2017. szeptember 22., péntek

S. J. Kincaid – A kárhozott

Egy nagyon más világban..
“A ​kárhozott könyörtelen. A kárhozott legyőzhetetlen. A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták.
Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges.
Amikor az őrült császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a Galaktikus Udvarba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik.
Nemezis, a gyilkológép magát Sidoniának álcázva elutazik a császári udvarba, ahol korrupt politikusok és kétszínű szenátorok gyermekeinek körében kell eljátszania a szerepét. A viperafészek minden zuga újabb veszélyt rejt, de Nemezis nem vetheti be ellenük valódi képességeit: mindent kockára tenne azzal, ha leleplezné a titkát.
Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat.“

A kezdés… hát az a maga nyerseségével és brutalitásával kellően megbotránkoztató, szinte elvette minden kedvem a folytatástól. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy kiboruljak-e azon, hogy az ember mennyire le tud alacsonyodni, szinte állatiasan viselkedni, és mással is állatként bánni, vagy a könyv világában mindez elfogadott, és teljesen magától értetődő. Végül úgy döntöttem, nem ítélem el az egész történetet egy-egy kezdeti momentum miatt, amit még nem is érthetek igazán. És nagyon jól tettem, hogy folytattam, mert ez a könyv egyike lett az idei legjobb könyveknek, amik megfordultak a kezemben.
Mégis, hogyan lehet ez?

Úgy, hogy Nemezis belopta magát a szívembe. Kezdetben Nemezis a tökéletes kárhozott mintapéldánya, a génmanipuláció netovábbja. Pusztít, gyilkol, bármit megtesz, hogy a szívének kedves személyt megvédje, azaz Sidoniát. Nem is létezik számára más a világon, mígnem a látszólagos béke ideje a végéhez nem ér.

Mikor a könyv egyedi és merőben érdekes világnézete, felépítése fokozatosan világossá válik, egyre érthetőbb, miért is nem maradhat minden a régi kerékvágásban. Hisz kegyetlen és visszataszító egy világ ez, ahol számos emberszámba nem vett egyén ki van szolgáltatva a hatalmasoknak. A beléjük programozott engedelmesség, vagy feltétlen kötődés megfosztja őket a szabad akaratuktól, az érzéseik szabadon engedésétől. Milyen élet ez?

„Ráébredtem, mennyire védtelen is az a lény, akit megfosztanak a szabad akaratától. Hiszen még a saját védelmében sem képes döntéseket hozni. A legutolsó csúszómászó is képes erre, ő viszont nem volt az.”

Mindemellett az elénk tárt környezet elképesztő és összetett, ami a leírásoknak köszönthetően a szemünk előtt elevenedik meg. Amilyen gyönyörű világűr veszi őket körbe, olyan szörnyű az elvakult hit, a maradiság és a változás minden szikrájának kioltására tett kísérletek sokasága. De túl régóta áll fenn ez a világrend, melyben a hatalmasok kiélvezik a régi technikai újítások minden előnyét, míg mások lassan az enyészeté lesznek. Az ellentét túl kiélezetté vált.

Ebbe a változás közeli pillanatba érkezik Nemezis, aki kénytelen megtapasztalni azt, hogy az alkalmazkodás, a rejtőzködés belső változással jár. Mikor megérti, mit is jelent Crysanthenumban az engedelmesség, a szabad akarat, a szeretet vagy az önfeláldozás, az addig tudatosan elnyomott érzelmei a felszínre jutnak. Nemezis a szemünk láttára válik emberibbé, mint bárki, aki magát embernek tartja. Mégis kezdetben saját maga áll az átváltozása útjába, mert magának sem meri bevallani, hogy egy olyan lénynek, mint ő, lehetnek érzései, hogy cselekedhet a szíve szava szerint, nem pedig úgy, ahogy a beleprogramozott ösztön diktál. Képtelen elengedni mindazt az előítéletet és elvárást, amivel élete során találkozott. Pedig ő már nem az a Nemezis, akit szemfényvesztésnek küldtek a császár udvarába… Mert az, hogy az ember megálljt parancsol az érzéseinek, nem egyenértékű azzal, hogy nincsenek érzései.

„Az a kárhozott leszek, aki megteremti az új jövőt.”
„Innentől én választok magamnak. És én neki akartam segíteni… Ez volt a létem új értelme, az új célom, és ettől újra érdemes volt élnem.”

A történet folyásában hamar ráébred az ember, hogy ebben a könyvben senki sem az, akinek látszik, itt mindenkiben több rejlik, mint azt a felszín mutatja. Sokan mesterfokon végzik a megtévesztés művészetét. Erre a legjobb példa Tyrus Domitrian, az őrült örökös, aki évek óta csiszolgatja lépéseit, melyek kiszámíthatatlanok a körülötte élők számára. Ám éppen emiatt zseniális, tökéletesen kidolgozott szereplő, akiben érezzük, hogy még nagyon sok minden rejtőzik, csakúgy, mint Nemezisben.

Így mikor már valóban azt hinnénk, ettől bonyolultabb és szövevényesebb már nem is lehetne a cselekmény, az írónő csavar egyet a történeten, és fokozza a helyzetet. Millió titok, cselszövés és félrevezetések sora szövi át a mindennapokat Crysanthenumban, ami azzal fenyeget, hogy minden törekvés, ami előrébb vinné a jó ügyét, elhamvad.

Ritkán, de azért a megkönnyebbülés hulláma eléri az olvasót is, mikor a kimondatlan szavak formát öltenek, és a feszültség elszáll, ezekben a pillanatokban lehet csak levegőhöz jutni. Ám nem tart sokáig ez az áldott állapot. Ugyanis az egész könyv egy érzelmi hullámvasút, ahol van hogy sírnánk, nevetnénk, van hogy kinyílik a szívünk, olykor pedig összetörik, miként a berögzült cselekvésformák visszatérnek, és elvágják a boldogság felé vezető utat.

Az egyetlen gyenge elem a könyvben a végén található megtévesztés, melyből érződik, hogy egy szó sem igaz belőle. Ettől függetlenül hatalmas zárás, ami megköveteli a folytatást, amely nem lesz egyszerű, sem zökkenőmentes.


Köszönöm a Twister Mediának és a Kildarának is ezt a hihetetlenül izgalmas és ütös történetet. Csak annyit, hogy tűkön ülök a folytatásért. ;)
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. szeptember 20., szerda

Szerdai programajánló


Egy újabb, szórakoztatónak ígérkező találkozó a Kildara szervezésében! Már csak 3 nap!

