2017. augusztus 17., csütörtök

Szülinapi játék


Megint csak elérkezett ez a nap.. Egy újabb év a blog háta mögött. 
Egy év, amely talán a legnehezebb volt. 
Egy év, amely rengeteg időmet vette el az olvasástól, a blogolástól, és tőletek, kedves olvasóim. 
Egy év boldogsággal, sikerekkel, ám néhol szomorúsággal és nehézségekkel tarkítva. 
Egy év telis-tele változásokkal.
Egy év, amit nem felejtek el soha.
Egy év, amit reményeim szerint még sok másik követ;)

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, bátorít és támogat! Veletek és értetek érdemes ezt folytatni!

Hogy mindezt megünnepeljük, egy kis játékkal kedveskednék nektek:) A játék központjában a hármas számmal, a trilógiákra terelődik a hangsúly. Hogy ez mit is jelent?
Azt, hogy a kedves kisorsoltak könyvespolca bővülhet akár  A beavatot, vagy a Firelight -Tűzláng című könyvekkel.
Mi a teendőd, ha részt szeretnél venni a sorsolásban? Látogass el a blog Facebookos oldalára ma este nyolc órakor, ahol minden további információt megtalálsz;)
Játékra fel!


/A játék aug. 17-től egészen szept. 1-ig tart, sorsolás szept. 2-án/

2017. július 31., hétfő

Chuck Wendig – Halálmadarak

"Pörgös, vad, vág, mint a pillangókés, és kib@$%ott zseniális." - Lauren Beukes
"Miriam Black tudja, hogyan fognak meghalni. 
Csak azt nem tudja, ki öli meg őket.
Egyszerűen nem mennek jól a dolgok: Miriam és Louis kapcsolata ugyanúgy ki van téve a nő hangulatváltozásainak, mint minden más az életében. Miriam igyekszik. Tényleg. De ez az egész „letelepedés-dolog” egyszerűen nem neki való.

Próbálja kordában tartani médiumi képességét – azt, hogy egy puszta érintéstől is látja, mikor és hogyan fog valaki meghalni – de még ez is rossz érzéssel tölti el. Mintha egy tornádót akarna bezárni egy apró palackba. Csak idő kérdése, mikor fog kitörni a mindent elsöprő vihar. 
Amikor egy ártatlan megbízás egy lányiskolába szólítja, véletlenül egy kegyetlen, jövőbeli sorozatgyilkos nyomára bukkan. Már nem csak rengeteg lány élete múlik rajta: a vadászból is hamar préda lesz."

Az első rész végén érzett remény és megkönnyebbülés hajtott, hogy minél hamarabb megszerezzem és folytathassam ott, ahol abbahagytam. Ott, azon a ponton, ahol már nem is érdekelt milyen életunt, elkeseredett az egész könyv hangulata Miriam világszemlélete miatt. Ott, ahol minden felfelé ívelt, és tényleg a megfelelő mederbe sodródott. De csalódnom kellett…

Mindez a varázs elveszett, ezek az értékek, amikért csaknem megkedveltem a könyvet, egyszerűen nem voltak ennek a résznek az elején. Helyettük visszatért a nyers, szókimondó és durva stílus, ami a részletgazdag leírásokkal karöltve félelmetes és taszító hangulatot teremtett. Aggódtam, hogy talán az az egy kiesett év, mely a két könyv között eltelt, az lehetett az, amit annyira vártam… Úgy éreztem túl nagy elvárásokat támasztottam a kötet és Miriam felé.

Ám éppen akkor, mikor már feladtam volna minden reményt, jött az áttörés. Már-már visszakaptam azt a Miriamet, akit az első könyv túl hirtelen ragadott el. Azt a Miriamet, aki ugyan kissé sem tökéletes, de elindult a változás útján, hogy sokkalta emberibb, és érzőbb lélek legyen. Ennek köszönhetően a cselekmény is gyorsabb tempóra váltott, amit az egyes részek közti versek, és a fejezet címek sokatmondósága tört meg itt-ott. Ez a töredezettség, avagy tagolás igencsak fel tudott bosszantani. Félreértés ne essék, ezek a bosszantó megszakítások abba a kategóriába estek, ahol a várakoztatás felcsigáz, ahol nem létezik az, hogy ‘Csak még egy fejezet’, mert tovább kell haladni.

Ebben a haladós olvasásban vált Miriam személye egyre inkább ambivalensé, megragadva egy szinten, ahol még nem tudja elengedni régi önmagát, de azt sem tudja feldolgozni, hogy tényleg vannak érzései, amik mellett nem sétálhat el. Csakúgy, mint a bekövetkezni látszó történések mellett sem. Mert már nem az az ember, aki nem törődik a veszteségekkel, aki mások halálából él. Már nem bírja érzelmek nélkül elfordítani a fejét, és ami ennél is megdöbbentőbb változás, hogy nem is akarja. Nem akar elmenekülni,  még a saját épségét, sőt az életét sem féltve veti bele magát a nyomozásba, ahol mintha minden, és mindenki csak keresztbe kívánna tenni neki…

A hátráltató tényezők ellenére a könyv felétől nincs megállás, egyszerűen nem lehetett megálljt parancsolni a cselekménynek, egyszerűen csak magával ragadott.

