2015. október 30., péntek

Összeszedtem magam pénteken...szerda

Össze, mert nagyon nem akaródzott írni, de már elég rég írtam bejegyzést. Sőt mostanában nagyon hanyag vagyok, de csak azért, mert fáradt is, meg stb....Na, elég a sajnálkozásból, ugyanis a Kildara író-olvasó találkozója többet érdemel!
Volt szerencsém szombat délután elmenni erre a találkozóra, és mit ne mondjak, igazán érdekes és informatív volt. Bár sajnálatos módon pont a Blogolos részről maradtam le, pedig igazán sokat tanulhattam volna, többek között Héditől is, itt az ő blogja. De nem bánkódom, mert a kérdezősködésnél jelen voltam (még le is kaptak egy képre... nesze neked inkognitó:D). A kérdéseket Holló-Vaskó Péter tette fel rendíthetetlenül, a válaszokat pedig, szerintem mindenki által ismert írok próbálták megadni.
Akkor balról: Péter, Ta-mia Sansa, Vivien Holloway, Holden Rose, Szilágyi Zoltán, és Bukros Zsolt
Hát, most megkísérlem a lehetetlent, és megpróbálom visszaadni azt, ami ott zajlott.
Szóval néhány kérdés, természetesen nem szó szerint, és persze a válaszok is már az én értelmezéseben:

1. A legfontosabb, mégis mitől ifjúsági az ifjúsági irodalom?
Nagyjából semmi konkrét válasz nem született, de az elhangzott, hogy itthon nehezebb meghatározni. Ugyanis külföldön több kategóriára bontják, így ott jóval egyszerűbb meghatároznia egy írónak, hogy pontosan akkor most kinek is ír. Mert nagyon nem mindegy, hogy az adott könyv egy 10, vagy egy 17 évesnek szól, míg mindkettőt ifjúsági irodalomnak tekintünk.

2. Milyen a jó ifjúsági könyv?
Hogy ki is mondta, sajnos az már az elmém hátsó szegletébe lett száműzve, de szerintem fontos megemlíteni, hogy mi hangzott el. Miszerint, a jó ifjúsági a mai gyerekekhez kell hogy alkalmazkodjon. Ez annyiban fontos, hogy a mai világban sokkalta gyorsabban, pörgősebben folyik az élet, és ugyanezt várják az olvasók a lapokon is. Magyarán minél hamarabb kell valaminek történnie, hogy az megragadja a közönség figyelmét, különben a kezébe vesz egy másikat. Ám lényegében mit sem változott az idők során, mert csak új köntöst kapott a történet, az ingerküszöb változása által. Ebből fakad a következő kérdés.

3. Ha a régi bevált, hogy lehet újat alkotni?
Szinte lehetetlen. Természetes próbálkoznak, de nehéz. Manapság sokat segít, ha a realitást vegyítik a fantáziával, hisz egy mai 12 évest nem érdekli miként állít meg valaki puszta kezével egy kamiont, nem kell magyarázat, ha meg átmegy egy falon, akkor átmegy és kész. Azonban ezzel nagyon kell vigyázni, nehogy legyen, aki valóban kipróbálná... Úgyhogy most megkérnék mindenkit, aki ezen a szinten mozog, hogy ne, ne rohanjon neki a falnak, mert kétségeim vannak azt illetőleg, hogy át is jut rajta! Köszönöm.
(Bár Zsolt szerényen megjegyezte, hogy "Minden írás fikció!", és szerintem igaza is van. De lássuk be, minden fikció valami valóson alapszik... Szóval Daemon tudom, hogy létezel!)

4. Fenntartható-e a mostani kereslet növekedése az ifjúsági irodalomnál?
A nagy kereslet azért is alakulhatott ki, mert most már könnyebben jutunk könyvekhez, így nagyban befolyásol az életszínvonal. Ám ennek ellenére megcsappant az ifjúsági olvasóközönség. A Harry Potter megjelenése egy nagy vízválasztó volt, az megmutatta, hogy létezik egy másik réteg is (ez a mai ifjúsági), de csakis ezen a rétegen múlik az ifjúsági könyvek jövője.

5. Csak a csajoknak szólnak a young adult könyvek?
Ez nem igaz, csak ez tapasztalható, mert lássuk be, a lányok többet olvasnak. Vagyis inkább nekik címzik, mert a legtöbbet írónők írják, a női szereplő szemszögéből, így abba a szerepbe élik bele magukat, azt tudják visszaadni. Ennek ellenére ugyanúgy létezik fiúknak szánt könyv is, mint az Attila által említett Nem vagyok sorozatgyilkos sorozat. Bár kiemelném, hogy szerintem nincs olyan, hogy csak lányoknak, vagy csak fiúknak szólna egy könyv, jó, persze létezik és tapasztaljuk is, hogy húz valamerre, de nincs konkrétan kimondva. Szóval fiúk szájakat kinyitni és elmondni a nagyérdeműnek, hogy igenis ti is olvastok!Köszi:)

6. A talány, milyen a jövő ifjúsági regénye?
Azt elmondhatom, hogy ha bárki tudná, nem mondta volna el, hisz hülye lett volna elmondani, mikor így ő lehet a korszak sztár írója/írónője. Azaz senki nem adott választ, csak találgattak. Ha már volt Harry, csillogó vérszívó és egyéb lények, most lehet, hogy a szociopaták jönnek? (a Nem vagyok sorozatgyilkosból merítve) Ki tudja? Az biztos, hogy a piac határozza meg, de most nagyon is reneszánszát éli a sci-fi, így könnyen lehet, hogy az lesz a befutó.  De a steampunk is újra felkapottá vált.

7. Mi inspirál?
Egyöntetűen megkaptuk, hogy ez egy szar kérdés. Mi az, hogy miért írtad, mire gondoltál közben? Csak, arra... De mindenkit ösztönöz az, hogy mi olvasók szórakoztatva legyünk. Oh, és Zsoltot a jutalom is nagyon inspirálja. Amúgy segít az, hogy van egy kis behatároltság, és hogy a kiadó keretet ad, mert millió ötlet kavarog a fejükben.

8. Mi az, ami az ifjúsági irodalom határain belül van?
Rengeteg akció, a figyelem fenntartása érdekében, de a szex nem fér bele. Azonban mérvadó a kontextus, a körítés, és persze az is, hogy milyen korosztálynak szánják a könyvet. Sokat dob egy könyvön, ha az kiragadja az embert a korfontzónájából, mert az érdekesebbé varázsolja, de megint csak vigyázni kell vele. Kb minden az egyensúlyon múlik. (BAROMI NEHÉZ JÓ KÖNYVET ÍRNI!)