Ugyan velem most nem fogtok a tombola stand mögött találkozni, de azért mindenképp látogassátok meg a rendezvényt!
A sok meghívott vendég mellett, a beszélgetésben fontos, a könyvek világával kapcsolatos témákat feszegetnek majd a kiadók vezetői. Emellett nyeremények és a már említett tombola várja a könyvek szerelmeseit;)

A Lélekemelő találkozóról bővebben itt olvashatsz.
Kedvcsinálónak pedig, itt egy-két beszámoló az előző talikról;)
Szeretettel várnak mindenkit, szóval írd be a naptáradba, hogy a szombatod foglalt;)

Puszi, KockaCica

2017. szeptember 4., hétfő

A. O. Esther interjú – avagy lássunk a sorok mögé

Ugyan nem rég készítettem Eszterrel az első interjúmat, azonnal megkerestem, hogy egy másodikat is szeretnék. Ám arra nem számítottam, hogy ennyi érzelmet, őszinteséget, és kedvességet olvashatok a válaszaiban. Ezért nagyon hálás vagyok, és akkor lássuk is, mire s mit felelt Eszter.

Megint csak nagy köszönet azért, hogy időt szánsz a kérdéseimre! Most, hogy már egy kicsit jobban megismertünk Téged, lássuk az írásaidat, azon belül is a Frigg Rokkája sorozatodat. Miként kelhet életre egy ilyen brutális és véres világ, amely mindemellett harmonikus és szeretettel teli? 
A középkor valószínűleg annál is sötétebb és véresebb volt, mint amilyennek én látom, de közben hinni szeretném, hogy a legszebb emberi érzések, mint a szerelem, a tisztesség, a becsület, a gyöngédség, a bátorság, az önzetlenség akkor is jelen voltak. Imádom a vikingeket, a skandináv népek bölcsességét és kultúráját, mindig is lenyűgözött a hitviláguk. Ebből az elegyből álmodtam meg egy mesebeli világot, amiben a reményeim szerint a kedves olvasóim jó érzéssel időznek majd el, és képzeletben szívesen bújnak majd egy-egy szereplőm bőrébe, hogy velük együtt éljék át a rájuk váró megannyi véres, könnyes, vicces vagy épp szívfájdító kalandot.

Néhányan rokonságot találnak az Outlander című regény egy-egy pontjával. Van bármi összefüggés a könyvek között, esetleg olvastad, vagy csupán a véletlen műve a hasonlóság?
2014-ben írtam a Frigg rokkája 1. részét, ami 2015-ben jelent meg. Az Outlanderre akkoriban bukkantam rá, teljesen véletlenül, és első látásra szerelem volt. Csak később tudtam meg, a második évad után, hogy könyvben is létezik – restellem, de sosem olvastam el, a sorozatot viszont végignéztem. Imádtam minden momentumát, a betétdalát, a szereplőket, a történetet, de az én történetem merőben más irányba kanyarodott a karmikus szálak, a rockzenészeknek és a fantasy vonalnak köszönhetően. 
Minden időutazós regény kulcskérdése, hogy miként viselkedne a ma embere a múltban – ezt nem lehet kikerülni, ugyanakkor épp ettől olyan izgalmas ez a téma (és ettől vannak egyező pontok minden ilyen történetben). 🙂
Engem Thea Beckman: Keresztes hadjárat farmerben című regénye inspirált, amit még gyermekkoromban olvastam. Ez egy tini fiúról, Dolfról szól, aki az apja tudományos masinájának köszönhetően a középkorban reked. 1986-ban jelent meg, kisiskolás voltam, amikor megkaptam, és hamar az egyik legkedvesebb történetemmé vált. Évek óta terveztem, hogy írok valami hasonlót, de olyan szereplőkkel, annyi vérrel és szerelemmel és olyan tájakon, ami az én szívemnek ennél is kedvesebb – ők pedig a vikingek. 🙂

A könyvről bővebben: itt

Mennyi kutató munkát igényel egy ilyen távoli idő megformálása? Vagy a tények helyett inkább a fantáziádra hagyatkozol?
Rengeteg munkába telik, ha a fantasy szálon túl mitológiát, vallást és történelmet is belefonunk a cselekménybe, de számomra a skandináv kultúra régi szerelem. Már gimis koromban is áhítattal csüngtem minden ilyen jellegű előadáson, a könyvespolcomon külön gyűjteményem van ilyen jellegű kötetekből. Engem elvarázsol ez a téma, imádom az ilyen filmeket (Travis Fimmellel a HBO-n vetített Vikings a legleglegkedvesebb sorozatom a Spartacus mellett), de ha messzebbre szeretnénk nyúlni, akkor mesélek valamit… 
Amikor pici voltam, anyukám egy keleti mesekönyvet olvasott minden este: Táró kalandjai, ez volt a címe. Egy kisfiúról szólt, aki az átokkal sújtott édesanyja felkutatására indul, hogy megmentse őt a gonosztól. Később a Finnugor és szamojéd mesék és mondák című gyűjteményből olvasott, amiből nem tudtam eleget hallgatni, annyira szerettem ezeket a kalandokat. Szóval, kis túlzással, az anyatejjel együtt szívtam magamba a különféle népek kultúrájáról szóló legendákat, és a mai napig gyűjtöm az ilyen jellegű könyveket. A Frigg rokkája című regényem megírása előtt és közben is rengeteget olvastam a vikingekről, mivel fontosnak tartottam, hogy a viking házak, ruhák, sütőedények, fegyverek, városok, hajók, szertartások és csaták amennyire lehet, korhűek legyenek.

Rengeteg képet mentesz Pinteresten, ez abból fakad, hogy vizuális típus vagy? Megihletnek, segítenek a képek?
Nagyon vizuális vagyok, így például, amikor írok, mindig kész film pörög a fejemben. A pinterestet imádom, rengeteg inspirációt merítek belőle, és rém boldog vagyok, amikor olyan helyszíneket és karaktereket találok, akik tökéletesen illenek a regényeimbe. Mindemellett jó érzéssel tölt el minden, ami szép és különleges, a pinterest pedig egy ilyen képgyűjtemény.

