Kresley Cole - A démonkirály csókja

Addig is én hozom a sorozat 6. részét A démonkirály csókját.
Már korábban kivégeztem, csak olyan nehéz írni róla, most nem is tudom miért. Pedig jó volt, csak már az előző rész olyan sok mindent felfedett belőle. Csak arra tudtam várni, hogy mikor lyukadunk már ki oda, ahol Cade benyit, s miért is viselkedik akkor úgy Rydstrom, amire ugyebár az 5-ben nem esik említés. Így nem volt olyan élvezhető, sőt nem éreztem úgy, hogy az elődjeihez hasonlóan vannak benne fordulatok, csavarok, amik meglepnek. Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak kicsit lapos, persze volt benne egy-két rész amire ez nem igaz, sőt volt benne jó néhány vicces elem is, de valahogy így sem érte el azt, amit vártam volna. Ébi figurája nagyon is tetszik, talán azért, mert egy ismerősömre emlékeztet moströgtönakaromésúgyahogymegparancsoltam magatartásával, de belül azért érző lény. Másik részről, elismerésem Rydstrom kitartásáért és megtartóztatásáért, nem lehetett könnyű az arájával szemben. Mint az összes részben itt is beteljesedik a szerelem a két teljesen ellentétes temperamentumú szereplő között, de ez nem nyugtat meg, mert nagyon zavar az az apró Lothairenek tett ígéret... Mégis a fő kérdés az maradt bennem, MIRE JÓ AZ A KÚT???
Általam rövidített tartalma:
Kresley Cole lenyűgöző regénye egy démonkirályról, aki koronája visszaszerzéséért küzd, és a gonosz varázslónőről, aki a férfi legtitkosabb vágyait használja ki, hogy az útjába álljon.

A férfi rögeszméje a varázslónő, aki testét odaadja, de a szívét nem.

Miután Sabine, az Illúziók királynője a búvóhelyére csalogatja, és csapdába ejti Rydstrom Woede-ot, a könyörtelen harcos küzd a királynő csábítása ellen. Ádáz démontermészete azonban vágyik a pompás testre. Rydstrom a szökést tervezi, de közben meg akarja kaparintani Sabine-t – a saját feltételei szerint.

≈Attól még, hogy ez nem olyan volt, mint gondoltam, még érdekel a többiek sorsa...Apró bökkenő akadt csak, mert, hát nincs meg a következő rész, pedig az pont (utánanéztem ám!) a negyedik Worthról szól!!! De megteszek minden tőlem telhetőt, mert utálom, ha egy sorozat hiányos...
10/6

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jamie McGuire - Gyönyörű megváltás

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Jeff Kinney: Egy ropi naplója

A. O. Esther interjú – avagy bepillantás az Eszter életébe, érzéseibe és álmaiba

Jamie McGuire - Gyönyörű esküvő