2015. szeptember 30., szerda

Megint csak...

... eltelt egy hét, és én még inkább fáradtabbnak és elcsigázottabbnak érzem magam, mint eddig. Remélem ezzel csak én vagyok így s másnak sok-sok szabad ideje jut, az egyik kedvenc időtöltésére, az olvasásra! Hogy hű legyek az eredeti elképzeléshez, ma réges-rég elfeledett kívánság könyves posztot hozok, hisz mégis csak szerda van! 
Nem is húzom tovább az olvasóközönség figyelmét, elárulom a könyv címét. (tegyünk úgy, mintha eddig észre sem vettétek volna a borítóról készült képet)
Ami *dobpergés*, Meg Rosofftól, a Majd újra lesz nyár.
Nem pont a legjobb indok, amit fel tudok hozni, sőt egyenesen nem szeretem, ha valaki ezzel jön, de én a film miatt akarom elolvasni. Igen, a film megnézése után kaptam kedvet... DE pozitívum, hogy a film elnyerte a tetszésemet, így arra merek következtetni, hogy a könyvvel sem lesz másképp.
Szóval ez is felkerült mind a kívánság, mind a várólistámra, csak sajna (de talán nem is) ki tudja mikor érek ehhez a könyvhöz, de legalább van időm beszerezni!

2015. szeptember 26., szombat

1984




Vigyázat! Spoiler!
Ha egy szóval kellene jellemeznem az 1984-et, azt mondanám: zseniális. Milyen értelemben használom ezt a melléknevet? Olyan hátborzongatóan pontosan ráérez a szerző, hogy hogyan lehet megkérdőjelezni és felborítani az emberi értékeket, hogy az olvasó csak pislog és csóválja a fejét döbbenetében. Ez a zsenialitás.
 Orwell felépített egy világot, amelyben az ember nem lehet ember. Egy diktatúra, ami az egész bolygón jelen van, nincs menekvés. Főszereplőnk, Winston Smith - egy középkorú férfi, akinek a vesztévé vált a gondolkozás – szemszögén keresztül ismerjük meg ezt a különös rendszert. Milyen hely az, ahol nem lehet gondolkozni, nem lehet szerelmesnek lenni, nem lehet véleményt nyilvánítani, rettegni kell a saját családtagjaidtól, az otthonodban megfigyelnek, és még sorolhatnám, milyen módokon korlátozzák az életet? Gondolatrendőrség; telekép; a múlt átírása; „szeretet”minisztérium; gyűlöletkeltés; elnyomás; rettegésben tartás; mind azt a célt szolgálja, hogy hatalmon tartsa, a társadalom vezető rétegét, ami minimális százalékát teszi ki az emberiségnek. Mert „a hatalom nem eszköz; a hatalom cél” .
 A regényben megkérdőjeleződik minden, ami érték. A rendszer nem képvisel értékeket. A rendszer egy eszmét képvisel, ami a következő:
 A háború: béke
 A szabadság: szolgaság
 A tudatlanság: erő