Mi adta a löketet, hogy két év után újra kézbe vedd a történetet és folytasd ott, ahol abbahagytad?
Valójában egy pillanatra sem akartam abbahagyni az írást, de komoly magánéleti válságba kerültem. 12 év után tönkrement a házasságom, én pedig padlóra kerültem. Összeomlott körülöttem a világ, amiben korábban éltem, és a romok fölött ücsörögve nem volt mibe kapaszkodnom. Akkoriban halt meg anyukám is, ami soha nem gyógyuló sebet ejtett a szívemen. Nekem ő volt a legjobb barátom, a példaképem, a fény, ami beragyogta az életemet. Nem volt kivel beszélnem, nem volt senki, aki megértette volna, mennyi fájdalom kavarog bennem. Képtelen voltam írni. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, talán soha többé nem kéne már tollat ragadnom. 
Zsoltival új periódus nyílt az életemben. Talán soha senkivel nem beszélgettem még annyit, mint vele. Meghallgatott, megértett, megnyugtatott, és napról napra, szép lassan összerakott.  Nem ismerte a könyveimet, én pedig sosem erőltettem rá egyiket sem, mondván, ezek amolyan csajos regények. Egy nap a kezébe vette a Frigg rokkáját, hogy elolvassa. Két nap múlva túl volt rajta… 🙂 Azt mondta, nem hagyja, hogy elengedjem az írást, mert nekem írnom kell. Azt mondta, addig dolgozunk majd ezen, amíg talpra állok és én is belátom ezt, mert az embereknek szükségük van arra az erőre, arra a szeretet-energiára és tisztaságra, amit a történeteim adnak. A gyerekeknek és neki köszönhetően ma már jól vagyok, és bízom benne, hogy még nagyon sok regényt írhatok.

Ez előző interjúban olvashattuk, hogy szívesen élnél Einarrék világában. Mégis mi lenne az, ami a legjobban hiányozna az itteni életedből?
A kis autóm, Bubu, a gyógyszerek a hipochondriámra, egy csomó női dolog (amit nem sorolnék fel), a közvilágítás, a zéró kóla, a rádiócsatornák és a túró rudi :))))

A kötetekben megjelenik a kelta hitvilág, a mágia és a spiritualitás is. Van ennek valamilyen különleges oka?
Pici korom óta hiszek a spiritualitásban. Angyalok, szellemlények, varázslat, misztikum… ezek nélkül nehezen tudok regényt írni… 🙂 Imádom a reinkarnációs elméleteket, az álmokat, a legendákat, rejtélyeket. Valahogy nekem ezek adják meg egy amúgy akció- és erotikától dús történet sava-borsát.

Eddig van olyan jeleneted, ami abszolút kedvenc?
Nagyon szeretem Sonja és Einarr megismerkedését. Szerelmes típus vagyok. Én megéltem azt az érzést, amikor valakivel reggelig beszélgetsz, és utána nem tudsz másra gondolni, csak rá úgy, hogy voltaképp semmi sem történt. 🙂  

Esetleg olyan, amin sokat rágódtál, nehezen jött össze, vagy át kellett írni?
Sosem írok át semmit, nem szoktam rágódni. A Frigg rokkájának első fejezetét azért írtam meg nehezen, mert az valójában nem Sonja nagymamájáról szól, hanem az én anyukámról… ömlöttek a könnyeim, miközben írtam, és a végére úgy kikészültem, hogy kimentem a szakadó esőbe és ordítva bőgtem.

Elég sok mindent elárultál már a karaktereidről, de azt még nem, hogy miért élteted a negatív szereplőidet. Talán te is úgy ragaszkodsz hozzájuk, mint az olvasóid?
Naiv ember vagyok, aki mindenkiről jót feltételez. Sokszor csalódtam már emiatt, mert kiderült, akiket tiszta lelkű embernek hittem, gonoszak, de megesett, hogy aki elsőre valamiért antipatikusnak tűnt, örökre a szívembe lopta magát. A negatív hőseimnek súlyos múltjuk van, amit, ha velük együtt megélünk, már más színben látjuk a motivációjukat és a tetteiket. Morális kérdéseket feszegetünk ebben a történetben, hiszen bár a gyilkosság egyetemesen elítélendő cselekedet, az események sodrásában valakinek elnézzük ezt, míg másokat meggyűlölünk emiatt. De vajon hol van az igazság?

A szuper férfiakról már nem is teszek említést… Azt akartad, hogy bomoljanak utánuk a nők?
Sajnos kevés nő mondhatja el magáról, hogy remek kapcsolatban, nagyszerű házasságban él. A mai nők túlhajszoltak, elhanyagolják őket, sokan társas magányban élnek. Nem figyelnek rájuk, nem néznek rájuk olyan szemmel, mint amit megérdemelnének, és amire vágynának. Szerintem jó érzés olyan férfiakról olvasni, akikbe mi is szerelmesek lennénk. Akikkel mi is elmennénk a világ végére. Akikhez szívesen odabújnánk, akik figyelnek ránk, a tenyerükön hordoznak és vigyáznak ránk. Vannak ilyen férfiak… hát miért ne írjak róluk? 🙂  

Hány részesre tervezed a sorozatot? Ugyanis a rajongók tűkön ülnek a folytatásért!
Hat-hét kötetesre. 🙂

Ha már folytatás, akkor megkérhetnélek, hogy csepegtess egy kis információt a következő részről? 🙂
A Frigg rokkája 3. sötétebb és véresebb lett, mint az első két rész. Mindenkit bántottam, mindent összeziláltam, és a happy end is elmarad a végén. Lehet, haragudni fogtok majd rám, de nem én alakítottam így az eseményeket, magától kanyarodott erre a történet… A 4. rész picit enyhít majd ezen, de addig sok zsepire lesz szükség.

És végezetül, mikor számíthatunk a várva várt folytatásra?
A Frigg rokkája 3. valamikor ősszel jön majd ki a reményeink szerint…

Köszönöm szépen az értékes időd, és a válaszaid!
Én köszönöm a lehetőséget és a kedvességed. 🙂

Remélem számodra is épp olyan meghitt, szívhez szóló, elgondolkodtató és izgalmas válaszok születtek, mint számomra.
Puszi, KockaCica

2017. szeptember 3., vasárnap

A. O. Esther – Frigg rokkája II.


Fájdalmas igazságok..

“Azt ​mondják, a szerelem az égben köttetik… De mi van azokkal, akik nem a dönthetnek a sorsukról? Vajon képes az ember ép lélekkel megúszni egy ráerőltetett házasságot?

Az idegenek érkezésével Syn lakóinak élete felbolydul, de csak Einarr családjának egy része tudja vendégeik kilétéről a teljes igazságot. Sonja szervezetét rejtélyes betegség támadja meg, ami – tekintve, hogy a többiekkel ellentétben ő még nem halhatatlan –, a középkorban számára akár végzetes is lehet.