Teljesen beszippantott az olykor csípős és megbotránkoztató humor, a valóság és a látomások összemosódása révén létrejött kissé nyomasztó és furcsa légkör, továbbá az egyedi, de nagyon is ijesztő képtársításokkal tűzdelt szöveg. Mégis egy-két helyen még mindig nagyon undorító… Hogy csak egy példát mondjak miért, majdnem volt annyi vérontás, mint egy Tarantino filmben. Ami nem feltétlenül rossz, – vagy magam sem tudom – mert így ért egy kisebb-nagyobb kétségbeesés. Ugyan megkönnyebbüléssel zárt, nagyon is érezhető volt, hogy az események láncolata túl szép és egyszerű ahhoz, hogy igaz legyen…

Ez be is igazolódott, mert 100 oldallal a vége előtt szélsebesen elkezdett minden összefüggésre fény derülni, de az csak még jobban felforgatott mindent. Az összekuszáltságon túl, közeledve a véghez, olyannyira izgalmassá és feszülté vált a légkör, hogy nem elfelejtettem levegőt venni, hanem a történések súlya egyszerűen kipréselte belőlem az utolsó csepp levegőt is. Mert, ami történt, azt nem lehetett előre megjósolni…

Végezetül, a nagy feszültségek közepette Miriam alakja teljes változáson esett át. Kezdetben lentebbről indult, mint hittem, de túlszárnyalta az elvárásaimat. Ugyan egy-két részletet nagyon sajnálok, de már ez is sokkal pozitívabb befejezés, mint amit kívánhattam volna tőle. De mindenképp jó érzéssel tettem le a könyvet, így kellett történnie, hisz elindult afféle, hogy elfogadja az új énjét.
Remélem hallok még felőle!

Köszönöm a Fumax kiadónak, hogy újra megismerhettem ezt a nem mindennapi nőszemélyt, akinek lassan sikerül kiharcolni egy darabot a szeretetemből.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. július 15., szombat

Családiasan könyves szombat

Egy igencsak nagy kihagyás után - amire leginkább a tanulmányaim adtak okot-, most egy igazán családias könyves találkozó beszámolójával készültem nektek.

A mostani lehűlés egy héttel korábban sehol sem volt, így a nagy forróságban, rettentően izgulva érkeztem meg a Müszibe. Ugyan a zárós határidő miatt, nem épp a legjobb helyszínt sikerült megkaparintani, de a hőség ellen védelmet nyújtott, és a kerekasztal beszélgetésnek is megadta az alaphangulatát.
Na, de kikkel is folyt a csevely? Velük mind:

Gabriella Eld Író - fantasy, emberi sorsok
Takács László / L. J. Wesley - Író - sci-fi
Tomcsik Nóra - Író - történelmi kalandregény
Ta-mia Sansa - Író - társadalmi sci-fi 
Solymár András - Író, pszichológus - történelmi fantasy
Vajda Emese / V. E. Gabriel - Író - fantasy
 és a később érkező Cselenyák Imre - zenész, író, költő

Gyors bemutatkozás után, melyből kiderült ki milyen műfajban tevékenykedik, rá is tértünk a kérdésekre, melyek kezdetben az olvasás fontosságáról, miértjéről, céljairól szóltak.
Szinte mindenki egyetértett abban, hogy az olvasás segít elkerülni a fásultságot, hogy egyfajta kiutat biztosít a valóságból, új karaktereket, egy egészen új világot ismerhet meg az ember. Emellett aktív cselekvés révén, segít az iskolai tanulmányokban, növeli a szókincset és segíti a gördülékeny gondolkodást, akár még a probléma megoldást is. Viszont Solymár András képében megjelent az érem másik oldala. Szerinte az olvasni tudás, az - hogy valaki szeret olvasni -, egy kiváltság, és ennek így is kell maradnia. Hisz a könyvek nem költséghatékonyak, se nem eléggé időt állók ahhoz, hogy az tömegekhez eljusson.

Ennek nyomán felmerült az a kérdés, hogy akkor, mint írók, mit adnak az olvasóiknak?
Magától értetődő módon, mindenki az éppen nála lévő könyvéről beszélt. Így lehet az, hogy aki Vajda Emese, Lélekbéklyó könyvét veszi a kezébe, az különlegesen érezheti magát a megteremtett világban. Aki pedig Ta-mia Sansa Gender-krónikák sorozatával találkozik, az egy önálló női karakterrel fogja magát szembetalálni, aki nem egy patriarchális rendszerben él. Hasonlóan a karakterekre helyezi a hangsúlyt Tomcsik Nóra, A változások kora könyve, ahol emberi karaktereken keresztül élhetjük át a felölelt történelmi korokat. Szintén a szereplők változatosságának fontosságára helyezi a hangsúlyt Eld Gabi, Emlékek Jordan számára könyve. Míg L. J. Wesleynek, az Egy űrállomás-takarító naplójával nincs különösebb célja, mégis amit csinál, működni látszik.
Nyilván sokkalta több rejtőzik az egyes írók könyveiben, sorozataiban, de senki nem venné meg a könyveiket, ha mindent elárultak volna... Vagy, ha én árulnék el mindent;)

Ha már olyan sokan a karaktereiket emelték ki, meg lettek kérve, hogy csak egyetlen egyet mutassanak be, hogy megismerhessük egy kicsit jobban is.
Vajda Emese a főszereplőjét választotta, akinek létrejövetele Harry Potterhez köthető. Röviden, Emese sokszor érezte azt, hogy Harry nem tesz eleget ahhoz, hogy megérdemelje mindazt a figyelmet, amihez hozzájutott. (Mint elfogult rajongó kedvem lett volna veszekedni, de nem tettem.) Ezzel szemben az ő főszereplője nagyon is törekvő, akiben csak úgy bugyog a tűz, az erő, s a küzdeni akarás. Ta-mia Sansa női főszereplőjéről pedig kiderült, hogy egy diktátor, akit nem is volt olyan könnyű megformázni. Hisz a mi történelmünkben csak férfi diktátorok ütötték fel eddig a fejük, míg az általa alkotott világban, ahol nincsenek meg a társadalmi szerepek, egy nő emelkedett fel. Egy nő, aki ugyan rengeteg erkölcsi szabályt lép át, de belül kételkedő, és nem biztos a hitében. Solymár Andrásnak eddig még nem jelent meg regénye, de már él egy karakteres főszereplő a fantáziájában, aki egy visszahúzódó, frusztrált ember különleges képességekkel felruházva. Világában megtehet bármit, anélkül, hogy az bármilyen felelősséget róna rá. Bármit.. Wesley is a főszereplőjét választotta, aki - elmondása szerint -, a világ legátlagosabb embere, de a körülmények hatására hőssé válik. Gabi is a főszereplőjét választotta, aki mondhatni egy antifőhős, mert nem kíván a középpontban lenni, nem akar semmit az élettől, mégis külső hatás révén, hirtelen fel kell nőnie, és felelősséget kell vállalnia. Nem bújhat el.. Szintén a körülmények hatására válik hőssé Nóra főszereplője, egy paraszt fiú, aki célként tűzte ki, hogy megszerzi a gróf lányát.
Őszintén, ahogy a saját karaktereikről beszéltek... Nagyon furcsa élmény volt, de jó értelemben, egy kicsit libabőrös lettem:)