9. Mi a helyzet a félelemfaktorral?
Nagyon nem lehet tabu, ha az Egri csillagokat 6-osokkal olvastatják, mert abba aztán van vérengzés. És itt is a kontextus számít, hisz ha a könyv szempontjából megölik a gonoszt, akkor az nem számít olyan nagymértékű szörnyűségnek, pedig megöltek valakit! Vivien szép példát hozott rá (azt hiszem ő), gondoljunk csak a kis gidák és a farkas meséjére. Ha jobban belegondolunk, sőt nem is kell jobban csak szó szerint venni, akkor rájöhetünk, hogy milyen horror is... Nagyából tehát, ha be van csomagolva akkor lecsúszik. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a félelem milyensége is számít. Egyáltalán nem mindegy, hogy a rettegésünket valami olyasmi váltja ki, ami nem létezhet a valóvilágban, vagy valami olyan, ami rejtve, de fellelhető. És a nagy kérdés, ha nyomosztó akkor félelmetes is? Nagyon nehéz megtalálni a határt, de nem szükségszerűen következik az egyik, a másikból, de segítik egymást.

10. Mikor írtok, vagy olvastok?
Mindenki a szabadidejében, természetesen. Azaz utazás közben, hajnalban, egymás után, ebéd szünetben, stb. De nagyon fontos, hogy az a könyv kiérdemelje, hogy őt választották, így az első ötven oldalon alkotnia kell valami újat. És persze, ha nem írnak és dolgoznak akkor jut a legtöbb idő az olvasásra. De kérdezem én, mikor van az??? És szerintem fontos megjegyezni, hogy szinte mindenki a munkája mellett ír, szóval nem ez a főállása, hanem akad hogy emellett két másik területen is helytáll.

10+1. Személyes kedvencem, mi a helyzet az álnévvel?

Zoltánon kívül mindenki álnevet használ... Ez valamiféle művészi alteregót biztosít, segít felvenni az a személyiség stílust, amiben alkotnak. Egyeseknek viszont a tucatnév elkerülése érdekében van álneve, vagy azért mert épp túl bonyolult, megjegyezhetetlen és nehéz kiejteni (már elnézést ezért, de együtt tudok vele érezni, mert az én valódi nevem sem egy egyszerű kis szösszenet). És amúgy is, egy kiskaput biztosít, hisz ha nem jön össze és nem válik ismerté, még van lehetősége egy másik névvel újat alkotni. Zoltán szerint ráadásul nem igazán vesznek le az emberek magyar nevű írótól származó könyvet a polcról. 

Nagyjából ennyi ragadt meg. Szerintem fontos kérdéseket érintettek és persze mindez nem adja vissza, de rendkívül szórakoztató módon tették mindezt. Aki teheti menjen el ilyen talákozókra, mert nagyon megéri!

2015. október 24., szombat

J. L. Armentrout - Opál

Most sikerült visszatalálnom a sorozathoz, így jöhet az Opál.
Végre lett rá időm! És mit ne mondjak, megérte!!! Mert ez egy újabb könyv, ami rabul ejti a szíved, majd összetöri és lógva hagy... De szerencsére van következő része. 
Hátul, amit nem olvastam el megint csak: 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Senki sem érhet fel Daemon Blackhez. 
Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt. 
Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok. 
Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket. 
Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat. 
A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza. 
Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket. 

Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.

Az egy éves kihagyásnak köszönhetően, egy csöppet bele kellett olvasnom az 2. részbe, és nem is értem miért gondoltam, hogy az egy nyugvópont, ahol megakaszthatom a dolgokat. Mikor éppen, hogy (számomra) egy nagy kérdéssel a végén hagyott ott minket az írónő. Ugyanis rendkívül nagy bajsejtelmem volt Dawsonnal kapcsolatban, úgy gondoltam nem véletlen, hogy csak úgy hazatalált és, hogy minden bizonnyal mesterkedik valamiben. Nem is tévedtem nagyot, de abban igen, hogy nem a családja oldalán állna, mert teljes vállszélességgel ott van köztük, és fejlődőkepés. Mindent megtesz, hogy visszailleszkedése érdekében, persze csak ha, megmentik Betht... És aztán itt borul a bili. DE HOGYAN? Ez vált az év kérdésévé (itt megjegyezném, hogy megint azt tapasztaltam, hogy az idő csak úgy kirepül a kezem közül, amíg a hóemberről poénkodtak, a hónapok áprilisba váltottak, majd az idő napsütésesbe, és a bankett ideje is elérkezett, pedig az előbb még meg akartak fagyni a kinti levegőn), de csak addig a pontig míg fel nem bukkant az "imádnivaló" Blake. Ha ez nem lett volna elég gyanús, akkor még hozzádobhatjuk az ügynök kémkedését, és azt a tényt is, hogy még senki nem kereste Dawsont... Pedig eddig nagyítóval vizsgálták őket. Mindez a nyomást Katen és Daemonnon koncentrálódik, azonban Kat nem olyan erős, mint amilyen szeretne lenni... Miután úgy tűnik minden a rendes kerékvágásban halad, kapjuk az első pofont. Carissa eltűnését, majd hirtelen feltűnését... Jegyezd meg, soha, de soha nem tedd tönkre egy hibrid kedves laptopját, mert fájni fog a fejed, és spontán felrobbansz! Majd a második, az édes álmok Daemonról, úgy tudtam! Blake minden egyes ütést megérdemelt! De a legnagyobb pofont a végén kapjuk... Mikor eljutottam a végére mérhetetlenül csalódott voltam, csöndben őrjöngtem, (a buszon utazók örömére), csak azt reméltem, hogy minden rendbe jön, de semmi sem lehet már a régi. Emlékezetem szerint, még soha nem jártam így, megszakadt a szívem Daemonért, de Katért ezerszer jobban, Daemon utolsó szavai miatt. Mikor tudjuk, hogy soha nem mondja senkinek, mert akkor azt elveszíti, hát ez nem jó ómen Kat jövőjét illetőleg. Utáltam, igen utáltam, hogy ilyenre képes volt az írónő. Értem én, hogy a tetőponton kell abbahagyni, hogy az olvasók megvegyék a következő részt is, de ez nagyon csúnya volt (rendkívül szépen fogalmaztam). És, hogy fokozzam az ellenszenvem, még a végéről a szemszögváltást is lespórolta.... Ezen a ponton jutott eszembe, hogy mégis milyen jól ráéreztem, hogy le kell tenni, és majd ha az összes része megvan, csak akkor kézbe venni újra. És még, hogy a második vége ne lenne nyugvópont?? Ehhez képest semmi, nulla, lapos. Javaslom élvezze ki mindenki a Kat-Daemon jeleneteket, minden normális, hétköznapi cselekvésüket, magát a kettőst még nagyobb gondok terhe nélkül, mert ez hamarosan gyökeresen megváltozik!
A cselekménytől eltekintve rengeteget fejlődtek a szereplők. Kat sokkal érettebb, felelősségteljesebb és őszintébb lett, főleg önmagával. Ennek köszönhetően az ő szemén keresztül azt is láthattuk, hogy Daemon nem az a seggfej, aki ellopja a szíved, majd miután eltaposott eldob, hanem egy empatikus, mérhetetlenül érzőszívű, értelmes "ember", aki mindig ott lesz a szeretteinek. Mellesleg üzenném neki, hogy, de szívem, ez egy fantasztikus könyv, és te a szereplője vagy! Itt meg is említeném, hogy amúgy mennyire imádom, hogy az írónő önironizál, és ahogyan hasonlatokba filmes poénokat épít. De most akkor is utálom! Amilyen pozitívan éltem meg a Katék fejlődését, közben annyira távolodott el tőlem Dee. Megértő voltam egy szintig, a gyászát okán, de szerintem Kat megérdemelt volna egy második esélyt is, bár azért nem írom le őt, mert, mintha a bankett környékén kicsit felengedett volna a jég. DE ez semmi ahhoz képest, ahogyan megutáltam Blaket, meggyűlöltem, pedig én senkit nem ítélek ilyen vehemensen, de elérte, hogy azt kivánjam, bárcsak megfulladna a saját vérében, egyszerűen nem találtam semmi mentséget a számára, ami felmenthetné a tettei alól, egy féreg.
≈Még  most is haragudnék, ha nem olvastam volna a következő részt, de el sem tudom képzelni, mit élhettek át azok az olvasók, akiknek egy EGÉSZ ÉVET kellett várnia a folytatásra. Megérdemelné a legjobban megírt függővég díjat... És azt is, hogy új felpofozzam, mint ő engem, szerencséjére nem bántok könyveket.
10/10 (az érzelmi kirohanásom ellenére is)