Einarr arra gyanakszik, ugyanaz akar ártani Sonjának, aki előző életében megölte a lányt, ezért fáradhatatlanul kutat az egykori gyilkos kiléte után. Egy öreg látó segítségét kéri, hogy mágikus varázslatával felszínre hozza Sonja emlékeiből a legsötétebb titkok titkát, ám nem számít arra, hogy végül legközelebbi rokonai egyikével találja magát szemben, akit – hogy teljesítse vérbosszúját, meg kell ölnie.

Mindeközben a Sigurdsson család két esküvőt is meg akar ülni a nyári hónapi hónapok folyamán: Einarr mellett ugyanis húga, Asa is házasodni készül. Választottja a király legjobb harcosa, Ralf Knutsen, aki bár a helybéliek szerint igencsak vonzó férfi, könyörtelen, vérszomjas, szadista ember hírében áll.

A vendégségbe hívott násznép elárasztja a várost, ám nem mindenkinek tetszik Sonja és Einarr boldogsága. A férfi egykori szeretője, a király rokonságába tartozó Corina személyes sértésnek érzi Sonja puszta létezését, és úgy dönt, egyszer s mindenkorra elsöpri a zenészlányt az útjából…

Alex, James és Leif merőben új környezetben találják magukat, ahol, bár zenészként sikerül beilleszkedniük és megtalálják az elveszettnek hitt Sonját, szembe kell nézniük a viking kor minden nehézségével, és azzal, hogy az öröklét ára bizony nagy áldozatot követel mindannyiuktól.

Frigg rokkája tovább ragyog, s mágiájának erejével örök életet ad a Brennához hűséges alattvalóknak. Az életért azonban tetszik vagy sem, életekkel kell fizetni… De vajon meg lehet-e bocsátani a gyilkosságot? Feledni lehet-e az éveken át tartó hazugságot? Túlélhetik-e a szerelmesek, ha mással kell összekötni az életüket, miközben a szívük az igaziért dobog?“

Az előző kötet kegyetlenül hagyott magára, azt követelve, hogy egy percet se vesztegessek a második rész elkezdésével. Bevallom megtörtem a nyomás alatt, és amint kinyitottam a kötetet erőt vett rajtam az a jól eső érzés, hogy valóban nem maradtam le semmiről, mert egy perc nem kevés, de annyi sem telt el, minden ott folytatódott, ahol kellett.

A szálak művészi összegubancolása ebből a kötetből sem hiányzott, ám annál inkább megkönnyebbülésként ér, mikor egy-egy ilyen titkokkal, és izgalmakkal tarkított szál találkozik a párjával. Ugyanis az írónő olyan feszültséget képes generálni a szálak egybefutása előtt, hogy szinte megüt a guta. Így valóban nem csoda, hogy szinte megváltásként ér, ha választ kapunk megannyi kérdésünk egyikére. De a történet szövés nem áll meg itt, újabb és újabb fordulatok követik egymást, melyek apránként őrlik fel az olvasó nyugalmát, és facsarják össze a szívét.

Hasonló hatást képes kiváltani egy-egy az írónő által írt vers is, amik többletjelentésükkel szorongatják az ember szívét. Gyönyörűek, mégis fájdalmasak.

Ami a szereplőket illeti, tulajdonságaik, vonásaik  fokozatosan vállnak egyre tisztábbá. Egyre többet látunk az életükből, az évődéseikből, a megpróbáltatásaikból, a boldogságukból, az életük minden napjából. Nekik köszönhetően válik a történet letehetetlenné, humorossá, szórakoztatóvá, izgalmassá, szenvedélyessé, megbotránkoztatóvá és olykor félelmetessé.

Már az előző kötetben éreztem Einarr és Sonja nem mindennapi kapcsolatát, ám most a második rész, csak még jobban megerősített. Látva, hogy Einarr túlnő az erős, férfias, szerelmes és szenvedélyes férfi szerepén, hogy szeretetteljes, gondoskodó, aggódó, harcias és csak még szerelmesebb férfivá váljon, nem maradt több kétségem afelől, hogy semmi sem választhatja szét őket. Se ármány, se varázslat, se cselszövés, de talán még a halál sem. Ezt csak méginkább megkoronázza Sonja fejlődése, aki ugyan kimutatja a foga fehérjét, nehogy valaki el akarja happolni szerelmét, de ez csak azt bizonyítja, hogy jobban megerősödött, bátrabb és magabiztosabb lett. Bár, ha a háziállatok felszolgálásáról van szó, akkor előbújik finom lelke, és inkább nevet ad nekik, minthogy a vendégek hasát tömje tele.

Legnagyobb meglepetésre, nem ő az egyetlen, akinek előtűnik tiszta énje. Bár képtelenség Brennáról elhinni, mégis azon fáradozik, hogy megváltozzon. De valahol, mélyen belül, minden próbálkozása ellenére, érződik, hogy ő túl “jó” a gonosz szerepében, ahhoz, hogy megváltozzon.

Lánya, Asa különleges és törékeny, mert egész életében óvták minden durvaságtól. Ami lássuk be, a kegyetlen viking világban mindennapos… Így nem készülhetett, és nem is készült fel arra, ami rá várt.  A sorsát sajnos szülei választották, nem ő. Mégis, hogyan helyezkedjen bele egy olyan életbe, amit nem kíván, miközben olyan szerelemért sóvárog, mely testvére és Sonja közt van? Főleg, hogy e szerelem szele meglegyinti minden alkalommal, mikor Alex a közelében van. Alex közelében, aki nem önmaga, aki nem játszhatja a barátot, ha annál sokkal több akar lenni, aki meggondolatlanná válik, ezzel veszélybe sodorva szeretteit.. Ám egyikük sem ostoba. Asa hamar elfogadja, és megpróbálja szeretni azt, amit Ralf adhat neki. De a durvaságtól, és erőszaktól elzárt lelke már nem sokáig marad tudatlan ezen a téren.