Mit is takarnak ezek a szavak? Kezdjük az első állítással: a háború: béke. A három szuperállam között fennálló hadi helyzet célja nem egymás meghódítása, hanem a nép szegénységben és műveletlenségben tartása, aminek hatására nem törnek ki lázadások. Ezáltal az államokon belül „béke” lesz.
Második: a szabadság: szolgaság. A belső párt szerint a társadalom alsó rétege akkor is alsó réteg marad, ha változik a vezető, teljesen mindegy, hogy mi az ideológia, a szegény pedig szolga lesz, bárki hirdeti neki a szabadságot.
Harmadik: tudatlanság: erő. A múlt nem ismerése, a műveletlenség és a korlátozottság miatt a rendszer kelthet bármilyen illúziókat és találhat ki hazugságokat, senki nem fogja tudni megcáfolni, ez pedig erő. Ami a diktatúra oldalán áll.
 Az értékek azon emberek szerint, akiknek nem sikerült kimosni az agyát, megfelelnek a mai ember értékeivel: szabadság a gondolkodásban, a szerelemben, a döntésekben, stb.
 A probléma abban rejlik, hogy ezeknek a LÉTEZÉSÉRE tesz egy kérdőjelet a szerző. Sőt, a létezés létezése is vita tárgyává válik. Tényleg minden csak azért van úgy, ahogy, mert mi, emberek, az emberi agyunkkal így fogjuk fel? Ki mondja meg, hogy mi az, ami létezik és mi az, ami nem? A többség? Nem hinném. Orwell sem hiszi, az én olvasatomból legalább is.
 Talán nem is csak a valóságot kérdőjelezi meg, hanem a szeretet, a szabadság és úgy összefogóan az emberiesség törékenységét, avagy törhetetlenségét. Talán a szerelem erejének nagyságát tiporja össze.
 De felmerül az is, hogy Winston és Julia között tényleg szerelem volt, vagy csak egymásba kapaszkodtak, keresték a boldogságot és a szabadságot abban a kiégetett és felborult világban. Lehet-e igazán és mélyen szeretni, ha az ember ilyen elnyomott és érzelmileg sérült?
 Szabadság. Mit jelent? A főszereplő szerint a szabadság az, ha kimondhatjuk, hogy 2+2=4. Vagyis, ha a természetes emberi értékek és törvények elfogadottak és tiszteletben tartottak. A diktatúra ellenben azon a véleményen van, hogy ha azt állítja, 2+2=5, akkor el kell hinni. Azaz, minden értéket és törvényt a Nagy Testvér alkot, és ezek a helyesek, bármennyire ellentmondanak az elsőknek.
 A leghátborzongatóbb, hogy Winston el is hiszi. Ki lehet ölni az önálló gondolkodást megfelelő mennyiségű kínzással?
 Abszurd és egyben félelmetesen valóságos, ahogy ez a könyv kihúzza a lábunk alól a talajt. Az ember bármilyen élethelyzetben van, olyan sokrétűen rázza szét a világképet, hogy mindenképpen mélyen érinti. Mindenkit másképp. Van, aki körülnéz a világban, keresi az aktualitását, van, aki a jövőbeni lehetséges létrejöttét egy ilyen diktatúrának, van, aki a szabadság összezúzásán rendül meg, van, aki a valóság fogalmának megkérdőjelezésén, van, aki a szerelem létezésén filozofálgat, miután befejezte az utolsó oldalt, van, aki azon töpreng, vajon meddig lehet fokozni az őrült, önérdekű kegyetlenkedést, van, aki az összesen egyszerre.
 Szerintem a regény célja és elkerülhetetlen következménye, hogy az ember elkezd GONDOLKOZNI. Ez pedig vitathatatlanul hasznos és jó dolog.
Számomra rendkívül tanulságos volt, ahogy Orwell megmutatta, milyen könnyű a bizonytalanság mocsarába taszítani a véleményt, megkérdőjelezni a hitet, feltüzelni a küzdeni vágyást a rossz ellen, és a létezés, mint létezésre cáfolatot tenni egy zseniális művel.
 Ám mégis, mennyire lehetséges egy ilyen diktatúra kialakulása? Ellentmondással küzdök, mert szerintem bármi megtörténhet, ezzel szemben biztosan és megingathatatlanul hiszek az emberekben, ha engem kérdeznek, Orwell egyvalamiben hibázott, amikor megírta ezt a regényt:
 Alábecsülte az emberiséget.


2015. szeptember 23., szerda

Meghalós szerda...

Csak azért, mert a szerdai edzéseken általában meghalok, és mert ezért a könyvvért is...vagy más fog, ha nem olvashatom. Szóval ide vele, mert ha nem... 
Csak vicceltem, bár nagyon szeretném!:)

Hogy érthető legyen: 
Eddig még csak az első részéről, hoztam bejegyzést, ám most (vasárnap) várható majd a második része, s közben elkezdem a harmadikat is...DE mi lesz a negyedikkel?? Sajna azt még nem szereztem be, és tudom, hogy nem fogom kibírni a stresszt, mert az eddigi részek is csak úgy olvastatták magukat...

És, hogy csak ne a vergődésemet lássátok, egy kis véleményt is idecsempészek:
A Párválasztó történetekből, A herceg...
Mit is mondhatnék, az első részben mivel csak America szemén keresztül látjuk, így nem túl szimpatikus elsőre. Már félreértés ne essék, nagyon megkedveltem, de mintha csak egy bábú lenne az apja kezében. Bár olyan benyomást kelt mint, aki már szeretne kitörni ebből a szerepből. És ebben csak megerősített ez a kis feledik (?) történet. Ugyanis sokkal több van benne mint, azt első ránézésre gondolnánk. Igazán kitartó és lojális a "tökéletes családjához", ami sajnos messze nem tökéletes. Így igazán nagy a nyomás rajta, aminek tetemes részét apja elvárásai teszik ki. De. hogy pozitív is legyek, szinte alig bírtam kivárni, hogy az ő szemszögéből is eljussak arra a pontra, ahol találkoznak a kertben. És nem csalódtam! 

