Egy kis zene

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki olvasás közben zenét hallgat, majd azt hozzá is köti. Mármint ha később hallom azt a számot, akkor az a bizonyos könyv fog eszembe jutni, a benyomásokkal együtt. Sok olvasó készít is lejátszási listákat, hát én nekem nem futja rá:D...De jó pár írónak is van ilyenje, sőt nemhogy készítés közben hallgatták, hanem kifejezetten egy-egy számról a saját irományuk jutott eszükbe, néhány esetben ezt bele is írják a könyvbe (persze csak ha illik az adott részhez, lásd a sok szám a Szürkében). Na én most hozok rá egy példát!

Éppen hangolódom rá a Csitt-csitt sorozatra, újra, mert szeretnék egy kihívást teljesíteni. Még szerencse, hogy él az újraolvasás lehetősége! Hogy a lényeget is leírjam, most Becca Fitzpatrick összeállítását hallgatom, és gondoltam veletek is megosztom ezt!

És lásd, de ez csak az ami az első könyvhöz van.

Nem minden számért vagyok oda, de egy -kettő egész jó!


Ez a szám sok filmből ismerős lehet (de amúgy is), többek között a Szürkéből! Vagy a Galaxis őrzőiből...Egy kicsit furcsa, hogy egy ilyen angyalos stb. könyvhöz és ilyen teljesen más hangulatú filmekhez is illik ugyanaz a szám. Amúgy is most mindenki úgy beleszerelmesedett ebbe a korszakba...

És akkor itt lehet megtalálni a többit.:)

Nektek is vannak számok a fejetekben, amiről egy-egy könyv jut eszetekbe? Mi az a szám és melyik a könyv?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök 1.)

Kresley Cole - Az álmok sötét harcosa

Kresley Cole - A tél halálos csókja

Megint esik, szerda