2015. október 23., péntek

Útvesztő: Tűzpróba A FILM!

 Nos, csak elhoztam végre ezt az értékelést, ami több okból is nehezen született meg. Egyrészt időm nem volt, másrészt teljesen belezavarodtam mi volt a könyvben és mi volt a filmben, plusz valahogy sehogy se sikerült valami épkézláb értékelést megírnom. De tessék, most itt van.
A film szinte percre pontosan ott folytatódik ahol a másik abbahagyta, Thomasékat védelmébe veszik a jófiúk, akik mint kiderül nem is annyira jó fiúk, aztán puff kikerülnek a sivatagba, és keresik az igazi jófiúkat. Ez nem egy összesűrített cselekmény, tényleg ennyi történik szinte a filmben.Hőseink jobbra-balra futkosnak hasonló felkiáltásokat hangoztatva mint: Futás! Gyerünk! Gyere Thomas! Hol van Teresa? Jönnek!Siessetek! Nincs nyitva az ajtó!Nyitva az ajtó!
És ezt majdnem több mint két órán át. Jó volt, de nem életem nagy filmje az biztos, de nézzük tovább.
A sztori eléggé butára sikeredet. Thomasék futnak ide-oda, és ahányszor valami történik Thomasba költözik a Szentlélek, és senkit nem hagy hátra. Senkit! Még a félig megrágott pizza csücsökért is visszamenne, ha lenne ilyen. Teresa egy sunyi dög, de legalább kevésbé mérges rá az ember, mint a könyvben. Aris karaktere teljesen mellékesen van feltüntetve, vagy van, vagy nincs. Jorge és Brenda ezzel szemben egy apa-lánya kapcsot kapott, ami szerintem szépre sikeredett. Nem kedveltem meg jobban Brendát, de volt értelme ennek a szálnak.
A látvány világ viszont fantasztikus, a kitörés betegjei bármikor átigazolhatnának egy horror filmbe félelmetesek, és groteszkek lettek, ahogy az elpusztított városok is remekül néztek ki. Viszont mindenkit figyelmeztettek vannak ám spoilerek a filmben! Persze kellően elrugaszkodik a könyvtől is. A B csapat lányai halál lazák, de nem ellenségei hőseinknek, sőt még csak Thomas tarkójára sincsen odahegesztve, hogy meg kell ölni. Illetve a Teresa-Aris szál sem került bele, sőt Teresa is velük tart a sivatagba, de ezek teljesen rendben voltak a filmben. Amit sajnáltam az, az, hogy kihagyták a végén a csata jelenetet, és egy teljesen más harc jelenetet raktak bele, ami nagyon jól nézett ki, de engem érdekeltek volna azok a fura mutáns izék. De kárpótol ez a mondat Newttól: Emberek. A hegyen.Hegyi emberek. (fuck logic de ahogy előadja!)
A színészek jók voltak, Ki Hong Lee (Minho) haja mindig ismétlem MINDIG tökéletesen áll. Dylan O'Brien (Thomas) még mindig nem tud normálisan futni, de cserébe vicces látvány. Thomas Brodie-Sangster (Newt) még mindig egy bébilajhár cukiságával vetekszik, és  Kaya Scodelario is jól adja a hátba támadóst. De a film vége egyszerűen borzalmas, úgy vágták el, hogy csak kapkodtam a fejem miközben kigyulladtak a fények, hogy most mi az, hogy vége? A sztori néha leül, de ilyenkor legalább ki lehet szaladni a mosdóba. Egész jól sikerült film, de még mindig inkább a könyvre szavazok, mind történetileg, mind karakterileg komplexebb. És a film előtt olvassátok el a könyvet!



