Becca Fitzpatrick - Finale

A célegyenesben a Finale - Végjátékkal, Beccatól.
Az utolsó rész...

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nora és Folt azt hitte, immár maguk mögött hagyták a bajokat. Hank nincs többé, a csúf vendettának
(ez nem tudom mi, de ez volt odaírva:D) véget vethetnek. Ám Hank – akaratlanul – után Nora válik a nefilek vezetőjévé, és be kell fejeznie, amit előde elkezdett. 
Vagyis el kell pusztítania a bukott angyalokat. El kell pusztítania Foltot. 
Nora ezt sosem tenné meg – így hát tervet készítenek Folttal. Elhitetik a világgal, hogy szakítottak, és belülről alakítják át a rendszert. Nora meggyőzi a nefileket, hogy hibát követnek el, ha a bukott angyalok ellen szállnak hadba, Folt pedig megtud mindent a másik oldalról, amit csak képes. Megállítják a háborút, mielőtt egyáltalán elkezdődne. 
Azonban még a legalaposabban kidolgozott tervek is sokszor félresiklanak. 

Norát mindenestől igénybe veszi új szerepe, és az addig sosem tapasztalt hatalom vonzásába esik.

Ha lehet, ezt a részt még jobban vártam, pontosabban azt, hogy végre pont kerüljön minden ire. Csak arra nem számítottam, hogy így sikerül majd mindezt véghezvinnie Noraéknak. Próbálok valami épkézlábat összehozni ebből az értékelésből, de nem tudok spoiler nélkül... Így sokat nem is árulnék el a cselekményből, ugyanis ez a legkiszámíthatatlanabb és a legmegfogóbb része a könyvnek. A karakterekről viszont szabad egy pár szót ejteni. A szememben mindenki nagy változáson esett át, legfőképp Veeről állítanám ezt, aki teljes mellszélességgel barátnője pártját fogta és végre, nemcsak az édességek dobták fel (természetesen azok is). Scott rettenetes a szívemhez nőtt! Nora nem is kaphatott volna jobb barátot és pótbátyót! De megérdemelte, mert sokkal érettebbé vált, ám még mindig akadt egy kis gondja a helyes döntések hozatalában, ha Foltról volt szó. És hát Folt, az Folt, még ha ebben a részben kicsit gyanússá, és szelíddé is vált. A hazugságok, félrevezetések ebből a részből sem hiányozhattak, és kitűnően hozták a hozzájuk fűzött reményeket. Komolyan, ha van olyan ember, aki egy kis sejtésnél tovább jutott, és jó irányba, az előtt le a kalappal, és persze az írónő előtt is, hogy mindezt kitalálta. Sikerült elérnie, hogy mindent megkérdőjelezzek, hogy fukarul bánjak a bizalmammal, hogy sokat nevessek (akár a buszon, közönség előtt is), és a megszokott húrként feszülő hangulatot sem felejtette el.
A befejezés pedig célba talált, tökéletes! Az epilógus pedig csak hab a tortán, vagy inkább már a cseresznye azon a habon!
≈ Hát majdnem mindent megkaptam, amit ettől a könyvtől vártam, de azért sajnálok egyet s mást (valakit)... Na de fel a fejjel, mert minden jó, ha a vége Folt! 
10/8

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök 1.)

Kresley Cole - Az álmok sötét harcosa

Kresley Cole - A tél halálos csókja

Megint esik, szerda