Még mindig az előző kérdésből adódóan merült fel, hogy nekik mit ad egy könyv, pontosabban milyen volt az első könyves élményük?
Emesét 11 éves kora körül kötötte le igazán egy könyv, aminek a címét sajnos nem említette, de mély nyomot hagyott benne. Úgy történt, hogy a szüleivel elmentek egy könyvesboltba, de ő nem kívánt távozni, mert rögtön bele is kezdett A könyv olvasásába. Végül a szülei otthagyták, hagy olvasson, és később visszamentek érte. Attól kezdve, folyamatosan olvas valamit. Csakúgy, mint Nóra, akinek az első meghatározó könyves élményét A kisherceg elolvasása okozta. Ta-mia Sansa 7-8 évesen látott meg egy borítót, ami nem hagyta nyugodni, és addig könyörgött, míg az övé lehetett. Történetesen a borító egy ifjúsági sci-fihez tartozott. Andrásnem tudta megmondani mikor, csak azt, hogy hamarabb írta le a saját történeteit, mint olvasott, de az áttörést Rejtő hozta meg a számára. Gabi sem emlékezett az időre, sem arra, hogy vajon első könyv-e, de az első 'olvasnom kell élményét' a Parfüm és a Gépnarancs elolvasásához köti. Végül kiderült, hogy Wesley első élményei a gyerekkönyvekhez köthetőek, mint a Gőgös Gunár, a Pom Pom, vagy az Öreg néne őzikéje. Azóta is mindent elolvas, csak a kötelezőket nem. Ezt valahol értem;)

Végül már alig maradt időnk, úgy belelendült mindenki a beszélgetésbe, de arra azért még válaszolniuk kellett, hogy ki a célközönségük, és milyen visszajelzéseket kapnak tőlük?
Elég hamar kiderült, hogy nem egy írónak szült kellemetlen perceket, hogy esetleg más korcsoportba, vagy más műfajba illesztették be a könyvüket. Emese például ifjúsági regénynek szánta a könyvét, számszerűsítve 13-23, de a felnőtt kategóriába rakták. Ebből kifolyólag nem is aratott akkora sikert, hisz egy kicsit mást várnak a felnőttek.. (Erre a végén tértek rá, és majd én is.) A visszajelzéseknek örül, és elfogadja őket, de jobban örült volna, ha még a kiadás előtt tudja mindazt, ami csak utána derült ki. Ta-mianál a műfaj kavarodott el, hisz ő maga sci-finek szánta, de valahogy a fantasyhoz került... Wesleynek nem akadtak ilyen gondjai, ő mindenkihez el kíván jutni. Ezt fokozta Nóra, aki mindenkihez is el kíván jutni, de az aktív célközönsége nagyjából 16-30 közé esik. Számára a visszajelzésekből derült ki, hogy a fülszöveg kicsit félrevezető, mert ugyan pozitívan reagáltak az emberek, mégis hiányolták a romantikát. Nagyjából ez történt Gabinál is - aki 13-75 között bárkinek ajánlja könyvét -, ahol szintén a romantikát hiányolták, bár a fülszöveg erre nem enged következtetni. Így lehet az, hogy van, aki a borítóból vonja le a következtetéseit... András az egyetlen, akinek nincs célcsoportja, mert nem ismeri mások olvasási szokásait, ám ennek ellenére - szó szerint idézve -, az a legsokkolóbb, hogy vannak olvasói, az unikornisok mellett, de vannak.
Visszatérve arra, hogy mit várnak az olvasók, ha egy kis romantikát harangoznak be, az a meglátás született, hogy az emberek sokkal több romantikára, erotikára vágynak. Ezt a kiadók is tudják, így nem egyszer előfordult már, hogy megkérdezték tőlük, hogy itt-ott nem írnák-e egy kicsit át. Nem tették, így kevésbé fogynak az ő könyveik... 
Végezetül felmerült a kérdés, amire senki nem tudott választ adni, ha most a BDSM megy, akkor mi jön ezután?
Szerinted mi lesz a következő őrület?
Én, ha tudnám, megírnám;)

De folytassuk, ezután érkezett Cselenyák Imre, aki az idén debütált Áldott az a bölcső című könyvével készült. Ő teljes mértékben kitette magát a közönség szeszélyes kérdéseinek, melyekből nagyon is sok minden kiderült. Csak, hogy néhányat érintsek, megtudtuk, hogy már évtizedek óta tervezgette a könyv megírását. Hogy halomban állnak otthonában a jegyzetek, a dokumentumok, a források. Hogy Arany nyelvezetét hallgatva nőtt fel, és kötelességének érzi megőrizni azt. Hogy egy női magazin, és egy epeseb vette végül rá a könyv megírására. Hogy az embert kívánja megmutatni, nem a költőt. Hogy az első kötetben szereplő minden egyes helyszínt bejárta, de még sok van hátra. Hogy a könyv felét ki sem adták. Hogy lesz ennek még folytatása...
Mindezt megkoronázva, zenélt és énekelt. Meghitt hangulatot teremtett.
Ezzel és dedikálással zárult a találkozó, ami nem vonzott ezreket, de így mindenki a szerves részének érezhette magát. Tehát el kellett hagyni a hűvös épületet, és hazacipelni a sok-sok tombolára, és játékra felajánlott könyvet, könyvjelzőt.
Szóval kísérd figyelemmel a Kildara facebook oldalát, le ne maradj valamiről!
Apropó, ha esetleg figyelemmel követed a blog facebook oldalát, esetleg a Kildara facebook oldalát, akkor már értesülhettél a felmérésünkről, ami egészen októberig tart! Ne felejtsd el kitölteni!
Zárásként, ha szívesen részt vennél egy hasonló találkozón, ne habozz és gyere el a következőre!;)

Szép napot neked!