2015. szeptember 22., kedd

M. C. Beaton: Agatha Raisin és a spenótos halálpite (Agatha Raisin 1.)


Agatha Raisin, az egyedülálló, célratörő reklámügynök eladja cégét, felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. Ám a vágyott életről kiderül, hogy borzalmasan unalmas. Agatha, hogy unalmát elűzze, benevez a helyi pitesütő versenyre. Mivel fogalma sincs sütésről-főzésről, vesz egy kész pitét a londoni ismerős boltban, és sajátjaként nevezi be. Még a zsűri elnökét, a helybeli Cummings-Browne ezredest is megpróbálja megvesztegetni, de nem ő nyer. Ám a verseny végeztével az ezredes hazaviszi a süteményt, megeszi és meghal. Kiderül, hogy a pite spenótjába gyilkos csomorika keveredett. A rendőrség ugyan véletlen balesetként zárja le az ügyet, ám Agatha gyilkosságra gyanakszik és nyomozni kezd…
~Hát, azt hiszem nagy fába vágtam a fejszém. Ha az Agatha Raisin sorozat, nem is annyira közismert, mi sem igazolhatná élvezhetőségét, hogy több mint huszonöt(!) kötet jelent meg belőle angolul, és tizennyolc magyarul.Lássuk hát most, a kezdetek kezdetét az első részt! 
Agatha, a profi reklámszakember végre, de meglehetősen hamar nyugdíjba vonul, és leköltözködik egy kis angol faluba. Na, de milyen is a városi nagyasszony élete, itt ahol meg van az a bizonyos távolságtartás a "betelepültektől"? 
Agatha Raisin, az egyik leghumorosabb karakter, akiről olvastam, hát még, hogy egy krimiről van szó! Az eddig nem túlzottan társasági életet élő, ötvenéves nő, benevez egy pitesütő versenyre, hogy végre felfigyeljenek rá, és már itt kezdődnek a bajok. Annyira szimpatikus volt, hogy végre egy olyan főhősről olvashattam, aki nem mindig a becsületes utat választja! Agatha nem áll neki, hogy nem létező főzőtudományára alapozzon, inkább elmegy, és vesz egy pitét, majd még a zsűrit is megpróbálja lekenyerezni! 
Ugye mivel ez egy krimi, meg van itt a nyomozós, baleset volt, vagy sem esetek, de senki se gondoljon komoly hangvételű könyvre! Itt bizony, néha megáll a történet, hogy megigyon egy teát, és ezzel is remekül festi le a vidéki idilli, de belül mégis viszályos életet. Agathat persze a felbukkanó ellenségek, és kellemetlen felsülése a piteversenyen, nem akadályozza meg hogy nyomozni kezdjen, ezzel belopja magát a helybeliek szívébe, ami többé kevésbé, talán, sikerrel is fog járni, vagy sem?
Erőssége a történetnek, a remek humor, az érdekes mellékszálak és, hogy a szereplői gyakran elég idősek. Agathában remekül magunkra ismerhetünk, mint a kissé suta barátkozási próbálkozások, esetleg ahogy mi is megpróbálunk néha, kissé megkönnyíteni a magunk dolgát.
A könyv remek nyári, pihenős könyv, vagy csak ha valami kis laza olvasmányra vágyunk, a két monumentális regényünk között. Ami pedig végképp meglepett, hogy a könyv egyidős velem, és mégis akár ma is játszódhatna.
A könyvből készült film is, 2014-ben, ami remekül visszaadja a könyv hangulatát, és bár voltak benne részek amiket rendesen megváltoztattak, mint a hirtelen kreált szerelmi háromszög, vagy, hogy Roy meleg, de ezek is inkább hozzáadnak, mint elvesznek. 
Kedvenc szereplők: Agatha Raisin, Bill Wong,
Amit szerettem: remek hangulat, humor, élethű szereplők  
Amit nem szerettem: a krimi szál lehetne erősebb is
Kedvenc idézet:" - Elfelejtette bekapcsolni a szerkentyűt."

10/10 

2015. szeptember 20., vasárnap

Kiera Cass - A Párválasztó

Olyan gyönyörű!
Imádom a kéket!
És végre eljutottam A Párválasztóig, Kiera Casstól!
Nem is értem miért halasztottam eddig, bár az közrejátszik, hogy csak akkor akartam belekezdeni, mikor már az összes része kijött... Erre ebben az évben kijött még egy rész, pont most mikor már rávettem magam, hogy igenis ez a következő a sorban... Nem baj, megérte! 
Hátsó szöveg, ami megfoghat elsőre (elmondanám, hogy én ezeket csak nagy ritkán olvasom el...):

Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.