2015. október 14., szerda

Újabb szerda

Végre egy újabb szerdán vagyunk túl! Csak úgy repül az idő...Na jó, nem... Részemről legalábbis, mintha vánszorogna. De sebaj, éltet a tudat, hogy mindjárt itt az őszi szünet, és azután a mai könyv megjelenésének napja már csak karnyújtásnyira lesz!
Tehát a lényeg, ma megint egy általam nagyon várt könyvet mutatok be... Ami... Nem más... Mint.... 
A Gyönyörű jóvátétel (vagy lehet, hogy megint jobbnak bizonyul majd a megváltás, mint cím, de majd kiderül)
A könyvről: 
Végre többet is megtudhatunk a titokzatos Thomasról, bár csak reménykedni merek, hogy attól még, hogy a hátsó szövege egy nővel kezdődik (valószínű, hogy az ő szemszögéből olvashatunk majd), lesz arra is példa, hogy Thomas fejében vagyunk. Mert igazán érdekelne a múltja...
Na, de a lényeg az, hogy már nem kell sokat várnom!!! (ha valaki esetleg megajándékozna vele, nem utasítanám vissza, becsszó!)

2015. október 13., kedd

Anne Rice: Armand, a vámpír


Armand, az ősöreg élőhalott, aki eddig csak mellékszereplője volt a Vámpírkrónikáknak, belép a rivaldafénybe, és elmeséli életét, hogy miként lett ikonfestő novíciusból reneszánsz vámpír, majd a Sátán hitét vesztett misszionáriusa a párizsi temetőkben, végül a Vámpírszínház igazgatója, majd a huszadik században misztikus és hitetlen hitvalló, két halandó gyermek szerelmese, akikkel elölről kezdődik a Velencében félbeszakadt, ötszáz éves történet…
~Hivatalosan is a felénél járok (ha hozzávesszük az új vámpír krónikákat, minusz a tavaly megjelent részt)!
Armanddal voltak, talán a legvegyesebb érzelmeim a sorozat során. Az első két részben egy taplónak tartottam, a harmadikban megkedveltem Daniel miatt, majd az ötödikben a szívembe zártam.
A történet ott folytatódik, szinte ahol az ötös abba hagyta, annyi különbséggel hogy mint kiderült Lestat álomba zuhant, Armand meg él. David pedig ezt kihasználva, szinte rákényszeríti Armandot, hogy mesélje el életét.
De, hogy Armand micsoda regényes történetet mond el! Itt aztán minden van! Orosz ikonoktól, bizánci rabszolgákig, kuplerájok, angol szeretők, Beethoven!
Anne Rice, ismét egy teljesen új oldalát mutatta meg írói stílusának! A Lestát fellengzős mondatai, vagy akár Louis mély filozófiája után, most egy suhancos, és szemtelen elmesélő bőrébe búj. Armand sokkal komiszabb, és harciasabb jellem, mint gondoltam volna.
A tájleírások gyönyörűek, külön hozzátesz az olvasáshoz, hogy a nyáron mielőtt elkezdtem volna olvasni, pont Velencében jártam, és a könyv remekül lefesti a hely hangulatát.
A szereplők mind érdekesek, mint a titokzatos kurtizán Bianca, sőt még Mariust is egészen kedveltem, bár a végén megint sokat romlott a szememben. Benji és Sybelle szintén rendkívül mulatságos karakterek, és remélem együtt maradnak Armanddal.
Viszont mindenkit figyelmeztetnék, hogy itt már tényleg van, férfi-férfi szexualitás ráadásul, néhol pirulásig szépen fogalmaz az írónő, szóval csak óvatosan aki nem szereti az ilyet.
Kedvenc szereplők: Armand, Sybelle, Benji, Bianca, Gabrielle
Amit szerettem: szép tájleírások, a művészet és a kor bemutatását, a velencei vacsora jelenet
Amit nem szerettem: elsiklott pár esemény fölött mint a vámpír színház vagy a bolyban leélt évek
Kedvenc idézet: "Mellesleg elég nagy megrázkódtatás egy levágott fejet látni, még akkor is ha fagyasztott."

10/10


2015. október 11., vasárnap

Jamie McGuire - Gyönyörű tévedés

Gyönyörű tévedés, hogy eddig nem vettem elő ezt a könyvet!
Nem is értem magam, pedig Travisék története után... Na mindegy is, hisz most már a "tudás" birtokában vagyok...
Most bevallom elolvastam ezt a szöveget, mert nagyon is érdekelt, mit tartogathat az írónő az előző könyvei alapján: 

A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most a Red Doorban pultos, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával. 
Tizennyolc hónappal később Trenton otthon lakik özvegy édesapjával és egy helyi tetováló szalonban vállal munkát, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad a Red Doorban egyedül üldögélő Camin. 

A lány hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát. De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.