2017. április 30., vasárnap

Pierdomenico Baccalario - Le royaume de la glace

Une petite évaluation
Après beaucoup de temps j’ai encore pris en mains la serie d’Ulysses Moore. Donc, voici une rapid évaluation du volume 11.
Bien qu’il ait passé quelque années, après quand j’ai terminé la deuxième page du livre, mes souvenirs sont revenus. Tous. Beaucoup de voyages, d’adventures, de mystère et de danger.
Le livre résume trop de évenement dans une journée. Juste un jour ! Mais il pourrait être jusqu’à deux semaines aussi. Surtout, quand je pense à beaucoup d’excitution.
Bref j’ai lu les pages plus vite que le vent parce que j’ai désiré mettre un jour les secrets pour me récomposer l’image désordonné qui s’est fermée grâce au volume précédent.
Ce qui ne veut pas dire qu’il n’y a aucone raison de se plaindre.
En raison des développements je suis juste étonnée et j’ai essayé de stocker toutes les informations. Et quand je pensais que c’est la fin, une fin heureuse, de petits nouveaux détails ont emergé. 
≈Ainsi un voyage encore plus grand et plus dangeroux a commencé...

2017. április 23., vasárnap

Neil Gaiman & Michael Reaves - Köztesvilág

Valami új és ismeretlen

“Joey Harker egy átlagos kamasz: próbálja átvészelni az iskola megpróbáltatásait, viszonzatlanul szerelmes, és nincs benne semmi különleges. Azon kívül, hogy képes bárhol eltévedni. Egy nap aztán felfedezi, hogy az ő Földje csak egy a trillió alternatív Föld között, melyek egy részén a mágia az úr, más részén a tudomány, s ezek ádáz háborúban állnak egymással. 

Joeyt a békítő erő, a Köztesvilág szemelte ki magának, mivel született Világjáró, és így segítheti az egyensúly fenntartását, méghozzá más Földekről származó, saját alternatív énjeivel együtt. Kiképzést kap, hogy felvehesse a harcot a mágikus és a tudományos ellenségekkel, hogy ő, aki még a saját kis városkájában is eltéved, világok között járhasson világmegváltó küldetésben. 

Neil Gaiman és Michael Reaves regénye vad kalandozás világokon belül és világok között, jól megrajzolt helyszínekkel és élénk karakterekkel, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal.”

A fülszöveg minden egyes szavával egyet tudok érteni. Izgalmas, vicces, kalandos, és elgondolkodtató. Jó kis ifjúsági regény, de mindenbizonnyal az idősebb korosztályoknak is elnyerné a tetszését.

A bevezetés igen humoros és megmosolyogtató, a főszereplő pedig azonnal szimpatikus jelenséggé válik. Kellőképp esetlen, de mégis bátor és kedves. Maga a történet rendkívül pörög, nagyjából 3 másodpercnyi időt hagy a szerzőpáros, hogy adaptálódjunk az újdonságokhoz, és felfogjuk, mi is történik itt. A fantasztikus leíró részeknek köszönhetően pedig minden képként jelenik meg előttünk, villódzva, a szivárvány összes színét megjelenítve. Ráadásul olyan hihetetlen jól festik le a világokat, hogy az embernek eszébe ötlik, hogy akár mi magunk és élhetnénk egy ilyen másik világban. Olyanban ahol a mágia, vagy a tudományok uralkodnak, ott ahol csak robotok, vagy állatszerű emberek élnek, vagy akár egy olyan helyen is, ahol az ember angyalszárnyakat növeszt, esetleg tojást rak.

Ebből is látszik, hogy ugyan a fülszöveg egyes helyeken sokat elárul, másutt viszont nem, így mégis tartogat jó néhány meglepetést ez a rövidke kötet. Főleg, ha a groteszk szörnyfejekre gondol az ember… Vagy az érzelmes megnyilvánulásokra, esetleg a gyomorgörcsös izgulásra.

Az biztos, hogy ehhez nem kis adag fantáziára volt szükség, mintha az írók túl kívánták volna szárnyalni egymás eszementebbnél eszementebb ötleteit, hogy a végeredmény egy egyszerre könnyed történetű, de képtelen és rettentően bonyolult nyelvezetű könyv legyen.

Így mivel nem nagyon értek a multidimenziókban való utazáshoz, és nem hordok a zsebemben egy kvantumfizikai kisokost, pár matemetikai képlettel és magyarázattal megspékelve, kezdetben lesokkolt a látszólag érthetetlen információk tömkelege. De amennyire kiakasztóak a furcsa kifejezések, annyira szórakoztatóak, és egy idő után teljesen természetesek. Mint például:

“Fejtsd ki a Hetedik rendi qlippotikus lényékből nyerhetó gnózist.”

Ha vágysz arra, hogy megértsd ezt, vagy azt, hogy mi a Köztesvilág, az Átmenet, hogy mi a mudléf, akkor muszáj kézbe venni és elolvasni ezt a könyvet, ami hihetetlen sok újdonságot, és képtelen furcsaságokat tartogat, amik miatt le a kalappal az írók előtt, és nem utolsó sorban a fordító előtt is. Hisz még olvasni is elég magas volt!

Mégis nagyon sajnálom, hogy ilyen rövidke ez a rész. Nekem nem volt elég, többet akarok tudni, mert amikre fény derült, azok csak apró információk, részletmentes ismeretek. Kivéve persze az Átmenetet, ami talán a legelképzelhetetlenebb helyszín. Szóval remélem, hogy a következő részben kicsit több szó esik majd a Binárisokról, a Sztatikáról, és a Hexről is, annak ellenére, hogy ebben a kötetben velük utazhattunk, és harcolhattunk a Seholsemben vitorlázó hajóikon.

