W. Shakespeare - Rómeó és Júlia

Egy kicsit el vagyok maradva magamtól. Ennek több oka is van, ezek közül egy, a kötelező olvasmányaim (megjegyezném, hogy 17 db van). Nekik és az elemzéseiknek köszönhetően nem haladok valami jól a többi könyvvel. Ezért, hogy mégis írjak valamiről, kiválasztottam egyet közülük, ami nem más, mint a közismert "a világ legnagyobb szerelmi története" a Rómeó és Júlia, egyenesen Willtől.

A Vöröspöttyös kiadásban, rögtön két fordításban olvashatjuk, kinek ez, kinek az tetszik jobban. Személy szerint a Kosztolányi fordítást jobban preferálom, mert miatta van a műben egy számomra kedves, s egyben vicces sor:

"Sötét vagyok, inkább világítok."

Na, de akkor a drámáról is egy kicsit. Szerintem lényegtelen a sztorit magát leírni, mert nincs olyan, aki ne ismerné. Fontosabbnak tartom azt tisztázni, hogy Shakespeare előtt írtak már hasonlót, nem ő találta fel a "szerelmet", bár abban korszak alkotó volt, hogy mindezt úgy tálalta, mintha egy álomban lennék. Minden gyorsan történik, és kicsúszik a szereplők keze közül, szerelmük is gyors, nagy lánggal égő, ami, ha úgy vesszük tisztító tűz, mert végeredményben (többek között) a családi utálatot elmossa. Ha nem a szerelmesek halálával érne véget a mű, nem lehetne bemutatni, hogy milyen mélyen és szenvedélyesen is szerették egymást. A szerelem itt két nézet ütközését demonstrálja, a középkori, illetve a reneszánsz értékek néznek farkasszemet. A fiatalok képviselik a reneszánszt, és vele együtt azt a nézetet, hogy nem a pénzért és rangokért kell összeházasodni, hanem igenis azt kell elvenni, akit szeretünk, még ha utálnunk is kéne. Sajnos Will nem szándékozta elárulni nekünk az ellentét okát, valószínűleg, azt szerette volna ezzel hangsúlyozni, hogy nem kell ok ahhoz, hogy gyűlöljük egymást. Sajnos, ebből az ellentétből csak úgy tudtak kilépni, hogy öngyilkosok lettek, ez nem egy bukás, mert egymásért megérte meghalni. Amit egyszerűen le tudtam vonni, hogy az élet a mű szerint, a végzetes véletlenek és a szenvedély szálainak kusza egyvelege, mely ha kell, katasztrófába torkollik.

A tragédia szó helyett inkább a mű szót használtam, mert szerintem nem mondható erre a MŰre, hogy tragédia lenne. Egy tragédián mosolygunk, esetleg nevetünk, úgy mint én az idézett soron? Vagy valóban csak rossz döntéseket hozhattak a szereplők? Nem hinném, igen is vicces az a sor, és minden megoldható lett volna, ha a) megszöknek; b) kiállnak a szülők elé és vallanak. De nem lenne az, ami, ha így lett volna, így inkább csak lightos tragédiának hívnám, mert minden döntésük a várt végkifejlethez sodorta őket. Na, de ki vagyok én, hogy megmondjam, nem is tragédia?


≈Mindenesetre én nagyon szeretem ezt a művét Shakespeare-nek, remélem nem szegtem senki kedvét, ezzel a kis összecsapott véleménydarabkával. Mert végeredményben az a lényeg, és a szép az egészben, hogy mindenki másképp olvassa.
10/8

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Kresley Cole - Az álmok sötét harcosa

Diana Wynne Jones: Az égi palota (Palota 2.)

Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök 1.)

Kresley Cole - A tél halálos csókja