Még a magyar megjelenés előtt kedves barátnőm felhívta a figyelmemet rá, ám mikor kijött meglepődtem, hogy 'Hé nem is ez a címe...'. És így az elolvasása után, kissé még sajnálom is, hogy nem tartották meg a címet, és nem lett ez is egy tükörfordítás. Hisz szerintem igenis a felejtés lehetőségét adták meg egymásnak, de nem rohannék rögtön a közepébe, úgyhogy csak sorjában. 
Meg is állnék az első 5 oldalnál, számomra az a jelenet elsőre alig felfogható, mármint nem értettem ki-ki és kivel van, pedig nem szokott gondot jelenteni, de szerencsére a lassan olvasás megmentett a teljes káosztól. Ám ezután nekem kissé lassan indult be a a cselekmény, lehet, hogy azért, mert számomra nem volt világos az az eszméletlen nagy csavar a végén, mint másoknak (ezt onnan szedtem, hogy képtelen voltam a levegőben hagyni a dolgot, és az első, amit tettem miután elolvastam a könyvet, az volt, hogy elolvastam kismillió értékelést, megjegyezném nem sikerült felkaparni az államat a földről az értékelések olvasása után sem) szóval lassan indult, de annál jobb lett. Gondolok itt Trentre... IMÁDOM! Olyan hihetetlen mértékben képes Jamie megragadni azokat a tulajdonságokat, amitől egy szereplő a szívünkhöz nő, hogy a végén már csak arra vágyik az ember, hogy létezzenek. Trenton személye is ilyen, kedves, közvetlen, őszinte, néha forrófejű, és védelmezés közben hajlamos azt is megbántani, akinek az elején a védelmébe kelt, de egyszerűen szerethető, és legszívesebben a karjába omlanék. Persze csak miután fejbe vertem, hogy 'Te barom, térj észhez és akkor nyisd ki a szád mikor még nem késő!'. De közben Camit is megcsapkodnám, hogy 'Nyisd ki a szemed, és láss végre!', mert ő túlságosan is önbizalom hiányos a kapcsolatok terén, pont mint Abby volt, aki azt gondolta, hogy nem elég jó Travisnek a múltja miatt. Kicsit nagy a déjà vu érzés... Mint említettem, amint beindulnak az események a könyv letehetetlenné válik. Előjönnek a családi gondok (apás, mint Abbynél), ami egyébként egy rendkívül komoly probléma, és szerintem igen kényes pontot érint itt az írónő. Majd Trent is a sarkára áll, abbahagyja a macska-egér harcot, és igazán tökös dolgot művel, ami annál inkább szükségszerű volt, hogy végre kimozdítsa Camit. Közbe pedig rendíthetetlenül viszi előre a cselekmény a Jamie által előszeretettel alkalmazott, igazán rá jellemző humor. És persze az is, hogy olyan gyorsan telik az idő, szinte fel se fogom, egyszer még hálaadás van aztán szilveszter a következő fejezetben meg már majdnem Valentin nap. De megragadnám az alkalmat, hogy elmondja, mennyire idegesített az a visszatérő momentum, hogy 'Kikapcsolta a motort..', könyörgöm miért nem leállította??? Ezen túllendülve képes voltam minden mást értékelni, mint Raegan személyiségét és ügyes-bajos dolgait, a Travis-Abby részeket, a Könnyű Karcolásban játszódó részeket, a szükséges családi összetartást, meg még jó sok mindent, de leginkább a párosukat, ami nagyon is szívhez szóló. Egyszer lent, s másszor fent, de ha egy Maddox teljes szívéből szeret, tehetsz bármit, nem szabadulhatsz tőle. És Cami nem is akar, még ha ezt nem is vallja be önmagának, de legalább Trenton megtette, oh, és még milyen hangosan. Tipikusan olyan jelenet volt, hogy véletlenülcsúszottkiaszámonezazegetrengetőszó. Ám mindig mikor már azt hittem, hogy minden tökéletes, képes volt valami teljesen kétségbeejtőt odaszúrni az írónő. Mint mondjuk a hátsó szöveg utolsó sora..."De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja." Hát mi ez ha nem teljes kétségbeesés??? Vagy néhány igen bugyuta döntés, amit Cami hoz... Most informálnék minden kedves olvasót, aki a közeljövőben elolvasná a könyvet, hogy ne, ismétlem, ne lapozzon hátra, mert elrontja az egészet vele, és semmiképp ne lefekvés előtt fejezze be (mint én), mert nem fog tudni aludni míg agyal. Komolyan, miután elolvasod az utolsó 3 szót, és végigpörgeted a fejedben az egész könyvet, minden átértékelődik, és más szemszögből látszik majd. Esküszöm a mai napig feldolgozás alatt állt!
≈ Elmondani sem tudom mennyire várom a folytatást és, hogy milyen kíváncsi vagyok! Talán Thomas is örökölte ezt a kar tépkedés őrület, amit eddig csak Travis és Trenton tanúsított ebben a családban... Ki tudja, de az biztos, hogy érdekes lesz!
10/10  

2015. október 9., péntek

Dan Wells: Nem akarlak megölni (Nem vagyok sorozatgyilkos/ John Cleaver 3.)


// SPOILER//
Ha még egyszer így nevezel – nevetett fel -,akkor olyan gyorsan keresek másik kísérőt az évnyitó bálra, hogy csak pislogsz. Öt srácot dobtam miattad. Emlékezz erre! Ötöt!
– Ötöt – ismételtem. De miért pont azt választottad, aki arról álmodozik, hogy megöl?
Dan Wells hátborzongató regényeiből már jól ismert John Wayne Cleaver élete legkomolyabb kihívásával néz szembe.
A Nem vagyok sorozatgyilkosban szárnyait bontogató szociopataként követhettük nyomon, aki megszegte az összes saját maga által felállított szabályt, hogy megmenthesse szülővárosát a gonosztól. A Szörnyeteg úrban lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy őrült küzdelmet folytat önmagával. John időközben tökélyre fejlesztette beteges képességeit, és felvállalta a gyilkosok gyilkosának szerepét ­ ám rá kell döbbennie, hogy egy természetfeletti képességekkel rendelkező lénnyel folytatott macska-egér játékban mindig az ember kényszerül az egér szerepébe.

~ Juj, ez már bizony a befejező rész! De senki se csüggedjen, hisz  már meg is jelent John Cleaver második trilógiájának első része!
John készen áll, hogy levadássza Senkit, és ennek megfelelően mindent alaposan megfigyel, és kivár. Mégis miután Brooke-kal olyan szerencsétlenül ért vége kapcsolata, maga is meghökken, milyen jól jön ki Maryvel. Ám közben ismét hullákra bukkannak...
A végkifejlet, az utolsó rész, ez a könyv tömény hasgörcs. Persze, egy nap alatt letudtam az egészet. 
John kezdi magát megtalálni, tudja mit akar, és hol kedvesebb, hol durvább módszerekkel, de el akarja kapni Senkit. Legnagyobb segítsége pedig Mary, akit nagyon megkedveltem. Egy belevaló, és kissé különc lány, akit boldogan képzeltem el John mellet. John édesanyja pedig üt. Akkorát, hogy belehasad a szívem, ő ennek a sorozatnak a meg nem írt hőse. Kész, John se semmi, de az anyja mindenkit letarolt a pályáról.
Senki pedig egy teljesen más démon volt, mint amire számítottam, ugyan sejtettem mi folyik körülötte, de mégis maga a kivitelezés lehengerlő.
Ahogy az egész könyv. Ilyen egy igazi lezárás, ami mégis csak fél, de mégis csak fáj.
Aki pedig jót akar, és okosabb, mint én az nem lapoz az utolsó oldalra, és nem olvassa el John utolsó megszólalását. Tudom most elakarjátok, de tényleg ne. Saját magadnak okozol fájdalmat.
Külön kiemelnék még két lányt, a köszönet nyilvánításból. Gratulálok lányok, hogy bekerültetek a könyvbe, bár nem tudom ehhez a kis szerephez is mennyit kellet rágnotok Wells fülét, de jár a taps benne vagytok!
Nos végszóul annyit mondanék, ha szociopatákról akarsz olvasni, ez a te sorozatod hajrá!
Kedvenc szereplők: John, Mary, John anyja (April Cleaver)
Amit szerettem: John-Mary szál, a nyomozás, Senki a démon, a végső harc
Amit nem szerettem: Brooke létezése ( oké ez senki hibája se pusztán nem szeretem a lányt)
Kedvenc idézet:"– Jó éjt, Mary. – Pár lélegzetvétel után hozzátettem: – Szeretlek."