Köszönöm az Agavénak, és a Kildarának is, hogy lehetőségem nyílt elolvasni ezt a képtelenül szürreális kötetet. Várom a folytatást!
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. április 16., vasárnap

Jordi Llobregat - Vesalius titka


Egy gyilkos nyomában...
Már maga a fülszöveg arra késztetett, hogy le se tegyem a könyvet. Az első pár oldal után pedig világossá vált, hogy egy percig sem fogok unatkozni, és nem is tettem. Titkokban és csavarokban gazdag, borzongós, ijesztő, tudományos, kor- és helyrajzilag megkapó, kis romantikával fűszerezett történet, melyben a gyilkos személyének felkutatásán kívül akad idő a szereplőket is kiismerni. Kell ennél több?
A fülszövege:

Barcelona, ​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 

A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását.

A rejtélyekben és izgalmakban gazdag utazásunk egy rendkívül titokzatos, és egy “cseppet” vészjósló kezdettel indul. Ám még időt sem kapunk felfogni a történeteket, máris egy másik szálon találjuk magunkat, ami így mozgalmassá, és nem kis mértékben érdekessé teszi a történetszövést. A több szálon való futtatásnak köszönhetően pedig van, hogy néhány szál összeér, majd újabbak kapcsolódnak be, s azok is találkoznak míg végül egy nagy, kerek, egész képet alkot mind. Ámbár csakis a legvégén… Addig pedig kénytelenek vagyunk őrlődni a szálak félbevágása, a kihagyások, vagy az időhúzás miatt, amik olyan mértékig tesztelik az olvasó tűrőképességét, és keltik fel a kíváncsiságát, hogy tövig rágja a körmét, mire újra bekapcsolódhat a főszál folytatásába. Holott minden egyes momentum fontos, és szerves része a kirakósnak.

Csakúgy, mint a  főszereplő múltja, ami kezdetben homályba vész segítői számára, és számunkra is. Ennek a titoknak hála, sokszor az új információk felbukkanásakor ahelyett, hogy tovább fűznék a szálakat, és a rejtélyek nyomába erednének, Daniel gátat szab a cselekménynek, és hárítani próbál. De szerencsénkre mindig van egy undorító és visszataszító illetékes, aki rádöbbenti az embert, saját magának kell cselekednie az előrelépéshez. Így a pillanatnyi kudarcok megerősödésre és még nagyobb eltökéltségre adnak okot a csapat számára. Ennélfogva Daniel egyre szimpatikusabbá válik a határozottságával, és a cselekvőképességével, ráadásul még a lelkesedése is ragályos. Pedig volt néhány pont, ahol feladhatta volna, de nem tette…

Mind előrébb haladva, bizarrabbá és egyre titokzatosabbá válik a történet, mígnem egy-két szál összefűződik, ekképp néhány rejtély világossá válik, és értelmet nyernek az apró részletek. Felsejlik a múlt és a jelenbeli történések közti összefüggés, megmutatkozik Barcelona sötét oldala, megismerjük a korrupt és kapzsi szereplőinket is, melynek hála az olvasó alaphangon két emberre gyanakszik, de szép fokozatosan, a végén kell rádöbbennünk, hogy még véletlenül sem a megfelelő emberre gyanakodtunk.. Ebben a porhintésben kiváló az író, ugyanis néhány momentum, a tipikus, avagy klasszikus krimis elemek könnyen kiszámíthatóak, hogy az ember elbízza magát, spekuláljon, majd még nagyobb legyen a meglepetés (a pofára esés) a végén. Ezt mutatja az is, hogy rettentő jól variál a szálakkal, ha az egyik belassul, és bizonyosságot nyerünk az igazunkban, akkor a másik szálon valami óriási újdonság kerül elő, ami hihetetlennek tetszik, és amitől minden megbolondul, bonyolódik.

A könyv negyedénél a cím jelentése is végre nyilvánvalóvá válik, ami ugyanakkor még nem sokat segít a nyomozásban, de később… Később a szánk tátva marad a gyilkosságok mögött meghúzódó indíték, és a cím összefüggései révén. Ugyanis Vesalius ismeretes a modern anatómia megteremtőjeként, de azt soha nem gondolná senki, mit is fedezett fel az emberi test felépítése, működése, és a benne lakozó lélek kapcsolatáról.

Eközben egyre több árny fedi fel magát a múltból, és így válik Daniel személye a szívünknek kedvessé. Csakúgy, mint Fleixa, aki sokszor az olvasó kérdéseit fogalmazza meg, vagy Pau, aki rettentő nagy szív birtokosa, és hihetetlenül nagy tudású, ráadásul ehhez határtalan bátorság párosult. Ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában egyre előrébb jutnak, annak ellenére, hogy mindenki más minél távolabb tudná őket a gyilkosságoktól. De ők kitartanak, és ily módon a nyomozás előrehaladtával sűrűsödnek az akciódús jelenetek, amiktől még a gyomrom is görcsben állt. Majd miután azt hinnénk, vége az izgalmaknak, megpihenhetünk egy kicsit, meghökkentő titkokra derül fény, amik sok mindenre magyarázatot tudnak adni, de mégsem visznek előrébb. Így viszont sűrűsödnek azok az esetek is, mikor fellélegezhetnénk, mégis valami aggasztó történik, és eluralkodik rajtunk a kétségbeesés érzése. Máskor történik tényleges előrehaladás, de mindezt belengi valami vészjósló légkör, és egy jó nagy adag balsejtelem…

Az utolsó 40 oldal már annyira feszült, hogy hihetetlen, ami ott történik, csak egy rossz álomnak tetszik. Óriási és gyönyörű csavar van benne, aminek köszönhetően az ember percekig kapargatná az állát a padlóról, ha nem uralkodna el rajta a gyűlölet az elkövető iránt. Aki viszont utolsó tettével rettentő ambivalens személyé válik, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy is viszonyuljak hozzá… Mindenesetre elképesztő események szemtanúi lehetünk, jó néhány oldalon keresztül, ahol a valóság határait feszegeti a történet. Hihetetlen… Ám a legeslegvége minden megrázkódtatás és csavar ellenére, a lehető legjobb zárás!
Nagyon köszönöm az Ageve Kiadónak és a Kildarának is, hogy elolvashattam ezt a kívül-belül csodás könyvet.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. április 9., vasárnap

A kiadók világa – KockaCicás kiadásban

Bizonyára hallottál már arról, hogy március 18-án, szombaton megrendezésre került az idei első Kildara Találkozó, ami nem másban, mint a kiadók világának jegyében telt. És abban is biztos vagyok, hogy találkoztál már ezzel a beszámolóval. Ám ez itt most egy kicsit más... Természetesen a teljes beszámolót elérhető a Kildara oldalán.