Először nem tudtam hova tenni a történetet hisz a negyedik világ háború után járunk egy Illéa nevű helyen, de mégis mi az és hol van? És negyedik??? Mint kiderült ez a régi Amerika, ami sokat megélt már, ezért is olyan érdekes és találó a főszereplő neve. Szóval America a mi rebellis főszereplőnk egy 17 éves lány, aki az ötös kasztba tartozik. Ami nem éppen egy előkelő hely a társadalmi ranglétrán, de mégiscsak 3 kaszttal jobb az itteniek élete, mint az utcán elő nyolcasoké. Az élete szép volt eddig, vagy legalábbis elviselhető a számára, ám a váratlan szerelem mindig, s mindenhol bekavar, hátha még egy kaszttal alattunk lévőbe szeretünk bele. Még így sem lett volna olyan nagy baj, mert nehezen, de megéltek volna abból a kevésből, amit sikerül összekaparniuk. Ám eljött a Párválasztó ideje, ahova minden 16-20 közötti lány jelentkezhet, s majd sorsolás (?) útján kiválasztanak egyet-egyet tartományonként. Americanak mindenhez nagyobb kedve lett volna, mint jelentkezni, de az ígéret szép szó, és amúgy is mennyi az esélye hogy ezrek közül épp őt válogatnák be a harmincötbe? És az élet mily' kegyetlen, de megértő is. Ha összetörik a szívünket, talán vigaszt nyújthat a herceg szívéért versengeni. De biztos hogy csak a szív fontos mindenkinek? És hogy oly' egyszerű lesz harmincöt lánnyal együtt lakni? És akkor ne is beszéljünk a támadásokról. Mit titkolnak az egyesek? Miért nem tanul mindenki egységes történelmet, és miért nincsenek régi töri könyvek? Mi történhetett a múltban? Miért vannak a kasztok? Régen is így lett volna minden? De ez izgatja legkevésbé kedvesünket mikor két férfi, s a saját érzelmei között őrlődik. Americanak, a heves, forró fejű, mindig őszinte lánynak mégis sikerül helytállnia s bekerülnie az elitbe. Ki tudja még mi vár, az egyéniségével rendkívül kitűnő hősünkre?
≈ Amellett, hogy imádom az egész történetet és majd beleőrülök a kíváncsiságba, el is gondolkodtat a könyv...Mert a cukros máz alatt kemény társadalmi kérdéseket feszeget az írónő, amik nagy hatással lehetnek a jövőre...
10/9

2015. szeptember 16., szerda

John Cure - A gonosz új arca

Az újdonság John Cure-tól, A gonosz új arca... e hét szerdára
Számomra rendkívül kiugró könyv, hisz ismeritek az írásaimat, és általában valami romantikus felé nyúlok a polcon. Talán azért, mert könnyebben emészthetőek, és csak néha vágyom a sürgő-forgó életem mellé valami másra. Na, ez teljes mértekben valami MÁS volt.

"A holtak visszatérhetnek az élők világába? 
John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el.
S így kezdődik minden. Le a kalappal az író előtt, mert annak ellenére, hogy nem terepem a brutalitás, megfogott a stílusával. Oly' mértékben filmszerűen írt le mindent, hogy konkrétan a szemem előtt láttam minden egyes jelenetet. (és hát a pszichothrillereket szeretem nézni) Amit még nagyon kedveltem, az az, hogy kis dózisokban adagolta az olvasónak az információt Johnról. Nem tudom mi játszódhatott le a fejében mikor írta, de szerintem megragadta a pszichopata én lényegét, vagy legalábbis én így képzelek el egyet. (és ez most csak erősített rajta)

Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze. 
Rendkívül gyors a váltás, hisz egy sorozatgyilkos fejéből egy család életbe csöppenünk. A kapcsolat létrejöttének valódisága, s az élet nehézségei remekül kiérződnek a szövegből. A fejezetek közti átvezetésért pedig nagyon nagy piros pont, még nem találkoztam ilyennel, de ötletesnek tartom. Közhelyek (amik, mint tudjuk mind igazak), s hétköznapi gondok, gondolatok teszik viccessé, néhol viszont aggasztóvá a helyzetet. Volt egy pont mikor nagyon megharagudtam az íróra emiatt. Annyira szép idilli képet rakott elénk, és a másodperc tört része alatt képes volt tönkretenni azt, komoly arculcsapásként ért. És nem ez volt az egyetlen! Bár miután felnyitotta a szemem, könnyebb volt megérteni az okokat. Mindkét fél menekült a saját felnőtt életéből, hol felejtéssel, hol pedig a gyermek, s kamaszkor visszaidézésével... Sajna több-kevesebb sikerrel.

Eddiet, a rémálmokkal küzdő kamaszfiút megtalálja az első szerelem. Felhőtlen, boldog szárnyalását viszont egy a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút. 
És én még mertem azt hinni, hogy a mélyhipnózisos kezelés után lépnek valamit... Ami egyébként egy igen bizarr jelenet a könyvben. Legalábbis az ember úgy éli meg, hisz gyanakszik valamire, de mikor az be is igazolódik, igen megdöbben. Oh, és mit tesz, mit nem az író, megint gyorsan vált mielőtt mélyebben beleáshatnánk magunkat a problémába.

Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként a maffiába beépülve. Mégis a legveszélyesebb küldetése most vár rá, amikor az Interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másolós gyilkos nyomában vannak, azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek is visszatérhetnek az élők világába... "
A család után egy egyedülálló, karrierista nő életébe csöppenünk, aki a fejébe vette, hogy ezen az ügyön is gond nélkül átgázol. A brutális, kegyetlen gyilkosságok lassan, ám nyomra vezetik Gemsit, aki önmagát is képes életveszélybe sodorni. Az utolsó pillanatig nem akartam elhinni, hogy valóban az a tettes aki. Pedig már az elején elárulja az író, és még tudtam is, de élt bennem a remény, hogy nem ő az. De a holtak mindenre képesek. DE és ez nyomatékosabb, kétszer már nem térhetnek vissza!