Számomra hihetetlen, hogy egy férfinak, egy férjnek mekkora hatalma van felesége felett.. Nehezen, de el tudom fogadni, hisz a korból adódik, viszont azt már nem, hogy ezzel a hatalommal vissza is él egy férj. Ebből kifolyólag, Ralf ambivalens számomra. Egyszerre gyűlölöm azért, amit tett, közben pedig kedvelem a nyitott személyisége, és a gyengédsége miatt…

Így lehet az, hogy ebben a kötetben a romantika mellett mindinkább teret nyer a gonoszság, az ármány, és minden, ami véres. Amennyire újszerűnek, és elnézőnek éreztem az első részt, annyira cáfolt rá ez a kötet. Az itt megjelenített gyilkosságok, kínzások, a bánásmód, mind-mind középkorinak hat. Kegyetlen, taszító, megbotránkoztató és sötét, pont így képzelem el ezt a kort… Ily módon lehet az, hogy  az egyre inkább teret nyerő sötétség hozzátesz az élményhez, fokozza azt, még akkor is, ha néha nagyon fájdalmas tud lenni.


Ezért, csak egyetlen hibája van, az pedig az utolsó négy betű, mely az előtte lévő pár mondattal együtt, felér egy arculcsapással. Nagyon fájdalmas vég ez, amely nem sok boldogságot ígér a jövőben, azon túl, hogy számtalan megválaszolatlan kérdést hagy a levegőben.


Köszönöm  A. O. Esthernek és a Kildarának ezt a kötetet, ami a kíméletlen kegyetlenségek, és igazságtalanságok ellenére sem engedett el, csak méginkább magához láncolt.
(bővebben a Kildara oldalán)

2017. szeptember 2., szombat

Egy igazán csajos könyves találkozó

Múlt hét szombaton volt esedékes a Kildara/Publio - Szövetségben találkozó, aminek a Centrál Kávéház szolgált otthonául. Mit nem mondjak, a metróból feljöve azonnal kiszúrtam az impozáns épületet, és a gyönyörű külső mellé, annál is szebb belső társult.

Az érkezéskor Nashi fogadott, nagy mosollyal az arcán. Miután kedvesen felkísért az emeletre, helyet foglaltam, és máris otthon éreztem magam. Pár perc alatt a tombola nyereményeket, a szelvényeket, és minden mást is elrendeztem Cetti segítségével, így már csak a könyvkedvelők érkezésére vártunk. 
Számomra igen meglepő módon, már a kezdés előtt fél órával elkezdtek gyülekezni a vendégek. Az így kialakult derűs légkör, pedig megalapozta az egész esemény hangulatát.

A találkozó nem mással, mint egy kis árulkodással kezdődött, avagy Ada megosztotta a jelenlévőkkel a felmérés részadatait.
Emellett beszélt pár szót a következő találkozóról, amire mindenkit nagy szeretettel várunk;) 


Mindezek után kezdődhetett a beszélgetés A. O. Estherrel és Vivien Holloway-el. Komolyan, szerintem ennyit még életemben nem röhögtem könyves találkozón, az írónők igazán humoros, szórakoztató, de informatív beszélgetést hoztak össze.

Nem meglepő módon bemutatkozással kezdtek a lányok.
Wee meg is említette, hogy iskola padban érzi magát a formális bemutatkozás miatt, de ezen hamar túllépve a neveikre terelődött a szó. Hisz mindkét írónő álnevet használ. Weeről kiderült, hogy az ihlet sorozat nézés közben érte, míg Eszter hamar felvilágosította a közönséget, hogy szerinte emészthetetlen a saját neve, így muszáj volt megváltoztatnia. Ezenkívül, pedig figyelembe vette a külföldi kiadás lehetőségeit a nevével párosítva, plusz a névváltoztatással férfinak is gondolhatják. Ez miért jó? Mert adatok igazolják, hogy a férfi írók könyvei jobban fogynak.. Hihetetlen.
A bemutatkozáshoz hozzá tartozik az is, hogy elmondják milyen stílusban alkotnak.
Mint kiderült Wee ráguglizott a stílusokra, mert elég sokan belekötnek, abba, hogy ha az író nem hű az általa választott műfajhoz. Így lehet az, hogy ő a steampunk, a fantasy és a krimi műfajában is alkot. De úgy érzi, hogy mostanra már kialakult a saját stílusa, ami kiérződik a szavaiból, a mondataiból, és a történeteiből. 
Eszter vele ellentétben tudta, hogy a fantasy világában tudja teljesen kiélni magát. Hamar kiderült, hogy a két hölgy nagyon is egyetért abban, hogy a fantasy olyan szabadságot ad, hogy "bármi lehet benne, nem keresnek rá, hogy nem olyan színű az a híd, hogy ott nem él olyan medve..". Egyszerűen a képzeletükre van bízva, és még belekötni sem lehet.

Ezután jött a kérdés, hogy mikor tudatosult, hogy íróvá lettek?
Wee a Moira megjelenésekor érezte azt, hogy most már méltó az író megnevezére. Ugyanis úgy gondolja, hogy az ember akkor nevezheti magát írónak, ha le is tesz valamit az asztalra. Éppen ezért tudja néhány kamasz irritálni, mikor a egy-egy blogos írás után írónőnek titulálják magukat. Ezzel valahol egyet tudok érteni..;)
Eszter pedig  elárulta, hogy nem úgy kelt fel egyik nap, hogy ő mostantól író, dehogy, hanem kereste az útját, ami végül rátalált. Egyébként rákérdezett, és a nagy kiadók szerint, az író, aki több mint 1000 példányt adott már el. Csak viszonyítási alapként, Wee utána járt, és az USA-ban 5000 példányszám alatt az ember még csak kezdőnek számít... Azért van egy kis szakadék.

Ha már a példányoknál jártunk, felmerült a kérdés, milyen is volt az a bizonyos első könyves érzés?
Talán még senkit sem hajtott annyira a kíváncsiság, és az eltökéltség mint Weet, aki szakadó esőben, latyakban vágott át az egész városon 5 példányért, amit végül húsz rétegbe csomagolt be, nehogy baja essen. Hát mi ez, ha nem feltétlen odaadás?

Eszter minden pillanatos várakozásáról már olvashattatok nálam korábban, de eddig még nem árulta el, hogy kikerekedett a szeme, mikor meglátta mit is jelent egy raklapnyi könyv. Hát, egy raklapnyi könyvet..:D Ezután első útja a szüleihez vezetett, ahol apukája nem kímélte: "Miután meglátta rögtön megjegyezte, hogy miért olyan fehér a borítón lévő nő. Majd elolvasta a fülszöveget és kijelentette, hogy értelmezhetetlen, látta ezt, szerkesztő?! Szerencsére anyukámnak tetszett."


Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan, min, és mikor írnak?
Weenek szinte teljesen mindegy, nincs számára egy bevált hely. Telefon jegyzetbe, menet közben, vagy csak simán leül otthon a kanapéra és az ölébe veszi a laptopot.
Eszter hasonlóan a kanapét és a laptopot részesíti előnyben. Kiderült róla, hogy igazi laptop gyilkos, mert idővel kikopnak, majd kiesnek a betűk a gépéből. De állítja, hogy "nem én teszem tönkre, a gépek szarok." Egyébként nem jegyzetel, mert ő maga sem tudná elolvasni, mit írt fel. De ettől függetlenül fejben folyamatosan alkot, akár a boltban sorban állva, akár mosogatás, vagy porszívózás közben.

Na, de mikortól írnak?
Wee már 12 éves kora óta ír tele kis füzeteket történetekkel, de ez csak addig volt így, míg meg nem tanult gépelni. Azóta ott a laptop;)
Eszter nem igazán tudta meghatározni, hisz a 10 éves újságírói tapasztalata nem kis mértékben segíti az írásban. "Sokat fejlődtem, mikor szerkesztés név alatt fikázták az írásom. Négyszer is visszaküldik átírásra, te pedig nem is látod a különbséget ez első, és a végleges verzió között."

És hogy bírják a kritikát?
Wee a helyén kezeli, de a falnak tudna menni, mikor megmondják neki, hogy csinálja. "Nekem ne mondja meg senki, hogy írjak, mondja meg mi a baja vele, de ne azt írja, hogy én így csináltam volna a helyedben." Pont ezért, ha nem bír szépen reagálni, inkább nem is mond semmit, csak tovább lép. Viszont a pozitív kritikák mindig újabb, és újabb löketet adnak neki az íráshoz.
Eszter kicsit érzékenyebb: "Mintha kiraknád a gyereked fotóját, kapsz hideget meleget, mit lépsz? Mindenkinek legyen az a véleménye, ami. A pozitív vélemények felvillanyoznak, feltöltenek energiával." 
Persze egy kritika attól is függ, hogy kihez jut a könyv. Célközönség kapta, vagy sem? Az biztos, hogy érdekes helyzetek tudnak kerekedni. Esztert például egy 75 éves rajongó látja el mindennap képekkel, gifekkel és jókívánságokkal.

Hogyan fér meg egymás mellett az való élet és az írás?
Wee: "Mire hazaérek, már agyam sincs. Mindig akad valami, ami elveszi az időm. Ezért van csak 2 mondat a Winie 6. részéből."
Eszter is hasonló cipőben jár: "Van összesen egy borítóm, de simán elalszom az esti gyerekmesén."
Szóval arra jutottak, hogy ha főállásban lehetnének írók, akkor menne zökkenőmentesen, és időre. Ebben talán a bloggerek lehetnek segítségükre, mert terjeszkedni kell. Nagyobb ismeretséggel, több vásárlóval már ott mernék hagyni a munkahelyüket. Szóval "kell valami botrány, amit felkapnak a hírek, vagy saját brandet kell kiépíteni!" viccelődtek a lányok már a végén.

Végül megkérdeztük, hogy miképp állnak a letöltésekhez?
Wee már nem teszi magasra a lécet, csak arra figyel, hogy a legújabb könyve legalább egy évig ne legyen fent sehol. 
Eszter sem foglalkozik már annyit vele, de kezdetbe nagyon zavarta. Szólt egy helyen, azonnal két másikra került fel, így ez leginkább szélmalomharc. 

A beszélgetés után került sor a tombola nyeremények kiosztására! Az egyik kedves nyertes meg is jegyezte, hogy legközelebb is én válasszak neki számot, mert megnyerte a főnyereményt. Milyen szerencsés kezem van, nem?
Majd jött a dedikálás, és aki maradt, kötetlenül cseveghetet Eszterrel;)

Nagyjából ezzel telt a szombat délutánom. Melegen ajánlom mindenkinek ezt a kikapcsolódási formát, mert azon túl, hogy írókkal, új emberekkel, élményekkel ismerkedik meg az ember, még jól is szórakozik:)
Remélem a követköző alkalommal veled is találkozom!
Puszi, KockaCica

2017. augusztus 27., vasárnap

A. O. Esther - Frigg Rokkája


Ki tudja mit rejt a Sors?

“Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.


A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…



Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.



A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…



Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…



Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?“



Amint kézhez kaptam a könyvet, rettentő jó első benyomások értek. A borítót díszítő mintázat, a rúnák, majd belül a rajzok, mind-mind szép és kimunkált részlet, ami rögtön megfogott.



Ám a feldobottságom azonnal elhagyott az első fejezet torokszorító, szomorú és elgondolkodtató nyitásával. A megrázó jelent ellenére megmutatkozott pár, a szívemhez szóló részlet. Ilyen Alex és Sonja személyisége, testvéri kapcsolata, melyben Alex mintázza a sztoikus nyugalmat, és okosan kezeli a kialakult helyzetet. Kedves szereplő, akit már ekkor képtelen az ember nem szeretni. Hisz igazi védelmező nagy bátyó, kemény külsővel, de lágy szívvel. Eközben Sonja látszólagos törékenysége és művészlelke olyan bátor személyt takar, akinek elég erős a gerince, hogy kiálljon magáért és a szeretteiért. Kettejük kapcsolata rendkívül szoros, valami a múltból jobban összeköti őket, mint egy átlagos testvérpárt.



Amint pozitívabb hangvételűre vált a cselekmény, Sonja megismerkedik egy titokzatos idegennel, akiről nem is sejti, milyen jól ismeri már… Amikor Einarr és Sonja először találkozott, csak azt éreztem, hogy nagyon kellett már a lelkemnek egy ilyen jelenet, egy ilyen páros, akikből már a kezdetek kezdetén érződik, hogy nem taszítják el egymást a kétségeken őrlődve, hogy őszinték egymáshoz, és képtelenek lennének megtagadni egymást. Megtestesítik a tökéletes párost, akiknek vannak hibáik, nézeteltéréseik, de megoldják azokat, és minden rosszal együtt is egymást választják, dacolva bárkivel és bármivel. Ezek miatt tudtam oly’ könnyen megszeretni őket, a személyiségüket, az egész lényüket.