A kiadók világa pontosan mit is takar?

Jó néhány fantasztikus írót, aki a kedvünkért rengeteg hasznos információval szolgált a könyvkiadás különféle módjairól, a magánkiadástól, a kisebb kiadókon át a nagyokig. Így azt kell mondjam, nagyon sajnálhatják mindazok, akik nem jelentek meg, és könyvkiadás előtt állnak, vagy éppen könyvet írnak, esetleg tervezik, vagy a külföldi könyvkiadás eshetőségei vonzzák őket. Ugyanis mindezekről szó esett, méghozzá elég mélyrehatóan, olykor rettentő vicces sztorikon keresztül, ám voltak pillanatok, mikor nem kíméltek minket az írók, és felfedték a könyvkiadás folyamatának árnyoldalait is.

Na, de kik is voltak a mi embereink?

Gabriella Eld, A. M. Aranth, Gregus Gábor, A. O. Esther, és Cetti alkotta a társalgók csoportját. Ha esetleg nem ismernéd őket, akkor annyit mindenképp érdemes róluk tudni, hogy melyik kiadónál helyezkedtek el, már csak azért is, hogy a későbbiekben érthetők legyenek a válaszaik. Így hát, Eld Gabi könyvei a Colorcom Medianál, Peti könyvei a Főnix Könyvműhelynél jelennek meg, emellett egyébként a Fumax kiadó munkatársa. Gregus Gábor könyvei az Underground kiadónál látnak napvilágot, míg Esther a családi, azaz magánkiadás mellett döntött. Már ebből is látszik, hogy az igen más szellemiségű kiadók révén több vélemény, meglátás került terítékre. Mindeközben Cetti, mint kiadványszerkesztő és nyomdai munkatárs, a gyakorlati folyamatokba engedett belátást. Ennyit így elöljáróban, jöjjön egy része az izgalmas kérdéseknek, és a kapott feleleteknek.

Kezdetnek arra a kérdésre kellett felelniük a fent megnevezetteknek, hogy mégis hogyan vélekednek a kiadókról?

Ennek a kérdésnek köszönhetően, azonnal tapasztalhattuk a vélemények ütközését. Ugyanis Esther a kiadók által megszabott feltételeket és az azokért biztosított segítséget biztonságosnak, ám lassúnak és helyenként hamisnak találta. Míg a magánkiadást gyorsabb, de rögösebb útnak tarja, ahol a legfontosabb, hogy az ember higgyen magában, és képes legyen a megfelelő embereket maga mellé gyűjteni. Talán Peti értett vele leginkább egyet, aki elismerte, hogy sok kiadó szerkesztője lépten-nyomon beleszól a könyv cselekményébe, hogy jobban eladható legyen, és így egy idő után elvész az egyéniség. Mégis a kiadó kritikus szemmel való nézelődése ad egy alapot, mert maga a kiadó már képvisel egy irányelvet, egy brandet, egy sajátos profilt, amivel elnyerték az emberek bizalmát, és ők le merik emelni az új, ismeretlen könyvet a polcról, mert tudják nagyjából, mire számítsanak. Míg magánkiadásban bármi megjelenhet, és ez az út emellett rengeteg időt és pénzt emészt fel, ami ugyan ki tud fizetődni, de rettentő nagy odaadást és kontrollt igényel. Gábor is ezt vallotta, hisz magánkiadás útján saját magadat kell felküzdeni arra a szintre, amit esetenként egy kiadó megalapoz. Mindemellett elmondta, hogy ő olyan író, aki csak írni kívánt, és ehhez a legmegfelelőbb kiadót találta, ahol nagy a szabadság, és azok a szolgáltatások, melyek valahol általánosak, azt náluk ajánlják, és kérni lehet, nincs kötelező jellege a dolognak. Utána Gabi is azon a véleményen volt, hogy ugyan egy kiadó az íróiból él, és van, hogy sokat követel, de hírnevet, és tábort szereznek az ifjú íróknak, ami nagy segítség az elinduláshoz. Mindehhez Cetti annyit fűzött külső szemlélőként, hogy sok kiadó hibája, hogy a saját képét, egy sablont keresnek, ami olykor azt eredményezi, hogy az igazán tehetségesek nem jutnak közönséghez. Ám szerencsére léteznek más szellemiségű, elvű kiadók is, akik nem akarják a saját képükre formálni íróikat.

Hát, még véletlenül sem kaptunk egy végleges, jó kis receptet, hogy mi felé érdemes nyitni, de személy szerint nem is bántam, mert így világossá vált, hogy minden út, ami csak felmerült, annyi előnnyel bírt, ahány hátránnyal. Ennélfogva érthető, hogy kompromisszum kötésre hajlamosnak kell lenni, emellett pedig mindenkinek a számára alkalmasabb verziót kell választania.

Ezután következett a nagy kérdés, hogy vajon megérte a választásuk?