Még ezer meg ezer apróságot megemlítenék, hogy Agatha mennyire kegyetlen volt a férjével és a fiával, mert csak az önön boldogsága érdekelte akkor. Vagy, hogy imádtam a szégyenlős, szerelmes Eddiet, meg a nagyszájú haverját Túrót. Vagy még, hogy Gemsi életét tönkre tette a beépülés, és már sohasem lehet ép. És legfőképp azt, hogy nagyon meghatott a vége, annak ellenére, hogy még elbírtam volna viselni, ha csűri-csavarja az író. Ennyi legyen is elég, mert ha többre vágytok, olvassátok el a könyvet!
≈ "... ha valaki elolvassa a történeteimet, az ragadja magával és kellemes, pozitív érzések kíséretében tegye le, várva a következő alkalmat." Elmondhatom, hogy én eleget teszek a kívánságnak, és várom a következő könyvet!
10/10

2015. szeptember 12., szombat

Az ég a földig ér



"Kár, hogy a szerelemhez nem jár időzítő szerkezet, mint a bombákhoz. Legalábbis Lennie szerint. A tizenhét éves lány nemrég vesztette el imádott nővérét, és semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy egyszerre két fiú is feldúlja addigi békés, eseménytelen (mondjuk ki: unalmas) életét. Mégis ez történik. Lennie-t a közös veszteség egyre közelebb sodorja Bailey vőlegényéhez, de közben felbukkan Joe, ez a fantasztikus, szenvedélyes srác, akinek a gitárjátéka virtuóz, az életöröme ragadós, és akinek minden egyes csókjától mintha felrobbanna a világ… 
Az egyik fiú emlékezni segít, a másik felejteni. De szabad-e egyáltalán boldognak, szerelmesnek lennie, amikor épp gyászol?"

Mit tud okozni egy haláleset? Mit tud okozni, ha meghal valaki, akit szeretünk, aki nélkül el sem tudjuk képzelni az életet?
A világ fenekestül felfordul. Lennie alól kirepül a talaj, és hirtelen minden tótágast áll. A pillanatok megtelnek érzésekkel, a leírhatatlan fájdalom nyomásától kezdve egészen a boldogság legfényesebb hullámáig. Színesen kavarogva-keveredve átalakítják és megalkotják az új univerzumot, amiben a lánynak meg kell találnia a helyét.
A fülszöveget csak azért másoltam ide, hogy elmondhassam, a könyvnek sokkal mélyebb rétegei is vannak a fent leírtaknál.
A történet során megismerkedünk Lennie családjával, Nagyival és Dagival, akik furcsák, de úgy egyébként, ebben a világban mindenki bolondos. Ahogy az életben is. Ez is hozzátesz ahhoz, hogy mennyire őszinte és valósághű.
Csodálatos humor és az egyedülállóan hitelesen megfogalmazott érzések teszik azzá ezt a regényt, ami. Fantasztikussá.




2015. szeptember 9., szerda

Majdnem...

Hát majdhogynem kívánság szerda ez a mai, de mégsem. Hogy is kívánhatnék olyat, ami már megvan? 
Igen ám, de sokat vártam rá, és arra is, hogy elmondhassam, sikerült a Mogul Kiadóval kötni egy egyességet. Ebből számotokra csak az fontos, hogy most már az általuk közölt könyveket, a kiadásuk után nem sokkal véleményezzük, így ti is hamarabb juthattok, akár döntő erejű információkhoz. 
Szóval az első könyv nem más, mint A gonosz új arca, John Cure-től.
És hamarosan jön majd a bejegyzés is róla! Elöljáróban annyit, hogy tetszik...

2015. szeptember 8., kedd

Dan Wells: Szörnyeteg úr (John Cleaver 2.)


A Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe.
De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.
John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban – az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget – most átveszi az uralmat.
Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet.
Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.
~Ugye még emlékeztek rá, hogy az első részből lesz film? Juj, de rég is volt mikor az elsőt olvastam, de mivel úgyis vonaton kellet utazni, a kötelezőket pedig messze kerülöm, gyorsan lekaptam ezt a polcról. A kissé lebetegedős nyaraláson pedig két nap alatt kiolvastam. Igen egyedi élményekkel bővültem, mint a csöndben nevetni miközben egy ilyen borítójú könyvet olvasol, illetve a bizonyos, öld már meg, ne bántsd, kifejezések mormogása felváltva.
De nézzük a történetet. John éli tovább az életét, miután volt szomszédját megromlott spenótfőzelék szerű valamivé változtatta. Minden jó, úgy tűnik végre kezd becsajozni, van jogsija stb. Aha, aztán jön megint a hullák tengere. John persze nyomoz, és valami oknál fogva még az FBI is szeretné, ha segítene neki. Csakhogy közben Szörnyeteg úr is vérre szomjazik...
Aggódtam, hogy Dan Wells beleesik a trilógiák hibájába, hogy a második kötet a mélypont, nem szól semmiről és/vagy csak átkötő rész a fináléhoz. Hát pont nem! A könyv nagyon ütős, külső, és belső harcok kereszttüze, miközben nagyon vicces, és undorító is tud lenni, gyakran egy időben. John az ünnepelt hős, és látszik rajta hogy megakar javulni, de valóban ő lenne ez az önzetlen emberbarát? Képes lenne egy életre elzárni Szörnyeteg urat, aki szintén ő? 
Aztán ott vannak a nagyon jól felépített családi gondok. John édesanyja remekül megszerkesztett szereplő, ahogy próbálja a gyerekeit megmenteni. Brooke viszont már kevésbé szimpatikus, értem én a végét, és örülök hogy így van, de akkor is valahogy szíven szúrt az utolsó beszélgetése Johnnal. 
Az egyetlen hiba, amit leginkább feltudnék sorolni, az csak annyi, hogy John miért rögtön egy démonra gyanakszik? Miért nem vetődik fel benne hogy egy emberi gyilkossal áll szemben, Emellett külön taps amiért Wells meglépte a macskás részt. Nem lepődtem meg rajta, de mindenképp elismerésem, hogy még utána is szimpatikus maradt a főhős.
De ami leginkább kellemesen, és kellemetlenül borzongatott meg, az a kínzó ház lélegzet visszafojtott percei.
Csak egyetlen kérdésem maradt. Amire tudom nem kapok választ. Ki az a lány a falban?
Kedvenc szereplők: John, April Cleaver (John anyja), Radha
Amit szerettem: a humora, John belső vívódásai, a kínzó ház vége
Amit nem szerettem: miért nem ötlik fel benne hogy ember a gyilkos?
Kedvenc idézet:"– Egyetlen családtagunk büszkélkedhet normális párkapcsolattal, az is szociopata."

10/10

2015. szeptember 6., vasárnap

Becca Fitzpatrick - Finale

A célegyenesben a Finale - Végjátékkal, Beccatól.
Az utolsó rész...

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nora és Folt azt hitte, immár maguk mögött hagyták a bajokat. Hank nincs többé, a csúf vendettának (ez nem tudom mi, de ez volt odaírva:D) véget vethetnek. Ám Hank – akaratlanul – után Nora válik a nefilek vezetőjévé, és be kell fejeznie, amit előde elkezdett. 
Vagyis el kell pusztítania a bukott angyalokat. El kell pusztítania Foltot. 
Nora ezt sosem tenné meg – így hát tervet készítenek Folttal. Elhitetik a világgal, hogy szakítottak, és belülről alakítják át a rendszert. Nora meggyőzi a nefileket, hogy hibát követnek el, ha a bukott angyalok ellen szállnak hadba, Folt pedig megtud mindent a másik oldalról, amit csak képes. Megállítják a háborút, mielőtt egyáltalán elkezdődne. 
Azonban még a legalaposabban kidolgozott tervek is sokszor félresiklanak. 

Norát mindenestől igénybe veszi új szerepe, és az addig sosem tapasztalt hatalom vonzásába esik.

Ha lehet, ezt a részt még jobban vártam, pontosabban azt, hogy végre pont kerüljön minden ire. Csak arra nem számítottam, hogy így sikerül majd mindezt véghezvinnie Noraéknak. Próbálok valami épkézlábat összehozni ebből az értékelésből, de nem tudok spoiler nélkül... Így sokat nem is árulnék el a cselekményből, ugyanis ez a legkiszámíthatatlanabb és a legmegfogóbb része a könyvnek. A karakterekről viszont szabad egy pár szót ejteni. A szememben mindenki nagy változáson esett át, legfőképp Veeről állítanám ezt, aki teljes mellszélességgel barátnője pártját fogta és végre, nemcsak az édességek dobták fel (természetesen azok is). Scott rettenetes a szívemhez nőtt! Nora nem is kaphatott volna jobb barátot és pótbátyót! De megérdemelte, mert sokkal érettebbé vált, ám még mindig akadt egy kis gondja a helyes döntések hozatalában, ha Foltról volt szó. És hát Folt, az Folt, még ha ebben a részben kicsit gyanússá, és szelíddé is vált. A hazugságok, félrevezetések ebből a részből sem hiányozhattak, és kitűnően hozták a hozzájuk fűzött reményeket. Komolyan, ha van olyan ember, aki egy kis sejtésnél tovább jutott, és jó irányba, az előtt le a kalappal, és persze az írónő előtt is, hogy mindezt kitalálta. Sikerült elérnie, hogy mindent megkérdőjelezzek, hogy fukarul bánjak a bizalmammal, hogy sokat nevessek (akár a buszon, közönség előtt is), és a megszokott húrként feszülő hangulatot sem felejtette el.
A befejezés pedig célba talált, tökéletes! Az epilógus pedig csak hab a tortán, vagy inkább már a cseresznye azon a habon!
≈ Hát majdnem mindent megkaptam, amit ettől a könyvtől vártam, de azért sajnálok egyet s mást (valakit)... Na de fel a fejjel, mert minden jó, ha a vége Folt! 
10/8