Csakhogy minden jó mellett van valami rossz. Ugyan a kötet humoros, gördülékeny és könnyen magával ragad, a megteremtett világ, a múlt, a vikingek ideje túl korszerűnek érződik. Fokozatosan tűnik elő, hogy elnézőbbek, mint azt egy kegyetlen vikingtől várná az ember, hogy a higiéniás állapotuk jóval meghaladja a korét, és hogy magasabb színvonalon élnek, mint képzelnénk. Viszont a kérdések feltűnésével egy időben előkerülnek a lehetséges magyarázatok is…



Éppen emiatt olyan fontos az időszerkezet. Mindig is imádtam azzal foglalkozni, hogy vajon miként telik az idő, egyenes lefolyású, vagy sem? Esetleg önmagába torkollik, és ismétel? Ez a kötet teret biztosított, hogy találgathassak, és meg is tettem. Hisz az a sok eltérés az általunk elképzelt viking világról gyökerezhet abban, hogy Einarr világa nem annak a 2024-nek a múltja, melyben Sonja élt, és Sonja világa sem annak a 924-nek a jövője, melybe belecsöppent. Mert a sok változtatás beiktatásával, az a 924 lehet, hogy teremtett egy új jövőt, mely nem is hasonlít Sonjáék világára, hisz már teremtett egy új jelent is. Mindez  érdekessé és élvezetessé varázsolta a történetet.



Míg az időszerkezeten töri az ember a fejét, a cselekmény száguld, és felvett jó néhány kérdést.



Miért hoz Frigg Rokkája 924-be? Mit jelképez a napkereszt? Honnan olyan ismerős Sonja számára a múlt környezete? Mit jelentenek a különös álmai? Mégis mivel magyarázható a feltétlen kötődése? Miért lesz folyton ármánykodások áldozata? Hova vezetnek ez eltemetett emlékek? Mi az igazság, mi lappang a háttérben, ami sűrű, átláthatatlan akadályt képez a boldog élet felé vezető úton? Vajon mi vár még rá, és szerelmére, Einarra?



Mindezekre fokozatosan kapunk választ, ám a válaszok újabb kérdéseket szülnek, így egy végeláthatatlan láncolatot alkotnak, amit körülvesz a művészi kétszínűség és sötét ármánykodások sorozata.



És a végén, mikor már összeérnének a szálak… Nem kapjuk meg azt a kegyelmet, hogy fellélegezhessünk megkönnyebülésünkben, sőt az események még inkább elszorítják az ember torkát. Kegyetlen befejezés, ami azonnali folytatást kíván…



Köszönöm A. O. Esthernek és a Kildarának, hogy elolvashattam ezt a kötetet, amely az utolsó kötet végső szaváig nem hagy majd nyugtot számomra.

(bővebben a Kildara oldalán)

2017. augusztus 25., péntek

A. O. Esther interjú – avagy bepillantás az Eszter életébe, érzéseibe és álmaiba

Hihetetlen nagy élmény és megtiszteltetés, hogy interjút készíthettem Eszterrel, aki minden kérdésre nagyon nyitott volt, a válaszokban pedig őszinte. Mióta olvastam tőle, azóta kavarogtak bennem a kérdések, hogy, s miként lehet ezeket a fantasztikus könyveket megálmodni, mi folyik a háttérben, amit egy olvasó nem láthat, mit érez közben maga az író… Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak hát, melyekre most választ kaptam. 🙂


Mindenekelőtt nagy köszönet azért, hogy válaszolsz a kérdéseimre! Ugyan sokan elég jól ismernek, mégis, kezdetnek megkérnélek, mutatkozz be pár sorban.

Én köszönöm a lehetőséget! Ordódy Eszternek hívnak, A.O. Estherként írok 2012 óta regényeket. Eddig három fantasy- és romantikus kalandregény sorozatom jelent meg: Összetört glóriák, Gombnyomásra, és Frigg rokkája címen. Újságíróként dolgozom főállásban, lassan tizenöt éve.


Milyen érzés volt belevágni az írásba, a könyvek világába, ebbe az egészbe? 

Amióta az eszemet tudom, ez volt az álmom. Kislányként is erre vágytam, így már óvodás koromban írtam, olvastam, és magamnak apró, kézzel írt, saját illusztrációval díszített mesekönyveket készítettem. Nekem az írás varázslat és örök szerelem egyben – ez az életem. 😊


Milyen körülmények között írsz? Hogyan kell elképzelnünk az alkotási folyamatot? 

Éjszaka szeretek írni, amikor elcsendesedik a ház, és mindenki mélyen alszik. Szeretem a csillagos eget látni a kitárt ablakon át, és szeretem érezni a hűvös esti levegőt. Mindig zenét hallgatok írás közben, fülhallgatóval, így miközben írok, olyan érzésem van, mintha egy filmet néznék… Sőt, mintha egy filmben lennék, és csak elmesélném. Ez egyfajta spirituális utazás nekem, hiszen sosem kitalált történeteket írok le, sokkal inkább az események sodrásában a saját kalandjaimat mesélem el – a karaktereim bőrébe bújva.



Régen így képzeltél el egy írót alkotás közben?
Nem. Gyerekként öreg írógépen kopácsoló írókat láttam, akik könyvektől roskadozó polcok előtt, egy öreg tölgyfaasztalon írnak. Mellettük papírkosár, benne összegyűrt oldalak. Az asztal szélén zöld fényű öreg lámpa, a földön vaskos, süppedős perzsa. Az ablakon sejtelmesen átszűrődő holdfény, a csipketerítőn ólomüveg palackban félédes vörösbor és néhány elnyomott csikk. 😊 Hemingway így írhatott… egyszer láttam egy filmben, meglehetősen hasonlított az általam elképzelt íróhoz.


Hihetetlen gyorsasággal jelentek meg a könyveid, honnan ez a fénysebesség? És az energia hozzá? Mivel tudsz kikapcsolódni?

Az első tíz könyvemet akkor írtam, amikor a kisebbik lányommal, Izával gyesen voltam. Ő aludt, én pedig írtam, amikor csak tudtam. Napi 10 oldalt, nem többet, nem kevesebbet, de így gyakorlatilag minden könyvem 22-25 nap alatt elkészült. Nem hiszek a kihagyásban. Ha belekezdek egy regénybe, nem tartok szünetet, különben kiesnék a történet lüktetéséből.


Merem állítani, hogy mindenki imádja a karaktereidet, még a kevésbé szimpatikusakat is. Honnan ez a rettentően jó érzék a karakterábrázoláshoz? Mindenki fikció, vagy nagyban a valóságra alapozol?