10/10

2015. október 8., csütörtök

Udvarlós szerda

Azért ma, mert oly' mértékben ügyes vagyok, hogy elrontattam az időzítő beállítását, de azóta rájöttem...
Szóval, ha már engedélyt kértem a plagizálásra, íme az én Udvarlás Book Tagem!

1. Lépés: Kölcsönös vonzalom- azaz egy könyv, amit a borítója miatt vettél meg
Ha minden igaz és az emlékezetem nem csal, és persze NinjaDeltoidMacskáé sem, akkor nagyon valószínű, hogy ez a könyv az Enigma. (elmondása szerint a kezébe nyomtam a könyvet, és ráparancsoltam, hogy simogassa meg, mert olyan puha....én soha nem tennék ilyet!:D) Persze nem csak a borítója miatt vetem meg, de ez volt az, ami elsőre megfogott, utána persze a történet tette ugyanezt. 

2. Lépés: Első benyomás- egy könyv, amit a fülszövege miatt szereztél be
Huh... Hát jóformán az összes, de ha nem is mind, akkor is minimum 90%-a. De most tényleg, nem az az első miután az ember a kezébe veszi, hogy elolvassa röviden miről is szól? Szerintem könnyebb olyat mondani, amit nem amiatt. Például így cselekedtem a Mercy Falls farkasaival, vagy a Csitt, csittel, vagy a Flat Out Love-val, és még egy párral.

3. Lépés: Csábítás- egy könyv csodálatos írással (pl rímek, stílus..)
Lehet, hogy egy kicsit pszichopatának fogok tűnni, már csak a könyv stílusa miatt is, de nekem nagyon tetszett A gonosz új arcá-ban  az, ahogy az író átvezette a múltat a jelenbe. Ám le merem fogadni, hogy még egy jó pár könyv stílusa megfogott, de amilyen lyukas az agyam, csak a legutolsót képes megjegyezni...

4. Lépés: Első randi- egy első rész, aminek a hatására a sorozat többi részét is a magadénak akartad tudni
Minden egyes sorozat, amit eddig olvastam! Ez betudható annak, hogy sorozat gyűjtési mániám van, azaz ha már egy résszel rendelkezem, egyszerűen nem bírom ki, hogy a többi ne legyen az enyém... Most leginkább a Luxen sorozattal vagyok így, mert csak a második rész hibádzik!

5. Lépés: Éjszakai telefonálások- egy könyv, amit egész éjjel olvastál
Megint csak jó pár, de kifejezetten emlékszem, hogy A Végzet ereklyéiből néhány rész éjjeli olvasmány volt, mint ahogy legutóbb A Párválasztó is. 

6. Lépés: Csak rád gondolok- egy könyv, amit képtelen vagy kiverni a fejedből
Most azt mondanám, hogy a Gyönyörű tévedés (amit majd vasárnap bővebben kifejtek), de úgy nagy általánosságban, ami sokszor eszembe jut az Orwell könyve, az 1984. Az a könyv egyszerűen zseniális!

7. Lépés: Testi kapcsolat- egy könyv, aminek imádod az érintését
Az első pontban említett könyv lenne az, s még néhány olyan, ami dombornyomot. Fogalmam sincs, miért is kedvelem őket annyira, de olyan puhák. A dombornyomás király!

8. Lépés: Bemutatás az otthoniaknak- egy könyv, amit szívesen ajánlanál a családodnak
Leginkább az anyukámmal, és a nagymamámmal osztozom a könyveket illetően, így minden olyan romantikus, vagy nyomozós, rejtélyes, nagy titkot őrző könyv számításba jön, amit nem a könyvolvasómon tárolok. A legutóbbi, amin anyukámmal osztoztam az a Luxen sorozat volt, pontosabban ő osztozik velem, mert eredetileg az öve a sorozat... De ki tartja számon?


9. Lépés: Közös jövő- egy könyv, vagy sorozat, amit minden bizonnyal a jövőben is elő fogsz venni
Velem meglepően sokszor megtörténik, hogy egy-egy könyvet vagy sorozatot előveszek egy kis idő elteltével, mindezt azért, hogy átfogóbb képet kapjak róla. Értsd úgy, hogy így több kis részletet észreveszek, vagy éppen teljesen másképp látom a történéseket. Így elöljáróban, talán Az ötösszámú vágóhídat, és az Ököl/jogot fogom újra kinyitni. 

10. lépés: Oszd meg a szeretetet!
Mindenki, aki csak akarja, bátran töltse ki!

2015. október 6., kedd

R.I.P. It or Ship It Book Tag

Gondoltam, én is csinálok egy book taget, a közelmúltban úgyis rengeteget nézegettem, és végül erre esett a választásom, mert minden könyvben a leglehetetlenebb embereket vagyok képes párosítani, így testhez állónak érzem a feladatot :)
Na de lássuk a szabályokat:
- Írd le a különböző karakterek neveit egy papírfecnire. A szám lényegtelen, csak párosan legyenek!
- Tedd bele őket egy pohárba/tálba/kalapba!
- Húzz ki két nevet, valahogy rögzítsd az olvasók számára!
- Már csak dönteni kell. Kíváncsi vagy, milyen lenne a két szereplő kapcsolata (Ship It), esetleg kapásból tudod, hogy ebből csak baj lenne (R.I.P. It)?
 
Én most 26 névvel játszok (16 fiú és 10 lány) 10 menetet.
 
Na akkor lássuk:

1. Menet:
Armand (Vámpírkrónikák) & Nora Sutherlin (Eredendő bűnősök)
Nem. Nagyon nem.
Nora imádja a szexet, oké hogy a fiatal fiúkat is, de leginkább a szexet, és lássuk be Armand egyrészt halott, így erre képtelen, és bár szereti ha megpálcázzák Norának nem nagy élmény ha azonnal begyógyul az áldozata sebei.

R.I.P It

2. Menet:
Lord Akeldama ( Napernyő protektorátus) & Sebastian ( Végzet Ereklyéi sorozat)
Először nemet akartam rá mondani, de tudjátok mit? Igen!
Engem érdekelne a sztori, amiben Sebastian egyfolytában le akarja rombolni a földet Lord Akeldama pedig folyton divat tanácsadásokat adna neki, és lebeszélné a háborúról, mert akkor oda lennének a kedvenc ruhaboltjai.
Röhejes egy páros, de nekem tetszik.