Mivel Esther egymaga képviselte a magánkiadást, nem kevesebbet vártam tőle, mint jó kis sztorikat a bukkanókról, és az örömökről. És cseppet sem csalódtam, Esther hihetetlen energiájával, és stílusával megragadta a figyelmem, és rettentő jól szórakoztam. Maga a sztori két ’tanulópénzes’ esetről szólt, az első a szerkesztést érintette. Szóval egy barátnője nézte át a könyvét, relatíve nagy összegért, majd mikor már sokan támadták, keresett egy jobb szerkesztőt, és kiderült, hogy több, mint 2000 hiba marad az írásban, az írásban, amit elvileg pénzért, már valaki más átnézett… Így érthető, hogy a barátnős szerkesztést leváltotta egy másik. A második történet a könyve borítóit érintette, hisz nem lehet egy számunkra tetsző képet csak úgy letölteni a Googleről, hogy az majd jó lesz, sajnos. Tehát maradt egy ügynökségtől vásárolt kép, aminek amúgy Esther rettentően örült, még úgy is, hogy egy havi fizetését költötte rá. Csak akkor kezdett kétségbeesni, mikor elkezdték szidni a borítót.. Sajnos csak ezután tett szert arra a tudásra, hogy amerikai cégtől is rendelhet képet, ami nagyjából 200 forintot jelent, és hihetetlenül magas példányszám eladás után kellene csak ráfizetni. Ha belegondolunk ez bármelyik magánkiadásra vállalkozó íróval megtörténhet, de szerencsénkre Esthernek köszönhetően, már a tudás birtokában vagyunk, és remélhetőleg, senki nem fut bele hasonló helyzetbe ezek után. Szóval, ha a magánkiadás vonz, erre mindenképp figyelj oda! Megelőzésképp pedig keress támogatókat!;)

A borítókra átterelődve adódott is a következő kérdés, milyen érzés volt a kezükben fogni a könyvük?

Mint kiderült, Peti álomként élte meg, és el sem hitte csakúgy, mint Gabi, aki akkor érezte, hogy valóságos lett, és rögtön készítettek egy pár fotót az új családtaggal. Szegény Gábornak pedig háromszor kellett visszaküldenie, mire tökéletes lett. De a végleges verzió megkaparintása után, már csak azt a régi álmát kell beteljesítenie, hogy színsorrendben ott sorakozzanak a polcán. Talán Esther várta a legstresszesebben a könyvét. Konkrétan hajnalok hajnaláig várakozott az autóra, melyben ott lapultak a kincsei, és végül az utcasarkon ácsingózva, teljes gyomorgörccsel, ami egy első randinál is rosszabb, végül megölelgethette a könyveit. Szó szerint az mondta, olyan volt, mint egy szülés, és az sem érdekelte, ha egyet sem ad el, mert mind az övéi voltak.:)

Mivel egy könyv a nyomtatással válik kézzelfoghatóvá, Cetti tudott a segítségünkre sietni, hogy miért van az, hogy valakinek vissza kell küldeni, vagy nem egyezik a szín, és hasonlók. Mint kiderült, nem mindegy milyen a nyomtató, és milyen a megjelenített kép színkódolása. Amennyire magától értetődő, annyira könnyű figyelmen kívül hagyni. Ez, s az a tény, hogy sokszor nem figyelnek az oldaltörésekre, margókra, a pdf, és a word dokumentum közti konvertálási bakikra, eredményezi azt, hogy rengeteg könyv megy a selejtbe. De mégis, hogy várhatnánk el a nyomtató mellett álló embertől, hogy tömegtermelés mellett orvosolja a problémát, mikor csak a megrendelést követi? Bár megszólal bennem a fákat óvó hang… Mindenesetre nagy lépés az, mikor a könyv tényleg valós, kézzelfogható formában eljut annak írójához. Az elmondások szerint, fantasztikus érzés, persze akkor a legjobb, ha semmi probléma nem lép fel.

Még alig voltunk túl néhány kérdésen, de már ekkor úgy éreztem, órákig tudnám hallgatni bármelyiküket, hisz mennyi fontos részletre, apróságra derült fény, melyre ők hosszú hónapok, akár évek során tettek szert. És ezek nem utolsó tapasztalatok ám, hanem szerves részei egy könyv kiadásának. Ezért mondom megint csak azt, hogy sajnálhatják, akik ezt nem élőben látták, tapasztalták, mert félig sem tudom visszaadni az ottani hangulatot. Az apró civakodásokat, ellentmondásokat, a kínos, ám mára már vicces sztorikat, magát a beszédstílusukat, azt a légkört, amit megteremtettek, és azokat az ötleteket, kezdeményezéseket, amik csak pillanatokra merültek fel, de nagyban tudnák befolyásolni kicsiny országunk könyves világát...

Mégis hogyan jut el az emberekhez a könyv? Hogy lehet eladni?

Gabi szerintem sokak érzését fogalmazta meg, mikor azt mondta, hogy eladni sokkalta nehezebb, mint eljutni idáig. Természetesen vannak kiadók, aki vállalják az eladás feladatát is, de példának okáért, az övé nem ilyen. Sőt a médiában való jelenlétet is magának kell fenntartania, mert szinte ez az egyik legfontosabb momentum, ott lenni a közösségi médiában. De lássuk be, ez nem egyszerű, főleg nem egyedül. Peti is elég találóan fejezte ki magát, mikor megemlítette, hogy ha valaki nincs fent a Facebookon, akkor annak megkérdőjelezzük a létezését. Igenis jelen kell lenni. Most már nem olyan, mint régen, hogy ha valaki fel akarta venni a kapcsolatot egy íróval, akkor az a kiadónak küldött egy levelet, nem, most már az emberek közvetlen, gyorsabb kapcsolatra vágynak. Ugyan Gábor mindezt elismerte, de ezzel át is adta a terepet másoknak, mert ő nem szeret szerepelni, inkább foglalkozzon vele más. Esther pedig az arany középutat választotta, jelen van, de csak mértékkel. És itt behozta a bloggerek szerteágazó csoportját, mert meggyőződése, hogy a bloggerek írásai nagyban segíthetnek, reklámot nyújthatnak. Nem számít, hogy negatív az a kritika, vagy ha kevesen olvassák az adott bloggert, mert akarva-akaratlanul is egy láncreakciót indítanak be, így generálva még több olvasást. Cetti teljes mértékben egyetértett ezzel, és el is mondta nekünk, hogy ő minden kínálkozó alkalmat megragad, és mindig csak a saját véleményét írja le, nem befolyásolhatják. És jól is teszi, hogy minden alkalmat megragad, mert vannak olyan kiadók, aki csak pár recenziós példányt adnak ki, ám ezzel ellentétben vannak olyanok, akik akár 50-100 példányt is szívesen elosztanak recenziósnak. Ezt is kiadója válogatja.