A legtöbb karakterem mögött valós személyek állnak, az ő személyiségjegyeiket, tulajdonságaikat, gesztusaikat, reakcióikat mutatom be. Néha fájó folyamat is, mert a rosszakat is általában a saját múltamból merítem, és amikor a szereplőimet bántják, megesik, hogy a saját eltemetett drámáimat elevenítem fel. Mindemellett természetesen sok a fikció is, hiszen íróként a „teremtésből” élek. Szeretek világokat, történeteket, személyeket megálmodni és aztán nézni, ahogy minden és mindenki megtalálja a maga helyét és útját abban a képzeletbeli világban.


Miután megálmodod a szereplőidet, hogy bírsz el velük? Nem kapnak össze a legépelt sorokon kívül?

A szereplőim önálló életet élnek. Tudom, ez furán hangzik, de soha senkinek sem határozom meg előre a sorsát, így néha megesik, hogy én is megdöbbenek, amikor egyikük-másikuk váratlanul meghal. Olyan karaktereim is vannak, akiket egyáltalán nem tervezek, csak a történet bizonyos pontján egyszerűen felbukkannak és attól kezdve ott a helyük, a többiek között. Én csak elmesélem, amit látok. Az Összetört glóriák norvég királya, Harald tipikus példája volt ennek. Egyszercsak megjelent, és akarva-akaratlanul a hatodik kötet főszereplőjévé vált, elsöpörve minden korábbi erős karakteremet.


Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ha megtehetnéd, melyik karaktered bőrébe bújnál? Vagy esetleg másik szerző hősét választanád?

Nem választanék más hőst, a sajátjaimat nagyon szeretem. Sophiel bőrébe bármikor szívesen bújnék, hiszen lehengerlő és roppant vicces társaság veszi körül a harcos angyalaim személyében. De Sonját is szeretem a maga fájdalmas múltjával és a rá váró nehézségekkel együtt. Ezt persze még senki sem tudja, hiszen a vérfürdők mellett a Frigg rokkája II-ben még látszólagos szélcsend van.


Ha már más szerzők, mit olvasol mostanság? Tudnál néhány kihagyhatatlan könyvet ajánlani?

Minden Jeffrey Archer könyvet szeretek, és általánosságban az életrajzi regényeket. Nem tudom, miért, de jó sok van belőlük. Valamiért jó érzés végignézni a kedvenceim életútját. Honnan indultak, milyen hullám- hegyek és völgyek tarkították az életüket, mire vitték. Imádom ezt. Ozzy életrajzi kötete toronymagasan a kedvencem, sírva röhögtem rajta.


Nyugodtan kijelenthetem, hogy sikeres, befutott írónő vagy. Mit gondolsz, mi van még hátra, határ a csillagos ég? Hogy érzed, mi a legnagyobb siker számodra?

Még minden előttem van, úgy érzem, hiszen még csak most kezdenek igazán megismerni az olvasók. Szeretném, ha a nemzetközi piacon is megismernék és megszeretnék a történeteimet, így igen, kijelenthetjük, hogy határ a csillagos ég. És jól haladunk: Brazília után jelenleg Kanadából és Norvégiából érdeklődnek a könyveim iránt.


Milyen érzés látni, hogy kemény munkával és sok-sok kitartással valóra válik egy álom?

Nagyon jó érzés, hiszen egész pici korom óta erről álmodtam, és nagyon sokat tettem azért, hogy valóra váljon mindaz, amit elképzeltem.


Minden köteted álomszép, és a sok kis apróság, díszítés kötődik, esetleg utal a tartalomra. Mennyi beleszólásod van a külalakba? Van, aki rád szól, hogy Eszter, ez azért már túlzás?

A korábban megjelent kötetek kialakítása száz százalékban az én terveim alapján készült el, az újak már Zsoltival közösen.  😊 Neki nagyon jó ötletei vannak, és bár olykor viharosan egyeztetjük az elképzeléseinket, a végeredmény szerintem magáért beszél, és magunkat ismerve tudom, hogy évről évre jobbak leszünk együtt, mint a jó bor.


Amilyen gyönyörűek a borítók, olyan lebilincselők a megalkotott világaid. Ha élhetnél valamelyikben, melyiket választanád otthonodnak?

Norvégiát, a Frigg rokkája helyszíneit, amelyek egy része valós, más része kitalált. Ha nem halnék meg húszévesen influenzában és kapnék fogkefét, a középkorhoz is lenne kedvem.


Ha pedig meg akarnák filmesíteni valamelyik könyvedet, elfogadnád a felkérés? Lennének konkrét személyek, akikkel szívesen dolgoznál?

Nagyon boldog lennék, ha megfilmesítenék a történeteimet, ez is az álmaim között szerepel, fogalmazzunk úgy, hogy legleglegálomként. Mindennél jobban szeretném ezt megélni, hogy családostul ott üljünk a premieren, és azt mondjuk, ez a nap is eljött. 😊 Rengeteg kedvenc színészem van, nehéz lenne felsorolni őket.


Biztos vagyok benne, hogy sokan készítettek már veled interjút, így sokféle kérdéssel találkoztál már. Mégis, mi az a kérdés, amit még nem tettek fel neked, de már nagyon válaszolnál rá? S mi rá a válasz?

Ha lehetne egy kívánságod, mi lenne az? Azt kérném, hogy az anyukám itt legyen, ne a sóskúti temetőben. Ne kapjon Alzheimer-kórt, legyen ugyanolyan mosolygós, gyönyörű és egészséges, mint amilyen a betegsége előtt volt, és apukámmal éljenek együtt boldogan jó sokáig. Lássák felnőni az unokáikat, legyenek részesei az örömünknek, az életünknek, a mindennapjainknak, tölthessünk együtt nagyon sok időt.


Már nem húzom sokáig az időd, csak még két kérdést. Mit üzennél az olvasóidnak?

Hogy nagyon szeretem őket, és sosem felejtem el, hogy miattuk lehetek író. <3


Végezetül pedig szeretném megkérdezni, hogy hol találkozhatunk veled idén? 

Legközelebb 2017. augusztus 26-án, 15 órakor a budapesti Centrál Kávéházban lesz könyvvásárral és dedikálással egybekötött író-olvasó találkozóm a Kildara szervezésében, ahová mindenkit várunk sok-sok szeretettel.


Nagyon köszönöm minden szavad, és remélem, a közeljövőben elcsíplek egy dedikáláson. 😉

Én köszönöm!


Nagyon remélem, hogy a Te kíváncsiságod is kimerült ezeket a válaszokat olvasva!

Puszi, KockaCica