Ship It

3. Menet:
Claudia (Vámpírkrónikák) & Callum Hunt (Magisztérium)
Hát, kinézetileg még csak-csak tekintve, hogy Callum kb. tizenkettő, Claudia meg hat se.
Na jó, eltudom képzelni, hogy egymásba szeretnek, majd Callum idősebb korában valami varázslat folytán idősebbé teszi Claudiát. Akkor happy end amúgy meg....meh...

Ship It? Or not ship it?

4.Menet:
Kevin Khatchadourian (Beszélnünk kell Kevinről) & Will Herondale ( Pokoli szerkezetek)
Huh.. ez egy kicsit húzós. Ezt max viszonzatlan szerelemként tudom elképzelni.
Will szerelemes Kevinbe, és hát ez olyan reménytelen, mert Kevin az Kevin.
De tetszik a szenvedő Will, és az érdektelen Kevin, szóval igen szenvedjenek csak jól áll nekik.

Ship It

5. Menet:
John Cleaver ( Nem vagyok sorozatgyilkos stb) & Clarisse La Rue (Percy Jackson sorozat)
Vicceltek? Egy született szociopata, és Hádész lánya?
A világ legmenőbb párosa!
John, és Clarisse, ahogy gyilkolják a démonokat, és a szörnyeket!
Szerintem Clarisse lazán kezelné John érzelmi analfabétaságát, így kész ők a tökéletes páros!

Ship It

 6.Menet:
Lord Conall Maccon ( Napernyő protekorátus) & Jem Castairs ( Pokoli szerkezetek)
Igen, ez egy kiegyensúlyozott páros lenne.
Conall hirtelen haragúságát, tökéletesen kiegészítené Jem hidegvére, plusz ők tényleg nagyjából egy időben éltek, és mind ketten Londonban,  ráadásul Conall is walesi, (ha jól emlékszem) mint Jem parabataija, Will, szóval náluk minden okés!

Ship It

7. Menet:
Kingsley Edge (Eredendő bűnösök) & Anna Korlova ( Vérbe öltözött Anna)
Soha, nem, egyszerűen nem.
A dühöngő, gyilkos Anna, nem fog behódolni még egy Kingsley-félének se.
Előbb öli meg, minthogy a srác előszedne egy lovagló pálcát, vagy a bájos francia kiejtését.
Ha ezek összekerülnének vér folyna. Kingsley vére.

R.I.P. It

8. Menet:
Minho (Útvesztő) & Wesley Railey ( Eredendő bűnösök)
Kissé hétköznapi páros. Biztos jól kijönnének, és viccelődnének meg minden. Hacsak nem az Útvesztőben futnak össze, akkor gondolom mindkettő futár lenne.
Nem túl izgi páros, de végül is aranyosak.

Ship It

9.Menet: 
Encsy Eszter (Szabó Magda- Az őz) & Biff (Biff evangéliuma)
Nem. Biff vicces, és egy pozitív fickó, mit keresne egy olyan hideg nő mellet mint Eszter, aki ráadásul elég depresszív is. Biff egy ilyen nőt legyen bármennyire szép messze elkerülne.
Ez nem működne.

R.I.P. It

10. Menet:
Lestat ( Vámpírkrónikák) & Percy Jackson ( na kitaláljátok?)
Nem. Egyrészt a rohadt nagy korkülönbség, másrészt hol érne rá a szörnyeket kaszaboló Percy, leállni filozófálni, a síró Lestáttal a Sötét Ajándokokról, és hasonlókról.
Max egy gyors kapcsolat lenne, ami úgy végződne, hogy Percy lesz az első olimposzi vámpír,
mert Lestat viccesnek találná átváltoztatni.

R.I.P It

Végeredmény: Ship It- 5   Ship It? or not ship it? - 1   R.I.P It - 4

Jó kis játék volt, szóval mindenkinek ajánlom, még ha egy kicsit időigényes is!

2015. október 4., vasárnap

Kiera Cass - Az Igazi

Végül Az Igazi...
Hogy ez a címmennyire találó! Elöljáróban annyit, (mert nem tudom magamba fojtani) hogy imádom! Nem árulnék el sokat, inkább tartózkodnék, mint a hátsó szöveg, mert ha bármi konkrétumra fény derülne, a könyv sokat veszítene a hatásosságából. Csak keveset mondva üt igazán!

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. 
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. 

Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. 

Most, hogy nem rúgták ki America mindent bevetett, de és ez egy nagy de, a király elég nagy elvárásokat támasztott elé. Főleg miután kiderült számára, hogy ez a lány nem egy kezesbárány, hanem egy megszelídíthetetlen harcos, aki mindig kiáll majd a saját érvei mellett, sőt mi több, képes másokat is maga mellé állítani. Ez túl nagy fegyver a kezében. És ha még tudna arról, hogy mit folyat a háta mögött a fiával, s hogy America milyen eget rengető mélységekig hatással van Maxon cselekedeteire... 
Miért kell mindig egy tragédia, hogy az embereknek felnyíljon a szeme? És mégis hogyan képes a távolság ilyen mély érzelmeket szülni? Ha eddig valaki nem kedvelte volna Maxon, most már ezer százalék, hogy bele is szeretett. Azok a vallomások, és az utána lévő csalódás, az érzelmek hullámvasútját adják. Az egész könyvben azt éreztem, hogy egyre jobban szorul a hurok és a vége nagyon fog fájni. Annyira nagy volt a feszültség, a sok titok, az érzelmek elfojtása és a bennrekedt félmondatok az egekig tetőztek. Már azt is megszerettük, akit utáltunk, mindenki komplexé vált, semmi sem maradt fekete-fehér. S mikor a végére értünk a szívem szakadt meg, csak egy apró tisztázatlan ügy képes tönkretenni mindent. Lélegzet visszafojtva vártam és belül őrjöngtem, mint America, hogy mi lesz mindebből... És végül kifújhattam a benntartott levegőt és egy mélyet vehettem, mert ha nem is tökéletes a vég mindenki szemszögéből, egy jobb világ vár rájuk! Egy jobb, elnyomástól mentes, igazságosabb világ. 
„Ez nem a "boldogan éltek, míg…” 

Ez annál sokkal, de sokkal több."

≈ Ez már többről szólt, mint a Párválasztóról, itt több minden forgott kockán, és egy szemvillanás alatt változott is meg minden. Sikerült egy függetlenségét védő lánytól, egy sokat tapasztalt, érett nőig eljutnunk, aki megtalálta az igaz szerelmét.
10/10

2015. október 2., péntek

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a parázna lódoktor (Agatha Raisin 2.)