És, ha már a kritikáknál tartottunk, a következő kérdés a tűrőképességükre apellált. Vagyis, hogy bírják a kritikát?

Gabi elmesélte, hogy kapott egy levelet egy régi, mára már idős tanárától, és nagyon megijedt, hogy vajon mit írt, mert az illető rendkívül konzervatív és vallásos. De legnagyobb meglepetésére pozitív kritikát kapott, csakis a korrektúrát érték támadások. Ezután is hasonló, leginkább építő jellegű kritikákat kapott, egy kivételével. Majd kiderült, hogy az az egy negatív egy félreértés szüleménye, így nem is érintette különösebben. Az még fontosnak tartotta kiemelni, hogy csak az adjon recenziós példányokat, aki bírja a kritikát. Milyen igaza van! Peti sorsa nem alakult ilyen fényesen, ugyanis kezdetben rettentő rossz kritikákat, értékeléseket kapott, és egyszerűen nem értette, hogy miért érdemeli mindezt. Majd nem sokkal később kiderült, hogy azért húzták úgy le a könyvét, mert nem sokkal előtte negatív vélemény írt a lehúzósok által favorizált könyvről. Mindez egy kicsit megrengeti az írók hitét a bloggerekben, de szerencsére nem vagyunk mind ilyenek, és akik mégis, láthatóan kiderül róluk. Mégis benne marad a szálka az emberben, így Peti is azt tanácsolta, hogy nem a blogger közösségnek kellene a szakmai körnek lenni, hanem sokban segítené a fejlődést, ha szerzők, szerzők véleményét hallhatnák, olvashatnák, ami lássuk be, rettentő jó ötlet, de nehezen megvalósítható nálunk, ahol versengés folyik. Egyébként sokat tanult az esetből, és azóta megacélosodott, és sokkalta racionálisabban látja a kritikákat, és már nem is befolyásolják annyira a munkájában. Nagyjából hasonlóan járt Esther is, aki utálta az első kritikákat, amelyek sokszor a lelkébe tapostak, a kifejezésmódjukkal, és azzal, hogy látta, nem értik, mi is a könyv üzenete. Még az sem tudta vigasztalni, hogy egy rossz mellé ötven pozitív párosult. Így azóta is mindig megnézi, ki az, aki nem éppen etikus stílusban ócsárolja, de sokszor fut bele olyanba, hogy nem vállalják hozzá az arcukat a véleménynyilvánítok. Őket figyelembe sem veszi, sőt miattuk már el tudja fogadni a negatív kritikákat is. De valljuk be, nem mindegy, hogyan van megírva az a kritika, mert igenis lehet építő jellegű, ami formálja és fejleszti az adott írót. Esther szerint az az író, akit nem érintenek rosszul a negatív kritikák, azok mind hazudnak, hisz nincs olyan, hogy egy kicsit sem esik rosszul az embernek, ha a munkájába, s így akár a lelkébe tipornak.

Blogger nézőpontból pedig Cetti mesélt egy hihetetlen sztorit. Volt, hogy megkérték írjon kritikát egy könyvről, amit meg is tett, de az illető nem találta elég hízelgőnek, ezért megkérte, írja át! Számomra hihetetlen, hogy valakinek megfordul a fejében, hogy a számba adhat olyan mondatokat, amitől jobb színben tűnik fel, hisz az nem az én véleményem. A legmeghökkentőbb az egészben, hogy Cettinél nem ez volt az egyetlen alkalom mikor, a kritikájára kritikát kapott…

A következő kérdés az álneveket érintette, aminek köszönhetően a külföldi kiadás menetébe is beleláthattunk egy kicsit.

Az tény és való, hogy sokkal jobban fizet, emellett Esther bevallotta nekünk, hogy Rowling szeretne lenni, de ha azt nem éri el megelégedik Amanda Hockinggal is. Na, de a kiadás menetéről, kint nem kiadókhoz rohangál az ember, hanem ügynökséghez kell menni, és ők intézik a könyv további sorsát. Nagyjából 4 szerkesztő töviről-hegyire kivesézi, majd továbbítják a mamut kiadóknak, akiknek több országgal is vannak szerződéseik, és így szépen szétszóródik mindenfelé. Természetesen fontos az, hogy nem magyarul kell a könyv, új borítót kap, és nagyjából minden újra kezdődik. Mivel a műfordító rettentő drága, Esther volt olyan aranyos, és felhívta mindenki figyelmét arra, hogy elég az angol fordítás. És azt is elárulta, hogy ami eddig befolyt számára, azt vissza is forgatta az ügynökségbe. Végül mindenki egyöntetűen megállapította, hogy a könyvkiadáshoz 90% kitartás, és 10% tehetségre van szükség.

Ezután a kimerítő, ám annál informatívabb beszélgetés után következett a tombola kisorsolása, és az egyedi könyvjelzők/matricák osztogatása, amiben nagy szerepem volt.:) Majd a kötetlen beszélgetés, aminek három összetolt asztal körül kerítettünk helyet, így családiassá téve azt. Ám sajnos annak is véget kellett érnie, de a lehető legtovább húztam az időt, így végül hétig csevegtünk.

Nagyon remélem, hogy a következő találkozó is hasonló hangulatban telik majd, és azt is, hogy a beszámolóm révén meghoztam a kedved, és esetleg Te is ellátogatsz hozzánk, hogy megtapasztald, az írók is csak emberek, akikkel bármiről el lehet csevegni.