avagy egy könyv, amin majdnem bepiséltél a röhögéstől:
A vicces, humoros könyvek a lételemeim, persze nem állítom, hogy csak abból kell állnia egy sztorinak, de számomra baromi nagy pozitívum, ha tudok rajta egy jót nevetni. Most képtelen vagyok egy példát is említeni, pedig általában megjegyzem, hogy mennyire is szerettem egy könyv humoros vonalát. Így csak szűkszavúan annyit, hogy biztos kismillió bejegyzésben olvashattátok már ömlengő szavaimat a poénok csodálatáról.

Ennyi lett volna, és képzeljétek, ahogy befejeztem, rögtön informáltak, hogy a holnapi biológia órám elmarad, így vele együtt a témazáró is... De semmi baj, hisz legalább inspirálta a mai bejegyzésemet, sőt tovább sem kell tanulnom! Szóval köszi, hogy elolvastátok (ha bármi észrevétel van írjatok, és ha tetszik vigyétek!), és akkor mentem pihizni!:))

2016. március 15., kedd

M. C. Beaton: Agatha Raisin és az elültetett kertész (Agatha Raisin 3.)





















Vakációjáról visszatérve Agatha Raisin döbbenten tapasztalja, hogy új jövevény tűnt fel a faluban, egy nő, aki mindjárt be is férkőzött a vonzó agglegény, James Lacey kegyeibe. A szépséges Mary Fortune minden tekintetben különb Agathánál, a kertben pedig egyenesen verhetetlen, és Carsely kertészeti kiállításának közeledtével Agathát ez egyre inkább nyomasztja. Így amikor Maryt holtan, virágcserépbe ültetve találják, Agatha megragadja a lehetőséget, hogy gyökerestül kiássa a falubeliek titkait, és besározza a szerencsétlen áldozatot. Ám Agathának is megvan a maga piszkos kis titka…
A skót írónő regénye – mint valamennyi Agatha Raisin könyv – izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív kiválóan megrajzolt figuráját kritikusok és rajongók egyaránt megszerették; a sorozat már a 21. kötetnél tart.
~ Oh, a jól megszokott Agatha Raisin-féle kikapcsolódások! Ez már a harmadik kötet, de a kissé koros, és még annál is jobban flúgos Agatha Raisint nem lehet megunni.
Egy újabb nyaralásról visszatérve Agathat  egy új szomszéd fogadja, akit valahogy mindenki jobban kedvel, mint annak idején őt. Legalábbis kezdetben. Az új szomszéd Mary Fortune, még James Laceyre is szemet vett főhősünk legnagyobb fájdalmára, és még itt van az a fránya kertész verseny is.
Majd csiribi-csiribá egy elültetett holtest. Komolyan ezt a gyilkosságot még az CSI-ból is megirigyelnék.
De legalább itt az új lehetőség, hogy Ms. Raisin belecsapjon egy új nyomozásba, míg próbálja elkendőzni
sajátos kis titkát is.
Remek volt! Agatha titka nagyjából olyan, mint az első rész spenótos esete. A nyomozás még mindig eléggé mellékszálas, de legalább érdekes, és valóban egy olyan ember lett végül a tettes, akire nem számítottam.
A szereplők még mindig rendkívüli emberiek, és jó volt látni, hogy Lacey csak nem retteg annyira a nőktől, míg Roy felbukkanása külön öröm volt, és Agatha humora még mindig sziporkázik!
A történetnek még mindig meg vannak a remek erősségei, és a nagyon mellékszálon folyó nyomozásai, amit még mindig kissé sajnálok.
De továbbra is hangoztatom ha kikapcsolódásra vágyunk két súlyos könyv között, forduljunk M. C. Beatonhoz!
Kedvenc szereplők: Roy, James Lacey, Agatha Raisin

Amit szerettem: humor, szereplők, Agatha titka, a gyilkosság
Amit nem szerettem: nagyobb hangsúlyt a nyomozásra!
Kedvenc idézet: "Semmi sem jobb a bőrnek egy zsíros hamburgernél."

10/9.5

2016. március 10., csütörtök

Lecsúszva...

...a szerdáról. Hát igen, elbitorolták, de semmi gond, ugyanis könnyűszerrel tudom veletek tudatni ma is azt, amit akartam. Egy igazán fantasztikus dologról van szó. Eddig csak egyszer kaptam ilyen feladatot. Akkor élveztem, bár ez egy kicsit más lesz most. De már alig várom, hogy kézbesítsék és nekifoghassak. 
Remélem ezek után kellően kíváncsivá vált mindenki. Mert ha nem, akkor húzom még egy kicsit. Szóval ez egy nagyon izgalmas dolog. Remélem tetszeni fog majd a vizsgált tárgy, és ti is megkedvelitek...
Na, nem húzom, mert azért nem olyan egetrengető számotokra még ez a dolog. Most már tényleg lezárom a körmondatok sorát és a lényegre térek, ami nem más...