Agatha Raisin felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. A kellemes falucska ugyan kissé unalmas hely Agatha ízléséhez képest, de az új állatorvos megérkezése egészen felvillanyozza. Abban reménykedik, hogy véget érnek a férfiínséges évek. Ám még mielőtt bármi történhetne, a jóképű Dr. Paul Bladen egy véletlen balesetben meghal.
De valóban baleset történt? A körülmények határozottan gyanúsak. Agatha hamarosan rájön, nem ő volt az egyetlen, aki a vonzó állatorvos szerelmét áhította. Kiderül, jó néhány falubeli hölgy táplált hasonló reményeket – miközben sokat szenvedett volt felesége nem győzött örülni, hogy végre-valahára megszabadult a doktortól.
Agatha érdeklődése újra a szomszédja, James Lacey felé fordul, akit korábban sikertelenül próbált meghódítani. Azt reméli, közös nyomozásuk majd összehozza őket. A falubeliek azonban úgy gondolják, jobban tennék, ha felhagynának a detektívesdivel, mielőtt újabb tragédia történik.

~ A történetbe ott kapcsolódunk be, hogy Agatha egy kellemes, de James Lacey nélküli vakációt töltött el, majd hazatér Costwoldsba, ahol épp csak berendezkedett az új orvos. Agatha a sikertelen Lacey-ügyet otthagyva, hát valahogy mindig ott találja magát az állatorvosi rendelőben. Majd amíg el libben Londonba, ahol majdnem átverik, és szerez véletlenül egy új macskát, pont visszajön mielőtt meggyilkolják az állatorvost. Agatha készen áll, hogy ismét átavanzsáljon detektívvé, ezúttal a tőle kissé tartó Lacey-vel karöltve, mindenkit őrületbe kergető nyomozásba kezdjenek.
A második rész is hozza az első jó elemeit, humoros, jó szereplők, és élvezhető stílus. Agathának egy új oldalát ismerjük meg, a sokszor ügyetlen nőt, aki mindig nagyon be akar pasizni. James Lacey, a volt katona szintén rendkívül mulatságos, ahogy ingadozik mi is a véleménye a kissé őrült szomszédjáról. A krimi szál továbbra is háttérbe szorul, de a végén kellő izgalmakat tartogat, és szerintem, meglepetések is rejtőznek benne.
A történetet továbbra sem kell komolyan venni, de kikapcsolódásra tökéletes!
Kedvenc szereplők: Agatha Raisin, James Lacey, Bill Wong
Amit szerettem: humor, stílus, karakterk, szép borító
Amit nem szerettem: Lacey kissé túlságosan is fél a nőktől
Kedvenc idézet:"Agatha teljesen megfeledkezett James Laceyről. Vagy majdnem teljesen. Rohadjon csak Egyiptomban! Remélte, hogy hasmenést kap. Vagy megharapja egy teve.
"

10/10

2015. október 1., csütörtök

Kiera Cass - Az Elit

Késve bár, de törve nem, itt Az Elit Kiera Casstól. 
Csak sikerült eljutnom idáig is. És örülök neki, lassan, de legalább fogynak azok a fránya könyvek. Csak egy baj van, nem az a célom, hogy elfogyjanak, hanem az hogy élvezzem őket, így még tovább tart, de igyekszem aktuális lenni (bár ez most kicsit régebbi könyv, nem rég új résszel bővült, így biztos vagyok benne, hogy sokan előveszik a régi részeket is)
Amit állítanak:

A PALOTÁBA 35 LÁNY ÉRKEZETT. CSAK HATAN MARADTAK. 
A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani…

Az első rész után, igenis vártam ezt a könyvet, még ha ott arra is jutottunk, hogy America magát helyezte előrébb, tudtuk, hogy döntenie kell. És persze nagyon reméltem, hogy ebben a részben végre sikerül választania. Mondhatni beteljesült a kívánságom, de mégsem. Tudom, ez így egy kicsit sem világos, de maga America érzelmei sem azok. Talán ezért jutottam én is ilyen állapotba. 
Ilyet szerintem nem sokszor állítok, de a főszereplő most igenis eltávolodott a szívemtől ebben a részben. Míg az elsőben nagyon megkedveltem és tiszteltem a nézetei miatt, most csak azt hallottam tőle, hogy így Aspen, de nem, mert Maxon. Ezzel a hezitálással sikerült elérnie, hogy az eddig igen biztosnak tűnő helyét Maxon mellett bajba sodorja, hisz az ő türelme is véges. És ha elfogy, még akad jó néhány készséges jelentkező a szívére, vagy a koronájára... Őszintén kicsit kezdtem megharagudni Americára, de tudott ellensúlyozni, olyan cselekvésekkel, amik (szerintem) igazán érettek voltak a részéről. Ugyanis itt az Elitben már kiéleződött a verseny, mert már nem csak Maxonra kellett koncentrálni, hanem a kapott feladatokra is, amik már egy királynő feladatai is egyben. Sőt még akkor nem is említettem Marleet, aki elkerülendő példaként állt előtte. Sajnos ez volt az a pont, ahol még inkább úgy tetszett, hogy Maxon a múlté, de mint már számomra kiderült, a mi kis hercegünk sokkalta árnyaltabb annál, amit láttatni enged. (azért, mert ilyen titkolózó, megcsapkodnám, hogy észhez térjen és felfogja, hogy a nők mindent, de mindent túlkomplikálnak, és most már ezt is vegye számításba) Ez a Maxon, Marlee esete, America érzései, meg Aspen fejlődése (ez a rész után és A palotaőr után együtt tudok vele érezni, sőt megkedveltem) mind egy nagy katyvasz, mármint mesterien összekuszált mindent az írónő. Komolyan, már semmiben nem voltam biztos. Ezt az érzést tetőzte még a király nyilvánvaló ellenszenve, és a lázadók támadásai. De most tényleg, mit akarnak? (bár van egy-két tippem) És mégis hogy a fenébe tudnak mindig bejutni??? Mit csinál az őrség? Mert nekem úgy tűnik, hogy mindig csak az utolsó pillanatban cselekszenek. Huuhhh, egybevetve tetszett ez a rész, sokkal izgalmasabbra, drámaibbra, színesebbre sikeredett mint az első, de Americával kéne valamit kezdeni... A leíró részeket pedig egyszerűen imádom, azok a ruhák, s a Palota szinte magam elé tudom képzelni, bárcsak a zord külvilágból is ennyit láttatna!
≈ Bár a végén megijesztett az írónő, nem tágítok a sorozattól!
10/9