2015. szeptember 2., szerda

Sulis szerda

Hát csak elérkezett a nyár vége, s egyben a suli kezdete is... De ne aggódjatok ezentúl is kapjátok a bejegyzéseket!
Mi is lehetne stílusosabb, mint egy órarend booktag ennek örömére, amit Patrícia oldalán fedeztem fel. 
Akkor kezdem is:

1. Irodalom - egy klasszikus könyv
Ide Orwell egyik könyvét, egy utópiáját, az 1984 hoznám. Ez a könyv nem fekszik mindenkinek, de én szerettem. Látni azt a világot, amit Orwell teremtett és, amitől óva int... Majd írok róla!
Ám még vagy száz könyvet lehetne ide illeszteni, kinek mi.

2. Nyelvtan - egy könyv, melyben rengeteg nyelvtani és nyelvhelyességi hibát fedeztél fel
Szerencsémre olyan nagy eget rengető hibát még egyik könyvemben sem találtam, bár nem is keresem őket...:D Természetes néha egy-két névelírást találtam, de semmi több.

3. Történelem - egy történelmi témájú könyv
Sajnálatos módon először Jókai, A kőszívű ember fiai jutott eszembe, de ezt felejtsük is el a részemről, mert egyszerűen nem kedvelem. Így inkább Kurt Vonnegut könyvét mondanám, Az ötös számú vágóhíd-at, ami a drezdai bombázás körül forog. De alig érinti e kettő egy kis szeletét a történelemnek. Például ma kaptam egy kis betekintést a Máglya című könyvbe, Dragomán György tollából, ami viszont a diktatúra után felszabadult Románia eseményeit mutatja be egy gyermeken keresztül.

4. Matek - egy unalmas könyv
Nem szándékozom ezzel megbántani a matek kedvelőit, hisz nem én rendeltem ezt az állítást hozzá, de el kell mondanom, hogy azért egyet értek vele. Lehet, hogy most sokan megorrolnak rám, de nekem igenis unalmas olvasmány volt a Hamlet, nem éreztem át, meg sem fogott...

5. Informatika - egy könyv, amiről nem tudod eldönteni, hogy szereted-e vagy sem
Egy könyvről általában meg tudom mondani, hogy tetszett-e vagy sem, ám a sorozatok már más tészták. Gondolok most a Halhatatlanok alkonyat után című sorozatra, ahol akadt egy-egy könyv, amit szívesen kivágtam volna a sorozatból.

6. Fizika - egy könyv, amit mindig is utáltál, és utálni is fogsz
Számomra ez most egyszerű, és ez nem más, mint Diderot-tól, Az apáca. Rendkívül nyomasztónak, és elviselhetetlennek tartom (mint a tantárgyat is), nem is sikerült végigolvasni...

7. Kémia - egy könyv, amit régen szerettél, de most már nem
Úgy érzem még nem telt el annyi idő, hogy kerek perec ezt mondhassam, de talán akad egy, ám sorozat. A Szent Johanna Gimi lenne ez, mikor áltiba olvastam nagyon aktuálisnak éreztem, és hogy biztos nekem is hasonlókban lesz részem stb... De most gimisként nem érzem, hogy igaz lenne, így még egyszer nem tudnám elolvasni, csak kínlódva.

8. Biológia - egy könyv, amit időnként szeretsz, időnként nem
Létezik ilyen? Mert én még nem találkoztam vele, maximum úgy, hogy egy könyvön belül. Volt olyan része, ami megragadott, máson pedig hamar túl akartam jutni. Ha ez így megfelel, akkor Szerb Antal könyvét az Utas és holdvilágot említeném.

9. Földrajz - egy különleges országban játszódó könyv
Itt is csalnék, mert a Bíborhajú sorozat csak egyes részein játszódik máshol és az sem ország, hanem világ/város, de így is elég különleges. 



10. Idegen nyelv - egy idegen nyelven írt könyv
Nagyobb terjedelmű könyvnek sajnos csak A sötét ötven árnyalatát tudom mondani, de közelebb állnak hozzám az Oxford Bookworms kiadásában megjelent kis történetek.

11. Ének - egy zenei témájú könyv
Nagyon szigorúan véve ilyet az ének tankönyvemen kívül nem nagyon fogtam, de ide sorolnám a Sinner- a bűnöst. Mert hát, Cole St. Clair az Cole St. Clair!