A Mogul Kiadótól kaptam a megtisztelő feladatot, hogy véleményezzek egy Ageve könyvet, ez a példány pedig, a Sötét Éden lenne Chris Beckett-től.
Nem tudom ki mit hallott róla eddig, de ha van vélemény szívesen várom, olvasom! Én még ugyan nem kezdtem bele, mert még nem érkezett meg az ígért példányom, de csak napok kérdése. Remélem tudok majd olyan pozitív lenni, mint az előző könyvnél, amit küldtek... Bár az Mogul kiadása, de nem hiszem, hogy ez sokban befolyásolná.
Akkor a lényeg az lenne, hogy megkérnélek titeket, hogy osszátok meg velem, hogyha van valamilyen benyomásotok a könyvvel kapcsolatban! Ha nincs, akkor pedig annyi, hogy izguljatok velem, hogy milyen is lehet, és majd hozom a véleményt!
Azért azt megjegyezném a könyvről, hogy gyönyörű a borítója. Imádom a kéket! Már csak az kell, hogy belülről is ilyen gazdag és szép legyen!:)

Remélem megbocsátotok a sok rizsáért, de szükségét éreztem:)

2016. március 9., szerda

Elbitorolt szerda

Remélem nem lesz lázongás, de ez alkalommal én is valahogy szerdára maradtam a saját kis posztommal. De aggodalomra semmi ok, Kockacica is fel fog bukkanni, ha nem ma akkor holnap!
Amit pedig mára hoztam az bizony egy film élmény!

Talán fületekbe jutott a hír, hogy Emma Donoghue: A szoba című regényéből film lett.
Sőt női főszereplője Oscar-díjat is nyert, és alapból kapott négy jelölést. A könyvről való véleményem itt olvasható.

Előre leszögezném, hogy mind a könyvre, és így a filmre nézve is elhangozhatnak spoilerek szóval csak óvatosan!
Na de akkor a filmről:
Magát a forgató könyvet az író Emma Donoghue írta így könyvhűségből nincs hiány, sőt szinte pontról pontra ugyan az mint a könyv, szóval aki szerette a könyvet annak a film is tetszeni fog sok eséllyel. Én anno nem voltam annyira oda meg vissza a könyvtől, mert túl idegesítő volt az ötéves narrátora, és A szomszéd lány után babapiskóta volt szinte.
Mivel a filmben csak ritkán halljuk Jack narrálását, akkor is csak mély filozófiával megfűszerezve. így ez az idegesítő faktor megszűnt, amit nagyon tudtam értékelni.
A kamera megoldások megleptek, persze kellemes értelemben. A szobát egyszerre voltak képesek hatalmasnak, és aprónak mutatni, ami rengeteget adott a hangulathoz. A tájak, berendezések szintén jól adták vissza a hangulatot, mint a homályos kép, mikor Jack először lép ki a külvilágba.
A szereplők viszont mindent visznek. Az anya szerepét játszó Brie Larson remekül hozza az összetört, és mégis egyszerre erős szereplőt, és teljesen megérdemli a díjakat amiket a szereplésért kapott, végül is leginkább rajta állt. vagy bukott a film. Jacob Tremblay-hez (Jack) én nem fűztem eleinte sokat. Ha nem lesz idegesítő már bőven elégedett leszek vele. Előre leszögezném, én nem rajongok a gyerek szereplőkért kivéve, ha egy horrorfilmből lépett ki, és azt susogja "gyere játssz velünk!". De Jacob olyan szép, mármint Jézusom, tényleg nagyon szép gyerek! Emellett bőven visszavett Jack idegesítő részeiből, és végül ő is egy rendkívül hiteles szereplő lett.

Csak egy valami van, amit itt se tudok megemészteni. A fog. Komolyan?! Minek ide is beletenni azt a gusztustalan cuccot?!
Összegezve, ha tetszett a könyv, nézd meg, ha tetszett a film, olvasd el. Én bátran ajánlom mindenkinek. 


2016. március 6., vasárnap

Katja Millay - The Sea of Tranguility

Végre itt a Nyugalom tengere
Sokat húztam, de úgy érzem itt az ideje írni róla, még akkor is, ha nem igazán tudtam összeszedi a kavargó gondolataimat.
A könyv hátulján:

A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.

Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt. Pontosan!

Sehogy sem tudom elmondani, leírni, hogy mit is érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban, de egy biztos, gazdagabb lettem tőle!
Azért vettem a kezembe, mert már sok értékelést olvastam róla és még több idézetet belőle, és egyszerűen megfogott. Tetszett az a pár sort, ami néha szembejött velem. Nem gondolkodtam utána sokat, és hát, meg is vettem! És milyen jól tettem...
Ez a könyv mindent kihoz az emberből. Először kíváncsi voltam, aztán még kíváncsibb, majd dühös (pedig az nem szoktam lenni), megkönnyebbült, izgulós, boldog, kétségbeesett, szomorú, reményvesztett, mérges és a végén felszabadult, meghatódott és hálás. Hogy mire fel ez a sok érzelem? Nem is a története a megkapó, sőt az őrjítően lassan halad, de nem bántam, mert minden soráért megérte lerágni a körmeimet. A gondolatok, az érzések, amik a szereplőkben vannak és később megformálódnak, ezek azok, amiért bejártam az érzelmi skálát oda s vissza. Teljes mértékben emberiek a szereplők, nem hétköznapiak ugyan, de nem hibátlanok, sőt tiszta hülyék olykor, mégis minden tettük ellenére a szívébe zárja őket az ember, és nem akarja elengedni. De a legeslegmeghatóbb rész az utolsó szó, a hozzáfűzött gondolatmenet miatt. Nem tudtam mi a Nyugalom tengere, nem is hiszem, hogy látni fogom valaha (persze amilyen béna vagyok még akár lehet, hogy elcsapnak....de vissza a komolysághoz), de megfoghatatlanul csodálatos egy jelenség. 
Tökéletes!
≈ Felejthetetlen egy élmény, rég éreztem át így egy könyvet. Le a kalappal az írónő előtt, amiért képes volt ezt létrehozni és eljuttatni hozzám! (meg a nagymamámhoz, akinek a szívét melengette)
10/10*

2016. március 2., szerda

Majd újra lesz szerda

Elnézést, hogy rettentően lusta vagyok, ezért a mai szerdán egy véleményt hozok nektek.

A Majd újra lesz nyár című könyvről
Be kell valljam, elsősorban azért olvastam, mert nagyjából fél éve láttam a belőle készült filmet. De ezen a ponton le is szögezném, hogy rettentően más, ám ettől függetlenül mindkét alkotás velőtrázóan megható, mégis egyszerű.
A könyv hátulján:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”
„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”
„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”

Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…

Még a mai napig kiráz tőle a hideg. Mikor Daisy elkezd mesélni, senki nem gondolná milyen mélységekbe vezet. Attól tartottam, hogy kiszámítható lesz, hisz mint említettem, már láttam a filmet, de az eltéréseknek köszönhetően csak egy halvány körvonal, egy kis vezetőszál maradt meg, s így minden első benyomásként jött. 
Ez egy rettentően egyszerű történet, szinte minden csavar nélkül. Egy lány mesél, aki megtört, cinikus, teljesen közömbös az egész világ iránt, így mi olvasók is, de Edmond és persze a háború változást hoz. Személy szerint nem tudtam azonosulni a főszereplővel, de mégis végig érte és vele izgultam, és ez kulcsfontosságú eleme a könyvnek, nem akarja, hogy sajnáld, hogy átérezd a történtek súlyát, csak közli a tényeket. Így az egész elbeszélése ártatlan és könnyednek hat, de vérfagyasztóan komoly. És ez rettentően kiborító és rémisztő is egyben. Az agyam képtelen volt feldolgozni a szörnyűségeket, csak átsiklottam felettük, mert Daisyben sem csúcsosodtak ki, még ha nyomot azért hagytak is... Csak a végén döbbentem rá mi mindenről szólt is, csak akkor mikor Daisy abbahagyta a meséjét. A háborúról nem tudunk meg sokat, hisz senki se tud semmit, rengeteg kérdésre nem kapunk választ, de annál fontosabb az, amit a család átél, a szabadság, a szeretet, a szerelem, az összetartozás érzése, a veszteség, az elhagyatottság, a félelem, az undor, az éhezés, a kényelem elvesztése, a megmenekülés mámora, az egyesülés kesernyés íze és a jelen boldogsága... Ezek teszik egésszé ezt a borzasztóan szívbemarkoló, és nyers történetet egy ismeretlen háborúban való életről.
≈Nem tökéletes, nem mézesmázos, nem rólunk szól, de mégis nekünk. Elgondolkodtató, és könnyen szerethető könyvecske ez.
10/10