Dan Wells: Szörnyeteg úr (John Cleaver 2.)



Vendégbejegyzés - NinjaDeltoidMacska

A Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe.
De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.
John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban – az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget – most átveszi az uralmat.
Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet.
Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.

~Ugye még emlékeztek rá, hogy az első részből lesz film? Juj, de rég is volt mikor az elsőt olvastam, de mivel úgyis vonaton kellet utazni, a kötelezőket pedig messze kerülöm, gyorsan lekaptam ezt a polcról. A kissé lebetegedős nyaraláson pedig két nap alatt kiolvastam. Igen egyedi élményekkel bővültem, mint a csöndben nevetni miközben egy ilyen borítójú könyvet olvasol, illetve a bizonyos, öld már meg, ne bántsd, kifejezések mormogása felváltva.
De nézzük a történetet. John éli tovább az életét, miután volt szomszédját megromlott spenótfőzelék szerű valamivé változtatta. Minden jó, úgy tűnik végre kezd becsajozni, van jogsija stb. Aha, aztán jön megint a hullák tengere. John persze nyomoz, és valami oknál fogva még az FBI is szeretné, ha segítene neki. Csakhogy közben Szörnyeteg úr is vérre szomjazik...
Aggódtam, hogy Dan Wells beleesik a trilógiák hibájába, hogy a második kötet a mélypont, nem szól semmiről és/vagy csak átkötő rész a fináléhoz. Hát pont nem! A könyv nagyon ütős, külső, és belső harcok kereszttüze, miközben nagyon vicces, és undorító is tud lenni, gyakran egy időben. John az ünnepelt hős, és látszik rajta hogy megakar javulni, de valóban ő lenne ez az önzetlen emberbarát? Képes lenne egy életre elzárni Szörnyeteg urat, aki szintén ő?
Aztán ott vannak a nagyon jól felépített családi gondok. John édesanyja remekül megszerkesztett szereplő, ahogy próbálja a gyerekeit megmenteni. Brooke viszont már kevésbé szimpatikus, értem én a végét, és örülök hogy így van, de akkor is valahogy szíven szúrt az utolsó beszélgetése Johnnal.
Az egyetlen hiba, amit leginkább feltudnék sorolni, az csak annyi, hogy John miért rögtön egy démonra gyanakszik? Miért nem vetődik fel benne hogy egy emberi gyilkossal áll szemben, Emellett külön taps amiért Wells meglépte a macskás részt. Nem lepődtem meg rajta, de mindenképp elismerésem, hogy még utána is szimpatikus maradt a főhős.
De ami leginkább kellemesen, és kellemetlenül borzongatott meg, az a kínzó ház lélegzet visszafojtott percei.
Csak egyetlen kérdésem maradt. Amire tudom nem kapok választ. Ki az a lány a falban?

Kedvenc szereplők: John, April Cleaver (John anyja), Radha
Amit szerettem: a humora, John belső vívódásai, a kínzó ház vége
Amit nem szerettem: miért nem ötlik fel benne hogy ember a gyilkos?
Kedvenc idézet:"– Egyetlen családtagunk büszkélkedhet normális párkapcsolattal, az is szociopata."
10/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök 1.)

Kresley Cole - Az álmok sötét harcosa

Kresley Cole - A tél halálos csókja

Megint esik, szerda