12. Rajz - egy könyv, aminek gyönyörű a borítója
Hát nem is tudom...Mind! De a Gyönyörű sorcsapás egy kedvenc.

13. Osztályfőnöki - egy vicces könyv
Minden könyvben vannak vicces részek, na jó általában vannak. Én eddig ilyeneket forgattam, szóval nincs konkrét, mindegyikben volt humoros, ironikus rész.

14. Tesi - egy könyv, melyben valamilyen sport szerepel
Nem is egy ilyet olvastam, bár ott nem a sportra fektették a hangsúlyt csak, mint mellékág felmerült. Ilyen például a számomra nagyon kedvessé vált Ököl/jog, vagy az Elcsábítani Hamupipőkét, vagy A tökéletes játék, és még ezer meg ezer...

Kicsit rövidítettem a listán, mert nincs és nem is volt etikám soha, de ha engem kérdeztek, ennyi tantárgy is bőven elég! Viszont az érdekelne, hogy nektek melyek azok a könyvek, amik egy-egy tantárgyról beugranak!

Jövőhéten újra, valami különlegessel jövök, addig is olvassatok!

2015. szeptember 1., kedd

Lori Lansens: A lányok


Rose és Ruby – testvérek, legjobb barátok, egymás bizalmasai.
Barátságokat kötnek, szerelmesek lesznek, dolgoznak, imádják a nevelőszüleiket és megvalósítják az álmaikat. Ám a Darlen lányok élete mégsem nevezhető hétköznapinak, mivel a 30. születésnapjuk közeledtével ők lehetnek a leghosszabb kort megélt craniopagus ikrek, ugyanis a fejük kistányérnyi helyen összeforrt az egyik oldalon.
Egy orvosi vizsgálat után a könyvmoly Rose elhatározza, hogy megírja az önéletrajzát. Ám amikor Ruby megkérdezi, hogyan írhat egy összenőtt iker önéletrajzot, hiszen nem is egyedül élte az életét, megállapodnak, hogy néhány fejezetet a sokkal csinosabb testvér is papírra vet. Így kiderül, hogy bár sziámi ikrek és elvben ugyanazt élik át, nem mindenben egyezik a véleményük.
Sőt, még tit.kokat is őriznek egymás elől.
A mindenen átsegítő összetartozás és a függetlenség utáni vágy rendkívüli történetét sosem fogja elfelejteni az olvasó.

~Most is olyan dilemmában vagyok, mint A szobánál. Jó, sőt, nagyon jó alapötlet, de a kivitelezés valahogy mégsem az igazi, Ugye adott nekünk egy sziámi ikerpár, aki belefog az önéletrajz írásba, mert, nos nem lövöm le, de jó okuk van rá. Rose a múltat elemzi, és lassan építi fel, ahogy halad a jelen felé, míg Ruby leginkább a jelennel foglalkozik, és testvérét elemzi. Majd ott vannak a nevelőszülők is, Lovey néni, és Stash bácsi, akiknél gyakran úgy éreztem zsák utcába futok. Történtek ott a háttérben a dolgok, de Rose ill. Ruby nem voltak részesei ennek, és nem is akartak. Ez nem hiba, de engem azért érdekelt volna az a Mrs. Merkel ügy.
Dicséretére válik az írónak, hogy alaposan utána nézet a dolgoknak, hisz a könyv végén ott a forrás anyag, de azért elgondolkodom még így is, ennyi kutatás után mennyire a valóságot írja le.
Ami viszont néha zavart, az a lányok érettsége. Ugye a könyvnek ez az alapja, hogy ők a legidősebb craniopagus ikrek, harminc évesek, de mégis olyanok mint a tini lányok, persze rá erőltethetjük, hogy ez a szociális kívülállósságuk miatt van, vagyis nem volt alkalmuk igazán felnőni, de azért mégis csak sántít.
Az utolsó hiba ami lehet csak szerintem van így, hogy ez a két lány nem szereti egymást. Nem tudott meggyőzni, hogy ez az összenőtt ikerpár valóban szeretik egymást. Inkább éreztem a kölcsönös lenézést, és a kénytelen összefogást, mivel nem ismertek más lehetőséget egyszerűen megszokták egymást.
Kedvenc szereplők: Larry Merkel, Mrs. Merkel,
Amit szerettem: egyedi téma, hogy mind két lány megírta a maga részét, a borító
Amit nem szerettem: nem volt hiteles, nem voltak a koruknak megfelelően érettek, Rose "írói" stílusát, nem szeretik egymást csak mondják
Kedvenc idézet:"Mrs. Merkel nagyon gyakorlatias volt, és a lehető legkegyetlenebb módon tanulta meg, hogy ha pánikolunk, az semmit sem segít. Így hát megkérte Shermant, hogy főzzön egy teát, amíg ő lassan elvérzik a konyhaasztalnál."

10/6.5